MAKE CUTE ACORN DOLLS
Hétvégén megtettük a szokásos gödöllői alapanyagbeszerző körutat - azaz nagyot sétáltunk a kastély parkjában, és összegyűjtöttük az egész télre elegendő gesztenyét, makkot és tobozt. A park igazi paradicsom az őszi termések kedvelőinek, ráadásul sétának sem utolsó, hiszen az épület és a környező részek minden évvel egyre szebbek lesznek, ezért szívből ajánlom mindenkinek, aki esetleg még nem járt arra, vagy csak nagyon régen. A friss beszerzésekből elsőként most egy gyors kis őszi dekoráció készült - valószínűleg azért éppen ez, mert valamiért napok óta a Holdbéli csónakos dala jár a fejemben... így aztán kikészítettük a szükséges hozzávalókat, és nekikezdtünk. A figurákhoz összeragasztottunk egy kisebb sapkás és egy nagyobb makkot, majd egy darabka spárgát kötöttünk a nyakukba - ezt lehet nézni sálnak vagy akár karoknak is. :-) A figuráknak alkoholos filccel arcot rajzoltunk, majd beragasztottam őket a dióhéjba (pisztollyal, ez mindig az én hatásköröm). A dióhéj csónakokba ragasztottam még egy-egy ágdarabkát is, vitorlarúdnak. Ezután pedig már csak annyi teendőnk volt, hogy ráhúzzuk vitorlavászonként a leveleket az árbocra, és készen is lettek az októberi színeket képviselő őszi csónakosok, akik meglehetősen vidám fickók lettek. Biztos nekik is az ősz a kedvenc évszakuk :-)
Dnes je mezinárodní den kapučína! To ale není zrovna můj šálek kávy, já si oslavím až za pár dní, kdy bude mezinárodní den espressa. #cappucciono #cappuccinoday
Neustále aktualizovaná galerie těch nejlepších fotek všech dubánků, které jsem zatím vytvořil – spoustu z nich si můžete koupit jako pohlednici nebo plakát.
Pokud jste se inspirovali a pustili se do tvorby vlastních dubánků, pošlete mi jejich fotografie a já je rád zařadím do této galerie přespolních dubánků. Jako první mi přišli „Gastankovia“ až z dalekého Slovenska od Matěje Kotuly: Ve stejnou dobu, jako jsem fotil potápěče, dostala stejný nápad také Jana Bujanová (ten se žralokem je výborný): Magdaléna Bracka…
Cengiz Gunduz dubanci.cz zazzle.com
Neustále aktualizovaná galerie těch nejlepších fotek všech dubánků, které jsem zatím vytvořil – spoustu z nich si můžete koupit jako pohlednici nebo plakát.