A Magyar népmesék családi mesék, amelyek éppen a sokrétegűségük miatt alkalmasak arra, hogy a gyerekekhez közelebb vigyék a népmesei hagyományt.
Az utóbbi időben lelkesen dolgoztam azon, hogy még mélyebbre menjek a mesék birodalmában, ahogyan erről többször is írtam nektek. Ahol valami ellenállást tapasztalsz az életedben, ott bizonyára fel fog bukkanni valami feladat is. Az egész merülés a Farkasokkal futó asszonyokkal kezdődött, ahol igencsak megmozdult bennem valami ősi, és megtapasztalhattam, hogy hiába írtam eddig is meséket,
Waldorf mese-grimm mese: A fehér kígyó. Állatmese egy király különleges képességéről, királyfiról, királylányról és a fehér kígyó titkáról.
A felfedezés és a feltalálás mind olyan izgalmas kaland, amibe muszáj részt vennünk! Az Egyszer volt.. sorozat ezúttal a feltalálók világába repít el bennünket, megismerhetjük azokat a találmányokat, melyek felfedezése mérföldkövet jelentett az ember számára. A sorozat játékos módon tanítja meg a gy
Gyógynövényes mesekönyv csomag ajándékokkal kedvezményes áron a Vizvári mesegyárból.
Gyógynövényes mesekönyv csomag ajándékokkal kedvezményes áron a Vizvári mesegyárból.
Ücsörgés az Ördög medencéjében, zuhatag a Fogarasi-havasokban, megelevenedő kínai népmesék.
Kiemelkedő tehetség volt a 15. századi magyarországi politikusok sorában, de aligha lehetett kedvelt személy – fogalmaz a népmesék és mondák igazságos Mátyás királyáról szóló írásában Horváth Richárd történész. Az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa szerint érdemes felülvizsgálni a „törökverő", valamint a főnemességgel szemben a köznemességre támaszkodó királyról szóló képet is. A mostani írás az első azok sorában, amelyeket az mta.hu az egyik legismertebb magyar uralkodó születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából januárban kezdődött Mátyás-emlékév alkalmából közöl.
Esti mesék Futrinka utca (1962) Mazsola (1964) Mazsola és Tádé (1969) Mézga család üzenet a jövőből (1970) Kukori és Kotkoda (1971) Frakk a macskák réme (1972) A kiscsacsi kalandjai (Mirr-Murr I.) (1973) Mézga Aladár különös kalandjai (1973) Mikrobi (1973) A kockásfülű nyúl (1974) Mekk Elek az ezermester (1974) Kérem a következőt (1975) Vízipók-csodapók (1976) A legkisebb ugrifüles (1977) Magyar népmesék (1977) Marci és a Kapitány (1977) Varjúdombi mesék (1977) Misi mókus kalandjai (1980) Pityke őrmester (1980) Pom-Pom meséi (1980) Vakáción a Mézga család (1980) A nagy ho-ho-horgász (1982) Mesék Mátyás királyról (1982) Leo és Fred (1984) Kiváncsi Fáncsi (1986) Vackor az első bében (1986) Krisztofóró (1989) Kék egér (1999)
Gyógynövényes mesekönyv csomag ajándékokkal kedvezményes áron a Vizvári mesegyárból.
Szepi és Pisze Karácsonya December 1. Hűvös napra ébredt a város. Az avarszőnyeget dér le...
Diese Gesamtausgabe des Märchens Frau Holle, illustriert von Elfriede Prasse, erschien 1941 im Franz Schneider Verlag. Im Jahr 1983 wurden die Illustrationen erneut für eine Wiederveröffentlichung verwendet.
Zelk Zoltán: Párácska Régen történt ez, nagyon régen, s olyan nagyon messze, hogy még a torony tetejéről sem lehetett odalátni. Egy kis felhőcske született a hegy fölött, de olyan szép göndör felhőcske, hogy a nap és a hold egyszerre bújtak ki az égen, csak hogy láthassák a kis felhőt. A vihar is kézenfogta kis unokáit, a szellőket, így indult el velük meglátogatni Párácskát, a most született kis felhőt. Büszke is volt a felhőpapa és a felhőmama gyönyörű gyermekére, és gyakran mondogatta felhőpapa szomszédainak: – Meglátjátok, mire megnő: zivatar lesz belőle! – Az bizony – mondogatták a felhőszomszédok -, zivatar, de még országos eső is lehet… Csak felhőmama búsult, mikor ezt a beszédet hallotta: ő azt szerette volna, hogy mindig ilyen kicsi maradjon gyermeke, ilyen szelíd és göndör. Sohase kiáltson haragos villámszavakat, ne veszekedjen mennydörögve a földdel, s ne verje le jégkavicsokkal a gyümölcsfák virágait. Amíg így aggódott felhőmama Párácska sorsa fölött, az egyre növekedett, egyre erősebb lett, s egyedül szaladgált a hegy csúcsai felett. Egyik reggel odaállt szülei elé, és így szólt: – Most már megnőttem, erős vagyok, engedjetek el világot látni. Felhőpapa büszkén nézett Párácskára, s így válaszolt: – Menj csak, fiam, vándorold be az eget, szórjál villámokat, mennydörögj hangosan, légy erős, büszke felhő… Felhőmama így szólt: – Menj, fiam, járd be az eget, szeresd az erdőket a rét virágait, és szelíd légy, mint nénéd, a szivárvány… Párácska egy-két esőcseppet könnyezett, elbúcsúzott szüleitől, repülni kezdett az égen. Mikor egy erdő fölé ért, hallotta, hogyan sóhajtoznak odalent az ágak: – Ó, felhőcske, öntözz meg minket, mert halálra száradunk! A kis felhőnek eszébe jutottak anyja szavai, s megöntözte a tikkadt lombokat. Aztán tovább vándorolt, s egy rét fölé ért. Amikor meglátták az elsárgult fűszálak, mindnyájan könyörögni kezdtek: – Ó, kedves felhőcske, ne hagyj szomjan halni minket! Párácska őket is megöntözte, és boldogan hallgatta, hogyan kortyolják a fűszálak az esőcseppeket. De akkor már bizony nagyon kicsike felhőcske volt, úgy megfogyott az erdő és a rét megöntözése után, hogy még szállni sem tudott volna, ha meg nem könyörül rajta a szél, és nem fogja erős karjai közé. Alkonyodott már, mikor egy búzatábla fölé ért, ahol a gazda éppen szomorúan leste az eget. Mikor a kis felhőt meglátta, örömmel felkiáltott: – Ó, drága felhőcske, vidítsd fel az én kalászaimat, mert ha elszáradnak, nem süthetek kenyeret a gyermekeimnek! A kis felhő rögtön esővé változott, s a szomjas kalászok boldogan hajladoztak az esőben. A szél pedig hiába kereste kis barátját, mert az már eltűnt az égről, hogy tovább éljen falevélben, fűszálban, margarétában, búzában, kenyérben. Zelk Zoltán: A patak meséje A patak szélén álldogáló bokor egyszer megkérdezte a locsogó pataktól: - Mondd, hová sietsz, hogy sohasem állsz meg? Mi dolgod van tulajdonképpen? - Elmondanám - felelte a kispatak -, ha versenyt futnál velem, mert hosszú ez a történet, s nincs időm órahosszat beszélgetni. De, ha akarod, utam végén elmondom a folyóparti fának s megkérem, hogy üzenje meg neked egy falevélen. A bokor örömmel beleegyezett, s várta, hogy mikor jön meg a falevélre írt üzenet. Nem sokáig kellett várnia, harmadnap odaérkezett a Természet postása, a szél, s a bokor ágai közé hajította a folyóparti fa üzenetét. Köszönt is, de nem állt meg, hiszen még messzi út várt rá, erdőkbe, kertekbe, hegyek tetejére vitte a rábízott faleveleket. A patakparti bokrok kíváncsian hajoltak össze a lombjaikkal, valamennyien tudni akarták, mi van a levélben. De várniok kellett, míg kisüt a nap, mert bokortársuk már bizony öreg volt, s csak napfénynél tudott olvasni. Mikor aztán a nap kisütött, megtudhatták végre, hogy miért olyan sietős az útja a pataknak. - Egyszer régen, nagyon régen, négy testvér élt a földön: négy kis forrás. Nagyon szerették egymást, boldogan éltek együtt a hegy tövében, csak azon búsultak, hogy nem vándorolhatják be az egész világot. Öreg barátjuk, a hegy, azt tanácsolta nekik, hogy az egyik induljon világgá, s ha hazajön, mesélje el a többieknek, hogy mit látott. Így is történt. Nagy búcsúzkodás, sírás-rívás közben útrakelt a kis forrás, miközben a hegy, a szél s az erdő jó tanácsokat kiabáltak utána. De hiába várták, elmúlt egy év, elmúlt kettő, elmúlt három, a forrás még mindég nem tért vissza.Amikor aztán a negyedik évben is hiába várták, elhatározták, hogy egyikük elindul s megkeresi. Igen ám, de hol, merre, mikor már negyedik éve nem hallottak róla semmit? Így töprengtek, szomorkodtak, mikor váratlanul egy madár szállott le hozzájuk, s kéretlenül is megszólalt: - Nagy hírt hozok nektek a testvéretekről! Akár hiszitek, akár nem, már nem forrás ő, hanem tenger! Olyan nagy és hatalmas, hogy három hét alatt sem tudok átrepülni a partjai között. Ő már nem jöhet többé közétek, de nagyon vágyik utánatok, s ezért arra kér, hogy ti menjetek hozzá. Egyéb sem kellett, az egyik forrás rögtön útrakelt, s ment, amerre a madár vezette. De ő sem jött vissza, sem egy, sem két, sem három év múlva, helyette is madár jött el a negyedik évben. - Akár hiszitek, akár nem, folyó lett a ti testvéretekből! Nagyon vágyik már utánatok, kér, hogy menjetek el hozzá... Amikor idáig ért a bokor az olvasásban, megszólalt a patak: - Egy percre megállhatok, a végét már én mondom el. Amikor ezt meghallottam a madártól, én is útra keltem. Patakká változtam, s azóta is mindennap elszaladok folyóvá lett testvéremhez. Legkisebb testvérem, a forrás üzenetét viszem a folyóhoz, ő pedig a tengerhez. Így élünk mi négyen azóta is együtt, így szeretjük egymást továbbra is, s így fogjuk szeretni, amíg világ a világ... Miért sós a tengervíz Élt réges-régen, ősidőkben két testvér. Az idősebbik nagyon gazdag volt, a fiatalabbik meg szegény. Éppen az újesztendő közelgett, s a fiatalabbiknak egy marék rizse sem volt az ünnepre: elment hát a bátyjához, hogy egy mérő rizst kérjen kölcsön tőle, de nem kapott. Éppen hazafelé igyekezett a hegyi ösvényen, amikor egy fehér szakállú aggastyánnal találkozott. Az aggastyán megkérdezte tőle, merre tart, erre ő elpanaszolta szegénységét is. Erre az öreg egy kis árpacipót vett elő, és így szólt: -Neked adom ezt a kis cipócskát, talán hasznát veheted. Menj el a kis templom ligetébe, a templomocska mögött találsz egy barlangot. Törpék laknak benne. Ezek majd elkérik tőled a cipót, te csak add oda nekik, de se pénzt, se aranyat el ne fogadj érte, mondd csak, hogy a kőmalmocskát kéred érte cserében. Minden úgy történt, ahogy a fehér szakállú aggastyán mondta. Mikor a törpék a malmocskát átadták a szegény embernek, így szóltak: - Ez a kézimalmocska a legnagyobb kincsünk, de szívesen odaadjuk az árpacipóért. Ha jobbra forgatod, minden kívánságodat teljesíti, ha balra forgatod, abbahagyja az adományok előteremtését. A szegény ember hazavitte a malmocskát, otthon leült a gyékényszőnyegre, háromszor megforgatta a malmot jobbra, és így szólt: - Rizst! Rizst! Rizst kívánok! És a malmocskából nagy bőséggel kezdett ömleni a rizs. Akkor aztán balra forgatva megállította, majd újra jobbra forgatta, s kért húst, halat és mindent-mindent, amire csak szüksége volt. Másnap megtanácskozta a feleségével, hogy rozoga kunyhójuk helyett új házat kérnek a malmocskától, és hogy remek új lakásukban lakomát rendeznek, meghívják rokonaikat, barátaikat. Úgy is történt. Eljött a lakomára a gazdag testvér is, és nagyon csodálkozott a hirtelen támadt bőségen. El is határozta, hogy kipuhatolja öccse meggazdagodásának okát. Mikor a lakomának vége volt, a gazda minden vendégnek egy-egy finom süteményt akart adni ajándékul, ezért félrevonult a sarokba, a malmocskához. A bátyja utána lopakodott, megfigyelte, hogyan forgatja meg, és kihallgatta, amikor így szólt: - Süteményt! Süteményt! Süteményt kívánok! Így aztán megtudta a titkot. Éjszaka belopakodott az öccse házába, ellopta a malmocskát, és a süteményből is jól felpakolt. Zsákmányával a tengerpartra futott, csónakot kerített, kievezett a tengerre, mert valami lakatlan szigeten szeretett volna megtelepedni kincsével, hogy élete végéig minden jóban dúskálhasson, és senkivel se kelljen megosztani gazdagságát. Amint a tengeren evezett, egyszerre erős éhséget érzett, jó sokat megevett hát a süteményből. De a sok édes után valami sósat kívánt, elővette a malmot, megforgatta jobbra, és így szólt: - Sót! Sót! Sót kívánok! Ömleni is kezdett a só, annyira, hogy hamarosan színültig telt vele a csónak. A kapzsi testvér nem tudta, hogy a malmocskát balra kell forgatnia, ha azt akarja, hogy megszűnjön az áldás. Végül is a csónak elsüllyedt emberestül, malmostul. A kézimalmocska lemerült a tengerfenékre, s mivel azóta sem forgatta meg senki balra, ma is egyre ontja, ontja a sót a tenger vizébe. A nagyravágyó felhőcske A kis fűszálak sóhajtoztak: - Jaj, de szomjasak vagyunk. A virágok is egyre csak azt mondogatták: - Csak egy csepp vizet, csak egy csepp vizet! A fák is majd elepedtek egy kis esőért; erdőn, mezőn a rögös föld azt sóhajtozta: - Ó, csak esne egy kis eső! Mert hetek óta olyan nagy szárazság volt, hogy a föld megrepedezett. Egyszerre csak honnan, honnan nem, két kis felhő tűnt fel az égen. A virágok, fák megkönnyebbülten sóhajtottak fel: - Felhő, felhő! Nemsokára vége lesz nagy szomjúságunknak. Igen ám, de amint a két felhő meghallotta ezt a nagy ujjongást, egyszerre olyan büszkék lettek, hogy nem tudták elég magasan hordani az orrukat. Éppen egy szántóföld felett lebegtek, s a vetemények sóhaja felhallatszott hozzájuk. - Hallod, hogy vágyódnak utánunk? - kérdezte az egyik. De a másik sértődötten mondta: - Csak nem gondolják, hogy rongyos krumpli levelekre pazarolom csillogó esőcseppjeimet? - S gyorsan tovalibbent. Most egy búzatábla fölé értek. - Felhőcskék, felhőcskék - könyörögtek a búzakalászok -, öntözzetek meg bennünket, mert elpusztulunk. De most már a másik felhő is éppolyan kevélyen válaszolt: - Dehogy pazaroljuk szép esőcseppjeinket rongyos búzatáblákra! Megint továbblibbentek, s arról álmodoztak, hogy valami világszép virág levelén hintálják esőcseppjeiket. - Bársonylevele legszélére hullok, s onnan nézek szembe a napsugárral - mondta az egyik felhő. - Az én esőcseppjeimet - ábrándozott a másik - a leggyönyörűbb virág szirmára hullatom majd. A legnagyobb és legfényesebb esőcseppem lakik majd a szirom közepén, fényességén lepkék és méhek csodálkoznak majd. Így beszéltek, s észre sem vették, hogy a falu határához értek. Alattuk egy árok volt. A füvek és az árokparti virágok felsóhajtottak hozzájuk: - Felhőcskék, felhőcskék, itassatok meg bennünket ! - Még mit nem gondolnak ezek az ágrólszakadtak! - méltatlankodtak mind a ketten. Az országúti fák is feléjük sóhajtoztak: - Álljatok meg, kis felhők, öntözzetek meg bennünket, mert nagyon szomjasak vagyunk! - Kisebb gondunk is nagyobb annál! - mondták dölyfösen a felhők, és továbbszálltak. Végre egy gyönyörű szép kertbe értek. Szebbnél szebb virágok ékeskedtek itt. Örültek is a felhők. - Jó helyen vagyunk már - mondogatták egymásnak. Egyikük egy szép, halványsárga virágot nézett a magasból. - Ez aztán a szép virág! - kiáltott el. - Hogyan hasonlítható ez ahhoz a kék harangvirághoz! - mondta fitymálva a másik. - Valóságos illatbarlang a belseje. Talán megegyeztek volna, ha csak ez a kétféle virág lett volna a kertben. De volt ottan sok más is: piros, lila, rózsaszín, fehér s hányféle változatban. Ez volt a vesztük. Mert sehogy sem tudták kiválasztani a legszebbet. Addig tanakodtak, addig vitatkoztak, míg egyszerre csak nagy szél kerekedett. A nagy szélből nagy vihar lett. A vihar meg úgy felkapta a két kis felhőt, hogy azt se tudták, hogy élnek-e vagy halnak. Bizony, egy szempillantás alatt elröpítette őket a szépséges kertből, a gyönyörű virágoktól. A vihar nem törődött azzal, hogy a világszép virág szirmán akarták csillogtatni esőcseppjeiket, felkapta őket, s a hetedik határon is túl, egy rögös út fölé vetette. Nem volt itt egyéb göröngynél, kórónál. A vihar meg úgy tombolt, hogy gondolni sem mertek arra, hogy visszakerülnek valaha a gyönyörű kertbe. Bizony, le kellett mondaniuk arról, hogy a világszép virág szirmán ragyogjon esőcseppjük. Ezen való bánatukban olyan sírásba kezdtek, hogy a göröngyök nem győzték inni a könnyeiket. Így járt a két nagyravágyó felhőcske: mert nem itatták meg a szomjas füveket, fákat, virágokat, sárrá váltak, emléküket nem őrizte sem rét, sem mező, de még zöldellő árokpart sem. Bernáth Zsolt: A megszeppent esőcsepp Vad vihart tombolt azon a délután, és több millió társával együtt egy apró esőcsepp hullott alá az égből. Ámde ez az esőcsepp remegett, mint a nyárfalevél, úgy félt. Csak hullott, hullott alá a mélységbe, és rettegett, hogy mi lesz, ha földet ér. Erre gondolt: Mi fog velem történni, ha az óceánba hullok? És mi lesz, ha a földre fogok esni? Ahogy zuhanás közben ezen törte a fejét, egyszer csak meglátogatta őt a villám. Nem volt nagy, mennydörgő, csak kicsiny szikra, mint a gyufa, amikor meggyullad. Megkérdezte, hogy mi bántja az esőcseppet, majd hangosan felnevetett. - Milyen buta vagy te, esőcsepp! - mondta neki. - Attól félsz, hogy mi lesz veled, ha leérkezel? Hiszen a te életedben pont az a legfontosabb. Mit gondoltál, hogy életed végéig szundikálhatsz a felhőben, közel a Naphoz, és süttetheted a hasadat? És hol marad a tanulás? - Én nem akarok tanulni! - duzzogott az esőcsepp. - És miért nem mondta nekem senki, hogy mi lesz velem odalent? Senki sem tudja? - Dehogynem - mondta a villám. - De kinek hinnéd el, hogy nem történhet veled semmi baj, ha nem saját magadnak? Ha beleesel az óceánba, akkor eggyé olvadsz a testvéreiddel, és hatalmasabb leszel a leghatalmasabb viharnál is, a leghangosabb villámnál is. Hajókat vihetsz a válladon, és delfinekkel lubickolhatsz. Ha a földre érkezel, bejárhatod a mélyben megbúvó barlangokat, titkos helyeket, és eljuthatsz a Föld gyomrába, lehetsz folyó, patak az erdő mélyén, és ami csak akarsz. Az esőcsepp kíváncsisága kifogyhatatlan volt. - És mi lesz aztán? - kérdezte. - Mi lesz, ha már mindent bejártam, voltam tenger, kis patak és folyó? Mi lesz aztán? A kis villám elmosolyodott. - Akkor? Akkor majd újra átadod magad a Napnak, megmártózol a fényben, aztán elalszol, és mire felébredsz, újra egy felhőben találod magad, aztán kezdődik minden elölről. Ugye, hogy nincs mitől félned? De most mennem kell. Ahogy kimondta, a villám ragyogóan felszikrázott, búcsúzóul mordult egyet, és tovatűnt. Az esőcsepp pedig lenézett maga alá, majd becsukta a szemét. - Vár a tenger - suttogta boldogan.
A menetrend szerinti kockásfülű felszállásra készen.
Gyógynövényes mesekönyv csomag ajándékokkal kedvezményes áron a Vizvári mesegyárból.
Űrfazék, Fekete Lyuk, puzzle, kifestő, feladatlap, segítő mesék, Mit tehetünk kiközösítés ellen?
Kiemelkedő tehetség volt a 15. századi magyarországi politikusok sorában, de aligha lehetett kedvelt személy – fogalmaz a népmesék és mondák igazságos Mátyás királyáról szóló írásában Horváth Richárd történész. Az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa szerint érdemes felülvizsgálni a „törökverő", valamint a főnemességgel szemben a köznemességre támaszkodó királyról szóló képet is. A mostani írás az első azok sorában, amelyeket az mta.hu az egyik legismertebb magyar uralkodó születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából januárban kezdődött Mátyás-emlékév alkalmából közöl.
Gyógynövényes mesekönyv csomag ajándékokkal kedvezményes áron a Vizvári mesegyárból.
Segítő mesekönyvek a Vizvári Mesegyárból: segítenek a gyermekeknek megoldást találni a közösségben történő kiközösítés, gúnyolódás, kicsúfolás ellen.
Barna dombon innen, kéklő hegyen túl, volt egyszer egy kerek erdő. A kerek erdőben egy kökénybokor. Éppolyan kék szemű kökényt termett, akár a többi, s a levele is olyan volt, mint a többi közönséges kökénybokoré, mégis más volt a többinél. Jól tudta ezt a madárnép: a sárgyóka és a sordély, a pipiske. De tudta a légykapó is. S a légykapóval a gébics, a kakukk és a haris. És tudták a kedves fülemülék is. A bíbicek is tudták. És tudták egytől egyig a piros mellű pirókok és a sárgarigók is. Sőt a kékcsóka is tudta, s vele a haszontalan, kék begyű nádiveréb is. Miben különbözött hát ez a kökénybokor a többitől? Csak abban, hogy a mindig víg kedélyű, fütyörésző szélmanócskák helyett tündér lakott benne! Mégpedig a Kékhajú Tündér! Mert hiszen lakhatott volna az Ezüsthajú vagy akár az Aranyhajú Tündér is. De nem. A Kékhajú Tündér palotáját rejtette a kökénybokor. Kék szemű kökényből épült ez a palota. Kék volt a fala, ablaka, ajtaja. Kék volt a szőnyeg, a függöny, a bútor, s minden olyan pirinyó, hogy belefért egy kökényszembe. A Kékhajú Tündér szépségének híre bejárta az egész világot. Jöttek is a kérők seregestül, minden irányból, de javarészt elvétették az utat, s nem jutottak el a kökénypalotáig. Hanem Kökény király ismerte az utat, s bekopogtatott a Kékhajú Tündér kékre festett ajtaján. - Rég elnyílt a pipitér, a szerencsém mit ígér? Feleséget keresek, de tovább már nem megyek, légy hát a feleségem, szép Kékhajú Tündér! - Azzal szépen megemelte kökénykoronáját, és megcsörgette gyémántjait a tarisznyájában. - Sajnálom, Kökény király, ma sok a dolgom, az időm kevés, próbáld meg holnap... - felelte a Kékhajú Tündér. Másnap újra bekopogtatott Kökény király, és újra elmondta mondókáját. Újra megemelte a koronáját, és újra megcsörgette a gyémántjait. De hiába. Újra a tegnapi választ kapta: - Sajnálom, Kökény király, ma sok a dolgom, kevés az időm, próbáld meg holnap... Mi mást tehetett szegény Kökény király? Egy álló héten át mindennap bekopogtatott. Ám a hetedik napon elunta a sok dologra való hivatkozást, és dérrel-dúrral így szólt: - Bizony mondom, rontom-bontom: ma tartjuk a kézfogót! Kakasszó és gyöngyharmat, holnap a lakodalmat! - s azzal kioldotta tarisznyája száját, és csillogó gyémántjait a Kékhajú Tündér lába elé szórta. - Kettőn áll a vásár, Kökény király - felelte csendesen a Kékhajú Tündér, miközben sorra felszedegette a szerteszét gurult gyémántokat. Ám amint megérintett egy gyémántot, azon nyomban kökénnyé vált az. Összeszedte, kosarába tette, és Kökény király kezébe adta. Nagyot ámult, nagyot bámult Kökény Király, és kökénnyé lett gyémántjait szerteszét szórta a kökényesben. Három napig dúlt-fúlt haragjában. Mérgében kilencszer vágta földhöz a koronáját, végül is elcserélte az egyszeri juhászbojtár szépen szóló furulyájáért. Hanem egyszerre azon kapta magát, hogy bár mindig máshova akart menni, lába mégis mindig a Kékhajú Tündér kökénypalotája felé vitte. Szívbéli bánatát világgá furulyázta. A panaszos dalra kihajolt ablakán a Kékhajú Tündér. Most ő ámult-bámult, s hevesebben kezdett dobogni a szíve, mert egyszeriben megtetszett neki a furulyázó Kökény király. - A feleséged leszek, Kökény király! - rebegte szemlesütve. - Kettőn áll a vásár, szép Kékhajú Tündér! - válaszolta dacosan-morcosan a megsértett Kökény király. - Már nem házasodom: birodalmam elfújta a szél, kökénnyé lett gyémántjaimat szerteszórtam a kökényesben, királyi koronámat elcseréltem az egyszeri bojtár furulyájáért; mire házasodjam hát? - Így is jó! - felelte a Kékhajú Tündér kékesfehérre vált arccal, és becsapta az ablakot. Kinn búsult az egyik, benn búsult a másik, semmiben sem különbözve két durcás gyerektől. A Kékhajú Tündér telesírta kék selyempárnáit. Kökény király ott kóválygott ázva-fázva s egyre betegebbre válva a kökényesben. - Segíteni kellene rajtuk! - mondták a fülemülék a sárgarigóknak. A sárgarigók a légykapóknak. A légykapók a kakukknak. Az a harisnak. A haris a barázdabillegetőnek. A barázdabillegető a bíbicnek. Az a szárcsának. A szárcsa a vízityúknak és így tovább. De egyik sem segíthetett, mert egytől egyig költöző madarak voltak, és mindannyiuknak vándorútra kellett kelniük. Végül is az itt telelő madarak segítettek rajtuk. Éspedig a sárgyóka és a sordély, a búbos pacsirta és a piros mellű pirók, a cinke és a feketerigó. Ide-oda szálltak a kökényesben. Szót váltottak a Kökény királlyal. Szót értettek a Kékhajú Tündérrel. Súgtak-búgtak, amíg csak mosolyogni nem kezdett a Kékhajú Tündér, és kacagásra nem fakadt Kökény király. Azon kacagott Kökény király, hogy újra ott áll a kökénypalotában, a Kékhajú Tündér kék szobájában, és elismétli mondókáját: - Bizony mondom, rontom-bontom, ma tartjuk a kézfogót, kakasszó és gyöngyharmat, holnap a lakodalmat! - Legyen úgy, amint kívánod! - felelte a Kékhajú Tündér, Kökény király nyakába borulva. Hét varrónő keze se győzte volna a menyasszonyi ruha varrását, de szerencsére ott volt a sok madár: mind segített ruhát varrni, kész is lett a szépséges szép, kékséges kék menyasszonyi ruha egykettőre. Hét szakács se győzte volna a lakodalmi lakoma elkészítését, de szerencsére ott volt a sok madár: mind segített sütni-főzni, el is készült a lakoma idejére. S aztán mind ott maradtak lakodalmi vendégnek. Ma is erről a lakodalomról folyik a terefere a kökénybokrok ágán, a sordélyok és a sárgyókák, a pipiskék és a pirókok, a cinkék és a feketerigók között. Aki nem hiszi, menjen ki a kökényesbe!
Miután a pulyka rejtélyes körülmények között eltűnt, nagy felbolydulás támadt a baromfiudvarban. ...
Jacob és Wilhelm Grimm eredetileg nem gyerekeknek szánták a mesegyűjteményüket. Talán már a nevük is arra predesztinálta őket, hogy rémséges, erotikától és barbárságtól túlfűtött történeteket adjanak közre.
Hát akkor el is kezdeném kedvenc meséim összegyűjtését egy csokorba. A mesék közül is a magyar me...
A norvég, 3D-s animáció főszereplője Éliás, aki újonnan érkezik Tengerzugba. A kis mentőhajó élénk érdeklődést mutat új környezete iránt, Tengerzug lakói azonban kételkedve fogadják őt kis termete miatt. Egy sikeres mentőakcióban Éliás valódi bátorságról tesz tanúbizonyosságot, megmutatva ezzel rát
Valahol a nagyvilágban, az Üveghegyen is túl található Meseország, ahol egy jóságos vén király és a lánya uralkodtak. Tudós volt az öreg és igazságos. A királylányt is megtanította mindenre, amit tudott, nem is volt nála okosabb lány a gazdagok között. Hírük bejárta a világot. Mikor elérkezett az idő, a jó király szerette volna férjhez adni …
Az utóbbi hetekben a régi mesékkel is igyekszem kellemes emlékeket felidézni benneteket. Az általam e...
Mézgáék azért örünek ennyire, mert ők lettek az új cikksorozatom első részének szereplői. Azt tervezem ugyanis, hogy végignézem gyerekkorunk régi szereplőit olyan szempontból, hogy milyen stíluselemeket tudunk tőlük átvenni a hétköznapokhoz. Nem akartam, hogy túl jelmezesek legyenek a szettek, viszont ha egy kicsit rájátszotok a ruhákra (frizurával, stb.), még farsangra is jók lesznek az ötletek! […]
A ritmusérzék fejlesztéséhez/fejlődéséhez a nevelőknek, tanítóknak ismerni kell a fejlettség egyes lépcsőfokait, a tanulás/tanítás folyamatának logikai rendjét, és énekes-zenei tevékenységek, énekes-zenei játékok rendszeres kezdeményezéséve
