Nem ártunk vele a kert haszonnövényeinek, de a virágoknak sem!
Fél Veszprém ismeri, és vásárol Miczák Lászlótól, aki főállásban kézbesítő, majd munkából hazaérkezve őstermelőként paradicsomot termeszt és fürjeket tenyészt.
Generációk sorát nevelték fel egészségben, tápláló finomságokat adtak az embereknek hosszú ideig. Bár a divatok elsodorták őket, kis számban még mindig itt vannak, és csodákkal ajándékoznak meg bennünket. Az pedig, hogy mennyi van belőlük, csak rajtunk múlik. Én arra biztatok mindenkit, ültessen egy-egy gyümölcsfát!
Szobanövényeinknek folyamatos tápozásra van szüksége, a tápanyag-, és fényszegény környezetben hajlamosak hamar elpusztulni.
Hazánkban 2011 őszén azonosították első ízben Sopron környékén.
A pozsgás növények királyával nem lehet melléfogni.
A muskátli dugványozása egyszerű, érdemes vele megpróbálkoznod.
Mutatjuk, miért fontos, és azt is, hogyan csináld!
A klívia (Clivia miniata), az amarilliszfélékhez tartozik, ami egy könnyen kezelhető, szinte elpusztíthatatlan, Dél-Afrikából származó virágzó növény. A klíviát egy hercegnő után nevezték el. Ennek a növénynek hosszú, vastag, sötétzöld íves levelei vannak, amelyek egy … Klívia – gondozása, virágzása, szaporítása, igényei tovább »
Ültetvény vagy kiskert? Így védekezz a dióburok-fúrólégy ellen!
Ha jövőre is bőven szeretnénk enni a füge gyümölcsét, akkor ügyesen meg kell metszeni a bokrát. Ha a metszést elmulasztjuk, akkor az időjárásra és a bokor kénye-kedvére bízzuk a termést.
Az alábbiakban előbb egy hangulatos történelmi utazásra, majd egy elborzasztó terepszemlére invitálom az olvasókat.
Keserű, apró, vagy ki sem kel? Nem mindegy, hova kerül a kertben!
Japán dérbabér (Skimmia japonica) gondozása : fényes, élénk zöld leveleivel, őszi bogyóival egész évben a kert vagy a balkon éke lehet
A virágzó örökzöld cserjék telepítése a legjobb módja annak, hogy kertünk egész évben gyönyörű és színpompás látványt nyújtson. Lássuk, hogyan varázsolhatjuk kertünket még szebbé!
Az emberek többsége vonzódik a mediterrán világhoz. A sok virágzó növény szépsége, illata erős�...
A meggyfánk tele volt gyönyörű virágokkal, egy éjszakára viszont 5 fokra hűlt a levegő, páras is volt és szinte 2 nap alatt bebarnult. A törzsön egy gyantafolt mar ősszel látható volt.
Amit a fűtésen megspórolunk, költhetjük a penészgombák elleni harcra?
Olyan egyszerű, nem is gondolnád!
Mennyire télállók a krizantémok? Vettem különleges virágú cserepes krizantémokat a napokban, és bizonytalan vagyok, hogy most ősszel kiültethetem-e azokat, anélkül, hogy elfagynának télen. Mikor ültessem ki, még tél előtt vagy tavasszal?
A legtöbb kertben és erkélyen ugyanolyan virágok találhatóak, így érthető, ha mi pár különlegesebb növényre vágyunk. Ebben az esetben az alábbiak valamelyikét ajánljuk.
Az olaszok kedvenc fűszernövénye, de otthon is nevelheted!
Berobban a növekedés, és távol maradnak a kártevők. Ráadásul teljese természetes és egyszerű elkészíteni!
Vegyszermentes gazdálkodással nem csak a természetet óvhatjuk meg a kemikáliáktól, hanem a permetezés és a növényvédelem útján a szervezetünkbe kerülő mérgek mennyiségét is nagyban csökkenthetjük.
Ha a növények földje penészedésnek indul, akkor nem tudnak rendesen fejlődni, elrothadnak, és el is pusztulnak.
Így gondozd a hortenziát a szomszédok csodálatáért
A levéltetvek a legidegesítőbb kártevők a kertben. Számtalan módszert kipróbáltunk már, de mindig visszajöttek az apró kártevők. Találtam egy módszert amivel tényleg el lehet tüntetni a levéltetveket!
A február, mint az év legrövidebb hónapja a gazdálkodó számára különösen fontos hónap. Azon keresztül, hogy a téli hónapok végét jelzi, amikor is a gazdálkodási év tervezésének időszaka lassan lezárul, és közeledve a tavaszi időszakhoz a cselekvő időszak veszi kezdetét. Igy van ez a gyümölcsöst művelő gazdálkodó esetében is, akinek első fő munkafolyamata a gyümölcsös metszését jelenti. Azonban mielőtt a metszőollókat borotvaélesre fenjük és a fűrészeket megélezzük, fontos átgondolnunk a gyümölcsfák fás metszésének legfontosabb ismérveit, melyekre a fák csak akkor fognak számunkra kedvező válaszreakciókat adni, ha a metszést kellő szakértelemmel végezzük.
Az orchidea az egyik legnagyobb növénycsalád a világon, több mint 20,000 különféle fajtája létezik. Az orchidea hosszú életű, megfelelő gondozással sok éven keresztül újra és újra virágzik. Az orchidea virágai lehetnek sárga, fehér, rózsaszín, levendula … Lepkeorchidea – gondozása, virágzása, visszavágása, igényei tovább »
3 módszerrel is növekedhet a növényállományunk.
Elkezdődött a “mikor vihetem be a leandert?” szezon, vagyis egyre többen dilemmáznak a leander teleltetése miatt. Nézzük is sorra a legfontosabb tudnivalókat!
A muskátli, gyönyörű és hosszan virágzó növény, amely számos kertben és erkélyen található meg. Ha a muskátli egyszer elszáradt, sokan azonnal bepánikolnak, pedig nem kell kétségbeesni. Számos lépést tehetünk annak érdekében, hogy újra egészségessé és virágzóvá tegyük ezt a kedvelt dísznövényt, muskátlink újra ragyogjon.
Így vágd vissza a leandert
Alig várod, hogy tavasz legyen? Már most vethetsz!
Mikor és mivel javasolják a téli lemosó permetezést házikertekben? Néhány gyümölcsfám van, pár tő szőlőm és néhány díszbokrom. Egyféle permetszert szeretnék csak használni, egyszerűsítve a munkát.
A kertekbe bepillantva a téli-tavaszi nyugalmi időszakban, amikor a gyümölcs és szőlő növényeink lombtalan állapotban vannak, nagyon jól felmérhető e két növénykultúra szakszerű gondozása. Az értő szem azonnal észreveszi, hogy a kert művelőjét csak az össze-vissza kaszabolás elve, a metszés öröme vezérelte, ami semmilyen célt nem szolgál. Az az országos tendencia, hogy 10-ből 9 esetben ilyen látványokkal találkozunk. Szeretnénk néhány alapelvvel hozzájárulni ahhoz, hogy ez az arány jelentősen csökkenjen. Fontos átgondolnunk a gyümölcsfák fás metszésének legfontosabb ismérveit, melyekre a fák csak akkor fognak számunkra kedvező válaszreakciókat adni, ha a metszést kellő szakértelemmel végezzük.
Bő termést szeretnél? Hiába gondozod megfelően, néhány esős nap azonban tönkreteheti az egész termést! Szerencsére van megoldás, jöhet a szódabikarbóna!
Leandert nevelni nem nagy kunszt, gondolják sokan. Ám ahhoz, hogy csodásan dúsak legyenek nyáron a tövek és ontsák a virágokat, érdemes megfogadni az olaszok trükkjét.
Ültetvény vagy kiskert? Így védekezz a dióburok-fúrólégy ellen!
Ideje a metszőollók leporolásának, hiszen közeleg a metszési időszak! A rendszeres metszés nagyon fontos, hiszen nemcsak formásabbá varázsolja gyümölcsfánkat, de javítja a termést is, ezáltal szebb és ízletesebb gyümölcsöket kapunk a következő évben.
Az egyre melegebb klímának köszönhetően, Magyarországon is megnőtt a platánokon és tölgyeken élő csipkéspoloskák száma. Habár ezek a rovarok alapvetően növényi anyagokkal táplálkoznak, és nem célpontjuk az ember, ennek ellenére nem találkozni velük, ugyanis csípnek.
Tőzeglégy eltávolítása a szobanövényekről : a tőzeglégy lárvái a növények gyökerét, szárát belülről pusztítva gátolják a növekedést