Salve, I would like to share a quick sketch I made after a Chinese drawing of Batu-khan and look at the Mongolian saddles through history. I admit I have neglected the Great Eurasian steppe so there are some images and text to do away with this awful negligence on my part - :) Again, I will start a link to this great article on the medieval and later Central Asia saddles. And another article titled 'Mongolian Horse and Horseman' Well, the Mongolian-style saddles of the Great Steppe developed, over a period of 1000 years, from the horned saddles invented by the Indo-European nomads - Saka and Tocharians (Yuezhi) sometime during III-II centuries BC [e.g. according to prof. Nikonorov] - nota bene  there are some very recent interesting discoveries from Mongolia related to soma ritual, amanita muscaria (''muchomor czerwony'' in Polish) in form of tapestries showing armoured warriors, horses and saddles -  through the saddles most fully seen in the Tang Chinese  sculpture and paintings of VI -VIII centuries AD, as evidenced by this beautiful horse here or by image of the saddle horse of great Tang Emperor Tang Taizong: This is the Middle Ages Mongolian saddle tree from the Ulan Bataar Museum, dated to XV century: and another old saddle tree: And this is a beautifully lacquered and painted saddle tree from the Ming Dynasty: Photos a Mongolian saddle tree and here, and here is an image of modern saddle from Mongolia: And here there is a great photo of full modern Mongolian saddle outfit.  And this is my sketch:  Beautiful saddle (intricate metal work of the pommel visible) from the National Museum of Mongolia. On this site there is a book on how to make Mongolian saddles [sic!] Some interesting stories and images of modern Great Steppe by the so called Salomon 'nomads'- or modern travellers in search of adventure ps prolific Polish early modern history blogger and researcher Michal Kadrinazi offers a link to a docudrama on the battle of Vienna 1683 Ad. Also,I can happily share with you that my friend Radek Sikora has finished a book on the winged hussars during the 1683 battle of Vienna. **** the first image  is a painting of a Mongol warrior painted during the Ming Dynasty.

Igar-Vámpusztán a település határán található a késő barokk stílusban épült, szabadon álló, téglalap alaprajzú, részben alápincézett, földszintes, kontyolt nyereg-, és manzárdtetős kastély (maradványai), melyet Hübner Ede tervezett 1773-ban. A kastély VÉDETT…

A Király-kút és a Királykúti-nyereg a Visegrádi-hegység szívében központi helyet foglal el, ezért számtalan turista útvonalon megközelíthető. Ezúttal egy olyan útvonalat fogunk választani, amely nem a legfőbb zarándok útvonalakon helyezkedik el

A Faluhely völgye hazánk ébredező szent helye, a csíksomlyói nyereg édestestvére. Áldott az, aki itt élhet, itt szolgálhat. Családom hosszú éveken át tette ezt csendesen, a világtól elzártan, létrehozva hazánk egyik legeredményesebb gazdaságát és egy egyedülálló falusi szálláshelyet. Az idők változása mára lehetővé tette a völgy kapuinak megnyitását.

Ányos Sándor, anyos, akandallo, kemence, kemenceépítés, takaréktűzhely, takaréktűzhely építés, kandalló, kályha, kályhaépítés, kandallóépítés, kályhás, veszprémi kályhás, veszprémi kandallós, akályha, akalyha, kertigrill, kerti konyha, cserépkályha, csempekályha, falazott kandalló, kőkandalló, csempekandalló, téglakandalló, vakolt kandalló, angol kandalló, nyitott kandalló, francia kandalló, csempés kályha, kályha sütővel, cserépkályha sütővel, vakolt kályha, Balaton felvidéki kályha, népi kályha, antik kályha, stíl kályha, klasszikus kályha, kemence, grillező, nyári konyha, bográcsozó, sparherd, csikótűzhely, kétszintes kemence, búbos kemence, nyereg kemence, épített konyha, pizza kemence, modern cserépkályha, középpárkányos cserépkályha, festett kályha, szemes kályha

Ányos Sándor, anyos, akandallo, kemence, kemenceépítés, takaréktűzhely, takaréktűzhely építés, kandalló, kályha, kályhaépítés, kandallóépítés, kályhás, veszprémi kályhás, veszprémi kandallós, akályha, akalyha, kertigrill, kerti konyha, cserépkályha, csempekályha, falazott kandalló, kőkandalló, csempekandalló, téglakandalló, vakolt kandalló, angol kandalló, nyitott kandalló, francia kandalló, csempés kályha, kályha sütővel, cserépkályha sütővel, vakolt kályha, Balaton felvidéki kályha, népi kályha, antik kályha, stíl kályha, klasszikus kályha, kemence, grillező, nyári konyha, bográcsozó, sparherd, csikótűzhely, kétszintes kemence, búbos kemence, nyereg kemence, épített konyha, pizza kemence, modern cserépkályha, középpárkányos cserépkályha, festett kályha, szemes kályha

Eleink hagyománya A pásztorok művészete Eszközeik A pásztor foglalkozás ősi állattartó mesterség, de életforma is. A különböző állatfajok pásztorainak más-más nevet adtak. Tájtól függően és az életkörülményeknek megfelelően lassan kialakult ezek közt az emberek közt egy sajátságos hierarchia, melyet szokásként vittek tovább íratlan törvényeikben. Pásztorportrék ünneplőben... Juhászlány vótam, juhászné vótam, még az uramnak is az összes ivadéka juhász vót mind, mind… Az én szüleimnek az eleje úgy, hogy a dédöregapjának a dédöregapja is mind juhász vót… (Tóth Józsefné Papp Julianna Szül.: 1916. Juhász-feleség; Ókígyós.) Az én elődöm mind pásztordinasztia vót. Az ükapámtul visszamenőlegesen is. Én az vótam, az apámék is azok vótak, a bátyám is az vót, pásztorember vót… Hát így éltünk tovább! (Deák Antal Szül.: 1923. Kanász számadó; Orosi-puszta.) Gyűjtötte és lejegyezte: Harangozó Imre Megleltem: Papp Zsolt oldalán A Pásztormunka A pásztortársadalomban fönnáll egy belső tagozódás. Ez koronként és térségenként eltérő módon és többféle rendezőelv szerint alakult ki. Ezek egyike a foglalkozási, mondhatnánk "szakmák" közötti rangsor, ami nagyban függött a táj adottságaitól és így a legeltetési lehetőségektől, - ennek következtében attól is, hogy az adott "szakma" hány fővel képviseltette magát azon a vidéken. Azonban fel lehet állítani egy általános, elterjedtebb rangsort, melyek itt fontossági sorrendbe vannak szedve: -      csikós – „lópásztor”, a ménes legeltetője, őrzője -      gulyás - azaz marhapásztor, a gulya őrzője -      juhász – juhpásztor, a juhnyáj őrzője -      kondás, kanász – disznópásztor, a konda vagy falka őrzője - előbbi minden este hazahajtotta, utóbbi kint teleltette a disznókat azaz ,,ridegen tartotta" - csordás és a csürhés – az istállóban tartott,  csak napközben kihajtott négylábú állatok őrzője. -      A szárnyasok őrzésével többnyire gyermekek lettek megbízva,  így mindenütt a rangsor végére kerültek,  ezek közül a libapásztor, a ludas említhető meg itt. A fontossági elsőbbségért mindig nagy "verseny" folyt a csikós és a gulyás között. Egyes tájakon (Nagykunság, Hortobágy) a csikós vezette a pásztorrangsor elejét, másutt (Nyírség, Bodrogköz), ahol kevesebb volt a csikós, a gulyás állt az élen. Érdekes kivétel, hogy a Bakonyban és Somogyban - és általában a Dunántúlon - a rangsort a kanász, később (20. század) a juhász vezette. A másik féle sorrend már a tapasztaltságtól, rátermettségtől (és így többnyire a kortól) is függött, ezek: -      számadó – a legelőre hajtott állatokért a legeltetési időszakban anyagilag is felelős személy, - az uradalom, majd a falu vagy a gazdaság fogadta föl egy-egy szezonra. Majd ő jelölte ki, fogadta föl segítőit,a bojtárokat, így tulajdonképpen ő alá tartozott az összes felfogadott pásztor. Távollétében az öregbojtár, vagyis az első bojtár helyettesítette. Az öregbojtár után következett a többi bojtár, és a sor végén a ,,tanuló" - a kisbojtár. -      bojtár – az állatok őrzésével közvetlenül megbízott ember. Becsei kisbojtár További elnevezések, névváltozatok, szokások -      birkás - a nyugat-európai juhfajták pásztora, míg a régi magyar fajták őrzőjét juhásznak hívták továbbra is -      bács, bacsó - a számadó juhász neve a magyar nyelvterület északi részén -      monyator - fiatal pásztor, pásztorfiú (fehér fordított bundája van és bundasapkája) A juhász kifejezés a magyar nyelvben eredetileg ihász formában élt, mai alakját a nyelvi illeszkedés során nyerte el.  Egyébként a borjas tehenek bikával együtt járó csoportját anyagulyának, - a bika nélkül tartott 1–3 éves üszők csapatát szűrgulyának, a tinókból állókat tinó - , a csak bikákból állót bikagulyának nevezték. A pásztorok munkáját a terelőkutyák segítették, a Kárpát-medencébe így a magyarok által hajtott nyájakat kísérték a puli, a pumi, a komondor és a kuvasz. Józsa Judit alkotása A nyájat vezető szarvasmarha nyakába kolompot kötöttek, ez volt a ,,vezérürü" vagy ahogy ma jobban ismerik: a főkolompos, akiknek gyakran nevet is adtak  (pl. Szárcsa, Rigó, Szilaj, Pillangó, Fecske, Hattyú) A kolomp minden időben vaslemezből volt kikovácsolva, ennek az öblösen messzezengő hangját jobban hallották s így tudták követni a társai, míg a juhok nyakába csengőt, csengettyűt akasztottak mely többnyire rézből öntöttek. A nap legfontosabb szakasza volt az ,,itatás", amikor is a gémeskút vagy csordakút körül összegyülekeztek az állatok. "Egyik iszik a Meggyesbe, A másik a Cserepesbe, A harmadik a Morgóba, Gulyaménes csavargóba" Birkanyáj itatása 1930 as évek  - Hortobágy Cserepes Először mindig a lovak ittak a vályúból, mert ők nem isznak más állat után - ,,a ló a legtisztább állat" tartja a mondás is, - ahol pedig hosszú kifolyó vályú készült ott is a lovak soroltak be a legközelebb a vödörhöz. Itatás után következett a ,,delelés", - a rekkenő melegben tilos volt hajtani meg egyébként is az állatokra ráfért ilyenkor egy nagyobb pihenés. Aba-Novák Vilmos - Itatás a gémeskútnál (1927.) A tehenek kérődztek, a vályú végénél lévő pocsolyákban vagy saras helyeken pedig a disznók ,,dagonyáztak". Itatás a Hortobágyon Csallóközi pásztorkodás Csallóközben már 1717-ben létezett a juhászok céhe. A 19. század végére, szinte kuriózumként, még mindig kétféle pásztorkodásról beszélhetünk a csallóközben. Az egyik az Öreg-Duna szigetein és az ártéri területeken művelt külterjes, szilaj, a 20. században már csak félszilaj állattartás, a másik pedig az állatokat naponta kihajtó községi pásztorkodás. A csallóközi szarvasmarhatartás a 20. század elejéig csak az őshonos fajtát ismerte. A juhokat nem hajtották a külső legelőkre, hanem a Csallóközben művelt kétforgós mezőgazdaságban keletkezett ugarokon tartották őket. A csallóközi pásztorkodás a termelőszövetkezetek megalakulása idején, a közbirtok-rendszer széthullásával és az új technológiák bevezetésével szűnt meg. Ez a folyamat lassan zajlott, a kisalmási állami gazdaságnak még volt három juhásza 1955-ben. Marhakolomp Palóc pásztorhagyomány Tudós pásztor – pásztorélet A tudós pásztor a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye,  akinek hatalmában áll az (elsődlegesen az általa gondozott) állatokat tetszőlegesen irányítani, vagy más boszorkányos tetteket végrehajtani. A tudós pásztor lehet gulyás, kondás vagy csikós, de juhászok „tudományát” nem becsülte sokra a pásztortársadalom. Az utolsó tudós pásztort a 20. század első felében tartották számon. Nem a cirkuszosoktól lett ellesve, hanem kései utódja ennek és ma már csak turisztikai attrakció pl. a Hortobágyon az intésre vagy érintésre ,,leroskadó" és ott mozdulatlanná dermedő paripa... Ide kívánkozik azonban azt is megjegyezni, hogy minden pásztorcsoport körében ismert és híres volt az állatgyógyításhoz értő ember, aki ha kellett törést, harapást, pata vagy belső betegségeket egyaránt gyógyított, illetve fogakat műtött ki vagy reszelt le és a kergekóros birkáknál koponyalékelést is végzett. A juhok körmölése és nyírása általános tudásnak számított, ma ünnepi bemutatókon, falunapokon látható. A kis állatok világrajövetelénél is segédkeztek. A vemhes kanca és a tehén megellett, a disznó megfialt. Ha pedig szükség volt rá heréltek, - a fiatal bikát tinóvá, a kan malacot meg ártánnyá. A szegődéskor ki lett kötve, nem csak a fizetség, hanem hogy hány fiatal állatot vághattak le időnként a saját élelmezésükre. Fizetséggel a tarsolyukban szívesen ittak és csárdást táncoltak a csárdákban, a kanászok a kanásztáncot ropták.  Kötekedni velük, sértegetni őket nem volt tanácsos, mert volt olyan erejű például, aki mérgében az öklével rácsapott az arasznyi vastag tölgyfaasztalra és az végigrepedt. Az elszámolni nem tudó, és így szélnek eresztett pásztorok váltak betyárokká, országúti rablókká, de a legtöbb ilyen ember nem a kegyetlenségéről,  hanem a nőkkel szembeni gavalléros viselkedéséről, és a szegények megsegítéséről volt híres. A vadállatok és a nyájrabló betyárok ellen nem csak késsel, hanem a középkor óta viselt vas fokossal, másutt kanászbaltával védekeztek, a csikósok pedig a szíjak végén ólmozott ostoraikkal. Az elhullott vagy levágott állatokat is feldolgozták, a félig tartósított szőrökkel-bőrökkel elszámoltak, vagy ha lehetett az ezekből készült használati vagy dísztárgyakat eladták a vásárokon. Ilyen volt például a suba, a vizestömlő, a kulacs, a dohányzacskó vagy akár a bikacsök. Sótartó Az ügyes kezű pásztoremberek hogy az idő jobban teljen díszített fafaragványokat készítettek a bizsók (faragókés) vagy egy törött és benyelezett borotvapenge segítségével: a sótartó, a titkos-záras borotvatartó, a fakanál, a furulya vagy a (néha ólommal berakott) ostornyél mellé sorolhatjuk a szaruból faragott-karcolozott rühzsírtartót és az ivó vagy jelző tülköt is. Mivel a szebb darabokat a mátkáiknak ajándékozták vagy a vásárokon a gazdák elkunyerálták, megvették, a pásztor kénytelen volt mindig újabbat csinálni és ez később egyfajta mellékfoglalkozássá nőtte ki magát. Egy-egy szűknyakú üvegbe apránként beleillesztgetett, majd a keresztre feszített Jézussá és virágokká összeragasztgatott fadarabakáknak, - az úgynevezett ,,türelemüveg" eladásával pedig már komolyabb jövedelemre is szert lehetett tenni! A faragásokat évszámmal, szignóval és néha ajánlással is ellátták. A 18. században élt legszorgalmasabb és legügyesebb kezű faragó pásztorok messze földön híressé váltak, az Ő pásztorfaragásaik ma már roppant árakon cserélnek gazdát árveréseken és múzeumokban gazdagítják a magyarság kultúrkincsét. Épp ezért kell odafigyelni pl. egy-egy múzeum költözésekor, hogy ezek az állampolgári javak csak úgy ne ,,vesszenek" el... Kobak - ital tartására Tudós pásztorok, ördöngős dudások A furulyát és a dudát a pásztoroktól eredeztetik a mondák, azonban míg a furulya Isten, addig a duda az ördög teremtménye.    Furulyán és dudán egyaránt lehet jól játszani, "ördöngősen" azonban csak dudán lehet. Koós József, a híres furulyás-dudás pásztor is ilyen ördöngös tudományra vágyott, legalábbis ezt mondta Pál Istvánnak:  „Tudod, fiam, én milyen dudás szeretnék lenni? Olyan, mint amilyet a régi öregek emlegetnek, hogy földobta a vállára, vagy bedobta az ágy alá, vagy ő mulatott, a duda meg a szögön szólt. De ezt csak mondták, de én még nem hallottam, de hát mondják, én is mondom” Az ördöngös dudás, akinek hangszere akkor is szól, ha nem fújja, szinte minden dudás történet főszereplője. Ahogyan Pál István édesapja, idősebb Pál István is, tudós pásztorként főként a jószág gyarapítására, gyógyításra, a rossz idő elhárítására, idegen ártó erőktől való védelemre használták. A tudományt legtöbbször az ördögtől eredeztették. Számtalan példa van rá, hogy a táltosnak kiválasztott emberek az öreg táltosokkal folytatott viadal - bika és farkas képében - során váltak beavatottá. Tudásukkal mindig a falut szolgálták, de fizetséget ezért soha nem fogadtak el. A tudósok a haláluk előtt a tudomány átadását kötelezőnek tartották, mert ha nem sikerült átadni, akkor az ördög elvitte őket a pokolba. Pál István pásztor - dudás A duda nem feltétlen jár együtt a táltossággal, de az ördöngös dudást „tudományos” embernek tartották. Pásztorként természetfeletti erővel rendelkeztek az állatok felett- például a pásztorbotjára akasztott cifraszűr körül ottmaradnak az állatok akkor is, ha ő maga messze jár. Azonban ezt a tudományt csak addig lehet használni, míg el nem mondják másnak. A tudós pásztor tehát kettős szorításban él: ha élni akar tudományával, hallgatnia kell, de ha időben nem talál olyat, aki át meri venni tőle, akkor elkárhozik. Pontosan így tudta ezt a szigetközi Sós Antal is. Ugyanakkor az ördöngös dudálás és a tudós pásztorség nem feltétlenül jár együtt. Pál István, apjához hasonlóan rendelkezett „tudománnyal”, azonban nem tudott sosem ördöngösen dudálni. A tudós pásztorok rítusai általában a falu javát szolgálták. A falusi pásztorok fokhagymakereszttel védték az állatokat Luca napján, vesszőgúzzsal varázsoltak termékenységet Ádám-Évakor, gyertyával hárították a rontást csapásakról nagypénteken, gyógyítottak embert, állatot, hárítottak el rontást a ház körül. Ezekért a szolgálatokért éppúgy nem fogadtak el fizetséget, ahogy a zeneszolgáltatásért sem. A pásztor a közelében található anyagokból, fa, szaru, tülök... ivótülök ...változatos formájú és díszítésű tárgyakat készíthet: ivóedény... ivócsanak ...kanál, tölcsér, kürt, kaszatokmány, rühzsírtartó, fésűk, csattok. Használták a szarut intarzia gyanánt fatárgyakra, botokra, juhászkampókra... juhászkampó ...bicska és késnyelekre. Az állattenyésztés virágkorában nem volt gond egy-egy tülök kiválasztása, pl. elhullás esetén. A magyar fehér fajta hosszú, nemesen ívelt vonalú szarvát használták, legalkalmasabb az ökör szarva, ha szép fehéres. Az ebből készült kanásztülök elérte a 80 cm-t is. A szaru könnyen formálható, erős, rugalmas anyag. Ezt később már egy iparos, a fésűs vette meg, a kanász is készen vásárolta a kürtöt. A képen látható ivótülök Zemplén vármegyéből való, geometrikus és virágmintával díszített. A szarv hegyes végét átfúrták, hogy az akasztásra szolgáló szíjat áthúzzák rajta. A pásztorművészet az Alföldön, ott is a peremvidéken és a Dunántúlon volt a legfejlettebb, főképpen a fafaragás. A Tiszántúl északi részén növényi és geometrikus elemeket látunk, központi közös díszítményből kiágazó indákkal és virágokkal. Megfelelőit a szlovákoknál és ruszinoknál is megtaláljuk. Az Ung vidékén tipikus a tulipán motívum. Tájegységenként változatosak a motívumok, de egymást sosem utánozzák, és egy művész sem ismétli a saját faragását. Előfordul a galamb csőrében virág, de gyakoribb a szív motívum. Szív alakból nő ki a virágbokor, levél szív alakú, a keményfából készült széktámla nyílásait szív alakúra fűrészelik. Az 1820-as évektől az emberábrázolás és virágdíszítmény vált általánossá.  Középpontjában maga a pásztor áll, másik gyakori a betyár, nyalkán, büszkén, cifra kalapban, szűrrel vagy zsinóros dolmányban, puskával, fokossal ábrázolva. A pásztor társa a juh vagy a kutyája, a betyárt szeretőjével vagy az általa legyőzött pandúrral ábrázolják. A díszítéstechnikában legrégibb és nevezetes eljárás a spanyolozás, ahol is a rajzolt mintába öntik a felolvasztott spanyolviaszt, majd ledörzsölik. Azután a vésés, a karcolás, végül a domború faragás. Magyar Néprajzi Lexikonban: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-522.html Kisfilm: http://www.youtube.com/watch?v=pE2i-73f4Ic&sns=fb És: http://www.youtube.com/watch?v=2Uqgi2ygVJE Pásztorművészet - Hortobágy video:  http://www.youtube.com/watch?v=pE2i-73f4Ic Ivótülök Kapcsolódó:  https://www.facebook.com/photo.php?fbid=436503819745802&set=a.315424478520404.75620.100001585639962&type=3&theater Gulyás (marhapásztor) A gulya pásztora. A paraszti szóhasználatban mindig jól megkülönböztetik a naponta hazajáró csorda pásztorától. A község vagy a gulyatartó gazdaság kihajtástól beszorulásig fogadja; 1945 előtt az uradalmakban a növendékállatokat gondozó gulyás éves konvenciós cseléd volt. A pásztorszervezet élén gulyásszámadó állott,  ő fogadta a bojtárokat, akik állattartás, élelmezés és készpénzbér fejében az őrzést, legeltetést és itatást ellátták. Terelőeszköze a bunkós bot és a gulyás karikás, az állatok kifogására pányvás vagy rudas kötelet használ. A Dunántúlon az uradalmak legelőre járó fejősteheneinek őrzőjét csirásnak nevezték. A Kiskunságban a tehetősebb gazdák külön legeltetett nagyobb csapat marhájának őrzője a kurta gulyás. Csikósok (lópásztor) A csikósok egykor igen megbecsült tagjai voltak a magyar társadalomnak.  Jellegzetes lószerszámot használnak ma is, ez az úgynevezett patrac, a heveder nélküli nyeregféleség. Terelőeszközük a saját maguk készítette, díszes karikás ostor,  mellyel a ménest terelik. A KARIKÁS OSTOR A "karikás" jelző onnan származik, hogy e típusú ostort gyakran – bár korántsem általánosan – forgó karika közbeiktatásával erősítik a nyeléhez.  A karikást leginkább a csikósok használják, mesterségük jelvénye, címere, de más pásztorok is alkalmazzák.  A karikás faragással, szíjfonatokkal, sallangokkal, pillangókkal díszített.  A karikás sok részből tevődik össze, s tájanként igen változatos az egyes részek elnevezése.  Általánosnak mondható a nyélhez erősítő szíjkötés neve: a telek.  A karikás derekát kötél köré 6, 8 vagy 12 vékony szíjból, ágból fonja a pásztor.  Az ehhez csatlakozó csapó egyes szíjból áll, a csapó végére kerül a sudár, ami a cserdítéskor a durranó hangot adja. A karikás ostorral való bánni tudás ma már a hagyományőrzés része is. (Forrás: wiki alapján) A csikósok legfontosabb társa a hátaslovuk, melyet sok mindenre megtanítanak.  Régen hasznos módszer volt a ló-fektetés, így az éles szél és a támadók elől is megmenekülhetett ló és lovasa. Ma a csikós bemutató ügyességi gyakorlatai között ló-fektetés, ló-ültetés és kendőlopás is szerepel. Egy történet szerint ... ...réges-régen egy német úr fogadást kötött egy alföldi csikóssal, hogy az ő kutyája okosabb a lónál. A német úr azt állította, hogy a kutya azért okosabb, mert utasításra leül, lefekszik - erre a csikós bebizonyította neki, hogy az ő lova is képes ugyanerre.  Azóta ez a mutatvány a csikósok körében hagyománnyá vált. A csikósoknak nem volt más eszközük, amivel megvédjék a méneseiket a rablóktól és a vadállatoktól, ezért megtanultak mesterien bánni az ostorral, ami nem csak fegyver lett, hanem játékaikban is szívesen használták. Külön attrakciónak számít a puszta-ötös. Puszta ötös - Koncz Csaba festménye Maga a produkció abból áll, hogy a csikóslegény a két hátulsó ló hátán állva hajtja a magyaros stílusban összefogott lovakat. Koch-ötösnek is nevezik, mert sokáig úgy tartották, hogy a bravúros mutatványt Ludwig Koch osztrák festő álmodta vászonra 1923-ban. A kiváló magyar lovas, Lénárd Béla keltette életre a képet. OMÉK 1958 (Első magyar Puszta ötösfogat Lénárd Béla hajtásában ): video: http://www.youtube.com/watch?v=_tVKhy7OXVE Régi metszetek között kutatva nemrég egy cirkuszi plakátra bukkantak, mely 1845-ből származott. A képen magyaros kantározású, összefogott együttes két hátulsó lován állva a magyar csikós összesen kilenc lovat hajtott. Ma már a csikósok egymás rekordjait döntik meg, már 16 lovat is hajtottak egyszerre. Igen jól betanított, rendkívül ügyes lovasemberekre van ezekhez a bemutatókhoz szükség, hiszen az erős iramban hajtott lovakon bemutatott puszta-ötös valóban igazi lovas bravúr. Nincs asztalom, sem székem… Csikósélet a Hortobágyon: video: http://www.youtube.com/watch?v=BqJ9_sE1_U8    Csikósok video: http://www.youtube.com/watch?v=gCp6AzMSZLQ Beszélgetés egy öreg csikóssal Balmazújvároson Nagy Lajos beszél pár szóban a régi dolgokról, csikóséletről, karikás készítésről. video: http://www.youtube.com/watch?v=3y2dKq2QePs Lófektetés: A pusztai élet során gyakran előfordult, hogy a betyároknak rejtőzködniük kellett lovaikkal együtt a pandúrok elől. A lovaknak csendben és nyugodtan kellett feküdni a lovasok mellett. A karikás ostor csattogtatásával demonstrálják, hogy semmilyen zaj nem zavarta meg a lovakat, és így nem árulták el hol rejtőzött a betyár. A ló hátán állás: Ez segítette a betyárokat abban, hogy a magas fűben, a nádas mögül, minél messzebbre láthassanak el a pusztában. A képen: a lóültetés,ez az úgynevezett kutyaülés, ami igen nehéz és természtellenes pozíció a ló számára. (Forrás: "lovasblog") Ezt a filmet ajánlom. hortobágy (1936) http://www.youtube.com/watch?v=YxCael_i5EY Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor) video: http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ Kanásztülök használata. Balmazújváros (kanász = disznópásztor) video: http://www.youtube.com/watch?v=0_lCGORSccM A juhász a juhokat őrző pásztor általános elnevezése. Juhász (Sólyom László) jellegzetes kalapviseletben és bajusszal (Vésztő, Békés m.) A tájanként változó neve egyúttal a pásztorszervezeten belüli helyzetét is meghatározza. Az Alföldön és Erdélyben általános a bács, bacsa vagy → bacsó (oláh eredetű szó, de a szláv nyelvekben is ismert) elnevezésű juhpásztor, az urasági vagy közös nyájak ivar és kor szerint elkülönített csoportjait őrző → bojtárok → számadója, gazdája. Juhász kampóval juhászkampó A nyájjuhász a Tiszántúlon több gazda tulajdonát képező közös (anya-, kos-, ürü-) nyáj pásztora. Juhász a Hortobágyon A Duna–Tisza közén a nem fejős (pl. meddő) nyájakat őrzi, függetlenül attól, hogy annak egy vagy két gazdája van. Juhász szűrkabátban (Sárvár, Vas m.) Juhász csuklyás szűrben, hátulról Erdélyben a csobán és a pakulár (román eredetű szó) a közös nyájak számadóit vagy bojtárjait jelenti. Juhász Erdélyben A magatarti juhász (Alföld) (újabban maszek juhász) kevés földű vagy föld nélküli juhos gazda, falkáját bérelt legelőn tartja. Juhász - Pálnagy Zsigmond festménye Székelyföldön a fejős juhász segítségét (az Alföldön → esztrengahajtó) román eredetű szóval monyatornak nevezik. Csillagszemű juhász - Páll Domokos kerámia alkotása A juhász terelőeszköze a → karikás. (→ még: birkás, → magatarti juhászat) (a Magyar Néprajzi Lexikonból idéztem. Tudom én, hogy hűséges társa a puli, és a csikósok használják inkább a karikást. ;-) Úgy látom, hogy át kell írjam a Lexikont ;-)  Köszönet Papp Zsoltnak a segítségéért!) Papp Zsolt - juhász É-hevesi ünneplő juhászviselet (Mikófalva, Heves m.) A hátibőr vagy kacagány,  mely voltaképpen egy egész, szárazon kitört juhbőr, melyet a juhász szőrével befelé fordítva vet hátára, úgy, hogy a mellső lábakkal nyakában, a hátsókkal derekán kötöz össze. Juhász maga készítette elej- és hátibőrben (20. sz. eleje, Hajdúszoboszló) (Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp, 1914); Földes László: Esztena und Esztena Genossenschaft bei den Szeklern (Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa, Bp., 1961); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965). Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor) video:  http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ Bojtár Az állatok őrzéséért felelős számadó segítőtársa. Általában fiatal, nőtlen ember, akit a számadó egy-egy legeltetési idényre fogadott némi készpénzbér és természetbeni (jószágtartás, ruha és élelmezés) fizetés ellenében. A pusztai állattartásban a nagy létszámú állatcsapat mellett több bojtár van; a számadó helyettesét, a legöregebbet vagy legügyesebbet számadó vagy öregbojtárnak, a legfiatalabbat kisbojtárnak nevezték. A szó bujt-bojt = ’hajt’ ige -ár képzős alakja; több szomszéd nyelv is ismeri./ Nos, nem igazán...A szerk./ (Forrás: Néprajzi lexikon) Szóbonctana: BOJT – Csomóba fogott szálakból, rojtokból való lecsüngő dísz. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] A meghatározásban benne rejlik a szó lényege. Csomó, BOg, mely sok szálból átkötött, búJTatott, rOJTos és rOJTszerűen eJTve csüng – BOJT. BOJTÁR – Pásztor munkáját segítő legényke. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] A BOJTÁRok inkább fiatal fiúk soraiból kerültek ki, bár akadt, aki abban öregedett meg. A J kulcshang, a JT páros tengelyhangzó e szóban. A fiatal növény: haJTás. A BO is utalhat esetenként kicsire (BOcs), innen az angol BOY, mely még ősmag(yar)-nyelvi örökségük. Amint sok más szónál is előfordul, több értelme is van a HAJT szónak, de az alapértelem az előreHAladás. HaJT, növekszik a növény, haJT, valamire, egy eredmény elérésére, haJTja az állatokat. Ez volt a BOJTÁR dolga. A fiú (BO), aki haJT, az ÁR képzőnek mondatik, de azt is jelenti, hogy sokat jÁR, és talán azt is, hogy ezért bÉR jÁR neki. Egyébként lehetne bojtos is, főleg, mert bojtos ostorral hajtotta a gulyát. A JT páros a JáTék, TáJ gyökalkotója. A BOJTÁR JáTékos gyerek,aki bejÁRja a környező TáJat. (Kolumbán Sándor) Kulacs Alföld, 1867, mázas cserép, "Ezkulacsot kérdezd kié Loss József uramé" felirattal — lacimajor Mi a betyárbútor? Sokak számára ismerős lehet ez a kifejezés, de talán nem mindenki van tisztában a szó pontos jelentésével: a betyárbútor a betyár öltözetét, ruháját, némely esetben a betyárnál lévő, állandóan magával hordozott használati tárgyakat jelenti.  Ez a következőkből áll: A viselet A betyárok viselete földrajzilag eltérő, rendszerint az adott országrészre jellemző népi viselet, nemegyszer polgáriasabb ruhadarabokkal kiegészítve.  Általánosságban elmondható, hogy a betyárok cifrán öltözködtek, sokat adtak megjelenésükre.  Vizsgáljuk hát meg, hogy milyen ruhákban jártak betyárjaink egykoron: Alsóruházat: ing és gatya Ez két igen hosszú múltra visszatekintő ruhadarab.  Anyaguk eleinte házivászon, amit otthon az asszonyok len-, vagy pamutfonálból házi szövőszéken készítettek.  Később a gyáripar elterjedésével a gyári készítésű szövetek (főként a gyolcs) terjedtek el, mint gatya- és ing alapanyag.  A házivászon színe rendszerint törtfehér volt, a gyári gyolcsé fehér, amit a kékfestőipar fellendülésével egyre gyakrabban kékre festettek. Felsőruhák: mellény, mejjbőr-hátibőr, szűr, suba A fentebb felsorolt ruhadarabok, csakúgy mint az ing és a gatya a pásztorok ruhatárából származnak.  Ez érthető, hiszen a betyárok élete sok mindenben hasonlított a pásztorok életéhez, már ami a körülményeket illeti. Ők is ugyanúgy ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, így a pásztoroknál bevált ruhadarabok náluk is jó szolgálatot tettek.  Az ing felett viselték a mellényt (amit hívtak lajbinak vagy kismándlinak is), aminek anyaga posztó, vagy vászon volt.  Szabására jellemző, hogy derékig ért és testhezálló volt.  A mellényt elől az ólomból, rézből vagy ezüstből készült fémpitykékkel gombolták össze. A pitykék száma változó, de legalább öt pityke mindegyik mellényen volt.  Némelyik mellényen több, egymással párhuzamosan, függőlegesen elhelyezett pitykesor is volt, ez a cifra mellény kifejezetten a betyárokra volt jellemző.  A hátibőr és a mejjbőr (vagy ahogy régente mondták: hátibűr és mejjbűr) a mellény elődjének is tekinthető, ez nem volt más, mint kisebb termetű juh vagy nagyobb bárány lenyúzott és durván kikészített bőre, amit az eredetileg az állat lábain lévő bőrfelület segítségével magukra erősítettek (tehát a jobb és a baloldali alsó lábak bőreit valamint a baloldali felső lábaik bőreit összecsomózták, majd az így összeerősített bőrökbe belebújtak és végül a jobboldali alsó lábak bőreit is összecsomózták).  A hátibőrt és mejjbőrt inkább csak a szegényebbek viselték, azok is csak hidegebb időben.  Hátibőrbe-mejjbőrbe öltözött betyárt lehet látni a Jancsó Miklós által rendezett "Szegénylegények" című filmben.  A betyárok és a pásztorok talán legjellemzőbb ruhadarabja  a szűr (cifraszűr) volt.  "KITETTÉK A SZŰRÉT" A Hortobágy környéki pásztor addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe volt a szűrnek. Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta. Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre "kitették a szűrét.” A cifraszűr egész életén át elkísérte a pásztorembert. Abban esküdött, s ha meghalt, koporsójára terítve vele temették el. A cifraszűr szabása ősi mintákra nyúlik vissza.  A szűr minden kiszabott része téglalap alakú.  Anyaga gyapjúból készült, ún. "ványolt" posztó.  A ványolás során a gyapjút olyan mértékben tömörítik, hogy aztán az abból készült szűr zuhogó esőben sem ázik át.  A szűr egy eredeti magyar ruhaféle, viszont országszerte területenként különféle formában fordul elő.  A legismertebb változatok a bakonyi, a debreceni és a bihari szűrök, ennek megfelelően a legfontosabb szűrkészítő központok Veszprém, Debrecen és Nagyvárad voltak.  A bakonyi szűrök rövidebbek, díszítései nagyobbak, az ujja rövid és egy kerek posztódarabbal befenekelt volt.  Milfajt Ferkót rendszerint bakonyi stílusú szűrben ábrázolták.  A debreceni szűrök fő jellezője a hímzett díszítés és a szűr saját anyagából visszahajtással létrehozott, díszített elej.  A bihari szűrök  kezdetben hímzettek voltak, a hímzést később (a varrógép elterjedésével) felváltotta a nemezrátétes díszítés.  A rátétdíszítés a régi hímzett mintákat vitte tovább, azonban itt a színek helyen a díszítések formavilágán volt a hangsúly.  A bihari szűrök jellemzője ezen kívül az álló nyak (ami később más vidékeken is elterjedt) és a külön anyagból a szűrre varrt elej.  A szűröket annak ellenére, hogy végül is kabátként használták, soha nem viselték felöltve, hanem rendszerint féllvállra vetve hordták.  A bakonyi szűrök ujját befenekelték, a többi szűr ujját rendszerint bevarrták és kidíszítették.  Az utolsó bakonyi szűrkészítő mester Zalai Károly A befenekelt vagy bevarrt szűrujjban, kisebb használati tárgyakat, pénzt vagy ennnivalót is tartottak.  A betyárok igazi nagykabátja a suba, vagy ahogy egyes helyeken mondják, a nagybunda volt.  A jó subát a hosszú és durva szőrű magyar rackajuh szőréből lehetett készíteni.  A legkisebb subához is kellett nyolc darab bőr, de az igazán szép subához 12-16 db bőrt is felhasználtak.  Maradt fenn leírás olyan subáról is, amelyhez 24 darab bőrt használtak fel.  A leghíresebb subakészítő központ az Alföldön Jászberény és környéke volt. A fejrevalók: kalap és süveg A fejfedőket tekintve sem lehet nagy különbséget tenni pásztor- és betyárviselet között.  Rendszerint nemezkalapokat, mégpedig a nagykalapnak is nevezett csikóskalapot vagy kisebb karimájú, pörge kalapot viseltek.  Érdekesség, hogy volt ún. "zsiványkalap" is, amelynek a szokásostól jóval nagyobb karimája az arc eltakarását szolgálta.  A városi tanácsok a kalapok méreteit pont emiatt rendeletekkel szabályozták, meghatározva a legnagyobb karima nagyságát.  Ezt a rendeletet szigorúan betartatták (a "Talpuk alatt fütyül a szél" című filmben látható is egy jelenet, amikor Mérges Balázs csendbiztos késsel körülvágja Jeles Matyi kalapjának karimáját...).  Persze az ország egyes részein a kalap formája is eltért, Milfajt Ferkó rendszerint cilinder formájú kalappal van ábrázolva.  A kalap gyapjúból készült, forró vízben kézzel gyúrták keményre, majd alakra formázták és festették.  A jó kalapnak nem volt szabad átengednie a vizet.  Ezt úgy ellenőrizték, hogy kalapvásárláskor a kalapba egy pohár bort öntöttek és abból itták meg az áldomást.  A másik, igen gyakran használt fejfedő a báránybőrből  vagy nemezből készült süveg.  A süveg elegáns viseletnek ugyan nem nevezhető; viszont rendkívül hasznos, mert hideg időben nagyon kellemes viselet és a természetes báránybőrön az eső is lecsorog anélkül, hogy a süveg átázna. Amit a lábukon viseltek: a csizma Külön a betyárokra jellemző csizma nem volt, hordták azt, amit a többi ember is.  Már akinek tellett csizmára, de a betyároknak tellett, mert ha nem, hát megszerezték más úton-módon.  A csizmát csizmadiák készítették, kiváló minőségű bőrből.  A csizma fejét a talpra faszeggel erősítették fel.  Ez a megoldás olyan kapcsolatot biztosított a különböző részeknek, hogy a csizma hosszú ideig elviselte a nagy igénybevételt, nem vált el a talp a fejtől.  A csizmát rendszerint avas szalonnabőrrel dörzsölték be, ami biztosította a bőr vízhatlanságát.  A csizmát kapcával viselték, előfordult hogy télen a csizma talpába nyúlprémet tettek. Derékszíj és tüsző (széles öv) A derékszíj elengedhetelen része volt a pásztorok és a betyárok öltözékének.  A derékszíj vastag marhabőrből készült míves rézcsattal, nemritkán rézveretes díszítéssel.  A szíjra akasztva hordták a pásztorkészséget (erről még lesz szó).  A tüsző vagy széles öv hasonló célokat szolgált, mint a derékszíj, de felépítésében attól különbözött.  A tüsző 12-15 cm szélességű, rendszerint kétrét hajtott bőrből készült öv, ami két vagy három, egymás felett elhelyezett rézcsattal záródott.  Előfordult egyrétegű kivitelben készült tüsző is, ekkor a felhasznált bőr vastagabb volt. A tüsző díszítése országrészenként eltérő.  Volt, ahol pávatollból kivett szálakkal hímezték ki, másutt szironyozással (vékony bőrszalagokkal történő hímzéssel) díszítették.  Előfordult dúcnyomott díszítésű vagy díszítetlen tüsző is.  A tüsző általános jellemzője a zseb, amiben a pásztorok a "marhapasszus"-t a betyárok a "gyüttpíz"-t (a rabláskor szerzett pénzt) tartották. A széles öv viselője egészségét is óvta, mert nagy hidegben megvédte a derekat a hidegtől. A "készség" (pásztorkészség, kíssíg) A készség a pásztorok által használt kisebb eszközök gyűjteménye volt, amit a pásztor (és a betyár is) a derékszíjon vagy a tüszőn viselt.  A készség rendszerint a következő tárgyakból állt: bőrből készült, díszített bicskatartó bicskával, tűzszerszám, szironyozott bőrerszény a kovakő és a tapló tárolására, valamint az ehhez tartozó, bőrszíjra kötött csiholó acél.  Ez gyakran kiegészült pipaszurkálóval és (inkább csak pásztorember esetén) az ún. nyüvelőfával is. Pipa és dohány A férfiak a betyárok korában csaknem mind dohányoztak, a betyárok sem voltak kivételek. A pipák sokfélék voltak. Volt amelyik cserépből készült, ezek voltak a legelterjedtebbek. A cseréppipák készítésének központja Debrecen és Selmecbánya voltak. A cseréppipa nem képviselt nagy értéket, a módosabbak tajtékkőből faragott drága pipákból eregették a füstöt.  Ügyesebb kezű pásztorok gyakran faragtak fából pipát, kihasználva a fa természetes növekedése során kialakult formákat. A pipák egy különleges fajtája a "betyárpipa".  A betyárpipa szára a megszokottnál jóval hosszabb, ugyanis az volt az igazi betyár, aki a pipát a fogai között tudta tartani úgy, hogy a kezével nem fogta a pipa fejét. Ez annál nehezebben sikerült, minél hosszabb volt a pipa szára. A hosszú szárú betyárpipa tehát alkalmat adott a virtuskodásra is.  Betyárokkal kapcsolatos egy másik szép pipafajta, a makrapipa története is.  A makrapipa hosszú szárú, kifejezetten nagy fejű pipa, de a pipafej csaknem teljesen tömör, a belső ürege nem nagyobb, mint egy kisfejű pipáé. Állítólag egy Makra nevű betyár találta ki, akinek fontos volt, hogy a külső szemlélő számára úgy tűnjön: ő megteheti, hogy annyi dohányt szívhat a pipájában, mint a gazdag emberek.  A dohányt hímzett díszítésű sallangos kostökzacskóban tartották.  A hímzett dohányzacskók készítésének központja Jászberény volt. Itt sok olyan szűcs dolgozott, aki csak dohányzacskót készített. A zacskóban az akkor általánosan elterjedt, esetenként tiltottan termelt, durvára vágott kapadohányt tartották. Finomabb dohányokhoz csak a jómódúak jutottak hozzá.    A fokos A magyarság egyik leginkább misztikus fegyvere a fokos.  Kultikus jelentőségű.  Egyes tanulmányok szerint a Magyarság és Isten által kötött szövetség jelképe. A szkíták, kelták, hunok esetében is jól megfigyelhetjük a „harci-fogadalmi” bárdok, „fokosok” jelentőségét.  A sumér elmélet hívei szerint az ALANOK /jászok/ népneve a fokossal bánás mesterségére utal (égi fokos népe).  Történelmünk teljes hosszában megfigyelhető, hogy a fokos mindig fontos szerepet tölt be a harci alkalmazásban, az avatási rítusokban, a kultikus jelentőségű párbajokban és a mindennapi életben.  A valamikori duális világképben is fontos szerepet töltenek be a bárdok és a fokosok.  A gonosz (a sötétség) elleni küzdelem legfontosabb eszköze.  A legnagyobb népi hősöket buzogánnyal, bárddal, fokossal ruházták fel.  Az íjjal sebezhetetlen kunt (sötétség) egy bárddal, fokossal már harcképtelenné lehetett tenni a Szt. László mondakör szerint.  Egyes feltételezések szerint Szent László királyunk közkedvelt fegyvere a valóságban nem harci bárd, hanem egy különleges nagyságú és formájú fokos volt.  Ezt a véleményt támasztja alá az a történeti tény, hogy a szent király az eszközt egy kézzel használta és forgatás közben a lóról a földig tudott vele csapni. László király különleges testi adottságai mellett is elgondolkodtató egy hosszú nyélre szerelt nehéz kétkezes harci bárd /csatabárd/ használata.  Bárhogy is legyen az bizonyos, hogy az eszközt „fokos módjára” használta a legnagyobb magyar király.  A Horka segítői /barantázók/ is minden bizonnyal ezzel az eszközzel jelképezték hovatartozásukat.  A Somogyváron és környékén élő hagyományok szerint a törzsszövetség mindenkori bírájának, a Horkának az ún. barantázók és kopjás /arany/ táltosok voltak segítségére. A régi törvények fölött őrködő Horka minden ügy intézése során a táltosok tanácsaira, a harci képességekkel rendelkező táltosok segítségére, valamint a saját hadereje mellett a különlegesen kiképzett barantázókra számíthatott.  A törvénynek érvényt szerezni nem volt könnyű feladat.  Egyes nyugaton élő kutatók szerint azon temetkezéseknél, ahol fokost, fokosbaltát találtak a harcosok mellett, ott ilyen törvényi „segítőkkel” van dolgunk.  A férfivá avatás, a felnőtté válás, a nemzetséghez /hadhoz/ csatlakozás mindenkori legfontosabb rituális eszköze.  Ezt az üzenetet tartalmazza az a „szokásmaradvány”, amikor az iskolából távozó (a felnőtt életbe belépő) tanulókat felszalagozott fokossal engedik útjukra.  Fontos szerepe lehetett a párvalásztás hagyományában is, mivel minden korszakban a valamire való vőfélyek /mulatságszervezők/ fokossal és a rajta lévő szalagokkal igazolták eddigi tevékenységüket.  Az igazságszolgáltatásban betöltött szerepét jól jelöli, hogy a valamikori bírói rovásokat általában nem késsel, hanem fokossal vitték fel a „rovásokat” tartalmazó botra, valamint egészen a közelmúltig az egyes településeken a bírói hivatal jelvénye is volt, s a szervezett „rend-őrséget” első alkalommal szintén fokossal szerelték fel.  A XIX. században állították fel az első mezei rendőrséget, másrészt pedig az addig erre a célra alkalmazott 12- 24 lándzsásra bízták egy-egy község belrendőri feladatainak betöltését. 1878-ban végleg beszüntették a lándzsások intézményét s az első mai értelemben vett rendőrséget állították fel.  Ez egy szakképzett rendbiztos vezetése alatt két lovas és 14 gyalogos rendőrből állott. Kimondták, hogy ezek lehetőleg kiszolgált katonákból, erkölcsileg megbízható egyénekből válogatandók össze.  A teendőikre nézve pontos szabályrendeletet készítettek.  A gyalogosok fegyverzete fokos, a lovasoké fokos és revolver, a biztosé szintén revolver volt. A betyároknál a népi bíráskodás eszköze. (betyár = a bujdosó rablók neve) Magának a betyárságnak a léte is egyfajta bíráskodási közszerep átvételét jelenti, ami szembehelyezkedve az igazságtalannak tartott hatalommal a mindenkori „nép” igazságát közvetítette a magukról megfeledkezett hatalmasok felé.  Csupán az a valódi betyár, aki ezeknek az erkölcsi követelményeinek megfelel.  A többi esetben téves szóhasználatról van szó.  A fokos jelentőségét jól foglalja össze az ie. III. évzredbol származó szkíta baltatok felirata a következo: " Egeset es, üt es, ró es..." Ékesít is, üt is, ró is.  Ékesít: A férfi /harcos/ dísze, büszkeségének tárgya / férfivá avatás emléke? kiválasztott csoport tagja? kiválasztott néphez való tartozás tárgyi jelzoje?/  Üt: Az egyik legkiválóbb harci fegyver, szakrális bünteto-, bosszúálló eszköz.  Az isteni renddel szembeszegülők elleni Damoklész-kardja?  Ró: Sok van a rovásán. Nem sokat kertel. Kertel= rovással ír /török/.  Üzenetek hagyására használható. Szakrális bíráskodási jog a család, a had, nemzetség tagjai felett. 1886-ban a fokos a karikással egyetemben még rendszeresített hadi fegyver volt a Hunyadi huszárezredben.  A későbbiekben már csak kiegészítő felszerelésként használták, elsősorban hegyi felkészítésű csapatoknál. A fokos története Az ún. „komoly” történészek bizony több alkalommal is nagyon felületesen vizsgálták a fegyver létét.  Több utalásban olvashatunk arról, hogy a fokos csupán paraszti eszköz volt, amit a középkor folyamán a jobb minőségű páncélok megjelenése után az átütőképesség javítása érdekében adoptáltak a „valódi fegyverek” közé.  Ezek a kutatók megfeledkeznek arról a tényről, hogy a honfoglaláskori harcosok mellett éppúgy megtalálható a fokos, mint a korábbi vonulási útvonal majd minden fontos temetőjében.  A magyar fegyverek történésze, Kalmár János azt tanítja, hogy a középkor során mindinkább fejlődő, elnehezedő védőfegyverzettel szemben a támadó fegyverek hatásosságát is növelni kellett.  A szablya, a kard, majd pedig a buzogány már nem volt eléggé eredményes fegyver a nyugati sisakfajták ellen.  Megnőtt tehát a jelentőségük a nehezebb fajtájú ütő- és vágószerszámoknak, amelyek azonban nem minden esetben sorolhatók a fegyverek közé, mert egyformán alkalmazhatók fegyverként és szerszámként.  A paraszti fegyverek csoportjába tartoznak a tagló, a bárd, a szekerce és a balta, valamint ennek kisebb "testvére": a fokosbalta.  Míg az egyéb fegyverekkel kapcsolatosan (szablya, íj) már több száz tanulmány készült, addig mind a néprajzosok, mind a fegyverkutatók részéről nagyon kevés utalást találhatunk a fokossal kapcsolatosan.  A fokos első fegyver-előzményei minden bizonnyal az egyszerű botok, fabuzogányok, kőbalták voltak.  Ezt követték a paleolit-korszak mandulaalakú, lándzsapengéhez hasonló pattintgatott kőeszközei, melyeket a nyélre hosszában (dárda, gerely) és keresztben (tőrbalta) egyaránt a fegyverre erősítettek.  Azonban bármennyire alkalmasak is úgy védő mint támadó harcra, még mindig inkább az ipari és a mindennapi élet szükségleteihez megkívántató szerszámoknak, mint tulajdonképpeni fegyvernek tekintendők.  Ezekből lassankint kifejlődik ki a balta és fokos.  Ezekhez járul a fémkorszakban a fej anyagának megváltozása.  Mivel védő technikákra csupán a bronzkor végén s a vaskor elején találunk támpontokat, így valószínű, hogy a fokos támadó használata mellett ekkor fejlődik ki másodlagos védekező jellege.  A fokos nagy valószínűséggel a tőrbaltából fejlődött ki.  A tőrbalta nem kínai találmány, a Föld minden részén megtalájuk a fejlődés különböző időszakaiban. Első írásos emlékünk azonban tőlük származik, sőt Huan-Ti kínai császár ennek a fegyvernek köszönhette a Kína egyesítésére tett kísérletének sikerét.  A hunokat megemlítő kínai források arról beszélnek, hogy a rettegett északi ellenfelek a tangutoktól vették át a korai fokos különböző változatait, a fegyver eredetét pedig a legendás "Szarvasos Kövek Népéhez" kötik.  „A tőrbalta meglehetősen sokféle használati lehetőséget kínált, éppúgy lehetett vele döfni, hasítani, mint sújtani.  Alapvetően két részből áll.  A nyél (ping) fából vagy bambuszból készült.  A bronzfej (tou) két részre osztható, a pengére (jüan) és a belső részre (nej).  Valamennyi pengének két éle (zsen) van, melyek egy hegyben (feng) futnak össze.  A penge alsó élének lefutásánál, ahol a belső résszel találkozik, található a szakáll (hu), amelyen egy vagy több lyuk (csuan) helyezkedik el.  Belső résznek hívják a bronzfej hátsó részét, amelyen legtöbbször szintén található lyuk. E lyukakon átfűzött zsinór vagy szíj segítségével erősítették fel a fejet a nyélre, amely a penge és a belső rész között lévő sínhez (lan) illeszkedett.  A Sang-kor vége felé jelentek meg az olyan tőrbalták, melyeknek hiányzik a szakáll- és esetleg a sínrésze is.  Ezeken a fegyvereken az addig a szakállrészen lévő lyuk vagy hiányzik, vagy a penge tövébe kerül.  A szakáll nélküli tőrbaltáknak kétféle belső része lehet: egyenes belső (cse nej) és görbített belső (csü nej).  Mindkét fajta belső részt díszíthetik ornamentikával vagy állatfigurákkal.  A bronzfejek hosszúsága és szélessége is változatos lehet.  A leghosszabbak 40 cm, a legrövidebbek 20 cm körül lehetnek.  Ritkán találni olyan darabokat is, amelyeknek csak a belső része készült bronzból, az ilyeneknek a pengéjét nefritből csiszolták.  A Sang-kor elejéről maradtak fenn nefritből csiszolt, egyszerű formájú tőrbalták.  A pengét olykor védhette a legtöbbször fából készült hüvely.  Mind a szakállas, mind a szakáll nélküli fajták közt akadnak olyanok, amelyeknek a nyélre történő felerősítését a penge és a belső rész közt található gyűrűkkel vagy furattal segítették elő.  A nyelet a gyűrűkbe vagy furatba csúsztatva stabilabban rögzíthették a fejet, mint sínre fektetve.  A nyél tetejére néha bronzból készített, díszes nyélsapka (pingmao) került.  A nyél végére pedig a nyélsapkához hasonlóan díszített bronzbütyköt (cun) húzhattak. Lévén, hogy a nyél nem tartós anyagból készült, hosszára vonatkozóan nem áll pontos adat a rendelkezésünkre.  A bronzedényeken fennmaradt ábrák tanúsága szerint hosszuk általában egy méter körül lehetett.  A díszítések, akárcsak a belső részen, a pengén is megjelenhettek.  Egyazon fegyveren díszíthették a pengét és a belső részt is, de akár díszítetlenül is maradhatott.  A díszítések közt gyakran szerepel a korban igen közkedvelt a kuj-sárkány és a taotie-motívum.  Ez utóbbiról a mai napig nem sikerült tisztázni, hogy pontosan mit is ábrázol.  Egyesek szörnypofát vagy valamilyen mitológiai alakot vélnek felfedezni benne, mások viszont csupán két egymással szembefordított kuj-sárkány motívumnak tartják.” (Forrás: palócbetyár) Bőrművesség Bőrművesség, általános értelemben a kész bőr kézműipari feldolgozása, szorosabb értelemben a bőr megmunkálása díszítés céljából.  Az iparművészet egyik ága. A kész bőrt festéssel, pácolással, domborítással, metszéssel, hímzéssel, égetéssel és intarziával lehet díszíteni. Ezeket a technikákat a Kelet, (Kína, Perzsia) ismertette meg Európával.  Legkiválóbb művelői az arabok voltak, ők honosították meg a középkorban Spanyolországban különböző fajait, innen terjedtek el, Velence közvetítésével, egész Európában. így fejlődött ki az olasz, francia és német bőrművesség. A reneszánsz korában a domborított és festett bőrkárpitokat kedvelték; a bútorokon metszett és aranyozott díszítéseket alkalmaztak.  Ez utóbbi technikát mutatják a bőrkötések is.  Tág tér nyílt az ipar számára a díszes hadi felszerelések terén, (nyergek, lószerszámok, stb.).  A bőrművesség a modern iparművészeiben is nagy szerephez jutott, mappákat, tárcákat, kötéseket, stb. készítenek, főleg batikolva, domborítva, égetve. Népművészet A bőr a magyar népművészetben is nagy szerepet játszik, lévén a nép egyik legősibb mestersége.  A magyarság, mint állattenyésztő nép, korán megismerkedett a bőrkikészítés és feldolgozás módjaival; nyelvkincsünk tanúsága szerint a bőrmunkát már a "honfoglalást" megelőző időben ismerte.  Maga a pásztor dolgozta fel az elhullott állatok bőrét s alakított belőle, saját használatára, szerszámfélét és ruhaneműt.  Később parasztszűcsök, kontárok kezére került ő mesterség s faluhelyen itt-ott ezek űzik még ma is, bár évszázadokkal ezelőtt már céhes ipar sarjadt belőle, a nagyobb igényű falusi s főleg a városi lakosság szükségletének kielégítésére. Leginkább a birka bőre kerül felhasználásra, csak ritkábban a lóé és marháé. Utóbbiakból készül a bocskor s a zsákszerű tömlő, fiatal állat egészben lenyúzott bőréből, amellyel a facsutorát, kulacsot bevonják.  Juhbőrből készül a pásztor ostora, bugyellárisa, kostökből alakított s gazdagon díszített dohányzacskója és erszénye; utóbbi rendesen együttjár az acéllal és bőrből való késtartó hüvellyel, ilyenkor készség a neve.  E szerszámokat az övre akasztva viselik. Az öv ma keskeny derékszíj. Régebben a nyereg és szerszáma is házilag készült.  A bőrruha ma is maga szabta-varrta gúnyája a hortobágyi pásztornak. Részei:  a hátibőr vagy kacagány, mely voltaképpen egy egész, szárazon kitört juhbőr, melyet a juhász szőrével befelé fordítva vet hátára, úgy, hogy a mellső lábakkal nyakában, a hátsókkal derekán kötöz; össze;  a mejjbőr (mellbőr) az előbbinek mellen viselt párja;  a kettőnek összepárosításából alakított, jobboldalt később összevarrt ujjatlan bőrlajbi;  a csüves, azaz bokáig érő, bőujjú és szőrével kifelé is, befelé is viselhető köpeny;  a bőrkapca;  a bőrnadrág;  a sapka;  a lábszárra tekert és szíjjal körülcsavart lábbőr.  A pásztorokon kívül a parasztságnál is kedveltek a felsoroltaknál bonyolultabb szabású és díszesebb bőrruhák: a bunda és a suba, a bekecs és a ködmön.  Ködmön Bőrholmik összevarrásához a pásztor nem fonalat, hanem magakészítette, vékony szíjszalagot, másnéven hasi-t használ. Díszítésül ugyancsak a bőrből való pillangókat és sallangokat, a rátéteket, a szironyt és legfejlettebb fokon, a hímzést alkalmazzák.  Blázsik Pál csongrádi szűcs rajzai 1822 E díszítőmódok és díszítőelemek népművészetünk legrégibb megnyilatkozásai. A kacagány A bőr ruhaanyagként hasznosítása régi hagyomány. A pásztorok is készítettek szőrmés és gyapjas bőrruhákat, de ez leginkább mesteremberek, szűcsök feladata volt. A felsőruhákhoz szőrös bőrt, övhöz, lábbelihez cserzett bőrt használtak. A hátibőr, ismertebb nevén kacagány cserzetlen, szőrös bőr, amin még a fej, nyak, lábak és a farok bőrét is meghagyták. Hátra vetve hordták, a nyak alatt a két mellső lábat összekötve. Takaróként és derékaljként is szolgált. Leginkább a pásztoroknál maradt meg, de nemesi változata a párducbőrös kacagány. A nemes prémből való kacagány a nemesi, katonai öltözet kiegészítője volt. Hátibőrnek inkább a juhbőrből, kacagánynak a vadbőrből készült darabokat nevezték. A nagykun kerület a 18. században betiltotta a kacagányt. Az Alföld egyes vidékein előbőrt is viseltek, ami a hátibőrhöz hasonló bőr. Az elő- és a hátibőr lábait a nyaknál és a csípőnél összekötötték. A két bőrt a pásztorok a 19. század közepéig viselték. Miska kancsó, arcos edények Arcos edényeink Legismertebb arcos edényünk a Miska kancsó. Mezőcsáti Miska kancsónak is nevezik, egyik jellemző készítési helye után.  Mezőcsát ősi fazekas-múltra tekinthet vissza, hiszen ott már a rézkorban is készítettek agyagedényeket, de nem csak mericéket, hanem például arcos edényeket is készítettek Magyarország területén már az újkőkorban is, és nem is csak Mezőcsáton, hanem szerte az egész Kárpát-medencében.    Lehetséges, hogy eredetileg az edényekre karcolt arcnak több értelmet tulajdonítottak, elképzelhető, hogy esetleg az edény tartalmának védelme volt az arc feladata, de az is lehet, hogy már akkor is csak egyszerű díszítésként alkalmazták, mint manapság.  Érdekes, hogy az arcokon rendszerint megjelenik egy „M”-betű alakú jel is.    Kárpát-medencei őseink hozták létre még az újkőkor elején a vonaldíszes kultúrát.  Agyag edényeik, szobraik felületét rájuk karcolt mintákkal – vonalakkal – díszítették. (Festett változata ennek a szalagdísz.)  A rézkorban is megmaradt az arcos edény, és természetesen a vonaldísz is. Történelmünk során számos népcsoport költözött be a Kárpát-medencébe.  Velük együtt mindig megjelentek a rájuk jellemző új dísztárgyak, új díszítő motívumok is, amelyeket megtalálunk a régészeti leleteken.  Aztán eltelik ötven vagy száz év, és az új motívumok szép lassan kikopnak a divatból, miközben az őslakosság ősi hagyatéka újra visszanyeri az őt megillető helyet.  Élő bizonysága ennek a Miska kancsó. Miska kancsó gyűjtemény:  http://vilagbiztonsag.hu/keptar/thumbnails.php?album=668 A kör töve.... mindennek az eredője, vagyis ahonnan a Forrás vize fakad Apátfalvi körkulacs Korondi kulacsok Kislődi kulacs Habán kulacs Kerámia kulacs Hortobágyi kútgémjelzések - avagy a kútágassal való telegrafálás A pusztában álló ágasok hangtalanul mondták el üzeneteiket, amelyet a bandák tagjai teljességgel megértettek, nem így a cseh zsandár, aki a kalimpáló ágasok láttán azt hitte vizet merítenek.  Így érthető meg az az éveken át tartó meddő küzdelem, amit a hatóság emberei folytattak a szegénylegények ellenében. 1. A kútgém fel van eresztve úgy, hogy a vízmerő dézsa a kút állójára van téve. Jelentése: vigyázz, hivatalos ember érkezett (pusztagazda, mezőőr, olvasó bizottság, csendőr). 2. A kútgém fel van eresztve, a vízmerő dézsa a kifolyó csatornán áll. Jelentése: hajtsák a jószágokat az itatóhoz. 3. A kútgém fel van eresztve, a vízmerő dézsa a káva mellett kívül a földre van letéve. Jelentése: Elkészült az ebéd, jöjjetek ebédelni. (Ezt a jelzést csak ősszel és tavasszal alkalmazták, amikor egész nap legelt a nyáj. 4. A kútgém fel van eresztve úgy, hogy a dézsa a magasban szabadon lóg. Jelentése: Nagy baj, szerencsétlenség történt (jószágkár, emberhalál). Amikor ezt meglátták azonnal siettek a szomszédos legelőkről segítséget nyújtani. 5. A kútostor a dézsával a kútágasba vert szögre van akasztva. Jelentése: a gulyába, vagy a ménesbe befogadott idegen jószágot sürgősen el kell tüntetni, mert keresik, vagy megérkezett az olvasó bizottság. 6. A vízmerő dézsa teljesen bele van nyomva a kútba. Jelentése: vigyázz, látogató gazdák érkeztek, ha nem a saját lovadon ülsz, cseréld át a magadéra. Ezt csak a csikósok ismerik. 7. A dézsa nincs a kútostoron, ez pedig fel van téve az ágasra. Jelentése: a kút vize nem iható, mert valaki beleölte magát, vagy jószág fulladt bele. 8. A kútgém felengedetten áll dézsa és kútostor sincs rajta. Jelentése: a kút rossz, beomlott, vagy vize nem jó. Ne gyere a közelébe sem. 9. A kút koloncára szűr van terítve, a gém vízszintes helyzetben áll. Jelentése: a számadó nem tartózkodik a legelőn, haza, vagy a csárdába ment. 10. A vízmerő dézsa a kút állóján van, a kútgém hegyére női kendőt, vagy kötényt kötöttek. Jelentése: rideg nő tartózkodik a pásztorszálláson. Elvégezte a pásztorok ruhájának mosását, foltozását és hajlandó szerelmi szolgáltatásokra is. 11. A vizesdézsa a kútkáva tetején áll, a kútgém hegyére rossz szűr van akasztva. Jelentése: megérkezett az ócskás. Vette a bőrt, hullott szőrt, gyapjút és pipaszárat, rámás tükröt, bicskát, bajuszpedrőt árult. A régi betyárvilágban különösen nagy jelentősége volt ezeknek a kútgémjelzéseknek, hiszen ezek segítségével tájékozódtak a jobb sorsra érdemes szegénylegények a pusztákon mozgó hatósági emberek hollétéről.  Ezt a jelrendszert olyan tökéletességre vitték, hogy segítségével pontosan behatárolhatták a pandúrok mozgását. Jelentősége volt annak is, hogy milyen magasra volt a kútostor húzva.  Ebből az derült ki az értő szem számára, hogy közel, vagy messze járnak-e a pandúrok, tilalmas, vagy szabad-e az út.  A kútkoloncot is feljebb, vagy lejjebb kötözték a szerint, hogy melyik irányban járőröznek a hatóság emberei.  Ebből tudhatta aztán mindenki, aki nem akart velük találkozni, merre induljon, hogy minél messzebb kerülje őket.  A telegráf igazító pásztorok a gavallérosabb betyároktól aztán sok ezüstpénzt kaptak ezért. Nagy Czirok László azt írja, hogy a Kiskunságban is hasonló jelzéseket alkalmaztak, „ha közbiztonsági személyek időztek a csárdában”.  Békés megyében szintén az üres vödörrel felengedett kútgém jelezte a pandúrokat.  A szomszédok is hasonlóan cselekedtek, így tíz-tizenöt percen belül több kilométerre szállt a hír. A kútgémjelzések egészen a közelmúltig használatban voltak. 1963-ban Mag Ferenc nagyiváni juhász a következőket mondta:  „Ha a kútgémet felengedte az odabennvaló, akkor már tudta a távolabb legeltető juhász, hogy haza kell menni.  Régen akasztottak a kútgémre szűrt s úgy engedték fel.  Ez valami megbeszélt jel volt.  Ebből tudta a juhász, hogy haza kell jönni, le kell vágni egy birkát és meg kell nyúzni.  Így mondta a juhásznak a gazda: Ezt vagy azt úgy tudja meg, ha a cifraszűrt felakasztom.”  A szintén nagyiváni Labancz István így emlékezett vissza:  „ A tanyán a kútgémet, ha távol volt a dolgozó akkor felhúzták, a kútostorra, a gém végére rongyot, kalapot tettek s ezzel jelezték a delet.  A legelőn is így jelezték a távol legeltető juhásznak a delet, így hívták ebédelni.  Így jeleztek neki, hogy jöhet már a karámhoz fejni.”  Az ebédhez hívásnak ezt a módját Ecsedi István is leírta:  „ Ha az emberek a tanyától távol vannak s a sík területen semmi sem gátolja a kilátást a kútgém végére ponyvát terítenek, feleresztik és ez jelzi, hogy jöhetnek enni. Félszázaddal ez előtt a disznóval messze elkóborgott kondást is így hívták enni.” Nagy Sándor angyalházi szűzgulyás elmondta, hogy a kétszeri kalap felnyújtás azt jelentette, hogy a gulya mehet a kúthoz inni. Máró László gulyás elmondta, hogy a falkát akkor hajthatták a kútra, ha a bojtár a kútgémet a dézsával a kifolyócsatornára tette... (Az Igazmondó Juhász) ÉJFÉLI KOPOTT EMLÉK A pusztának törvénye van.  Papírra soha le nem jegyzett, kőbe soha nem vésetett. A városi ember szófukarnak, zárkózottnak mondja a magyar paraszti népet, s mégis amikor bizalmát elnyered, csak árad a föld emberéből a szó, kincses özönével zúdítja azt a ritkán látott jövevényre. Ekkor tűnik ki leginkább, hogy szótlanságuk csupán saját érdekük szerinti óvatosság. Bújtak ők tatár, török, német vagy orosz szuronya elől, de megmaradtak olyannak, amilyennek az Isten őket teremtette. Ezt főként akkor éreztem, amikor ott ültem a pislákoló kemence mellett s vendéglátóm ajkáról halkan, búgva jött az ősi magyar szó, miközben szeme messzire révedt. Kicsit hunyorgott, mint, aki napba nézett. Elmúlott századok regéi, mondái éledtek fel nyelvén, csakúgy buzgott fel belőle a számolatlan szó. Beszélt ez a szikárarcú, barnult arcú öreg parasztember és én csendben hallgattam… Tíz esztendő telt el. A gyönyörű kis tisztáson kevély törzsű diófa szökkent szárba, alatta friss és ápolt sírhalom. Egyedül ülök az összeeszkábált padon és emlékeimet kutatom. Évről-évre legalább egyszer visszatértem idős barátomhoz, hogy tanuljak tőle és minden bölcsességét lejegyezzem az utána hagyott kornak és a feledett időnek. Ebben az esztendőben már későn jöttem. Pali bácsi előrement. Megtért őseihez az idős lélek, Teremtőjéhez hazatalált. Szelíd magányomban a tőle évekkel ezelőtt kapott kopott bicska élét próbálgatom egy letört ág derekán. Hirtelen egy hat-hét éves kisfiúra lettem figyelmes, aki mint szélvész száguldott elém apró kék biciklijén. Miután köszönt, megállt tőlem úgy öt-hat méterre és csak nézett a nagy barna szembogaraival. Előbb én ismertem meg őt, Pali bácsi legkisebb unokája volt. -Az a nagypapa bicskája!- szólalt meg végre és nem tudta a szemét levenni a zsebkésről. -Nem, ez a tiéd!- mondtam és a kezébe nyomtam a bicsakot. Nagy áhítattal vette át, sokáig fogta kis kezében, majd gondosan eltette a nyakában lógó kis tarsolyába. Csendes szavúan mondott köszönetet. Még akkor is ott állt a legényke a diófa előtt, amikor az autóm már messzire kavarta a port. A pusztának törvénye van. Papírra soha le nem jegyzett, kőbe soha nem vésetett… -zcsf- (Zetényi Csukás Ferenc) NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek! Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását. Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is. Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk. ...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei. Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik! Az összeállítás nem adja vissza hímzéseink, motívumaink és népviseleteink teljes gazdagságát, hiszen ez szinte lehetetlen, olyan nagy a mi gazdagságunk! További: - Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html - Húsvéti népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html - Pünkösd: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosd-csiksomlyoi-legenda.html - Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html -Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html -Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/oktober-szureti-honap-szuret-es-szureti.html -Székelykapuk:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html -A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html -Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html -Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html -László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html -A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html -Mit jelképez a szarvas?: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/mit-jelkepez-szarvas.html -KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html -Szent Márton a néphagyományban:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/szent-marton-nephagyomanyban.html Szeretettel, Gábor Kati web oldalaim: http://wedev.hu/wedev-fomenu.php http://sites.google.com/site/emfkryon/ blog oldalam:  http://www.emf-kryon.blogspot.com

Magyar hímzések és motívumok kincsestára A MAGYAR HÍMZÉS A HÍMZÉS MÁGIKUS EREJE “Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a Magyar, bárhol éljen is.” - Wass Albert - A hagyomány arravaló, hogy visszavezesse az embert önmagához! A világ győzedelmes királynője - NagyBoldogAsszonyunk - Albert Éva Katalin alkotása A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk.  Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek. Kalocsai (Kép forrása: Szeretlek Kalocsa) A KÉZIMUNKÁZÁS - KAPCSOLÓDÁS A FORRÁSHOZ . A leghatékonyabb öngyógyító terápia! Meglepő, de bizony a teljes csend elérésének egyik eszköze lehet a hímzés bármely formája, de a kötés és a horgolás is. Ráadásul nem kell hozzá teljesen zajmentes és sötét szoba, ezt bizony a nappali közepén, a gyerekek zsivaja mellett is el lehet érni. Figyelmünket sokkal könnyebben összpontosítani tudjuk akkor, ha valamit épp csinálunk. Az alkotás örömét senki nem veheti el tőlünk. Valahol a szívünk mélyén mindegyik darab kötődik hozzánk, a „gyerekünk”. "A hímzésmintáink... A mentális egészségünket védik. A rezgéseik nyitva hagyják úgymond a kiskaput az agyban, amin át a fény a tudatunkba áramolhat. A kézzel készült hímzés ereje jóval erősebb egy fotó erejénél, mert benne van az alkotó energiája. Erre mondták eleINK, hogy BELETETTÉK A SZÍVÜKET ÉS A LELKÜKET. Fogjatok hát hozzá, és alkossatok ennek tudatában, mert szükség van a védelemre a mai világban!" - spiriteve​ "A hosszú estéket betöltő tevékenység közben a nő szeretettel gondol arra aki számára a tárgyat díszíti, ezzel feltölti pozitív energiákkal. Amit ilyenformán készít, az szakrális tárgy lesz." Hímzésminta 1884 - ből  Magyar tájegységek népi hímzései A magyar tájegységek hímzéseit a teljesség igénye nélkül felsorolásszerűen ismertetem abc-rendben.  A magyar tájegységekbe beleértem a jelenleg is, magyarok által lakott tájegységeket. Árapataki hímzés Barcasági hímzés Beregi hímzés Buzsáki hímzés Drávaszögi hímzés Felső-Maros vidéki varrottas Furtai hímzés Gyimesi varrottas Hódmezővásárhelyi hímzés Höveji hímzés Kalocsai hímzés Kalotaszegi varrottasok Komádi hímzés Kunsági hímzés Matyó hímzés Mezőségi hímzés Palóc hímzés Rábaközi hímzés Sárközi hímzés Sióagárdi hímzés Széki hímzés Tiszavidéki hímzés Torockói hímzések Turai hímzés Udvarhelyszéki varrottasok A hímző asszony, a gelsei Kerekes Endréné népi iparművész, számtalan kiállítás, pályázat résztvevője. Háromszoros Gránátalmadíjas alkotó, aki nem csak az Országos Népművészeti Kiállítások állandó díjazottja, hanem más pályázatokon is, így a Kis Jankó Bori Országos Hímzőpályázaton vagy a Békéscsabai Textiles Konferencia pályázatain is számtalan 1. díjat szerzett alkotásaival. 1997-ben a Pro Renovanda Cultura Hungarica díjjal jutalmazták, de munkássága legnagyobb állami elismerése a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által 2002-ben adományozott Életfa-díj. Jelenleg a gelsei Petőfi Sándor Emlékkönyvtárban vezet szakkört. www.gelse.hu A hímzés, hímvarrás művészete sok ezer éves múltra tekint vissza. A legrégibb sírleletek között hímzéssel díszített szöveteket találtak. Hímzés gazdagította Babilóniában, Asszíriában az előkelő személyek ruházatát, indiai és főniciai templomok kárpitjait. Az etruszkok, görögök és rómaiak is kedvelték a hímzést ruháikon. A Noin Ula-i halomsírokból (kurgánok) Észak-Mongóliában és a dél - szibériai Pazyrykban csodálatosan díszített hun textilek, rátétes hímzések kerültek elő. A jég 2500 évig őrizte a hun-magyarok fejlett művészetét. A jelenkori magyar munkák nagyon hasonlatosak és részben azonosak a réges-régi jég-sírokból előkerült anyaggal úgy mintakincsben, kivitelezésben és színösszeállításban. Csak egy pillantást kell vetnünk a piros és fehér bőrrátétes magyar ködmönökre, mellesekre, és azonnal megállapíthatjuk, hogy a magyarok ugyanennek a kultúrának hordozói. Így nyugodt lelkiismerettel kijelenthető: a magyar hímzéskultúra több ezer éves.  A magyar nemzet egész élet útján nyomon követhető a hímvarrás iránti szeretet.  Honvisszafoglalás előtti időkből származó arab és idegen krónikákban olvasható, hogy a magyarok pompakedvelők, környezetük és viseletük gazdagon hímzett és díszített. Kevés nép alkalmazott olyan sokféle motívumot, készített annyi feltűnően szép és nagy mennyiségű hímzést, mint a magyar. Kép forrása: Illés Vanda Anna A hímzés művészetének elsajátítása hozzátartozott minden leány neveléséhez, bárhol nőtt fel. Rimóci palóc gyermekek Egyformán meg kellett tanulják akár a királyi udvarban, kastélyokban, nemesi udvarházakban, kolostorokban vagy falusi parasztházakban éltek. A lányokat, aszerint ítéltek meg, milyen ügyesen hímeztek, szőttek, fontak. Írott források szerint már a 11. században voltak szövő és hímvarró iskolák Magyarországon. Szentistváni matyó hímzett párna Azonban nem csak lányok, asszonyok varrtak. A középkorban férfiak, hívatásos hímző mesterek gyönyörű kézimunkákat készítettek. Ezerszáz évvel ezelőtt, a honvisszafoglalás idején nem volt nagy különbség a társadalmi rétegek művészete között. Ezért hímzéseik is hasonlatosak kellett legyenek. A minták párhuzamai nyomon követhetők a régi magyarok igen fejlett, ragyogó ötvösművészetében, a középkori építészetben, illetve kő -, és fafaragásokon. A különbség a nemesi és paraszti társadalom hímzései között csak az anyag minőségében mutatkozott. Tulipános - életfa, magyar arisztokrata - hímzett ruha  Ez sok száz évvel később is megfigyelhető országszerte. A nemesi réteg hímzésein későbbi évszázadok divatos mintái is megjelennek, így észlelhető török és reneszánsz hatás. Az új mintákat megtanulták úrnőiktől az udvarukban szolgálók és továbbadták saját falusi környezetüknek. Az úgynevezett úri hímzést és az új mintákat a magyar nép saját ízlésének megfelelően beolvasztotta meglévő mintavilágába. Sok esetben viszont ellenálltak, és továbbra is az ősi mintákat alkalmazták. Ez érthető, hiszen ezek mind sokezer éves vallásuk és hiedelemviláguk jelképei voltak. Mélyen gyökereztek a nép lelkében és tudatában. Nem is olyan régen még tisztában volt a magyar, ezen minták jelentésével. Ennek köszönhetően alig változtak a minták az évszázadok folyamán. Mára ez a tudás sajnos részben elveszett, de a jelképrendszer megmaradt.  Bízunk abban, hogy a magyar hímvarrók hagyomány iránti tisztelete és ragaszkodása megőrzi ezt az ősi kincset az utókor számára. Sióagárdi hímzés és viselet Magyarország egész történelme alatt a földjére és kincseire áhítozó népek útjában állt. Az állandó háborúk következtében mérhetetlen sokaságú érték elpusztult. Kevés régi hímzés maradt meg. A legkorábbiak a 15. és 16. századból való, egyházak által féltve őrzött miseruhák, oltárterítők. Ugyanebből az időből megmaradt néhány dúsan hímzett nemesi női- és férfiviselet, nyereg, melyeket családi ereklyeként féltve őriztek sok nemzedéken át. A legrégebbi népi, vagyis paraszti hímzések 18. századiak. A szegényebb néprétegek addig hordták, használták hímmel díszített ruháikat, varrottasaikat, míg azok a használhatatlanságig el nem koptak. Viszont számtalan gyönyörű kézimunka maradt ránk a 19. és 20. századból. Ősi és magas szintű hímzéskultúránk bizonyítékaként, csodával határos módon, megmaradt egy igen értékes darab: a magyar királyok koronázó palástja. A magyar királyok koronázó palástja, egész Európában a létező legrégebbi hímzés. 1031-ben készült Veszprémben, feltételezhetően Szent Imre herceg koronázására. Magyar hölgyek készítették az arany selyem- és fémszállal dúsan hímzett selyembrokát palástot. Vannak öltések a paláston, melyeknek magyar öltés a neve. Nyugat-Európában sok idő telt el, amíg megközelítőleg hasonlót tudtak alkotni úgy művészileg mint technikailag. Tehát a magyarok adták át ezt a tudást is. A palást Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető, és mindenki meggyőződhet az ezer évvel ezelőtt élt magyarok fejlett hímző művészetének színvonaláról. Szent István királyunk idejében híre volt a magyar hímzett miseruháknak. Első szent királyunk és felesége a pápának és magas rangú idegen egyházi méltóságoknak ajándékozott ilyen áhított és nagyra becsült miseruhát. Egy értékes darabot közel 800 évig Franciaországban őriztek, amely végül a francia forradalomban eltűnt. A magyar népi hímzésnek megvannak az általános sajátosságai. Ezektől eltekintve azonban különbözőképpen alakult illetve fejlődött egy-egy tájegységnek hímzése. Sióagárdi hímzés és népviselet   Más az alapanyag, a fonal, az öltéstechnika, a színezés, és mások a minták.  Eltérések vannak a hímzés méreteiben, aprólékosságában vagy elnagyoltságában.  Azonban a több mint húsz számon tartott tájegységnek jellegzetes művészete egytől egyig ízléses. Kalocsai terítő - Wagner Flórián festménye A magyar népi hímzésre jellemző sajátosságok: a díszítőelemek finoman stilizáltak, elhelyezésük világos és arányos, általában sűrűn betöltik a díszített felületet anélkül, hogy a túlzsúfoltság hatását keltenék. A nagyobb és kisebb díszítmények kellemesen váltogatják egymást. Magyar népviselet - Magyar vagyok - Dávid Júlia alkotása Kedveltek az élénk, tiszta színek, gyakoriak az erős színellentétek, amelyek ennek ellenére csodálatos összhangot mutatnak. A magyar népi hímzésnél a színek és öltések mindig egyensúlyban vannak.  Sok színű hímzésnél kevés és egyszerű öltésfajtát használnak, míg az egyszínű munkákat sokfajta öltéssel színezik. A magyar népi hímzésnek két nagy csoportja van,  amelyek egymástól teljesen függetlenül fejlődtek ki: a)    Férfi hímzések: Bőrre és szűrposztóra dolgozott rátétek, bőrrátétek és hímzések. Szűcsök és szűrszabók készítették műhelyeikben a gazdagon díszített színpompás ködmönöket, bundákat, subákat, melleseket, szűröket, zekéket. A szövés mesterségét, amely egyidőben fejlődött a hímzéssel, szintén a férfiak űzték. Ezek a nagyra becsült mesteremberek keresettek voltak úgy a királyi udvar, magas rangú papság, nemesség és az átlag népesség körében. Kitűnő szakemberek voltak, akik már a középkorban céheket alapítottak, és élénk kereskedelmet folytattak. b)   Női hímzések: Mindennemű vászon és vékony szövethímzés. Nők készítettek fehér- és többszínű kézimunkákat, szálszámolásos-, vagdalásos-, lyuk- és írás utáni hímzéseket, varrottasokat. Kalocsai hímzés - párnahuzat Szőttek és fontak saját használatra, vagyis amire szükség volt egy háztartásban. Mindkét hímzés fajta államalapításunktól a mai napig megtalálható Magyarországon. A magyarság hímzéssel díszítette női- és férfi viseletét, otthonának számos használati tárgyát:  párnavégek, lepedőszélek, falvédők, asztalterítők, rúdra való kendők, törülközők. Ide tartozott a jegykendő és szemfedő is. És sohasem felejtkezett el templomairól, melyeket napjainkig gyönyörű hímzésekkel díszít. Ez különösen Kalotaszegre jellemző. Kőrösfőn még a plafont is hímzéssel fednék be a lányok és asszonyok, ha engednék. A hímvarrás művészete állandóan változik, fejlődik a rendelkezésre álló anyag, hímzőfonal, tehetséges íróasszonyok, és a nép ízlésétől függően.  Azonban az ősi jelképek, a sokszáz éves díszítőelemek mind a mai napig ott ragyognak hímzéseinken. Matyó esküvő Bár felhasználásuk új alakot öltött és változott, de továbbra is díszítik a hagyományaihoz ragaszkodó magyar ember ruházatát, otthonát, környezetét, és regélnek nekünk elmúlt évezredekről... -  Kerkay Emese Komádi fehérhímzés: Komádi Hajdú-Bihar megye bihari részén, a Sebes-Körös jobb partján található. Földrajzilag Debrecen és Békéscsaba között szinte egyenlő távolságra helyezkedik el. 1. A minta megnevezése ( bal oldali kép): "Virág" Öltéstechnika: száröltés, egymással ellentétes irányú laposöltés, tyúkszemluk, pókozás 2. A minta megnevezése: "gránátalma karéjos levéllel" Öltéstechnika:  szálszámolásos laposöltés csíkban és térkitöltésben Néprajzi leírás:  A dunántúli szabadrajzú fehérhímzés kitűnik gazdag öltéseivel.  A lepedőszéleket gazdag vertcsipkével díszítették. Motívumai:  díszes korsó, cserép, szív, gránátalma, tulipán, szegfű (török hatás), rózsa, a szárakon tarélyos levelek, kacskaringók, indák, gyakori az erősen stilizált madár. Szerkesztés:  Egyes mintaegységek ritmikusan, 3-4 cm távolságban helyezkednek el. Középen díszes korsóból, esetleg cserépből, szívből kiinduló , többnyire öt főág, végén nagyobb motívum alkotja az egyes egységeket. Alul hullámvonalon elhelyezkedő motívumsor zárja, vagy margit öltéses sor. Lelőhely:  Nyugat-Dunántúl: Rábaköz (a Rába és a Rábca között fekvő területen), és az ettől nyugatra eső országrészeken Győr-Moson-Sopron és Vas megyében.  Hasonló szerkezetű Veszprém, Zala és Baranya megyében is található. Komádi fehérhímzés  http://www.komadi.hu/kepzomuveszet/127-himzes Alkotó: Varga Mária Oltárterítő részlete Komádi fehér hímzés - nászlepedő Azért is érdemes az újrafogalmazásra, mert a paraszti kazettás hímzésnek egyedi példája. Sárközi hímzés: A sárközi hímzés főként a női viselethez kötődött. Sárközi menyasszony pártában Öt egymástól teljesen eltérő stílusú hímzés alakult ki. A halottas párnavégek, a főkötők, a bíborvégek, az ingujjak és a kendők öt különböző funkcionális tárgycsoportot képviselnek és mindegyikük díszítőstílusa más és más. Sárközi menyasszony pártában A különféle hímzésstílusok a sárközi népviselet különböző ruhadarabjain egymással mégis harmonikus egységet alkottak. Ez jól jellemzi a sárközi népművészeten belül a hímzéskultúra magas színvonalát. Sárközi színes hímzés - Jegykendő  Kép: Dr Apátiné Csapó Anna munkája Torockói hímzés: Magyar népi díszítések - Torockói hímzés - Erdély Kép: Kádasi Laura (Forrás: Patrióta Európa Mozgalom/Ancient Hungary/Magyar Nyelv)) Felvidéki hímzés:  A Felvidék történelmi eredetű tájnév, amelynek a múltban többféle jelentése is volt.  Ma Szlovákia területének szinonimájaként használatos - egyrészt a szlovákiai magyarok („felvidéki magyarok”) vonatkozásában, másrészt az 1918 előtti magyar történelem kapcsán, amikor a mai Szlovákia területe a Magyar Királyság szerves részét képezte.    "A kárpátmedencei hímzésekről" A debreceni Tímárház időszakos kiállításán készült a kép. EGY AZ ISTEN jelkép: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=609187359112929&set=a.609649759066689.1073741837.578219732209692&type=3&theater Zoboraljai hímzés és népviselet: Zoboralja vagy Zoborvidék történelmi tájegység , amely Nyitrától északkeletre húzódó Tribecs-hegység déli részénél. Zoboraljai népviselet és hímzés  Női ruházat: Mellévarrott újjú ing, az ujjakat a váll és a csukló között részen gazdag hímzésű vagy vert csipkés vagy szövött csík díszíti. Fejükön vasárnap és ünnepnap hosszú, fehér gyolcskendő fedi. Rábaközi hímzés: A régi dunántúli hímzések stíluscsoportjába tartozó vászonhímzések. Rábaközi madaras - szegfűs életfa Magyar népi díszítések – Rábaközi hímzés – Kisalföld Rábaköz népi hímzése – a A Rába és a Rábca folyó között fekvő területen, melynek központja Csorna.  Hövejen és Kapuváron fehérhímzés készül.  A rábaközi hímzés jellegzetessége, a szimmetrikus építkezés.  A minták nem csíkban helyezkednek el, bár ilyen is van, hanem a közepén elhelyezett vázából ill. a kosárból nő ki a kisebb nagyobb virág, inda. Rábaközi szegfűs életfa A motívumok elhelyezése a reneszánsz díszítési mód kompozíciós megoldásaira emlékeztet.( Az úri hímzés hatása a népi hímzésre.)  A rábaközi mintákon jól érvényesül a törökös jelleg is.  ( A gránátalma, a szegfű és a karélyos levelek megformálásában.) Rábaközi szegfűs  - papagájos életfa Anyaga:  régen – vastagszálú házi kendervászon vagy finom lenvászon volt.  Ma – nyers len vagy endervászon, szürkés drapp ripsz, tropikál vagy düsztin.  Fonala:  Régen – pamut vagy gyapjú (szőr) Ma – Volga, gyapjú vagy gyöngyfonál. Rábaközi pávás - gránátalmás életfa Színezése:  piros, kék, fakó rózsaszín, bordó.  Ritkán két színt alkalmaznak együtt: bordó-fekete, kék- fekete.  Gyapjúval való hímzésnél piros, bordó, kék, barna, zöld, sárga együtt is alkalmazható. (Tompa, mély árnyalat szükséges)  Öltése:  Lapos vagy boszorkányöltés, kettős nyolcasöltés, soproni egyszerű és kettős kereszt. Motívuma:  szegfű, gránátalma, állat – főleg madárfigurák, növényi motívumok, karéjos levelek, kacskaringó, tulipán.     Rábaközi madaras - szegfűs életfa Alkalmazása:  régen – lepedővég, rétesabrosz, párnavég.  Ma – terítő, párna, függöny, falvédő, könyvborító.  Korai emlékeit – túlnyomóan lepedővégeken – színes szőrfonallal vagy piros pamuttal dolgozták, nagyobbrészt lenvászon alapon. A párnavéghímzést kendervászonra varrták, szintén piros pamuttal, kivételes esetekben szőrrel. Rábaközi madaras - szegfűs  - gránátalmás életfa - Egy zongoraterítő részlete Dr.Barsi Ernőné fél évszázados hímzése - Sály, 2011.02.21. Fotó: Barsi Hajna A lepedőszélek fő motívuma az öt-, hétágú rozettás-tulipános-gránátalmás, rendesen virágtartóból eredő virágtő. Gyakori motívum a kétfejű sas, mely majd a magyar nyelvterület másik, keleti peremén újból szép számmal jelentkezik a hímzéseken.    Többségükben szabadrajz után varrták őket, lapos-, hamis lapos- és száröltéssel. – Akad a szabadrajzú virágtöves mintáknak szálszámolás után készült párja is, piros pamutfonallal varrva.   Életfa motívum: Rábaköz Legjellemzőbb kazettás szerkezetű gyapjú hímzés, melynek fonalát régen növényi festékkel készítették. Kapuvári - Rábaközi Kapuvári viselet - Wágner Flórián festménye  (Forrás: Patrióta) A Buzsáki hímzés: Buzsáki rátétes hímzés Buzsák, a Balaton melletti Nagy-berek szélén, a Kaposvár–Fonyód-vasútvonaltól néhány kilométerre fekszik. Buzsák helyén a középkorban Akts és Magyari falvak feküdtek, és területe eredetileg a Somogyi vár tartozéka volt. A 13. században azonban a terület egy része a Bő nemzetség birtokába került. Érdekesség, hogy 1549 - ben Zrínyi Ilona vásárolta meg Akts települést. Buzsákon három hímzésfajta ismert,  a vézás,  a boszorkányos,  és a rátétes, más nevén „bécsis” hímzés. Az eredeti vézás hímzés...  vászonra készül, piros-fekete illetve piros-kék fonallal töltik ki az előzőleg grafitceruzával megrajzolt motívumokat. Buzsáki vézás hímzés  Buzsáki vézás hímzés A községben több úgynevezett „rajzolóasszony” van, akik a hímzőasszonyok részére megrendelésre előrajzolják a motívumokat. Buzsáki vézás hímzés Buzsáki vézás hímzés A vézás hímzés leggyakoribb motívumai a rózsa, a katykaringó, a hajó, a csibeláb, a lánc és a legyező. Buzsáki vézás hímzés Buzsáki vézás hímzés  A boszorkányos hímzés ... eredete a régi úri hímzésre vezethető vissza. Buzsáki boszorkányos hímzés A kézimunkát előrajzolt minta szerint a rajzolás vonalán láncöltésekkel körbevarrják, utána töltik ki magát a mintát „boszorkányos” öltéssel. Buzsáki boszorkányos hímzés Valamikor fehér vászonra varrták a tulipán, rózsa, bimbó, nefelejcs, levél mintákkal, különböző színű fonallal, az alapot pedig kitöltötték fekete színnel, szintén boszorkányos öltésekkel.  Buzsáki boszorkányos hímzés Így a kézimunka úgy nézett ki, mintha fekete alapra készült volna. Buzsáki boszorkányos hímzés Buzsáki boszorkányos hímzés Rengeteg időt és fonalat igényelt, emiatt napjainkra csak egy-két darab lelhető fel a szekrények mélyén a fekete háttérrel kivarrt kézimunkák közül. Buzsáki boszorkányos hímzés Buzsáki rátétes hímzés: Buzsáki rátétes hímzés - ágytakaró A rátétes, vagy ahogy Buzsákon hívják „bécsis” az egyik legismertebb buzsáki hímzésfajta. Buzsáki rátétes hímzés A motívum előrajzolás nélküli kivágása, valamint a kivágott anyag ráfércelése és a másik anyagra való apró, szinte láthatatlan öltésekkel való rávarrása nagy figyelmet és szakértelmet igényel. Buzsáki rátétes hímzés Az alkalmazott motívumok nagyon sok változáson estek át az elmúlt évtizedek során. Buzsáki rátétes hímzés Az egyszerű mintákat felváltották a bonyolult, művészi kidolgozású virágok, levelek, indák, melyek az ágyterítők mellett a megrendelésre készülő tüll alapanyagú sálakra, ruhákra is felkerültek. Buzsáki rátétes hímzés A rátét anyagát – mely piros, kék, vagy fehér színű batiszt, - szimmetrikusan összehajtják 2, esetleg 4 részre, majd előrajzolás nélkül ollóval virág, esetleg virág - és állatmotívumokat vágnak ki. Buzsáki vézás , boszorkányos és rátétes hímzések   Aztán kiterítve a rávarrandó alapra – vászon, sifon, vagy tüll anyagra – fércelik, majd a tűvel aláfordított mintaszéleket finoman, gondosan, apró öltésekkel körülvarrják. Buzsáki rátétes hímzés Leggyakoribb motívumai a szegfű, labdarózsa, árvácska, tulipán, cakni, levél, kacskaringók, páva, szarvas.  Buzsáki vézás hímzés Ma már nagyon kevesen készítik, hiszen nagyon kevesen élnek már az ún. „vágóasszonyok”. Négy somogyi falu:  Buzsák, Tótszentpál, Varjaskér és Táska lakosságának ingekre, párnavégekre és lepedőre dolgozott varrásai. Buzsáki rátétes hímzés  A buzsáki minta Mexikóban is ott van Három csoportra oszlik:  1. a fehér, 2. a kék-piros pamuthímzésekre és a 3. színes gyapjúhímzésekre. Mindhárom hímzésféleséget megtaláljuk az ingeken; a lepedőkön csak a kék-piros pamutos hímzést, a párnavégeken viszont csak a színes gyapjúhímzést.  Valamennyit vastag kender- vagy pamutos vászonra dolgozták, csupán a lepedők közt találunk gyolcsot. Főbb öltéseik: laposöltés, hamis laposöltés, háromsoros laposöltés, továbbá keresztöltés, láncöltéssor, zsinóröltés, huroköltés, előöltés és négyzetöltések. Buzsáki vézás hímzés A hímzéseket subrikával, rátéttel vagy szalagdísszel zsúfolják még. Jellemző a buzsáki hímzésre, hogy a gyapjúszállal varrt ing- és párnavégeket alig lehet megkülönböztetni egymástól, holott általában a testi ruha hímzésdíszeit nem szokás átvinni az ágyi ruhára. Buzsáki vézás hímzés További jellemzője a buzsáki hímzésnek, hogy a mintát két, egymástól függetlennek tűnő szélesebb és keskenyebb csíkból állították össze. (Irodalom: Malonyay Dezső: A magyar nép művészete) Kép: Gyapjúfonallal varrt szalagdíszes párnavég.  Néprajzi Múzeum, Budapest Buzsáki vézás hímzés Buzsáki boszorkányos hímzés - NagyBoldogAsszonyunk tiszteletére  Az írásos hímzés: Az írásos öltés lényegében hasonlít a láncöltéshez. A szál itt is a tű alá kerül.  Különbség az, hogy az öltés felső szélén is a tű alá helyezzük a szálat. Erdélyi írásos hímzés Az írásos minták közét sokszor laposhímzéssel kell kitöltenünk.  Ilyenkor először a laposhímzést készítjük el, majd köréje varrjuk írásos öltésekkel a mintát. Ezt az öltésformát Kalotaszegen ,,sujta” néven ismerik. Kalotaszegi írásos - pávás párnarészlet Az egyedülálló kis kerek formákat ,,tyúkszem” -nek nevezik. Ezeket egy középső pontból kiindulva, szorosan egymás mellett fekvő zsinóröltésekkel, illetve írásos huroköltésekkel varrjuk ki. (Bajka Anna munkái)  (Erdélyi, írásos hímzéssel készült párnahuzat) (http://himzes.ro) Ha az írásosan hímzendő minta ívelt, hajlított formájú, ügyeljünk arra, hogy belül szorosabban, kívül ritkábban öltsünk, hogy szabályos fordulatot kapjunk. A szűcshímzés: Az elterebélyesedő rátétek néhány, leginkább alföldi előfordulástól eltekintve, növényi eredetűek. Dél - Alföldi szűrhímzés  Középen a legtöbbször szimmetrikus tengelyt alkotó leveles száron vagy annak életfára emlékeztető ágain almák, szívformák, rózsák, tulipánok, szegfűk, bogyós (böngyikés) hajtások helyezkednek el. Békési szűrhímzés terítőn Szerkezetileg egységesek, legtöbbször egyetlen irhadarabból kivághatók. A tömör szerkezetű hímzésfoltokban gyakran központi helyet foglal el a magyar címer, a virágos ágat tartó madár, páva, kakas, hal és kígyó. A bokorvirágok szerkezetileg többféle megoldást mutatnak. Leggyakoribb a szimmetrikus tengelyt alkotó rozmaringleveles egyenes ág, amelynek oldalra 3–3 hajtása van. Az alsókon nagyobb nyolcas vagy tojásrózsák virítanak, majd kisebb hatos-, vagy forgórózsák, s az ágak végén tulipán, de inkább hármas bimbó páros vagy bajuszos levelekkel. A fölötte levő ág már rövidebb, kisebb rózsával, levéllel és bimbókkal. A harmadik, a legfelső ág csak bimbós. A vezérág tulipánban, de gyakran rózsában végződik. Gyapjúfonállal hímzett szűrgallér E félkörös vagy háromszög alakú kompozíciók leginkább a subák tányérját, ill. a ködmönök ujját díszítik. A ködmönök elején, pálháján gyakoriak a hajlott, gyengén S alakú aszimmetrikus csokrok rozmaringleveles, rózsás, szegfűs, bimbós hajtásokkal. A ködmönök háta, a debreceni női subák tányérvirágozása is rendszerint három ágú indán csokorszerűen elhelyezett rózsákból, tulipánokból, bimbós, bogyós, leveles ágakból áll. A bokorvirágok mellett szólnunk kell a szalagszerűen komponált, a színek és formák ritmusán alapuló folyómintákról. Ezeknek leggyakoribb formája a hullámos rozmaringleveles ágon, ill. annak hajlataiban elhelyezett rózsás, tulipános, bimbós, körkörös díszítősorok. – A szűcshímzés értékét, szépségét nemcsak sok száz változatú motívumkincsében és azoknak bokorvirágos vagy folyómintás sorokba való tömörítésében, még csak nem is a színek és formák páros vagy keresztrímes szín és formaritmusában kell látnunk, hanem a díszítő foltoknak az egy ruhán való összeszerkesztésében, felépítésében. Az az igazi szűcsremek, amelyen érvényesül a szerkesztés egysége, összhangja, ez a szimfóniához hasonló építkezés, amelynek megvannak a tételei, törvényszerűségei. E törvényszerűségek legjobban az alföldi férfi és női subákról és jó néhány erdélyi, dunántúli, békési, átányi, palóc, körösvidéki stb. ködmönről olvashatók le. Cifraszűr: "KITETTÉK A SZŰRÉT" A Hortobágy környéki pásztor addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe volt a szűrnek. Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta. Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre "kitették a szűrét.” A cifraszűr egész életén át elkísérte a pásztorembert. Abban esküdött, s ha meghalt, koporsójára terítve vele temették el. Díszítőelemek - Ennek története időben és térben messzire nyúlik vissza - bár történészeink, néprajzosaink szeretik úgy beállítani a dolgot, hogy díszítőelemeinket az évszázadok során mindig más kultúrkörből „vettük át” - német, olasz, francia, török, stb. Kétségtelen, hogy sok stíluselem került hozzánk a reneszánsz- és barokk-korból, úgyszintén a török hódoltság idejéből. Az azonban elképzelhetetlen, hogy Kárpát-medencei tartózkodásuk előtt ne rendelkeztünk volna díszítőelemekkel! Debreceni cifraszűr A tulipánt állítólag a törököktől „vettük át”. Ezzel szemben megtaláljuk - többek között - Árpád-kori templomaink kőfaragványain, a XII. századi esztergomi királyi kápolna oroszlános freskóján, korai kódexeinkben, Kun László (1271-1290) dénárján, a Corvinákon. A vörös vad-tulipánt Boldogasszony virágának is hívták. A tulipán őshazája Közép-Ázsia, ahol 125 fajta vad tulipán ismert. Keleten a tulipán-minta feltűnik V. századi bizánci selymeken; de kedvelt virág volt már a 2500 évvel ezelőtti szkíta kultúrkörben is, amelyből a magyarság oly sok mindent megőrzött. Az egyik Kr. e. VII. századi Zywiye-i (Azerbajdzsán) szkíta királysírban egy arany pecséthengert találtak, amelyen egy ötágú tulipán látható. Ez a legkorábbi ismert ábrázolása a virágnak. A másik ábrázolása pedig egy rátétes nemezszőnyegen látható, amely a Kr. e. V. századi Pazyryk-i szkíta királysírból került elő. A tulipán-motívum megmaradt mindazoknak a népeknek a művészetében, amelyekkel egykor a magyar nép együtt élt a vad tulipán fő elterjedési körén belül, mint pl. az összes türk és iráni népeknél. Más stíluselemek is fellelhetők honfoglalás kori lószerszámok, tarsolylemezek, ékszerek díszítésein, mint pl. a csillagszerű motívumok, kunkorodó levélformák, a pávaszem, stb. Az életfa, és a nap-szimbólumot felidéző „rozetta” - forgórózsa - pedig Mezopotámiába vezethető vissza; de általában minden keleti kultúrkörben előfordul. A szűrt színes pamuttal - később selyemfonállal is -, úgynevezett gobelinöltéssel (angol „satin-stitch”) varrták ki. Ez kizárólag a hímzőmesterek dolga volt, melyet virágozásnak hívtak. Szűr hímzés Kedvelt virágaik voltak:  a rózsa, rózsabimbó és a tulipán; de a nefelejcs, árvácska, szegfű és a gyöngyvirág sem ment ritkaság számba. A virágok köré különböző leveleket hímeztek:  legkedveltebb a rozmaringlevél volt.  Néha a virágokat úgy ábrázolták, mintha cserépből nőnének ki, mely az ősi életfa-motívumot idézi fel. A szűrnek különféle hímzés változatai voltak. A Dunántúlon például a csikósok, kanászok, és a polgárság szűrén a piros posztó-rátét volt; a juhászokén fekete, a parasztokén és a községbeliekén pedig zöld. A kék szegélyű szűröket a napszámosok viselték. A csikósoknak is megvolt a maguk szűr-viselete, úgy, mint a bakonyi, somogyi, veszprémi. Ezek társadalmi megkülönböztetésül szolgáltak, ezért megcserélni nem lehetett őket. Innen ered a mondás: „Akinek nem szűre, ne vegye magára!" A debreceni szűr elején és nyakán rendszerint piros posztó-rátétes díszítés volt; az aszaj és a pálha pedig színes gyapjúfonállal volt kivarrva. A múlt század végén hímzés helyett már inkább a rátét divatozott. Amíg a debreceni szűr fehér volt, addig a környező hajdúsági községek a barna és drapp hímzéses fekete szűrt kedvelték. A Békés- és Csongrád-megyei szűrökön fekete hímzés volt; az erdélyi cifraszűröket pedig gyakran dús, fekete posztó rátéttel díszítették. A Nagykunságból származtak a legszínesebben hímzett cifraszűrök. Az Ipoly-menti palócok közt falunként változott a díszítés. Ezt olyan szigorúan betartották, hogy a szűrökről pontosan lehetett tudni, ki melyik faluból való. Hatvanban és Tarán kék-világosbordó-rátétes fekete szűr divatozott. Egerben és Diósgyőrött lehetett a legpompásabb és legdrágább szűröket kapni, ahol az egész szűrt dús hímzés fedte. Mezőkövesd vidékére, a matyókhoz, csak az 1850-es években ért el a cifraszűr viselet. Először csak keskeny, fekete posztó csíkokkal díszítették. Az 1870-80-as évekre már náluk is gyakorivá vált a dús, színes hímzés. Azonban ahogy divatja hanyatlott, úgy váltak egyszerűbbé a díszítések is: először áttértek a tiszta piros, később a tiszta zöld rátétekre és hímzésekre. 1900-tól azután már csak fekete hímzést használtak. A Felvidéken, észak felé haladva fokozatosan egyszerűbbek a szűrök. A tótok által viselt szűrökön soha nem volt díszítés. A magyar díszítőképzeletet legjobban a gazdag változatosság jellemzi. Sugárzik belőle a virágok szeretete, a magyar észjárás ötletessége. Viseleteink soha sem voltak tarkák, hanem mindig összeválogatottan ünnepélyes-színesek. A szűr kétségen kívül Eurázsia egyik alapvető viseletéből alakult ki. Népünk régi keleti kultúrörökségként hozta magával a Kárpát-medencébe, ahol jellegzetes díszítőelemeivel a művészet magas fokára emelte. Sajnos az első világháborút követően viselete rohamosan csökkent. Napjainkban már csak múzeumokban, vagy turista-attrakciókon látható. Azonban, hogy a szűr-viselet vidéken a XX. századig fennmaradt, azt kizárólag pásztorainknak, csikósainknak köszönhetjük, kiknek ősidők óta nélkülözhetetlen öltözéke volt: használhatták sátorfedőnek, ágynak, takarónak - és végül szemfedőnek, koporsónak. Debreceni cifraszűr, hajdúsági cifraszűr: Régi szabása derékszögű darabokból állott, s négyszögletes gallérján kívül még egy kis felálló gallérja, nyaka is volt. A rézsútosan vágott váll jellemezte. Széchenyi-szűrnek is nevezték ezt a típust. Eleinte még vak volt, azaz nem volt kihajtós az eleje. A később divatba jött kihajtós elejt kétszeresnek vagy szeccesnek nevezték. A debreceni cifraszűr díszítése a múlt század elején kezdődhetett, 1815-ből ismerünk olyan rendelkezést, amely a szegett szűröket tiltotta. A többnyire zöld posztószegést zöld-piros csipke (cigula) is díszítette. Ebből 4–6 sort is lehetett alkalmazni. A csipkék végeire hulladék harasztból készült bojtokat raktak. Ezeket később zsinórból is kötötték, ekkor komlórózsa volt a nevük. A komlórózsát a színes gyapjúból horgolt, galambkosár nevű dísz váltotta fel. Ezt a szűrt a mellén szíjcsat tartotta össze, amelyet a szíjgyártók készítettek, zöld szironnyal tulipántosra kihímezték. A szűr hímzett virágai pirosak, levelei zöldek voltak. Eleinte csak a vállára, azután az aszaj és a pálha fölé is hímeztek. A hímzés főleg a szűr oldalán terjedt. Az aszaj egyre szélesebb lett, sőt két aszajt is alkalmaztak egymás fölé. A hímzés az aszajról felfelé a pálhára, lefelé pedig az oldalra terjedt. A szűr oldalát így szinte a hónaljtól a szűr aljáig hímezték. A debreceni cifraszűrt a hímzett nagy aszajfolt jellemezte. Más magyar területektől eltérően itt a nők hímezték a szűrt. A túl gyorsnak kívánt hímzés elnagyolt lett, és takarékosság céljából a nők a színes gyapjúszállal nem öltöttek át a posztón, hanem hamis laposöltéssel varrták. Készítettek még Debrecenben fehér szűröket szürke szegéssel és hímzéssel, amelyeket gyöngyszínűnek neveztek. A Hajdúság fekete szűreit barna, kávészín vagy drapp posztórátéttel, esetleg hímzéssel készítették. Fekete, barna vagy szürke posztóból a jobb módú polgárság és a szabolcsi nemesség számára készítettek szűröket. Ezeken hátravető is volt a debreceni szűrökkel ellentétben. Az 1880-as évek körül említés esik egy kacsari nevű szürke posztóról, amelyből a szegényebbek és kondásfélék szűrei készültek. Földművesek, pásztorok számára kávészínű, drapp színű posztóból szélesen szegett, ún. nyakas szűröket is készítettek. ( még: cifraszűr). Irod. Györffy István: Magyar népi hímzések. I. A cifraszűr (Bp., 1930); Palotay Gertrúd: Szűrhímzés-öltésmódok (Népr. Ért., 1930). A JÁSZ HÍMZÉSEK A jászsági szűcsök subákra, ködmönökre varrták csodás hímzéseiket. A Jászságban mindig jelentős volt a juhtenyésztés. Rozmaringos jász hímzés A 19. század közepére a térség az Alföld egyik legvirágzóbb szűcsközpontjává vált. Tulipános rozmaringos saskörömmel Jászberényben ebben a korban 300 is volt a szűcsmesterek száma.  Jászapátin és Jászárokszálláson többnyire férfisubákat készítettek, Jászberényben főként női subát és ködmönt. S bizony Móra Ferenc kisködmöne is jászsági mintával volt kivarrva, hiszen édesapja Berényben született, itt tanulta a mesterséget, s a vándoréve során került Kiskunfélegyházára, ahol megházasodott. A betyárok igazi nagykabátja a suba, vagy ahogy egyes helyeken mondják, a nagybunda volt.  A jó subát a hosszú és durva szőrű magyar rackajuh szőréből lehetett készíteni.  A legkisebb subához is kellett legalább nyolc darab bőr. Csornai életfás falvédő: Minden növényi ábrázolás közül az életfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Csornai életfás falvédő Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra. A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát  a ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. A világfa...  ...a magyar népmesék világképében az ÚT, amelyen a mesehős az égbe vagy az alvilágba jut. Az alábbi részlet Cey-Bert Róbert Gyula „A magyar ősvallás” című könyvéből való: "Az ősi kultúrákban a magasra növő fa jelképezte a föld ég felé törő életerőit, a földi élet Isten közelségébe törekvő vágyait és hajtásait. Mélyre nyúló gyökereivel viszont a földalatti világgal való kapcsolatokat idézte fel. A fa törzsével, ágaival, gyökereivel az égi, a földi, a föld-alatti világgal való kapcsolatkialakítás lehetőségének jelképes értékévé vált. A fa világszinteket összekötő jelképes jelentésében a lovas kultúrák népei a világmindenség isteni rendezési elvét látták, amelyet világfának neveztek. A magyar ősvallás világfája A világfa a közép-ázsiai lovasnépek ősvallásának legalapvetőbb rendszerezési formája, ugyanúgy kifejezi az ősi hun, avar és magyar hit rendjét, mint jelképrendszerének szerkezeti felépítését. Igazi csoda, hogy a kereszténység felvétele után a magyar ősvallás legfontosabb vallási jelképe több mint 1000 éven át megmaradt a magyar nép em­lékezetében.  Kalotaszegi párna - Erdély - Életfa, Világfa, Egy az Isten jelkép Néprajzkutatók szerint a táltoshit világfáját a következőképpen írták le a 20. század elején a régi mondákat ismerő öregek: „Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, imbolyogni, onnan támad a szél. Olyan csudálatosan nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ágai között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába a tejnél egyebet. Az meg tudnivaló, hogy a táltos az ilyen. Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá.” (Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága) Hasonlóan csodálatos fák népmeséinkben és mondáinkban is megtalálhatók. Több változatban az "égig érő, tetejetlen fa" egy nagy hegyen van, a király udvarán áll (jelezve a szakrális jellegét). Életfa - Dávid Júlia alkotása A világfa felső ágán található a nap, a hold, a nap anyja és a hold anyja. A világfa képzete minden nagy kultúrában megtalálható, és az indoeurópai népek körében általánosan ismeretes. A magyar és az indoeurópai népek mondái között azonban találunk egy lényeges különbséget, ami a két fát élesen elválasztja egymástól. A magyar fa csúcsán, vagy az ágai között égitestek vannak. Ez csak a magyar mondákban és díszítőelemekben fordul elő, az indoeurópai népek körében ismeretlen. Ugyanezt a képzetet megtaláljuk viszont a közép-ázsiai lovas kultúrák népeinél. A napos-holdas világfa képzete kétségtelenül igen régi alapszimbóluma a táltos hitű népeknek, és egész Közép-Ázsiában és Kelet-Ázsiában mindenütt ismert.  Több mint 2000 éves hun sziklarajzokon már megjelenik a napos és a holdas világfa. Az avarok szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak a világfa jelképrendszerének. A föld közepéből nő ki, és a koronája az eget tartja fenn. Az ég fordított üsthöz hasonlóan borul a világra, és a világfa körül lassan forog.  A világfát csak a táltos képes megmászni." Udvarhelyszéki szarvasos párna-nagyon régi minta Zsámboki hímzés: Zsámboki kötény /Kecele A kötényt Zsámbokon kecelének hívták. Hosszabb mint a szoknya; kék, illetve fekete színű volt, ünnepekre finomabb, hétköznapokra egyszerűbb anyagból készült. A hétköznapi viselet ezen kívül egyszerűbb díszítésében különbözött az ünnepitől. Sióagárdi hímzés: Túlnyomóan laposöltéssel és száröltéssel, lyukhímzéssel készült. Jellemzői a nagy hegyes, ívesen körülhurkolt cakkok, minden ívben egy-egy lyukkal. A cakkokat további lyuggalásos rozettákkal és szőlőfürtökkel töltötték ki. A korábbi elaprózott, tömött, sűrű kis minták helyébe egyre több „rózsa” és tulipán került, amelyek hol az új matyóstílust (mezőkövesdi hímzések), hol pedig Kalocsa motívumait idézik. Színezésük azonban nem változott a mintákkal, megmaradt a sajátosan lila hatású kék-vörös keverékénél. Emellett ingek alján, ujján volt gyakorlatban a fehér lyukhímzés. Turai hímzés: Aszód vidékét a palócság legdélibb részeként tartja számon a nép. A hímzések egyik tartózkodó, de jellegzetes, szinte napjainkig a gyakorlatban fennmaradt ága, a turai hímzés. Fehér gyári gyolcsból készült fej-, váll- és kézbevaló kendőkre, ajándékvivő kendőkre, női és férfi ingekre, kivételesen más női öltözetdarabokra, kötényekre és ujjasokra is varrták. Fehér hímzésként lyukhímzéses, laposöltéses, száröltéses és huroköltéses technikával készült. Egyik nagy csoportjuk a fej- és vállkendők, valamint a férfiingek mindvégig megmaradnak fehérnek, csupán egy-egy nagyobb méretű pirossal varrt tulipánt helyeznek el rajtuk feltűnő helyen. Másik csoportja azonban kiszínesedik: vörös vagy kék pamuttal, esetleg a kettővel együtt varrják. A zöld, sárga és más színek használata az 1950-es évek után kap helyet a turai hímzésen, feltehetően külső ösztönzésre. A mintakincs a lyukhímzéseken szokásos körkörös minta, hatos lyukak köre, hulláminda völgyeibe belehelyezett lyukhímzéses rozetták. Sajátosak a turai szíves minták, az ötágú nemesi korona többé vagy kevéssé átalakított változatai és a páros madarak. Kép: Archaikus turai mintákkal készült kendőcske, "folyórózsa" díszítéssel. Felhasznált színek: lila, piros, napsárga, citromsárga, középkék, égkék, zöld és rózsaszín. Precíz aprólékos kézi hímzéssel készült, szélein gépi csipke található. A kendőszéleket huroköltésekkel varrják körül, vagy csipkét horgolnak rájuk. Az 1930-as évektől hódít a „matyórózsa” és – hasonlóan a többi legújabb stílusú hímzéshez – ez a „virág” egyre inkább természethű ábrázolásra ösztönzi a turaiakat. Mintáik száma növekszik, ezeket az íróasszonyok házi készítésű nyomódúcokkal nyomják elő a gyolcsra. (Forrás: Néprajzi lexikon) A matyó hímzés: Felkerült a matyó hímzés az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. Eddig magyar elemként a mohácsi busójárás szerepelt 2009 óta ezen a listán.  Tavaly a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe bekerült a magyar táncházmódszer is. Magyarország 2006-ban csatlakozott az egyezményhez, ezt követően kezdődött meg a szellemi kulturális örökségvédelem nemzeti rendszerének kiépítése. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat - szóbeli hagyományokat, előadóművészeteket, társadalmi gyakorlatokat, ünnepi rítusokat, eseményeket, régi iparágak tudásanyagát tartalmazza. A matyó hímzésről Mintegy 200 éves múltra tekint vissza a matyó hímzés. Matyó  motívumokkal varrt terítő, az úrihímzés színeivel. Beküldő: Éva Tildy A matyó hímzés legkorábbi időszakából a magasra felvetett ágyak díszlepedői maradtak fenn, az országosan is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat Mezőkövesden a 19. század utolsó harmadában a piros-kék fonallal, az úgynevezett cipós-madaras mintával kivarrt lepedők váltották fel. Különleges Matyó hímzések - Pap Jánosné munkája A virágtöves, laza szerkezeteket a 19. század utolsó évtizedeiben erősen naturalisztikus ábrázolási mód követte: egyre többféle motívumot hímeztek ki, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá. A minták előrajzolói, az "íróasszonyok" közül sokan, köztük a legismertebb és legsikeresebb Kisjankó Bori és Gáspár Mártonné született Molnár Borbála (1876-1954), mindketten szűcs családból származtak, ahol hagyományosan a férfiak készítettek dúsan hímzett bőr ruhadarabokat, ködmönöket és subákat. Mezőkövesden az új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a szűcshímzések ornamentikájából táplálkozott. Az 1900-as évek elején a rózsák, tulipánok és bimbók piros színe mindvégig megőrizte dominanciáját, de egyre inkább megjelentek más színek is: a kék, a sárga, a lila és a rózsaszín árnyalatai. A matt pamutfonalat élénk selymek és erőteljes színű gyapjúfonalak váltották fel. Az 1900-as évek első évtizedeiben születtek a legszebb textilek. A férfiviseletek közül a jellegzetesen bő ujjú "lobogós ingek" kezdetben visszafogott fehér lyukhímzéssel készültek. Matyó férfi ing- ünnepi viselet Ezt később széles, tarka hímzés és a jellegzetes mezőkövesdi cipós horgolás váltotta fel. A férfiak és nők által is hordott gazdagon díszített hosszú kötényt, a surcot, fekete alapra dúsan hímzett, réz sújtással (ragyogóval) és selyemrojttal díszítették. Minden darabnak más a mintája, hol geometrikus bossókával, hol finom és aprólékos szűcsrózsával, hol tenyérnyi surcrózsával hímezték ki őket. A matyó hímzés jellegzetessége, hogy a középen lévő nagy rózsákat alul és felül kisebb motívumokkal egészítik ki. Minden színnek megvan a maga jelentése: a sárga a Napot, a fekete a föld erejét, a piros az örömöt, a kék a bánatot, a zöld pedig a gyászt jelenti. Formájában a női viselet nagyon különbözik az országszerte elterjedt sokszoknyás-ingvállas paraszti viseletektől. A kötények nemes alapanyagokból készültek és dúsan díszítettek őket. A színek, a díszítések és a változatos formájú főkötők elárulták viselőjének életkorát, családi állapotát és a társadalmi helyzetét is. Matyó  menyasszony A matyó hímzés szerepelt a 1885-ös Országos Háziipari Kiállításon, a Millennium tiszteletére 1896-ban felépített néprajzi faluban, az operaházi Izabella-bálon 1911-ben pedig előadták a Matyó lakodalmas táncjátékot. A hímzés sikeresen bemutatkozott az 1908-as torinói világkiállításon is. A hímzés megjelent a főúri-polgári szalonokban, híres divattervezők népies stílusú kollekcióiban, címlapokon, képeslapokon, s eljutott a tengeren túlra is. Jelenleg háromévente hirdetik meg a Kisjankó Bori Hímzőpályázatot és a Százrózsás Hímzőpályázatot. A múlt század második felétől az ünneplő példányoknak olyan szertelenül bő és hosszú lett az ujja, mint sehol az országban, 30–40 cm széles pamutos vagy szűcsselymes hímzés került a végükre széles, horgolt csipkével.  (Ez a horgolt csipke olyan tömör és vastag volt, hogy verekedéskor megcsavarintva a kézfejen túl érő ingujjat, ütő fegyverként használhatták a legények.) Szentistváni hímzések: A mezőkövesdi matyókkal tőszomszéd „gahó” község többféle és különböző korú, posztóra, vászonra és gyolcsra varrt hímzései. Igen koraiak a kék posztó női ujjasokra, „vizitkékre” színes gyapjúszállal és arannyal varrt gránátalmás minták. Valamivel fiatalabb emlékcsoport a színes lepedővégeké, amelyeket kendervászonra varrtak piros-kék pamufonállal, valamint vékony gyolcsra betétként, mit sokszor szalaggal és aranycsipkével keretezve illesztettek a lepedőbe. Hímzőfonaluk élénken színezett gyapjúszál vagy szűcsselyem. A képen:Selyemmel hímzett díszlepedőbetét csíkja. Két szélén gyári készítésű selyemszalag (19. sz. vége) (Szentistván, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum A minták egymás mellé helyezett nagy, széles szirmú rozettákból állnak, közeikbe nem egyszer páros madarat vagy magyar címert helyeznek. A rozetták szirmait nyolcasöltéssel töltötték ki és egyes vagy kettes láncöltéssorral keretezték. Alkalmazzák még a laposöltést, a huroköltést és a száröltést. Legtöbbjüket a lila különböző árnyalataival, sárga, vörös és zöld színekkel keverve varrják. A gyapjúvarrásos lepedővégek kevéssé csillogók, színük gyakran zöld, lila. Mindezek mellett a hímzések mellett huzamosan készültek nagykockás vagdalásos-laposöltéses lepedővégek is. A szentistváni hímzések közé tartoznak gyolcs ágyi és testi ruhákon sokszínű pamutfonallal varrt ún. legújabb stílusú hímzések is. Kalocsai hímzés: Kalocsai motívumok A kalocsai hímzésekben elterjedt a virágornamentika, amelyek a mezőkön és kertekben megtalálható virágokat tartalmazták: ibolya, csillagvirág, liliom, pillevirág, tulipán, szegfű, harangvirág, margaréta, orgona, fukszia, árvácska, rózsa, rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, különböző bogyók, nefelejcs, gyöngyvirág stb. A virágokat sávosan, koszorúformában, csokrosan helyezték el a kivarrandó munkadarabon, illetve teljes felületeket is kitöltöttek velük (pl. kalocsai kötény, mellény). A mintavilágban törekszenek a természetábrázolásra. A már felsoroltak mellett kedvelt motívumok voltak: rozmaringos, szíves, kerekrúzsás, hosszúrúzsás, nyolcas, szőlőfejes, szilvamagos, szederindás, búzakalászos, pipacsos, harcsás minták is. A nagyobb mintájú virágokat (pl. tulipán, szegfű, rózsa, harangvirág) és a leveleket felezve rajzolták elő, és a virág vagy levél színének megfelelő szín két árnyalatával hímezték. A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszín két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani: a bordót a pirossal, a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával, a narancssárgát citromsárgával, a kéket saját sötétebb árnyalatával, a lilát saját sötétebb árnyalatával és a zöldet saját sötétebb árnyalatával. Kalocsai hímzéssel díszített párnahuzat. A Kalocsai hímzésről A huszadik század első harmadától kezdve igen színessé vált a kalocsai hímzés. (Előtte fehérre feketével és feketén fehérrel varrtak.) Ó kalocsai hímzés Ó kalocsai viselet  Párna végek - Pandur Istvánné népi iparművész munkája - Fejér Kati Kalocsa kincse 2006 A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek:  tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék. Kalocsai terítő - a kör töve (Kép forrása: Szeretlek Kalocsa) A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszín két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani: a bordót a pirossal, a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával, a narancssárgát citromsárgával, a kéket saját sötétebb árnyalatával, a lilát saját sötétebb árnyalatával és a zöldet saját sötétebb árnyalatával. A leveleket középen lehet felezni, s a zöld kétféle árnyalatával hímezni. Növények, virágok szimbóluma és jelentése virág: remény, vágy; új élet fa: tudás, család, élet, világkép, a felső és alsó világgal való összeköttetés szimbóluma búzavirág: tisztaság, spiritualitás ;varázslatos erő Kalocsai mezei virágos kézi széllel Kovács Jánosné Király Ilus (1886.05.05-1966.07.28.) kalocsai hímző és író asszony emlékére, aki "Népművészet mestere" díjat kapott csodálatos munkái elismerésére. gyöngyvirág: vidám csilingelés, szeretet ibolya: remény, szerénység, megújulás napraforgó: sugárzás, nagyság, szellemi megvilágosodás iránti vágy, befolyásolhatóság - arra fordul, amerről a legtöbb fényt kapja pipacs: heves, de mulandó fellobbanás, bódulat nefelejcs:  hűség orgona:  áhítat rózsa, piros: szerelem, szenvedély Gabriella Folkart munkája Hevesi Katalin hímzése - Napforgós szimbólummal rózsa, fehér: tiszta szeretet, távolságtartás százszorszép: gyermekkori gondtalanság, játékosság szegfű: szerény, cirmos, bársonyos szeretet Tulipán: A legősibb motívumaink közé tartozik Bővebben itt:  A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-nepmuveszet-mint-magyar-nep-szakralis.html Az ősi sziklarajzok, mezopotámiai széttárt lábú nőalakok stilizálódtak hosszú évszázadok alatt virággá. A tulipán belsejében lévő szirom a női nemi szerv ábrázolása. Tulipánábrázolással mindenhol találkozhatunk: bútorokon, munkaeszközökön (például sulykoló), fejfákon, edényeken. Kerámiaart fazék - tulipános életfa Jelentése mindenhol azonos. A tulipán különböző módosulatai a nőt kislány korától az élet minden pillanatában ábrázolni képes a betegségig, az öregségig, a halálig. A tulipán nagyon gyakran a szívvel együtt van ábrázolva. A nőt rendszerint virág szimbolizálta. Kalocsai menyecskék  A „tulipán” motívum elnevezése tulipánt, vagyis egy betűvel több, mint a virág neve. Erősen stilizáltan ábrázolták, nem annyira virágra, mint inkább két egymásnak fordított S betűre hasonlít. Ez emlékeztethet egy szülő nőre, és így a női nemi szervet jelképezi. Más forrásból: Motívumok jelentései: Tulipán:  Ősi női szimbólum, a fény jelképe, szerelem és az érzékiség jelképe. Szegfű:  A szerelem, életöröm jelképe. Margaréta:  Finomság, őszinteség, hűség, számíthatóság jelképe. (Sors jelkép, Szent Katalin virága). Gyöngyvirág:  Tisztaság, szerénység szimbóluma (Szűz Mária könnyei). Rózsa:  Férfi szimbóluma, élet –halál, megújulás, termékenység örökfejlődés jelképe vagy a szerelem virága, a tiszta, boldog szerelem szimbóluma is. Csillagvirág:  Az újjászületés jelképe. Jázmin:  Női szimbólum, az erény megtestesítője, a kedvesség virága. Bazsarózsa (Pünkösdi rózsa):  Paradicsombeli ártatlanság jele, Szűz Mária tövis nélküli rózsája. Szív:  A lélek székhelye, cselekedetek irányítója, ösztönös tudás szimbóluma. Korsó:  Élet víztartó, az életerő forrását képezi. Galamb:  A lélek, a harmónia, az anyaság szimbóluma, szellemi beteljesülés jelképe. Életfa (Világfa, Kozmikus fa):  Az örök életet szimbolizálja Kalocsai hímzések - Hevesi katalin munkái Általánosan a virágok a növekedést, a szépséget, szerelmet a múlandóságot is jelképezik, attól függően, hogy a kompozíciókban hogyan vannak elhelyezve. Kalocsai terítő, kb.30 évvel ezelőtt hímezte az édesanyám.../ Az utókornak megőrizte: Lengéné Viczkó Veronika  Kalocsai menyasszonyi viselet Korábban nem volt általános gyakorlat, hogy erre az alkalomra külön menyasszonyi ruhát készítsenek, hanem a meglevő legszebb, legújabb ünnepi ruhadarabokból állították össze a lakodalmi öltözetet.  Tehát a menyasszonyi viselet megegyezett az illető tájegység ünnepi viseletének darabjaiból hagyományos módon összeállított öltözettel, így  menyasszonyi ruha tulajdonképpen nem létezett. Makói hímzés: A makói hímzésen megfigyelhető az egyszerűsítésre való törekvés. A kompozíciót a felnagyított virágmotívumok alkotják, amelyek szorosan egymás mellett helyezkednek el. A nagy formák vaskosságát a színárnyalatokban való gazdagság ellensúlyozza. A tömör kompozíció feloldására is találunk példát. A központi mező díszítménye a előbbivel ellentétben apró elemekből tevődik össze, amelyek nincsenek a megszokott szoros rendbe fűzve. Ezt a lazaságot a színárnyalatok még tovább fokozzák. Székely hímzések: Udvarhely, Háromszék, Csík és Marosszék szálánvarrott és szabadrajzú munkái.  Párnavégeken, lepedőkön és rúdravalókon jelentkezik, testi ruhát nem díszítettek vele. Kender és pamut-, nem egyszer egészen vékony pamutvászonra varrták őket pamutfonallal, selyemmel csak kivételesen. A hímzőfonal színe piros és kék, ritkábban a kettő együtt. Az öltéstechnika általában szálánvarrott, csupán kevés keresztszem lazítja. Az igen szép számú hímzés között vannak tisztán mértani mintájúak és mértani formájú növényi minták, virágtövek. A hímzések egészét tekintve szembeötlik az aprólékos kidolgozás (kiváltképp a csíki példányokon), a levegős, ritkás rajz, a jól áttekinthető szerkezet. Jól tagolt, bizonyos gazdaságossággal megszabott mezőket hímeznek.  Zsúfolásnak nyoma sincs, a székely hímzéseken a varrók a minta tisztaságára, rajzosságára törekedtek. Székely varrottas A székely hímzések egyszerűek, de mintakincsük igen változatos. Általában széles középhímet varrtak, amit két oldalról sima vagy szaggatott vonalsor zár le; a szerény peremdísz, melynek formája mindig független a középhímtől, ehhez tapad közvetlenül. Több esetben elmarad a záróvonal és a peremdísz is, melyek ritkán bár, de egybeolvadhatnak a középmező mintájával. Ezeknek a munkáknak nagy múltjuk van. Eddig ismert legkorábbi keltezésű hímzésüket „Tankó Juci varrta 1793” – a lepedővég felirata szerint. A hímzés maga kiérlelt szabatos mintájával és hibátlan technikájával arról tanúskodik, hogy több nemzedék munkája előzhette meg készítését. (Bajka Anna munkái)  (Erdélyi, írásos hímzéssel készült párnahuzat) (http://himzes.ro) A székely szabadrajzú hímzések egyik csoportja azt a kisszámú, de igen becses lepedő- és párnavéget díszíti, melyeket „összekötő”-nek szoktunk jelölni az úri és paraszti hímzések között. Nem egyszer lenvászonra varrták őket selyemszállal, ritkásan. A minta gránátalmás, a virágtő szárát egyes vagy kettes gyűrű fogja át.  A szabadrajzú hímzések másik, szintén igen becses csoportja az „összekötő darabok” mintakincsét rögzíti egyszerűbben, parasztosabban, azonban a zsúfolásra való törekvés nélkül. Laza, néha esetlegesnek tetsző mintaszerkesztésükkel az új kifejezési formákat kereső kísérletezésről tanúskodnak. Ezeket laposöltéssel és száröltéssel dolgozták, piros vagy kék színnel, egyre nagyobb motívumokat berácsozással töltöttek ki. (Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (II., Bp., 1909); Viski Károly: Székely hímzések I. Csíkmegyeiek (Bp., 1924); Viski Károly: A pávaszem (Népr. Ért., 1926); Molnár István–Molnár Kálmán: Sóvidéki keresztszemesek (Csíkszereda, 1971); 125 szálánvarrott magyar hímzésminta. Árapatak (Csulak Magda gyűjtése, Gazdánél Olosz Ella szerkesztésében, Sepsiszentgyörgy, 1972); Cs. Gergely Gizella–Haáz Sándor: Udvarhelyi varrottasok (Szentimrei Judit előszavával, Bukarest, 1976). Széki, s Székely mezöségi ős minta Szár öltésel szokás késziteni vagy láncöltéssel Mi még tanultunk hímezni az iskolában is....több.mint ötven évvel ezelőtt hímeztem, de arról fogalmam sincs,hogy ez a minta honnét van, eredeti-e....,mindenesetre nagyon megbecsülöm...:)Szelestey Zsuzsánna Csángó szőttes Gyimesi fonáján varrott " halacskás" Székelyudvarhelyi varrottas Széki hímzések: Az erdélyi mezőségi hímzések egy csoportja, a többi közül erőteljes folthatásukkal válnak ki. Túlnyomóan párna- és derékaljvégen varrták, ritkábban szalmazsák végére, egészen kivételesen kendőre is. Szálánvarrott öltéses csoportjuk nagyban-egészben egyezik a hasonló mezőségi hímzésekkel, csupán szabadrajzú munkáik sajátosak.  Ezt a munkát napjainkban is készítik még, noha vagy három évtizede megmerevedett szinten. Túlnyomóan egyszínű, elsősorban piros pamutfonallal hímeznek, a kéket ritkán alkalmazzák, a két színt együttesen pedig könnyű texturájú pamutvászonra varrják. Korábban sodrott hímzőszállal, a későbbi munkákon sodratlan szövőpamuttal dolgoznak. A viszonylag vékony alapanyag és a vastag hímzőfonal miatt a szabadrajzú munkákat rámára feszítve varrják. A mintakészlet nem gazdag:  szálánvarrottból 7, a szabadrajzúakból 11 minta ismeretes (utóbbiak nevei: komlós minta, régi pávás fészekkel, szőlőminta, bokros minta, csengettyűs, tulipános, szekfűs, a régi almás, koszorús minta, fenyőágas és poharas minta). Ezeket a varróasszony karton sablonok nyomán rajzolja a vászonra. Az egyes mintáknak nevet adó elemeket vagy hulláminda vagy csak jelzett vízszintes középtengely két oldalán helyezik el, vagy sorban egymás mellett a középmezőben, háromszor, ötször, a széles párnákon, derékaljvégeken hatszor is, és közeiket kisebb improvizált motívumokkal töltik ki. Széki viselet A java mintát száröltéssel varrják tömött sorokban „egyszer oda–egyszer vissza”, így a láncöltéshez hasonló sort nyernek. Az ilyen száröltéses sorpárokat „töltésnek” nevezik s „kereken mennek” vele sorban, hogy minél tömöttebb, „pirosabb” foltot nyerjenek. A nagy minták közeit keresztszemmel vagy rácsozással töltik ki. A főelemeket füzérrel fogják össze vagy koszorúba foglalják, mégis a legjellemzőbb talán a fészekbe helyezett madár. Egyes varróasszonyok arra törekednek, hogy a „csipke”, a peremdísz összhangban legyen a középhímmel, de van rá eset, hogy a peremdíszt elhagyják a választó zsinórral együtt, ill. beleolvasztják a középmezőbe. A széki hímzések közt igen nagyszámú az elnagyolt, a pontatlan varrás. A szálszámolásos munkákat sokszor a szálak számolása nélkül varrják találomra, amely azután nem egyszer az egész darab ferdüléséhez vezet. De sok a rosszul sikerült szabadrajzú hímzés is. (Irod. Palotay Gertrúd: A szolnok-dobokai Szék magyar hímzései (Kolozsvár, 1944); Fél Edit: Ungarische Volksstrickerei (Bp., 1961); Szentimrei Judit: Széki iratos és varrottas munkák (Népismereti dolgozatok, 1976, Bukarest, 1976). Mezőségi hímzések: Az erdélyi Mezőség északi felében lakó magyar népcsoportok munkái. Mezőségi hímzés Párna- és lepedővégeken, kis és nagy abroszokon és kendők végein találhatók. (Az öltözet darabjai közül a bőrruhák hímzettek.) Kender- és pamutvászonra egyaránt varrták. Hímzőfonaluk a pamut, a szőr, a bolti gyapjúszál és a kendercérna. Túlnyomóan egy színnel dolgoztak: pirossal, bordóval, feketével, különleges rendeltetésű tárgyakon (amilyen a koporsófedő ruha) sárgával. A kék-piros-fehér, kék-fehér, fekete-fehér ritkább, mint pl. a Maros mentén. A több szín helyett sokféle öltésforma fölhasználásával teszik változatossá a munkákat. Itt is egymás mellett él párhuzamosan a szálszámolás után készült és a szabadrajzú munka. Az előbbit szálánvarrott öltéssel, keresztöltéses és vagdalásos-laposöltéses technikával valósítják meg; az utóbbinál egyaránt éltek a laposöltéssel, a száröltéssel, a Margit-öltéssel és a láncöltéssorral. A láncöltéssel, esetleg száröltéssel keretezett Margit-öltéssorokat mezőségi öltésnek szokás nevezni. A mezőségi himzéseknek nincsenek kiérlelt, megszámlálható mintaváltozatai, mint a legtöbb hímzőcsoportnak. Mezőségi párna (Erdély) gyönyörű motívumokkal. Községek, ill. községcsoportok szerinti dialektusai vannak: Válaszúton a geometrikus vagdalásos-laposöltéses munkát kedvelték, Mezőkeszűn–Palatkán, Buzában–Feketelakon stb. a szabadrajzú munka eltérő változatait. Mintakincsükben, mint eszmei készletben, megtalálható az országos mintaanyag jelentős része, ám megjelenítésük jóformán minden esetben egyéni. BOGÁRTELKEI LÁNYOK KALOTASZEGI NÉPVISELETBEN (Erdély, Kolozs megye) A varró minden darab készítésekor mintegy újrateremti a mintát kedve, igénye, ízlése, találékonysága szerint és teszi oldottá, kötöttebbé, lazábbá-tömörebbé, állóvá-mozgóvá. Jellemző kompozíciói: a koszorús minták, amikor virágos-leveles köröket helyeznek egymás mellé; az egymásba fonódó kettős fűzéres minták, melyek ugyancsak koszorúkat alkotnak; a hullámindás minták, melyeknek öbleiből mindkét oldalra virágok ágaskodnak; a vízszintes tengely mellett tükörképszerűen kettős hullámvonallal tagolt minták, amikor a hullámok öblei több-kevesebb távolságra vannak egymástól; továbbá a talppal szembefordított virágvázas minták számos változata (tekergő virágindákkal, melyek kitöltik az egész párnavéget), a fekvő S-ek sora; az erőteljes hulláminda, amelyhez két oldalról szerény rozetták és liliomok csatlakoznak vékony szárral. Mezőségi párna  A vékony szár egyébként nem sajátja a mezőségi himzéseknek, sőt nemegyszer éppen a vaskos szárakról ismerhetjük azt fel. Megtalálhatjuk a szerény virágtöveket akár szívből, akár edényből indítva, melyeknél a vaskos szárakból adódó merevséget a köréjük helyezett pontsorok próbálják lazítani. Maga a mintaszerkesztés is sajátos: a mezőségi himzéseknek gyakran nincs pereme, záróvonala. Ha mégis alkalmazzák ezt a beosztást, akkor a középmező igen széles és a peremminta jelentéktelen, esetleg csak egy zegzugos vonal. A mezőségi himzések legtöbb ismert példánya a múlt századból, a század végéről való. Nem olyan jelentősek a vidék vászonkultúrájában, mint a sokkal nagyobb számú igen változatos szőttesek. A mezőségi himzések sajátos csoportjai a széki hímzések. (Irod. Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Ismeretlenebb erdélyi magyar hímzéstípusok (Népr. Ért., 1941); Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések (Kolozsvár, 1943). Kalotaszegi hímzések: Kalotaszeg az erdélyi magyarság hímzésekben leggazdagabb vidéke a sokféle hímzőtechnikát, a hímzett holmi mennyiségét és a hímzés kivitelezését illetően.  Undi Mária gondolata: "Ily munka csak egészséges lélekből eredhet s csak az ily néplélekben mélyen gyökerező művészi alkotásvágy hozhat létre tízezrével oly magas művészi értékű munkát, mint a kalotaszegi, akinek az írásos varrottast köszönhetjük." Noha intenzíven szőnek is, mellette mégis virágzik – akárcsak pl. a Sárközben – többféle hímzés: a „fehéres” vagy szálvonásos, vagdalásos, laposöltéses munka kétféle változatban is; a szálánvarrott öltés és az „írásos” (írásos öltés) munka.  Kalotaszegi írásos - pávás párnarészlet Készült ezek mellett rececsipke, darázsolás, gyöngyhímzés, a mellrevalókon szűcshímzés, az ujjasokon géphímzés. (Mezei Anna fotó) Nem minden községben varrtak egyforma intenzitással. Bánffyhunyad munkái választékos gazdagságukkal kiemelkednek. Némely községben bizonyos hímzésféleségeket kihagytak, nem varrtak, mert a hangsúly mindenütt elsősorban a szőtteseken volt. A hímzést az ágyi ruhára és abroszokra varrták többségében, de került kendőre, női és férfiingekre, kötényekre, szoknyákra, pendelyekre is. Kalotaszegi varrottas Ezen a vidéken is egymás mellett élt egyidőben többféle hímzőtechnika. A szálánvarrott munkát elsősorban párna- és derékaljvégeken, valamint abroszokon lehet megtalálni kendervászon alapon. Kalotaszegi varrottas részletek A női ingek kézelőit és álló gallérait is ezzel a technikával dolgozták. Egy színnel, vörössel, kékkel, ritkábban feketével varrták, túlnyomóan pamutszállal. Kalotaszegi fehér nagyloptás minta Az abroszokon előfordul a piros színű hímzés kontúrozása kékkel. Talán valamennyi, az országban fellelhető mintát ismertek és varrtak itt, általában széles középhímben, keskeny peremdíszekkel. (Mezei Anna fotó) Baudoin Gabriella festménye Ennél a munkánál azonban jelentősebb a „fehéres”, a szálvonásos-vagdalásos, ugyancsak országos elterjedésű munka. Kalotaszegi írásos díszítő - elemek Nagy többségben pamut- vagy sárga vászon lepedők széleit és az összevarrások mentét díszítették így fehér pamutszállal. Csak egyes községekben s a hímzésféle divatjának vége felé varrtak néhány lepedőt vörössel vagy feketével. Kalotaszegi nagyírásos Egy-egy községben 5–7–9 mintát ismernek belőle. Ez a munka a lepedőkön mindig aprólékos (csakúgy, mint a férfiingeken és gatyákon). E század húszas éveiben átvitték e technikát párnavégekre is, de már nagy kockákkal s ennek következtében megnövekedett (bár még mindig régies) mintákkal. Kalotaszegi  szoba E két hímzésféleséggel – noha sajátosan átfogalmazott mintákkal – Kalotaszeg az országos hímzésanyagához kapcsolódik szervesen. Sajátosak és másutt fel nem lelhetők viszont a szabadrajzú „írásos” hímzések.  Ezeket varrták fodorvászonra, pamutvászonra és gyolcsra, mindig egy színnel: vörössel, kékkel, feketével, ritkábban fehérrel.  A hímzőfonal szőr, gyapjú- és – nagy többségében – pamutszál. Ágyi ruhák, párna- és lepedővégek, ágyfűtől valók készültek vele elsősorban, de varrták kendők végére, abroszokra, női ingek ujjára is. Kalotaszegi  nagy írásos Ennek a technikának a motívumkincse nem nagy, a kisszámú motívumból azonban a szinte megszámlálhatatlan szerkezeti szkéma révén páratlanul változatos és gazdag hímzésanyag jött létre. KALOTASZEGI ÍRÁSOS - VARROTTAS  Vásárfia :-)  - kalotaszegi írásos - varrottas - Szilágyiné Kis Lukács Erzsébet népi iparművész munkája (Sepsiszentgyörgy, 2014. május 1.) Kalotaszegi szépség Hurai Ági: Gyönyörű Katikám ez a viselet. Én is őrzök egy képet. A hölgy, aki ünnepekkor magára ölti, azt mondta, több mint 100 éves ez a gyöngyhímzett viselet. Legkevesebb 6 hónap szükséges az elkészítéséhez. Beszédes csodák a viseletek.  Fő motívumai a gránátalma, tulipán, akantuszlevél és a rozetta.  Ezekből állítják össze a virágtöveket, akár kerekre formáltan, akár hosszúkásra elnyújtva. Egy-egy virágtő szétterülhet egy egész párnavégen, vagy állhat karcsún, másodmagával egymás mellett, úgy azonban, hogy két alsó virágját lehajtják egészen a tő alsó széléig. Ezen a vidéken ugyanis ismeretlen a virágtartó edény vagy korsó, amelyből másutt a virágtő kinyúlik, és nem állítanak oldalához madár- vagy állatpárt sem; a teret virágtőnek magának kell kitöltenie. Kalotaszegi írásos részletek De készíthetnek forgórózsát is elnyújtottra formált gránátalmákból – ez a párnavégek és abroszok egyik jellemző motívuma, egy párnavég közepén három fér el belőle rendesen. A „pápaszemes” mintát a virágtő két szárának begörbített végével formálják oly módon, hogy abba helyezik el a rozettát.  De illeszthetik a virágtövet igen mély öblű hullámindába is, melyet leveles ágból formáltak. Nemegyszer szegletesre formálják a rozettát vagy a gránátalmát, a közepét berácsozzák s a hozzáillő levélsorokat is szegletesen helyezik el mintegy mértani alakzatokba tömörítve. Igen gyakori – kiváltképp párnavégeken – az a középtengelyes minta, melynek alsó felső oldalán sugarasan elrendezett szárakon vannak a többé vagy kevésbé hosszúkás virágok. A dús mintákkal nagy vászonfelületeket borítanak be, a minta tömöttségét, zsúfoltságát még vízben sulykolással is fokozzák: a víztől és sulykolástól a vászon összemegy, fodrozódó felületet kap, és összerántja a hímzést is. A kisírásos (láncöltéses) technikával varrt darabokon a minta lazább és rajzos hatású, a nagyírásosnál csak a szélesebb öltéssorok miatt is tömörebb és a motívumok szerkesztésmódja a természettől elvontabb. A tömörítés egyes daraboknál a minta teljes bezáródásáig megy, a hím beborítja az alapot. E munka kezdeteit nem ismerjük. Egyes példányok 1830-as datálással már kiérlelt mintákat, hibátlan technikát mutatnak be. Fel kell tételezni, hogy a szőttes, a szálánvarrott, a vagdalásos-laposöltéses technikák mellett az írásossal is éltek már a 18. sz.-ban, esetleg korábban is.  Maga a nagyírásos technika más magyar csoportoknál csak kísérő öltésül jelentkezik. Európában a 12–13. sz.-tól ismerni előfordulását. A kalotaszegi hímzések jellegzetességei még a női ingek elején a ráncolások és azok mintás letűzése, főleg azonban a kötényeken és muszujokon levő darázsolások. Ezek a technikák sem ismeretlenek másutt, mégis ilyen megvalósításban, színesen, nemegyszer gyöngyösen csak ezen a vidéken készítették. A kalotaszegi hímzések motívumaik révén a régi stílushoz kapcsolódnak, a tömör, zsúfolt kivitelezés pedig már a parasztstílusok felé utal. A párta (Mezei Anna fotói) (Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (I., Bp., 1907); Bátky Zsigmond: Kalotaszegi varrottasok (Bp., 1924); Dajaszászyné Dietz Vilma–Palotay Gertrúd: Kalotaszegi keresztöltéses gallér és kézelőminták (Kolozsvár, 1942); Fél Edit: Ungarische Volksstickerei (Bp., 1961). „Pántlikás kötény” Kalotaszeg, Erdély A pántlikás kötény eredetileg fekete klottból készült, mint a muszuly, de a keretező és a sarkokban elhelyezett szalagdísz piros, kék, fekete. A kötény színe vagy rózsás volta fejezte ki a kort és az alkalmat. (A képen látható darab a Budapesti Néprajzi Múzeumban látható.) Kalotaszegi zsinórral keretezett A ráncolás A ráncolás a ruhadarab részeinek szűkítésére, összehúzására használt eljárás.  Fejlettebb változatai a ruha díszítését is szolgálja. Főleg az egyenes szabású ruháknál alkalmazzák. Erdély bizonyos tájegységein még a 20. században is készítették és viselték az ún. mellévarrott újjú inget. Ennek a nyaki részét mindig ráncolással húzták össze, amit gyakran szövőöltéssel rögzítettek és díszítettek. Annak ellenére, hogy ez az eljárás nagyon munkaigényes a parasztságnál sokáig fennmaradt mint ünneplő ruha. A ráncolást hagyományosan a ruha nyílásainak összehúzására használják. Tehát olyan helyeken alkalmazzák, ahol a hideg behatolhat (kézelő, nyak, vagy kétrészes ruha esetén a deréknál). Előfordulhat a vállnál vagy könyöknél is. Ez utóbbi esetben a kézelő bő marad és általában gazdag csipke díszíti (lásd a Gyimeseken). A magyarságnál főleg a női ruhákra jellemző díszítés. A reneszánszban viszont gyakran használták férfi ruhák díszítésére. A ráncolást régen a vászonfélék tárolásakor is alkalmazták. Például ráncba szedve tették el a lepedőt is. Innen ered a mondás, hogy "ráncba szed valamit", vagyis rendbe rak valamit.  Kalotaszegen a lobogós ujjú ingnek és Széken is a vászoningeknek az ujját eltevéskor harmonikaszerűen hajtogatták össze és arra göngyölítették rá az ing többi részét, hogy kibontva ne legyen gyűrött. A képen kalotaszegi magyar kötény "darázsolásának" részletét láthatjátok. Kalotaszegi vállfűs A második világháborút követően a vállfűs ingek használata és emiatt a készítése is szinte megszűnt. Kalotaszegi vállfűs Az írásos hímzés fokozatosan átkerült a párnákra, lepedőkre, terítőkre, kendőkre, de díszítettek írásossal falvédőt, ágyterítőt és szinte mindent. Kalotaszegi életfás - tulipános - madaras - Napforgós szimbólummal Torockói hímzések: Erdélyi vászonhímzések.  Két csoportjuk ismeretes, az egyiket a házbelső vászonféléire varrták, a másikat a testi ruhákra. Az első csoport hímzései párnavégeken, szalmazsák végén, lepedőkön és rúdravalókon találhatók.  Igen vastag, durva szövésű vászonra vastag szőr- vagy pamutfonallal (gyakran két szálat fűzve a tűbe) hímezték, egy időben egyező tárgyféleségeken kétféle technikával: az ínvarrásnak nevezett laposöltéssel és a „keresztöltésnek” mondott szálánvarrott öltéssel. A laposöltést igen változatosan alkalmazzák, egy-egy motívum varrásánál több keskeny és szélesebb laposöltéssort varrnak egymás mellé, keskeny laposöltéssort alkalmaznak a díszítőelemek körvonalául, belsejüket pedig torockói keresztöltéssel vagy egyszer átöltött ráccsal töltik ki. A hamis laposöltéssel varrt díszítőelemeket keresztben átfektetett szállal varrják le.  Laposöltéssorból alakítják ki a növények szárait is, nemegyszer két párhuzamos keskeny sorból, közüket pedig egyszerű vagy kettős csomókötéssel töltik ki.  Felületkitöltőként jelentkezik a laposöltés mellett a Margit-öltés is. A hímzőfonal korábban rozsdabarna vagy vörös szőr volt, később vörös és kék pamutfonal.  Rendszerint egy színnel varrtak egy darabot, csupán a párnák között vannak kék és fehér pamutegyüttes együttes alkalmazásával készített változatok. Torockói varrottas minták Az igen erőteljes, hatásos munkákon alig több mint öt mintát számolhatunk össze, de sokszor ezek is alig térnek el egymástól.  Ugyanazok a virágtövek sorakoznak egymás mellett a rúdravalókon, mint amiket a párnavégek nagy hullámindáiba illesztenek.  A kis számú mintával dúsan és tömötten borították be az adott vászonfelületet. Torockói metéltes Egyedül a torockói párnavégeken viszik túl a mintát a párna végéről a párna szárára is; innen ismertek a 8–12 m hosszú rúdravalók is tömött sorban egymás mellett álló hétágú virágtövekkel, nemegyszer két sor erőteljes peremdísszel. A nagy múltú minták a régi stílusú népművészetet képviselik, kivitelezésük viszont zsúfoltságával egyszer-egyszer a parasztstílusokat ( új stílusok a népművészetben) idézi. Parasztosnak tekinthető a régi minták egyik-másik átformálása, pl. a gránátalma sziklevele helyébe kismadár feje kerül, a hulláminda végére kígyófej stb.  Vaskosabb, parasztosabb hatású lesz a hímzés azáltal is, hogy a szokásos két szál helyett – a szálánvarrottnál – négy szálat fűznek a tűbe.  Torockói varrottas Ennek az igen magas szintű, városias hímzésnek sajátos vonása, hogy csupán egyetlen formájában ismerjük.  Nem tudjuk követni alakulásmenetét, kibontakozását, esetleg hanyatlását.  Szép számmal ránk maradt emlékanyaga egészében egy elért csúcsot képvisel. A sokszor torockóinak minősített, kevéssé erőteljes, ritkás munkák Torockószentgyörgyről és Aranyosgyéresről valók.  A torockói hímzések második csoportjából legjelentősebb az inghímzés.  Vörös, kék vagy fekete gyapjúszállal tömött laposöltéssel varrták finom fehér gyolcsra. A sípujjú ing kézelőjét, azután a „füdzőt” és a „mejrevalót” ( torockói viselet), melyek már selyemalapra készülnek, a gyerekfőkötőkhöz, övekhez, fátyolszélekhez hasonlóan vörös, fekete vagy többszínű selyemszállal varrták, alkalminak tűnő aprólékos mintáikkal.  Jelentősebbek a fekete selyem főkötők fehér pamuthímzésükkel,amelyek a sárközi főkötők hímzésével tartanak rokonságot. (Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (II., Bp., 1909); Ferencz Kornélia és Palotay Gertrúd: Hímzőmesterség (Bp., 1940); Tardi keresztszemes: Fehérített nyers kendervászonra készült piros és kék pamut fonallal, keresztöltéssel. A keresztszemes hímzés közismert, jellegzetes tipusát alkotja a dél-Borsod megyei Tard és néhány szomszéd község mintáinak. Az ornamentika mindig csík alakú, szalagszerűen húzódó. Mértani és növényi díszítőelemeik mellett gyakori a madár ábrázolása is. Csaknem az egész díszítmény tiszta pirossal kivarrt, itt-ott a farkakon, az eperlevélen és a madarak közti virágtövekbe került, igen kevés kék szín. Tardi keresztszemes hímzésű terítő részlete, házivásznon.  – itt Bükkzsérc, 2006.08.18. Fotó Barsi Hajna. A tardi keresztszemes hímzés jellegzetessége, hogy készítésekor az egymás mellett lévő keresztszemek felső öltései egymással ellenkező irányban dőlnek.  Ennek következtében az egymás alatti sorokban mindig négy-négy felső öltés egy pontban találkozik. Hódmezővásárhelyi hímzés: A régi tiszántúli hímzések közé tartozó, a névadó város mellett néhány más helység párna-véghímzéseit is jellemző hímzéscsoport. „Szőrös párnavégeknek” is nevezik a hímzőfonálul szolgáló gyapjúszál után. Hamis laposöltéssel, kisebb számban szálánvarrott öltéssel hímezték kendervászonra.  Nagy, gazdag, nemegyszer buja hímzésmezőkkel tűnnek ki. Az árnyalásos varrás fokozza ezt a hatást. Gránátalma, tulipán és szerényebb rozetta motívumait hullámindák közé helyezik el a középmezőben és a peremeken egyaránt. Másik gyakori szerkezeti szkémája a szakaszos elrendezés, amelynél 3 rozetta körül, centrálisan helyezkednek el a stilizált virágmotívumok, tulipánok. Ismert az a mintaszerkezet is, hódmezővásárhelyi hímzés amely egyetlen szerteágazó virágtővel borítja el a középmezőt. Jellemzi a hódmezővásárhelyi hímzéseket, hogy a többi régi tiszántúli hímzéstől eltérően széles peremdíszek rendesen a fődíszítmény, a középmező motívumait ismétlik vagy variálják. Fő színei a sárga-barna, a lila és kék árnyalatai, de van tiszta fekete és sötétbarna hódmezővásárhelyi hímzés is. Kiss Lajos „templomcifrás” megnevezést hallott a hódmezővásárhelyi hímzésekről, ami talán utalást sejtet itt e minták forrásaira. (Irod. Kiss Lajos: Szőrös párnavégek Hódmezővásárhelyen (Népr. Ért., 1928); Knotik Márta: Keresztszemes szőrhímzések a Délalföldön (Móra Ferenc Múz. Évkve, 1970–71). Kun hímzés: Ennek a hímzésfajtának a virágkora a 18. század volt. Az e korból megmaradt gyapjúfonállal - szőrrel - varrott párnavégek a Nagykunság három településéről, Karcagról, Kisújszállásról és Kunmadarasról származnak, ma a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeumban találhatók. A kunsági párnavégek kompozícióját a hangsúlyozott középmintán egy középpont köré szimmetrikusan szerkesztették. A középső virágminta mellett két oldalt elhajló tulipán, vagy rozetta helyezkedik el. A kompozíció hármas tagolását rendszerint egy-egy virágos ág zárja le. Nagy Istvánné munkái Virágja tulipán, vagy nefelejcs.  A kunsági hímzések széldíszítményei rendkívül változatosak. Ma kunhímzéssel ügyes kezű asszonyok készítenek terítőket, díszpárnákat, lakásdíszítő textileket. A Jászság hímző művészete a szűcshímzésben gyökeredzik, mely a múltban gazdag motívumkinccsel bírt. A szűcsmunkákhoz egykor a hosszúszőrű juhok erősebb bőrét használták. Ebből a szűcsmesterek subát, ködmönt készítettek. Egy férfi subára átlagosan 14-16 birkabőrt dolgoztak fel. A subát, a ködmönt előbb színes, majd egyszínű zöld fonallal kihímezték. Ma lakástextileken, ruházaton, öltözet-kiegészítőkön láthatjuk a jászsági szűcsmintákat. A régi alapmotívumokat a textil-adta új lehetőséghez áttervezték. A fehér textilen impozánsan mutat az egyszínű, zöld hímzőfonallal kivarrt motívum. Hosszú folyamat eredménye a jászsági szűcshímzésből kialakult egyedi jászhímzés, amely Magyarország tájegységei közül a legfiatalabb textilen alkalmazott hímzés. Veszprémi hímzés: Ecseri hímzés: Csengeri hímzés: Göcseji hímzés: A Göcsej vagy Közép-Zalai-dombság a Zalai-dombság legnagyobb kistája Zala megye területén. A Göcsej megnevezés a hagyományos magyar tájszemléletben a 17–18. század óta adatolható, eredete az ’dimbes-dombos, árkos, terméketlen vidék’ jelentésű göhej~göcsej köznévre megy vissza. A terület az Árpád-korban határőrvidékeink közé tartozott, később jelentőségét elveszítette. A göcseji asszonyok 19. századi népviseletének jellemző darabjai a széles fakeretre hajtogatott, fehér vászon főkötő (pacsa), a hosszú alsóruha (alsóümög), a kékfestett ráncos szoknya (vászonpéntő), valamint a télen mellényként használt kengyeles bundamelles. A göcseji népi kultúra tárgyi emlékeit a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum mutatja be. Hetési hímzés: A szlovéniai magyarság népművészeti értékei közül, talán a hetésinek nevezett népviseletére és hímzésére a legbüszkébb. A hetési népi textilkultúra legékesebb megnyilvánulásai a szőttesek és a gazdagon hímzett viselet. A hetési hímzés olyan néprajzi értékeket hordoz, mint a subrika díszítés vagy a bújtatásos öltés. Ma már nehéz elképzelni, de igazán kevesen múlott, hogy ez a kincs öröke elvesszen. Az 1930-as 40-es évekre a Hetést is utolérte a többi tájegységhez hasonlóan a népviselet elhagyása és ezzel együtt a hímzés kultúra eltűnése. Az öltözködésben és a lakáskultúrában a gyári anyagoké lett a főszerep. Jelenleg 14 hímző szakkör működik a szlovéniai magyarság körében és 3 hímző népi iparművésszel is büszkélkedhetünk. Bátran kimondhatjuk, hogy az elmúlt, közel 25 évben egy, a Kárpát-medencében egyedülálló hímző szakköri mozgalom született és virul. A szakkörök tagjai nemcsak a hímzés, de a csipkekészítés, a tojásfestés, a fafaragás, a csuhéfonás és a kosárkötés hagyományait is őrzik. Pozsony megyei: A felvidéki hímzések a nép ügyessége, bizonyos fokban kifejlett jó ízlése és megfigyelőképessége mellett tanúskodtak. Sajnálatos, hogy főképpen az arany-és ezüsthímzéshez, mely régen a menyasszonyok legfőbb éke volt, már csak két-három Pozsony megyei községben értenek;  Trencsén és Nyitra megyében már jónéhány éve felhagytak az arany- és ezüsthímzéssel, mely régebben szintén nagy divat volt. Ügyesen tudták az arany-és ezüstszálakat a selyem közé keverni, főleg az állati minták hímzésénél. Drávaszögi hímzések: A Drávaszög községeinek a sárközi főkötőkkel rokon jellegzetes főkötőhímzései. A drávaszögi hímzéseket is fekete muszlinon varrták fehér fonallal; a minták nagyobbak, a sárközihez képest szinte elnagyoltak. Előképeik aranyhímzések is lehettek. Ellentétben a sárközivel, itt kisebb díszítmény jut a főkötő elejére, a nagyobb a kontyot borítja. Laposöltéssel, nyolcas öltéssel, huroköltéssel, láncöltéssorral, száröltéssel, keresztöltéssel és Margit-öltéssel varrták. A nagy rozetták közepét keresztekkel és a pókolásra emlékeztető laza öltésekkel töltötték ki. A főminta a főkötő kontyot borító hátsó lapjához igazodik, melyet két szimmetrikus félre tagolnak: egyik fél tükörképe a másiknak. Néha csipkesor választja el őket, máskor egybe szerkesztettek. Akad madaras, rákos minta is, de a legtöbb rozettákból, gránátalmákból, tulipánokból és leveles ágakból áll. A minták java mozgalmas, amit a kevés díszítőelem változó állásban, világos, egyértelmű kompozíció szerinti elrendezésével érnek el. (Irod. Gönyey Sándor: Drávaszögi hímzések (Bp., 1944). Palóc föld hímzései és népviseletei: A palócok Nógrád megyét és a Szlovákiához került Felföldet lakják.  Öltözködésük faluról-falura kisebb mértékben eltért.  A Börzsöny, Cserhát, Mátraalja sok apró kis települése ha egy plébániához, egy anyatemplomhoz tartozott, akkor már sok hasonlóságot mutatott. A legszínesebb és változatosabb fejrevalókat itt hordták.  A ludányhalászi farkas főkötő annyira megtetszett Petőfi Sándornak, hogy naplójába feljegyezte: ha megházasodik, feleségének majd innen hozat főkötőt. Hollókőn ünnep alkalmával fel is teszik fiatalasszonyok fejükre a nem kevésbé díszes gyöngyös fodros menyecskekendőt. A kazár asszonyok kontyvasra tekerték a hajukat majd erre kerültek a különböző főkötők.  Az ünnepélyesség különböző fokait kifejező nagyrózsás, ezüstcsipkés, aranycsipkés főkötők magassága sokszor a nagyaraszt is meghaladta, s koronaszerűen keretezte a fejet. A palócság kulturális ismertetőjegyei között előkelő helyen szokás említeni a népviseletet, amely azonban már csak rendkívüli esetben kerül elő a ládafiából, illetve a hagyományőrző csoportok pompáznak bennük a különböző szereplések alkalmával. A Palócföldön belül számos viseleti csoport alakult ki a nők hajviselete, főkötőik színe, díszítése, szoknyájuk száma, hossza, az ingvállak hímzése, a kötény formája, a pruszlik (ujjas kabátféle), a mell és fejkendő anyaga megkötésének módja, a férfiak kalapja, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélessége stb. alapján.  Az öltözet falvanként és csoportonként kifejezte viselőjének korát, vagyoni állapotát, de az alkalomra is utalhatott.  Jellegzetes volt az új menyecskék főkötője.  A szőtteshímek leginkább kötényeket, tarisznyákat és törülközőket díszítették.  A feketével, illetve a fehérrel varrott lyukhímzést a kék-piros, majd a több színű követte. A pásztortársadalom faragó, véső tudományát kampósbotok, ostornyelek, ivóbögrék, sótartók stb. őrzik.    Hollókői népviselet: A hollókői népviselet a mai napig élőnek tekinthető, de már csak a vasárnapi szentmisékre, jeles ünnepek alkalmából veszik fel a lányok és az asszonyok.  Az ünnepi felsőruházat valaha a család anyagi helyzetét is tükrözte, egyben öröklődő vagyontárgy volt. A viselet a családi állapotot kifejező főkötő, az ingváll és a sok alsószoknya.  Utóbbiból munkához kettőt, ünnepeken akár húszat is felvettek a hollókői nők!   Az ingváll több rétegű ruhadarab:  vászon, gyolcs, selyem, végül tüll ujjat illesztettek össze, s az egészet együtt bíboringvállnak hívták.  A korábban elterjedt egyszerű, kékfestő ruházatot a zárt kistelepülésen csak a XX. század elején váltotta fel a piros, kék, zöld kasmír- és selyemanyag.  (Más falvakban ekkor már kezdték elhagyni a népviseletet.)  A felsőszoknya felé hímzett, fekete kötényt is kötöttek, aminek szakácska a neve.  A vállukra rojtokkal díszített, kasmír nagykendőt terítettek. Bujáki népviselet: Messze földön híres a színes bujáki népviselet, amit a XX. század első felében Glatz Oszkár (1872-1958) festőművész örökített meg. A bujáki viselet legszembetűnőbb jellegzetessége a kurta szoknya, ami valamivel térd fölé ér.  Ezekből persze 10-15-öt is felvettek egykor.  A szoknyák szélére színes szalagot is varrtak, ami fodor hatását keltette.  A vidéken szokatlan volt, de itt ismerték a sonkaujjat is, az ingváll ékességét.  Ugyancsak jellemző a sok gyöngy viselése.  Más falvaktól eltérő módon itt a leányok haját nem két, hanem egy ágba fonták, a főkötő tetejére pedig arany- és ezüstszálakból, gyöngyökből fűzött bokrétát illesztettek.  Bujákon a vasárnapi szentmiséken, községi rendezvényeken, családi ünnepségeken is meglehetősen gyakran lehet látni viseletbe öltözötteket, mivel az utóbbi években egyre többen térnek vissza ilyen módon a gyökereikhez. Nógrád m.-i summásfalu szertelenül díszített öltözete, a 20. sz. elején vált ki a környező községek viselete közül. –  A leányok hátrafésült előhajukat a fejtetőn körfésűvel tűzték meg. Az asszonyok hajának kontyát kéregpapír karika, a konty formázta a puha felső főkötő alatt.  Az új asszonyok lakodalomban, mulatságra főkötőjüket fodrosra húzott fekete vagy kék selyempánttal, a kakatúrral és csésze formájúra alakított, gyöngyökkel bélelt piros selyemszalaggal, a bukorral díszítették. A nők alsószoknyát is takaró kasmír szoknyák elé széles fekete selyem kecelét kötöttek, amelyet a szoknyákhoz hasonlóan apróra beraktak.  Ingükre fehér, lyukas hímzéses, erősen keményített vállkendőt borítottak, nyakukat több soros fehér gyöngyfüzér fedte.  Józsa Judit alkotása A csizmát korán elhagyták, félcipőbe bújtatott lábukat viszont több egymásra húzott fejetlen harisnyaszárral csizmaformájúra vastagították. A posztóruhát viselő férfiak már a két világháború között, a nők csak másfél évtizede vetették le a bujáki viseletet. Kazári viselet: A korábban közös anyatemplomú és közigazgatású Kazár és Vizslás Nógrád m.-i községek ruházkodása, amely kapcsolatot mutatott a Maconka környéki falvak öltözködésével is. Az 1920-as évektől a salgótarjáni szénmedence bányáiban dolgozó férfilakosság a vászon testi ruhákon viselt bőr és szűrposztó felsőruhákat, a posztóruhát szinte fel sem véve, polgári szabású szövet-, ill. kordbársony nadrágra és kabátra cserélte fel.  A csizmához viselt nadrágot piros posztó szívvel és halcsontgombokkal díszítették. A női viselet számtalan archaikus vonást megőrzött.  A leányok haját fekete bársonyszalag, a bodros szorította le, az új asszonyok arany-, ezüstcsipke főkötőjét tüllkendő, sejteskendő borította.  Az ingváll használt változatai között szerepelt a korábbi mellévarrott ujjú, bő nyakú bundaingváll is az újabb bevarrott, szűk ujjú szukaingváll mellett.  A pendelyre, az alsó szoknyák fölé lajbitos szoknyát öltöttek, amelyet derékhoz felszúrva is viseltek, eléje keskeny vagy széles vászon gangát (kötény) kötöttek.  Öltözetükhöz a csizma illett.  A múlt század végéig a menyasszonyt rókaprémes mente illette meg. A kazári viseletet a férfiak a nagyméretű iparosodás következtében már a két világháború között, a nők csak napjainkban hagyták el. A páva: A páva, mint szimbólum Európai jelenlétének ideje nehezen határozható meg. Azt tudjuk, hogy húsát régen fogyasztották. Az ókori elképzelés szerint nem romlandó, ezért az örök élet szimbóluma. A pávamotívum a görög mitológiát is át meg átszövi. Jézus alakjához is kapcsolódik a páva, mint a hatalom szimbóluma. A középkori ábrázolásokban lélekmadárként szerepel, majd később megváltozott értelmezése, s így lassan a gőg és a hiúság jelképévé lett. Nehéz lenne a történelmi pillanatot meghatározni, amikor őseink ezzel a madárral találkoztak, a jelentése alapján keleti gyökerekre gondolhatunk. Halasi csipke A Jelképtár szerint a teljesség és a hatalmasság jelképe. Farka az univerzum szimbóluma, kitárulkozása a lélek kitárulkozásával azonos. Népköltészetünkben az örök szerelem jelképe, a csábítás madara, akárcsak Indiában. A páva Indiában napjainkban is szent állatként tisztelt madár, a madarak királya. Hangja meglehetősen kellemetlen, repülni nem igazán tud, de szívesen köszönti a napfelkeltét a háztetőről. Sok szép madarat találhatunk a természetben, de a páva valóban nagyon különleges, aki látta, nem felejtheti el. Talán ebből adódik, hogy mindig megihlette a művészeket. A legősibb emlékek a népművészetben maradtak ránk, úgy Indiában, mint hazánkban. Az irodalomban a szépség, a tánc ritmusa, a virág szépsége, a tökéletes harmónia, az ideális szerető szimbólumaiként jelenik meg. Szikkimben úgy tartják, létezik a „Pávák országa”, s ezt a madarat Isten Atiaryak kérésére és védelmére teremtette. A démonok elleni harcában a páva segítette különleges képességeivel. A páva varázslatos táncával megbabonázta az ellenséget, s így győzte le őket Atiaryak. A pávát mindig az emberek segítőjeként látjuk, sok különleges, misztikus képességgel bír. Pávás – tulipános életfa - Magyar népi díszítések - Festett korondi csempe - Páll Magdi és Györfi Imre munkája - Korond - Erdély  Gyakorta találkozhatunk velük népmesékben és népdalokban Indiában is, a pávatáncok ezeket a történeteket mesélik el. Szaraszvatínak, a tudás istennőjének hátasállata. A Rámájanában többször is szerepel: egy pávacsapatot Ráma kísérői közt említenek, mikor száműzetésbe kényszerül. A madár és egyes lantszerű hangszerek hasonlósága sem véletlen. A páva és a zene rokonítása nem hangjának, hanem mozgásának szól, násztánca közben mozdulatait sajátságos belső ritmus vezényeli, mely különleges eleganciát ad lépteinek. Az eső, az esős évszak gyakran kapcsolódik össze a pávával és annak táncával. Csornai párna, életfa és páva motívumokkal: Kalotaszegi írásos párna ( részlet) pávával: Beregi keresztszemes-Páva minta: A keresztszemes hímzés egy ősi hagyományokat őrző népművészeti szakág; művelésének központja a Magyarország keleti részén fekvő beregi tájegység. A beregi keresztszemes hímzés teljes egészében kézimunka. A lenvászon alapanyagra előrajzolás nélkül, színes hímzőfonallal kerül a minta. Legjellemzőbb mintái a madaras, a kis virágos, a tulipános, a liliomos, a makkos és a Rákóczi minta. A minták állandóan változnak, újabb motívumokkal, színekkel bővülnek, de alapformában megőrzik a táj sajátos jellegét. A hímzésfajta hagyományos színvilága a piros-kék, de már létezik világoskék-sötétkék, piros-fekete, vagy bordó színváltozat is. A motívumok hímzésekor gyakran használnak díszítő elemeket, mint például az azsúr, a subrika, vagy a kontúr. Ezek még értékesebbé teszik a mintát. Baranyai pávás falvédő: Baranyára jellemző sok olyan hímzésváltozat, mely másutt az országban nem lelhető fel. A megyében a magyar hímzőkultúra csaknem minden ága és igen sok stílusa megtalálható. Megjelenik a szűrposztó-féleségeken a vidékre jellemző formában a posztórátét is. A csipkefélék közül a varrott csipkék, a recefélék, a horgolások, valamint a kötött munkák szerepelnek a leggyakrabban. De kiemelt hely illeti Baranyát azért is, mert a máshonnan is ismert stílusokon túlmenően hímzéselemei, azok kompozíciós rendje, színezésbeli és technikai megoldásai között számos egészen sajátos akad, mely egyedül erre a tájra jellemző. A felhasznált alapanyag és készítők szerint különböztetjük meg a vászonhímzéseket, melyeket rendesen len-, kender-, pamutvászonra, gyolcsra, ritkábban valamilyen gyári szövetre varrnak, és a bőr- vagy szűcshímzéseket, melyeket a szűcsök és a szűrszabók bundák, ködmönök bőrére és a szűr posztójára alkalmaztak. A magyar vászonhímzések általános piros, kék, piros-kék, piros-fekete színösszetételéhez Baranyában harmadik szín is társul. Leggyakoribb a piros, világos- és sötétkék, piros - kék - barna, piros - kék - fehér színkompozíció. A különböző egyhangú mértani sorokat, csíkokat éppen a színek sajátos váltása teszi mozgalmassá. Gyakori a fehér hímzőfonal alkalmazása is fehér alapon. Baranyában is, mint másutt az országban, leggyakoribb a csíkdíszítmény. Az egykor gazdag szűcs- és szőrhímzések világát alig néhány tárgy őrizte meg napjainkra. Az ormánsági ködmönt és a bosnyák, sokac mellényt igen aprólékos kifinomult hímzés jellemzi, míg a kelet-mecsekalji ködmönöket, a mohácsi szűrdolmányokat rátétekkel is diszítették. (Kép:Ligeti Zsuzsa munkája) Buzsáki pávás Régi dunántúli hímzés pávákkal: Páva motívum - Karádi fehér hímzés:  Karádi fehér hímzés - Somogy Torockói hímzés - pávákkal, életfával: Mezőkeszűi pávás - tulipános: Baranyai pávás falvédő: Rábaközi pávás: Rábaközi pávás: Rábaközi pávás: Rábaközi pávás: Erdélyi - írásos pávás:  Régi hímzett konyhai falvédők: (Forrás: Magyar Nyelv/users.atw.hu) A MAGYAR MOTÍVUMOK GYŰJTEMÉNYE Itt: http://maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/magyar_motivumok_gyujtemenye_1918smallpdf.com.pdf RAJZOLJ - TERVEZZ - HÍMEZZ TE IS  https://www.facebook.com/kati.gabor.5/posts/1029511277070575 A motívumok származási helyei - térkép (6 kép forrása: A magyar motívumok gyűjteménye) SZÍNEZŐ FELNŐTTEKNEK Képarchívumunkból válogattunk három rajzot, amit kedvetek szerint kiszínezhettek. http://neprajz.hu/tartalom.php?menu2=809 Csete Balázs: ivócsanak és a csanak kiterített mintája, tollrajz, 1910-1920 (R 3242) Csete Balázs: nyárszói kisszék födele, tollrajz, 1944 (R 397) Csete Balázs: kanászkürt mintája, tollrajz, é.n. (R 683) A HÍMZŐK FIGYELMÉBE! A Hagyományok Háza MESTERSÉG – HAGYOMÁNY sorozata két új albummal gazdagodott! Mindkét kötetben eredeti nagyságú mintarajzok, valamint színes fotókkal kísért leírások találhatóak. A „Nyugat-dunántúli szabadrajzú hímzések” című kötetében a szerző, az elmúlt tíz évben gyűjtött új mintáit - 64 db mintarajzot –, egy színnel varrott, színes valamint fehérhímzéses vagdalásos, szálszámolásos mintáit találhatjuk. http://www.hagyomanyokhaza.hu/oldal/12084/ A Hímzés mintagyűjtemény kötetében a Kézi és gépi hímző OKJ képzés teljes tananyagát felölelő hímző tájegységi kultúra mintakincsét, 152 hímzésmintát, valamint a hímzések táj szerinti beazonosítását, eredeti és új funkcióban történő alkalmazási lehetőségeit, találhatják sok színes fotó kíséretében. http://www.hagyomanyokhaza.hu/oldal/12085/ Mindkét kiadvány megrendelhető a webáruházunkban. (Forrás: Hagyományok Háza) "A kézzel készített csipkének ugyanúgy, mint a kézzel írt levélnek - varázsereje van." (Forrás: Magyar Kincsestár) NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek! Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását. Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is. Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk. ...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei. Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik! Az összeállítás nem adja vissza hímzéseink, motívumaink és népviseleteink teljes gazdagságát, hiszen ez szinte lehetetlen, olyan nagy a mi gazdagságunk! Továbbá: 1.Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/vilagszep-tunder-ilona-osmagyar-legenda.html 2.Hargita: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/hargita.html 3.MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/moldvarol-s-moldvai-csangokrol.html 4.Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/nyergesteto-magyar-tortenelem.html 5.A pozsonyi csata: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/a-pozsonyi-csata.html 6.Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/magyar-mitologia-es-rovasok.html 7.Az utolsó Táltos: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/az-utolso-taltos-magyar-monda-wass.html 8.Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html 9.Az Arvisurából - részlet 1 – 2.: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html 10.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/solyomfi-nagy-zoltan-magyarsag-osi.html 11.A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥ http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-magyar-szent-korona-igazi-rejtelye.html 12.Húsvéti népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html 13.CSABA KIRÁLYFI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csaba-kiralyfi.html 14.A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV! http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html 15.MIENK VAGY ERDÉLY: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/02/mienk-vagy-erdely.html 16.Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/meseterapia.html 17.A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html 18.Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html 19. Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/oktober-szureti-honap-szuret-es-szureti.html 20. Székelykapuk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html 21. A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html 22. Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html 23. Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html 24.Pünkösd: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosd-csiksomlyoi-legenda.html 25.Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html 26. Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html 27. László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html 28. Szent Márton a néphagyományban:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/szent-marton-nephagyomanyban.html 29. KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html 30. November - Szent András hava: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/november-szent-andras-hava.html 31. Az őrségi = ősrégi jelkincs: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/az-orsegi-osregi-jelkincs.html 32. Miklós - napi hagyományok itthon: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/miklos-napi-hagyomanyok-itthon.html 33. Téli népszokások: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/teli-nepszokasok.html 34. A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-teli-napfordulot-feny-szuleteset.html 35. A szólásainkban rejlő tudás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-szolasainkban-rejlo-tudas.html 36. A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-tanc-magyar-neptancok.html 37. A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html 38. Népi mesterségek listája:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/nepi-mestersegek-listaja.html - A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-nepmuveszet-mint-magyar-nep-szakralis.html - A magyar népművészet - népviselet és a szakrális geometria:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html - Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html Szeretettel, Gábor Kati web oldalam: hagyomanyorzoink .hu blog oldalam:  http://www.emf-kryon.blogspot.com