Egy középkorú férfi ül szomorúan a bárban, előtte egy nap pohár ital, amihez láthatóan még hozzá sem nyúlt. Egy idő múlva odamegy hozzá egy nagydarab, kövér kamionsofőr és felkapja a poharat, majd mind megissza. Erre a szerencsétlen fickó elsírja magát. A kamionos megsajnálja: - Ne haragudj, öregem, ez csak tréfa volt. Rendelek neked egy másikat... Mire a másik tovább keseregve: - Nem kell, nem azért sírok... Reggel késve érkeztem be a munkahelyemre, mire kirúgtak. Aztán megyek vissza a parkolóba, a kocsimat ellopták. Nagy nehezen hazamegyek, erre ott találom a feleségem egy másik férfival az ágyban. Na ekkor határoztam el, hogy
Ki szerelemből, ki szeretetből, ki kötelességből, ki kegyeletből, ki csak szokásból ilyenkor kimegy a temetőbe. Útban a szeretett sírja felé sokan észre sem veszik, mennyi nagyszerű ember alussza csendes, örök álmát körülötte. Olyanok, akik egykoron oly sokat tettek ezért az országért. És gondoljunk azokra a remek építészekre is, akik nemcsak festői palotákat, de ismert emberek mauzóleumait is megtervezték.
Halottaim száma rengeteg, nem tudom, hogy ez a saját vagy a világ hibája, de tény, ma már a temető az otthonom. -Ó nem szánalmas szellem, ostoba lidérc vagy riogató kísértetként tengetek "életem." A sors fintora, miközben az utolsó városok falai omladoznak az idő szorításába, az én kárhozatom az örök fogság egy megátalkodott temetőbe, ahol saját halottaim sírjai magasodnak, talán az idők végezetéig. Nem volt ez átok, legalábbis az elején nem! -Egykor régen úgy tűnt, ez a legjobb megoldás, békét keresni a megbékéltek között. Ám az élet nem ilyen egyszerű, még ha a szabályai könnyen lekövethetőek is. Mert míg a magányba menekültem, lezárva, kizárva magam a külvilágtól, az addig kint, elszabadult a pokol. Láttam a dúlást, láttam a jajveszékelést és a százak könyörgését, hogy engedjem be őket. -Bár tehettem volna, bár az én akaratom érvényesült volna, de a sors mindig tud fintort mutatni, s miközben rajtam nem fogott a tomboló halál lehelete, szemeim végig nézték ahogy az emberi civilizáció darabjaira hullva, minden ami volt, megszűnjön létezni. A kis faházam felé vettem az irányt, körülötte kert, és jószágok is akadtak, természetesen ügyelve, hogy ő nagyságuk nem lépjenek a sírok labirintusába. Nem a holtakat féltettem, és még az állatok se lettek volna veszélybe, inkább a tisztelet diktálta ezt, tisztelni a múltat és megőrizni az emléket, ha már más nem maradt, vagy ha maradt is, nem e környéken, az már biztos volt. -Rút, levelek nélküli erdők, repedezett, többször felégett talaj és csontvázak művészi összevisszaságba, ez volt a külső világ, tulajdonképpen egy másik, egy nagyobb temető. Azt meg, hogy a sorsom miért akarta így, már mint, hogy egyetlen túlélőként örök magányra kárhoztatva tengessem mindennapjaim, nem jöttem rá és nem is jött válasz. -S olykor megfogott a kísértés, hogy valahogy kitörjek és a világba kiáltsak, egy végsőt, egy utolsót, hogy én is meghalhassak, ám valami mindig visszatartott. -Persze már nem a félelem, egy pont után és annyi borzalom láttán, már a félelem klasszikus értelembe nem számított ellenségnek. A holtak sem marasztaltak igazán, és az alig látható erőmezőn is átsétálhattam volna, ha nagyon az lett volna a kívánságom. -Nem tettem, nem cselekedtem, így az utolsó napok hajnalán is csak néztem a túlpartot, mint annak idején a Neander-völgyi ember, néztem és vártam, csak remélve, hogy ennek a groteszk játéknak is egyszer csak vége szakad. -Már nem tudtam könnyezni, már az érzések sem egyértelműek voltak, minden zavaros, minden kaotikus, csak a temető rendje utalt valami értelemre, valami olyanra ami rég volt, régen lehetett, miként az eső a távol Mars bolygón. Valahogy úgy lehetne mondani, jégbe fagytam, kizökkentem a világomból, s miközben az elenyészett, nekem megadatott a pusztulást végig szemlélni, terheit magamra venni és várni azt ami még nem volt, ha csak ez az egész nem csupán egy szürreális álom...
A böngészőben tiltva van a javascript használata. Az űrlap ellenőrző funkciói nem fognak jól működni. IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE! Email* Név* Related posts: NEKEM A MATEK ÓRÁK NÉHA OLYANOK, Egy jó asszony mindent megbocsájt… vagy [...]
„ Szkíta fejedelmi sírok: Kincses sírkamrák Ázsia szívében” címmel jelent meg 2007 tavaszán Fodor István írása a História történelmi ...
„1. Nem azért sírok, hogy megnehezítsem az életedet. Azért sírok, mert valami baj van. Még ha nem is látszik másból. 2. Vadiúj vagyok. Nem irányítom teljesen az idegrendszerem. Szervezetlen vagyok. Megnyugtat, ha veled vagyok, hallom a szívverésed, érzem az illatodat… Segítesz ezzel nekem. 3. Az, hogy nem bírom abbahagyni a sírást, nem a te hibád. […]
Szállást adtál, egy éjszakára megosztva párnád. Evangélium. Gyönyörű vagy. Semmit se értek. Csak jóság van, és nincsenek nemek. Újra és újra sírok. Nem miattad. Érted. Értem. Boldogok, akik sírnak.…
A kereket a legősibb ismert szimbólumok között tartják számon. Mind ez idáig csupán bizonyos ókori egyiptomi sírok mennyezetén bukkantak rájuk. Rendszerint négyes vagy nyolcas csoportokban ábrázolták őket, jelentésük azonban nem tisztázott. Lényegük még a világ leghíresebb régészei számára sem ismert. Az ábra egy nyolcas kerékcsoport nagyobb részét mutatja be: A következőkép meglehetősen sötét és nehéz
Töltsd le ezt az ingyenes, Napkelte Temető Kereszt témájú illustration fájlt a Pixabay hatalmas, jogdíjmentes képeket, videókat és zenét tartalmazó könyvtárából.
Származása:Európa,Kaukázus. Hazánkban védett faj. Bokros tövő félgömb alakú fűféle. Levelei keskenyek , kékeszöld színűek. Tápdús talajon bezöldül. Tavasszal vágjuk vissza. Balkonládák, kőedények ,sírok beültetésére alkalmas.
