Hozzávalók: 4kg gomba (csiperke, vargánya, fenyöalja, rókagomba), 2dl ecet/1l víz, 4dkg só/1l víz, szemes bors, tárkony, torma, víz. Elkés...
Savanyú nyárra
Készítsd el a Chili-zselé kipróbált, bevált receptjét. A Mindmegette.hu receptgyűjteményében mindent megtalálsz.
Hallgatom a szívem. Ha majd egyszer megáll, és elszakad testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot. Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet." (Fekete István: Almárium) Már többször tettem el almalekvárt, mert nagyon szeretem. Mindig birsalmával készítem, egyrészt mert isteni íze van, másrészt mert rengeteg zselésítő anyag van benne, így természetesen jó állagot ad rövidebb főzési idő mellett is. És idén sajnos nem jártam önként gyümölcsüket adó birsfácskák közelében mint tavaly, szóval sajnos sajt idén nem készül úgysem - de legalább a lekvárban így benne lesz az íze. Ildinyónál is láttam a múltkor csodás almalekvárt és adott egy remek ötletet is: friss gyömbérrel készítette. Ezúton is köszönöm a tippet! :) Az udvarunk pedig telis-tele van gyönyörű friss citromfűhajtásokkal, egy nagy csokorral szedtem is piacról hazafelé. Ez a remek és finom gyógynövény az almalekvárban éli meg most már az örökkévalóságot. Hozzávalók: 1 kg birsalma (tisztítva), 2,5 kg alma (tisztítva), 1 kg cukor, 1 csipet só, 12 db szegfűszeg, 1 nagy csokor citromfű, 4-5 cm-es darabka friss gyömbér. A birset negyedeltem, a magházakat kivájtam és forrás után 10 percig főztem bő vízben, majd leszűrtem. Hagytam hűlni. Az almákat meghámoztam, negyedeltem, a magházakat kivágtam és citromos vízbe tettem őket hogy ne barnuljanak be. Majd föltettem főni egy nagy lábosban a szegfűszegekkel, a csokorba szorosan összekötött citromfűvel, a csipet sóval és meghámozott és lereszelt gyömbérrel. Közben a kihűlt birsről vékonyan levágtam a héjakat és robotgépben teljesen simára pürésítettem. Az előkészített üvegeket elmostam alaposan és mikróba tettem 2 percre, nagy fokozatra. Az almát addig főztem, míg teljesen puha lett minden darab benne, aztán eltávolítottam a fűszereket - a citromfűcsokrot és a szegfűszegeket. Botmixerrel simára pürésítettem és hozzáadtam a birskrémet is. Nagy lángon végig kevergetve 15 percig főztem, majd hozzáadtam a cukrot is és még 15 percig főztem szintén nagy lángon, kevergetve. Húzzunk mindkét kézre kesztyűt mert igen pöfög a szentem. A forró lekvárt üvegekbe töltöttem, folpackot tettem a tetejükre, arra egy késhegynyi szalicilt, majd szorosan rácsavartam a fedőket és szárazdunsztba tettem őket. Kitűnő palacsintába, sütikbe, vajas kenyérre, és sültekhez szószként is.
Mennyei Házi nutella recept! Egy igen népszerű finomság házi receptje. Íze jóval felül múlja a boltit. Nálunk nagy népszerűségnek örvend, csak ajánlani tudom! ;) Az elkészült Nutella a csokoládé és a vaj miatt megkeményedik a hűtőben. Így szobahőmérsékleten, maximum a hűvös kamrában ajánlott...
Egyik legkedvesebb gyümölcsöm a paradicsom.Minden létező formájába(kivéve püré) fogyasztjuk és spájzoljuk. Az aszalt paradicsom,szerintem a...
Házi pesto recept képpel. Hozzávalók és az elkészítés részletes leírása. A Házi pesto elkészítési ideje: 10 perc
Белорусская бренд женской одежды больших размеров Liliana был основан более 15 лет назад. В этом году бренд несколько изменил свое название. Теперь к
Белорусская бренд женской одежды больших размеров Liliana был основан более 15 лет назад. В этом году бренд несколько изменил свое название. Теперь к
Nektarin befőtt egyszerűen recept képpel. Hozzávalók és az elkészítés részletes leírása. A Nektarin befőtt egyszerűen elkészítési ideje: 60 perc
Még nem nyílik a levendula virága, de már szemmel láthatóan megjelentek a friss új hajtások a bokrokon. Zöldül a kakukkfű, a citromfű már nagy hajtásokkal, a menta pedig -ha még csak picikkel is-, de büszkélkedhet. :DMindig is visszavágyom Provence-ba...:D A levendula…
Zöldborsó tartósítószer nélkül egész évben recept képpel. Hozzávalók és az elkészítés részletes leírása. A Zöldborsó tartósítószer nélkül egész évben elkészítési ideje: 160 perc
A blog elköltözött!Ezt a cikket itt találod: https://fermentor.hu/fermentalt-kakukkfuves-cekla-zeller-salata/
vicuska13 kulináris blog kipróbált receptekkel, képes leírásokkal.
var gaJsHost = ((https: == document.location.protocol) ? https://ssl. : http://www.);document.write(unescape(%3Cscript src=' + gaJsHost + google-analytics.com/ga.js' type='text/javascript'%3E%3C/script%3E));try {var pageTracker =…