Az olasz fagyi amúgy is világhírű, de ezen belül is Bolognát szokás emlegetni a fagyi fővárosaként, ahol a legtöbben készítenek valódi gelatót, naponta frissen, óriási választékban a szorbéktól a granitákon át a tejes fagyikig. És van fagyimúzeum, sőt, fagyiakadémia is. El…
Az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett E-számok sokak számára rejtélyes vagy éppen aggasztó összetevők, pedig ezek az adalékanyagok szigorú ellenőrzések mellett kerülnek a termékekbe. Az Európai Unió folyamatosan vizsgálja és szükség esetén korlátozza vagy betiltja azokat, amelyekről kiderül, hogy hosszú távon egészségügyi kockázatot jelenthetnek. Az elmúlt években több adalékanyag is reflektorfénybe került: egyes színezékekről kimutatták, hogy befolyásolhatják a gyermekek figyelmét és viselkedését, míg a korábban széles körben használt titán-dioxidot (E171) teljesen kivonták az európai élelmiszeriparból. Az E-számok világában azonban még mindig akadnak kérdőjelek: valóban volt idő, amikor emberi hajból nyertek ki adalékanyagokat? Hol találkozhatunk még ma is olyan összetevőkkel, amelyeket már sok országban betiltottak? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Nébih segítségével.
Imádom a Magnumot (ki nem??), de sajnos egyre borsosabb az ára, így gondoltam, legfőbb ideje a házi változatnak! Az utolsó lökést a...
Szerettem volna kipróbálni a főzött citromfagyi sikere után hasonló módon készítve a főzött narancsfagyit is. A narancsfagyihoz adta ...
Nemrég egy kirándulás alkalmával ettünk egy isteni Sacher fagyit Wormsban: a nagyoncsokis fagyit sárgabaracklekvárral gazdagítottá...
Böngéssz a Nosaltyn a legjobb Házi fagyi receptek között, ahol 154 gyors és garantáltan finom fotós és videós receptvariációval várunk!
Mennyei A tökéletes vaníliasodó recept recept! A tökéletes vaníliasodó receptet ne keresd tovább, mert megtaláltad! 🙂 A mákos guba és az aranygaluska, valamint a gőzgombóc elengedhetetlen tartozéka! Egyszerű és finom recept!
Mennyei Gyümölcsös jégkrém, krémfagylalt alaprecept recept! Bármilyen gyümölccsel télen-nyáron elkészíthető isteni, krémes finomság. 😍😙😋 Vanília, csokireszelék hozzáadásával pedig mennyei sztracsatella fagylalt készíthető. ❤️
Ígértem még egy rebarbarás receptet. (réges régen...) Sokban nem különbözik az epres-csokistól, de ebben most nem használtam zselésítőt, ha...
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek