Alon hírportál
Webportál Sopron múltjáról. Gyűjteményi honlap és ismeretterjesztő magazin.
Sopron, chapel of St. Michael church
"A kettős fallal körbe kerített várost 1617 óta a külvárost is körülvevő fallal erősítették meg. Ez még Lackner Kristóf életművének egyik fontos eredménye. Az erős bástyákkal védett belváros falai római romokra épültek, melyek az Árpád-korban égetett vörös agyagsánccal bővültek. A 17. században tovább erősödött a védelmi rendszer a Szent György-bástyával (rondellával) és az úgynevezett Brückl-toronnyal." A tornyot 1854-ben bontották le.
Ytommy képe.
A Várkerület akkori páratlan, ma páros oldala az 1900-as évek elején, korabeli képeslapon.
Csopak Község Önkormányzata, 4.971.055,-Ft csökkentett összegű, vissza nem térítendő, támogatást nyert, a Balaton Fejlesztési Tanács által, 2014 évben meghirdetett Vízparti és egyéb közösségi területek fejlesztésének támogatására kiírt pályázaton. Támogatás, a Balaton törvény által előírt, vízpart-rehabilitációs tervben szereplő parti sétányok és/vagy a hozzá közvetlenül kapcsolódó zöldterületek kialakítására, fejlesztésére volt igényelhető. A pályázat keretében, a csopaki Ifjúsági sétány egy szakaszának fejlesztésére volt lehetőség.
sopron, hungary
Sopron anno - Archívum. Fotó-, képeslap-, és térképarchívum a város múltjából. Sopron helytörténeti honlapja.
Webportál Sopron múltjáról. Gyűjteményi honlap és ismeretterjesztő magazin.
Csirke3 képe.
A Fortepan egy szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum, ahol több mint százezer archív fényképet böngészhet és tölthet le.
Az 1970-ben készült fotók közül az első közepén a Várkerület 63-as számú ház látható, melyben 1970-ben éppen a Dózsa Mg. Termelőszövetkezet Bormérése működött. A ház leghíresebb lakója Dukai Takách Judit költőnő volt, aki 1836-ban ebben a házban hunyt el. Emlékét 1990 óta őrzi emléktábla a ház falán.
Webportál Sopron múltjáról. Gyűjteményi honlap és ismeretterjesztő magazin.
Webportál Sopron múltjáról. Gyűjteményi honlap és ismeretterjesztő magazin.
Webportál Sopron múltjáról. Gyűjteményi honlap és ismeretterjesztő magazin.
Webportál Sopron múltjáról. Gyűjteményi honlap és ismeretterjesztő magazin.
Cafe Zwinger, Sopron, Hungary, Nikon Coolpix B700, 4.3mm, 1/125s, ISO720, f/3.3, HDR photography, 201810271604 #Sopron
Evangelical Church in Sopron, Hungary, Nikon Coolpix B700, 11.6mm, 1/100s, ISO800, f/4.2, HDR photography, 201810271649 #Sopron
Town wall and Saint George Parish Church ( Szent György plébániatemplom), was built between 1380-1430, Gothic church, Bastion Square in Sopron, Hungary, Nikon Coolpix B700, 4.3mm, 1/200s, ISO100, f/7.6, f/6.7, +0.7ev, HDR photography, panorama segment 2, 2020. 08.29.10:20 #Sopron