1. változat Fontosnak tartom, hogy a gyerekeim pontosan tudják, hogy melyik ünnepnapon mit ünneplünk. Nem szeretném, ha az ünnepek csak arról szólnának nálunk, hogy “húú, de jó, ma nem kell suliba menni!” stb. Szeretném, ha pl. karácsonykor a gyerekeim pontosan tudnák, hogy mit ünneplünk, magának az ünnepnek a történetét, ne csak azt, hogy jön a Jézuska és hozza az ajándékokat. Ezt így szeretném az összes keresztény és nemzeti ünnep esetében is. Hál’ Istennek, az óvodában már a kiscsoportban is megpróbálnak a gyerekekkel beszélni arról, hogy pontosan mit ünneplünk, mi történt március 15-én, zászlókat festenek, kokárdákat készítenek, esetleg elkirándulnak valamelyik szoborhoz “megemlékezni”. De számomra fontos, hogy tőlünk is hallja, lássa, hogy tőlünk is megkapja ezt a “csomagot”. Ma ünnepnap van, március 15-e. Tudod, hogy miért viselünk piros-fehér-zöld zászlócskát a kabátunkon? Az ünnep miatt. Mert így emlékezünk meg mi magyarok arról, amik sok-sok évvel ezelőtt, pontosan 1848-ban, ugyan ezen a napon, március 15-én történt. Több mint 160 évvel ezelőtt Magyarországon egy csúnya, pöffeszkedő császár uralkodott. Ő volt Magyarország királya, aki igazságtalan törvényeivel sanyargatta, bántotta azokat az embereket, akik itt éltek. Az embereknek, vagyis a népnek már nagyon elege volt ebből a gonosz királyból, és úgy döntöttek, hogy nem hagyják magukat tovább és szembeszállnak vele. A császár nem is magyar volt, hanem egy külföldi, egészen pontosan egy osztrák király. Akkoriban élt Budapesten egy ifjú legény, akit úgy hívtak, hogy Petőfi Sándor. Petőfi Sándor egy magyar költő volt, aki nagyon sok szép verset írt, amit te is fogsz majd tanulni, amikor iskolás leszel. Szóval ez a fiatal költő a barátaival egy kávéházban találkozott, amit úgy hívtak, hogy Pilvax kávéház. Itt hosszasan beszélgettek, hogy mennyire elegük van már a gonosz császár sanyargatásaiból, és elkezdtek terveket szövögetni arról, hogyan tudnák legyőzni őt, megszabadulni tőle. A beszélgetés folyamán összegyűjtötték és 12 pontban leírták, hogy mik azok, amiket ők szeretnének a saját hazájukban, Magyarországon, de ez a csúnya császár nem enged meg nekik. Vagyis megfogalmazták, hogy mit szeretne a magyar nép. Miután ezt megfogalmazták, elmentek vele a Landerer-nyomdába és kinyomtatták sok-sok példányban. Petőfi Sándor fiatal barátaival elkezdte osztogatni a 12 pontot a járókelőknek, és egyre többen, egyre lelkesebben csatlakoztak hozzájuk. Végül mindannyian elmentek a Nemzeti Múzeumhoz, ahol Petőfi Sándor a legfelső lépcsőfokra állva, hangosan elszavalta a Nemzeti dal című versét: “Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!” Ezt a szép verset ujjongással fogadták az emberek és nagyon belelkesültek tőle. Úgy gondolták, valóban itt az idő arra, hogy legyőzzék a gonosz királyt, megszüntessék a sanyargatásait és szabadon élhessenek tovább. A vers után felolvasták a 12 pontot az embereknek. Ezek után már annyira belelkesültek az emberek, hogy mindenki egyetértett abban, hogy a 12 pontban megfogalmazott követeléseiket el kell vinniük az osztrákoknak. A 12 pontot el is juttatták a császár embereihez, akik a tömeg ellen nem tudtak mit tenni, elfogadták és megadták magukat. Petőfiék, a nép nagyon boldog volt, hiszen győztek, győzött a forradalom. Pár napra rá megalakult az első magyar független és felelős kormány, amelyik már nem az osztrák császár parancsai szerint működött, hanem a magyarok érdekeit nézte. Petőfi és fiatal barátai, a nép ezen a napon kitűzték magukra a magyar zászlót és ezért hordjuk mi is minden évben március 15-én a nemzeti színű kokárdát a szívünk felett, hogy emlékezzünk az ők bátor hőstettére, amit Magyarországért, a szabadságért tettek. Nyilván még pici ahhoz, hogy az összes nevet megjegyezze (ezért nem is sorolok fel mindenkit a mesében), de később a történet már nem lesz ismeretlen neki. Miközben meséltem neki, rengeteg kérdése volt, és érdeklődéssel hallgatta a válaszaimat. Tudjuk, hogy a valós történelemben sajnos nem sokáig maradt fent ez a rendszer, de egy kisgyermeknek még fontos a happy end, így nem mesélem tovább a történetet. Különben is, március 15. a hősök bátorságáról és a hazafiasságról szól, így egyelőre elég, ha eddig ismeri a történteket. Forrás: http://anyazon.hu/mese-a-gyereknek-marcius-15-rol/ 2. változat Elmesélhetitek, hogy nagyon régen az itt élő embereknek egy császár parancsolt. (A török császár már ismerős fogalom a számukra a “Kiskakas gyémánt félkrajcárja” című meséből.) Ez a császár sajnos nem volt jó és igazságos uralkodó. Nagyon sok ember szegénységben, elégedetlenségben élt. Egy napon – éppen március 15-én – egypár fiatalember elhatározta, hogy ennek véget kell vetni. Ők voltak azok, nézd csak! Egy kávéházban összegyűltek és leírták egy papírra, mit is szeretnének a magyar emberek. Aztán nagy örömmel elindultak a nyomdába, hogy kinyomtassák, amit kitaláltak. Szerették volna, ha mindenki elolvassa! Szakadt az eső, ők mégis lelkesen mentek, és az utcán egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A végén már rengetegen voltak, nagy tömeg hömpölygött a téren. Petőfi Sándor elszavalta az előző nap írt versét: “Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most, vagy soha…!” Az embereknek nagyon tetszett a költemény, tapsoltak, kiabáltak, éljeneztek! A császár, amikor megtudta, hogy el akarják őt küldeni, katonákat hívott össze és megtámadták a magyar embereket. De a magyar férfiak sem hagyták magukat, nagyon bátran szembeszálltak a császár katonáival és addig harcoltak bátran, ameddig csak tudtak! Ezekre a bátor magyar huszárokra emlékezünk március 15-én! KOKÁRDA A magyar kokárdát március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvy Rózától kaptak nemzetiszínű kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon. VERSEK: Faltysné Ujvári Anna: Magyar vagyok Az én népen neve: magyar. Jelünk: piros-fehér-zöld. Hogy én magyar gyermek vagyok, Engem büszkeséggel tölt. Az én hazám: Magyarország- Bölcsőhelyem, otthonom, Gyarapítom, vigyázok rá, Tönkretenni nem fogom. Az én édes anyanyelvem- Édesanyám bízta rám- A nagyvilág legszebb nyelve. Bízzál bennem kis hazám! Szepsy Eleonóra: Március15. Nemzetiszín kokárdával Ünnepelünk e napon. Itt díszlik a szívem fölött, Büszke vagyok rá nagyon. Régen volt. A fiatalok szabadságot akartak, Jobb életet mindenkinek.. Énekeltek, szavaltak. Szabadságharc lett belőle, Odaveszett sok élet.. A hősökre emlékezünk, Nekik zengjen az ének. Márciusi 15-re Lobogva lengeti zászlóinkat, a friss márciusi szél. Hőseinkre emlékezünk, kik meghaltak a Hazánkért. Sok-sok évvel ezelőtt Petőfi Sándor szavalt, s buzdította harcra, az ébredő magyart. Verse, az ifjak szívében meghallgatásra talált. Kossuth Lajos seregében sok fiatal harcba szállt. Dobpergős csatákban ontották drága vérüket. Szabad hazáért harcoltak, de végül, - minden elveszett. Emléküket megőrizzük, hős tettüket nem feledjük, alázattal fejet hajtunk minden évben, márciusnak idusán. Forrás: Dévényi Zsófia (kreatív fejlesztés)