Műveleti sorrend 230871 worksheets by Erzsébet Fédererné Makk .Műveleti sorrend worksheet LiveWorksheets

Műveleti sorrend 312039 worksheets by Laura Szász .Műveleti sorrend interactive worksheet LiveWorksheets

Összegyűjtöttük a lakásfelújítás lépései helyes sorrendjét, mert sokan rosszul tudják. A sikeres felújítás sosem a bontással kezdődik.

Edu-Grafika platforma dla nauczycieli (przedszkole) oraz rodziców (edukacja domowa). Pomoce dydaktyczne, karty pracy, ćwiczenia do druku pdf.

AFD - jeu éducatif permettant l'apprentissage de compétences chez les personnes atteintes d'autisme

Élettársak, házastársak figyelem! Így változnak az öröklés szabályai Magyarországon 2025-től!

Rendezd sorrend az imának a szövegét!

Sorrend nélküli felsorolás azokról a növényekről, melyek előnevelést igényelnek.

Megperzsel fáradtság sorrend nike air max 1 reduziert damen Tejtermékek felmentés szövőszék

Pénz - fontossági sorrend, praktikus tanácsok a pénzről, tévhitek és azok helyreigazítása a pénz és az ember kapcsolatáról

Mindenkivel előfordul, hogy időről időre időzavarba kerül, és felborul a fontossági sorrend. A megoldás a tudatos mérlegelésben rejlik.

ESKÜVŐI KISOKOS: Zeneválasztás az esküvőkön, titkok a szertartás zenéiről. Polgári szertartás zenéi, mikor mit válasszunk? Homoköntéshez kell-e zene? Szülőköszöntőhöz? Mi a megfelelő sorrend? Gyakran ismételt kérdések az esküvőkön. Kapj rá választ most! Minden egy helyen Kovács Kata ceremóniamester esküvői blogjában.

Népi mesterségek listája Iparos - kétkezi munkások A népi mesterségek, a falusi élet egy-egy pillanatát mutatják be. "Minden közösség annyit ér, Amennyit  múltjából felvállalni és megőrizni képes, mert értelmes jelent megélni és jövőt építeni másképpen nem lehet" - Kovács László fazekas - A hagyomány arravaló, hogy visszavezesse az embert önmagához! A magyar nyelv kézművesség szava a hagyományokra épülő, kézi szerszámokkal, egyedi eljárással folytatott háziipari vagy kisipari tevékenységet jelenti. Kézművesség a kézműves mesterségek, szakmák gyűjtőneve is. Az így létrehozott termékek vagy áruk készítőit kézművesnek nevezzük. Kelmével, textillel, kenderrel, gyapjúval foglalkozó mesterségek: - szövő - fonó:  A szövőszék neve szüőfa, szövőfa, szátva, szátyva, eszváta, esztováta a különböző vidékeken.  Erdélyben és a Tiszántúlon pedig osztováta...„S a lelkem sző, mint osztováta” Jékely Zoltán: Ó, osztováta, osztováta… című szépséges verséből való a részlet Pázmán Ida - szőttes A gyerekek, akik hamar felfogták a szövés mozdulatainak mikéntjét, őket meghívták, hogy segíthetnek szőni ... a lábittó, a vetellő, meg a ráverősnyüst voltak, melyeket össze kellett tudni hangolni egymással a szövés menetében. A szövés: két, egymásra merőleges szálrendszernek egy mechanizmus, a → szövőszék útján való összekapcsolása, a szálak egyenkénti kötése által.  A szövőszék két hengere (függőleges szövőszéknél két keresztfája) biztosítja a hosszanti szálak párhuzamos (→ fonalfelvetés), egy síkban való elhelyezését.  Ezt a fonalsíkot a páros és páratlan szálak elkülönítésével a nyüst két, egymással hegyes szögben záródó fonalsíkra bontja, s az így keletkezett nyíláson átvezethető a keresztszál.  A nyüst lábítós (pedálos) váltásával (vertikális szövőszéknél a nyüst visszaengedésével) a páros és páratlan fonalak egymással helyzetet cserélve újabb hegyesszög keletkezik, ezzel a hosszanti fonalak kötötték az imént bevetett keresztszálat, és ugyanakkor újabb keresztszál bevezetésére biztosították a nyílást a fonalsíkban.  A keresztfonalak átvetésére a → vetélő (függőleges szövőszéknél: a gombjától megfosztott → orsó, vagy az utóbbi időkben az ezt helyettesítő egyenes botocska) szolgál, majd a keresztfonalak sűrű egymáshoz tömörítésére a bordát használják.  A szövés munkája a horizontális szövőszéken a fonalsík szétválasztásának (egyik láb), a keresztfonal átvetésének (egyik kéz), a fonalsík ellentétes szétválasztásának (másik láb), a keresztszál bordával való leverésének (u.azon kéz), majd a keresztszál visszadobásának (másik kéz) ritmikus egymásutánja.  A vertikális szövőszéken ugyanez a sorrend, de a ritmus lassúbb, mivel a lábmunkát is kézzel végzik, s a keresztfonalat nem átvetik, hanem átbújtatják a láncfonal nyílásán.  A lábítós szövőszéken több nyüst beiktatásával a két fonalrendszer kötését variálni lehet, így egyszerűbb mintás szövetet állítanak elő.  Összetettebb minták szövéséhez a kívánt kötésnek megfelelően külön hurokpálcákra szedik fel a láncfonalat.  A hosszanti láncfonal népi neve melléke, mejjéke, felmenője, a keresztfonalé béle, belemenője. (→ még: gyapjúszövés)  (Irod. Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: A bodrogközi függőleges szövőszék rekonstrukciója (Népr. Ért., 1954). A kendermunka A termelt → kendernek házilag, hagyományos módon és eszközökkel vászonneműekké való feldolgozása, amit szinte kizárólag a parasztcsalád nőtagjai végeznek. (A házilag elkészített fonalat csak egyes helyeken adták át megszőni a → takácsnak). - takács:  Szövéssel foglalkozó iparos. Vászonkészítő szövőmester. Szövés - Ariadne műhely - Mandula szövi a vásznat A beérett kendert kézzel szaggatják ki a földből (→ kendernyövés), majd áztatják (→ kenderáztatás), hogy a belső fás szövetről a szár külsején elhelyezkedő rostok lelazuljanak.  Szárítás után törik (→ kendertörés) és tisztítják a kendert, ezáltal az összetört fás szilánkok (→ pozdorja) eltávolodnak a hasznos rostok közül. Majd következik a → kenderpuhítás, végül pedig a gerebenezés (→ rostfésülés). A teljesen tiszta rostokat lehet fonni (→ fonás). A kész fonalat motringokba rendezik és lemérik a → motollán, aztán mossák (→ fonalmosás), szárítják és gombolyítják (→ gombolyító). Végül a szövéshez való előkészületként következik a → fonalfelvetés, majd a láncfonalak → szövőszékre való felhelyezése és ezután a tkp.-i → szövés. Kender fonás rokkával – A magyarság a honvisszafoglalást megelőző időben is ismerte már a kendert és értett ennek feldolgozásához. A rostanyag kikészítéséhez használt akkori eszközkészlete és technológiája alig különbözött a legutóbbi időkben is alkalmazottól  (→ kendertörő, → tiló, → törőszék, → kenderdörzsölés, → szöszcsávázás),  csak éppen nem gerebenezte még a rostot. A fonással kezdődő fonalmunkák recens  eszközei  (→ guzsaly, motolla, gombolyító, fonalfelvetés, szövőszék)  viszont a honvisszafoglalás utáni szláv hatást is mutatnak. A kender törése – A kendermunkának jelentős gazdasági szerepe volt az önellátásra törekvő parasztcsaládok háztartásában. Bár a kendernek hagyományos módon és eszközökkel való feldolgozása rendkívül idő- és munkaigényes (egy m vászon előállítása a családnak átlag 24–28 munkaórába került!), ennek ellenére a parasztcsaládok zöme századunk első felében is még intenzíven foglalkozott vele. A kendermunkára fordítandó idő 80%-a téli hónapokra esett, amikor a parasztgazdaságban szünetelt a mezőgazdasági munka. Az egyébként hasznosítani nem tudott téli idő a kendermunka során jelentős értéket termelt: kielégítette a család és a gazdaság textilszükségletét. A kendermunka gazdasági jelentősége mellett fontos volt társadalmi szerepe is.  Az egykor országszerte általános → fonók, ill. főleg a Tiszántúlon szokásos dörzsölők a lányok és legények találkozóhelyei és a közös játék, a mesélés, a szórakozás fontos társadalmi intézményei voltak. A fonóban (Irod. Ébner Sándor: A kendermunka népi szerszámai Magyarországon (Népr. Ért., 1927); Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: Minőségi csoportok, mennyiségi egységek és a fonalrendezés számolási rendje a kenderfeldolgozásban (Ethn., 1950). - szabó: Kép forrása: Illés Vanda Anna A gyapjúmunka… a gyapjú hagyományos módon és eszközökkel textilneműekké való házi feldolgozása, amit a parasztcsalád nőtagjai végeznek. A juhról lenyírt gyapjút megmossák (→ gyapjúmosás), majd száradás után kézzel megtépik (→ gyapjútépés) és fésülik a → gerebennel. Gerebenezés: Az így szálasított gyapjút vagy orsóval guzsalyról, vagy pedig fonókeréken megfontják (→ gyapjúfonás), s a fonalat felvetik a kézi → motollára.  motolla A gyapjúfonalat a motollával együtt vízbe mártják, és csak száradás után veszik le arról, mert különben a fonal összesodródna. Amennyiben színes szövetet akarnak készíteni, a motollált fonaldarabokat megfestik (→ gyapjúfestés). Székely gyapjúszőnyeg festékes 19. sz. Néprajzi múzeum Ezután ugyanúgy következik a gombolyítás (→ gombolyító), gombolyító majd a → fonalfelvetés, mint a kendermunkánál, fonalfelvetés míg végre a → gyapjúszövésre kerülhet sor. A kész szövetet általában még tömörítették (→ kallómalom és → ványolás), hogy sűrű, tömött, erős anyagot kapjanak. A gyapjúmunka századunkra erősen visszaszorult, magyar nyelvterületen már csak a Felföldön és még inkább Erdélyben maradt meg a házi feldolgozás keretein belül, és itt a család szövetszükségletét fedezte. A gyapjúmunka a textilkészítés legrégibb ága, időben megelőzte a len- és kendermunkát, technológiája pedig hatással volt a rostnövények feldolgozására is: pl. a gereben eredeti funkciója a gyapjúfésülés volt, majd emellett rostfésülésre is használták. Gyapjútakaró részlete szálbehúzással (Mezőkeszü, v. Kolozs m.) Bp. Néprajzi Múzeum A gyapjúmunkának az önellátásra történő naturális gazdálkodás idején igen jelentős szerepe volt a parasztcsaládok gazdálkodásában. A gyapjúmunka egyes ágai, különösen a posztókészítés a középkorban hamar céhes iparrá fejlődött. Mo.-on a 14. sz.-ban a gyapjúszövőknek céhük volt. A posztókészítő manufaktúrák alakulásával, különösen pedig a gyáripari termelés megindulásával a gyapjúmunka mint házi, önellátó tevékenység jelentősen visszaszorult. (Irod. N. Bartha Károly: A csergekészítés az udvarhelymegyei Bágyon (Népr. Ért., 1932); Palotay Gertrúd: A gyapjú fonása és festése Csíkszenttamáson (Népr. Ért., 1937). - csapó, gubacsapó:  (szűrszabó, gyapjú fellazítása, finomítása fonás előtt) Gubás a fonógéppel Gubacsapó szövőszék Fehér fürtös guba Gubafésű - nemezkészítő : A gyapjúfeldolgozás másodlagos terméke.  A legősibb textilanyag, melyet gyapjúból, víz segítségével, erős gyúrással, kézzel készítenek. Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium Nemez tarsoly  Nemezzel borított jurta „Délvidéki nemezsátor néven szerepel, 2004-ben készült Zentán. Jelenleg Kovács-Túri Emese nemezelő gondnokságában van Erdélyben, illetve utaztatják, majd az idei Mesterségek Ünnepére is viszik. Üdvözlettettel és további sikeres munkát kívánva Rúzsa Mária, a sátor egyik készítője” Szász Judit nemezelő munkái http://www.feminafaber.ro/index.php?aT0xNjk= - ványolás:  A kallás, ványolás úgy történik, hogy a posztónak való szőttest belerakják a vályú meleg vízzel félig töltött „göbölyűi-be, s a működtetett ütőbotokkal ütik, verik, döngölik.  Ványoló Gyergyócsomafalván A botok sarkai taszítják, fogai szedik a hajtogatott szőttest, mindaddig, amíg megfelelő tömörségű lesz.  Ami számunkra lényeges: a gyapjúszőttes, míg posztó lesz,  a kallás, a ványolás által csaknem felére húzódik össze, veszít hosszúságából és szélességből is; a gyapjúszövet egy része tehát „szőrén-szálán eltűnik”, elvész, elkallódik.  Innen kapta az elkallódik ige mai átvitt jelentését. - posztókészítő: (a finomabb gyapjúszöveteket előállító gyapjútakács) Jost Amman: Posztókészítő - fametszet  Gyapjúposztó daróc Posztó (lat. pannus): szőrből, legtöbbször gyapjúból készített textília.  - Szövés után a →csapó kallózással, ványolással tömörítette.  Célja a gyapjúszövet hézagainak tömítése, nemezelése, amely forró vízzel és ütögetéssel történik.  A posztó készítői a csapók, feldolgozói a szűrszabók voltak. - viseletkészítő : Esküvői ruha a székelyudvarhelyi Helvientől - gobelinhímző: - gyöngyfűző, gyöngyöző, gyöngyhímző: A képen Gulyásné Szabó Zsuzsanna népi iparművész Gyöngysor - Kaláris 1. általánosabb értelemben: egymás mellé helyezett, erősített, fonalra felfűzött → gyöngyszemek füzére. – 2. a Dunántúlon, a Duna mentén, Erdélyben gyöngy, az Alföldön és a hozzá csatlakozó felföldi területeken kaláris gyöngysor, galáris – a korallból –, az É-Tiszántúlon gránát nyakék egy vagy több sor felfűzött gyöngyből. A 19–20. sz.-ban a magyar felnőtt parasztlányok és menyecskék táncos, de templomi ruhájához is országszerte szinte kötelezően hozzá tartozott. A legjelentősebb népi → ékszer. Sok helyen kislánykortól öregkorig kinek-kinek megvolt az őt megillető minőségű és mennyiségű gyöngysora. Szórványosan hétköznap is viselték, az ékszer kedvelése vagy a betegségektől megóvó erejébe vetett hit miatt. Természetes anyagokból inkább csak a gyermekek készítik. A nemes gyöngysor anyagokat (igazgyöngy, piros korall, sötétvörös gránát) többnyire utánzatokban találjuk a népnél. gránát A dunántúli gyertyaöntő kisiparosok üreges, vékony falú, kb. 1 cm átmérőjű gömbölyű viaszgyöngyöket készítettek matt fehér és piros színekben. Országszerte legelterjedtebb a gyári üveggyöngy. Ennek 19. sz.-i fajtája az üreges, vékony falú cseh fújt üveggyöngy. Legtöbbször gömbölyű, többféle méretben és színben. Jellegzetes az ezüst színű. Kisebb méretűeket viseltek pl. a palócok, nagyméretűeket pl. a sokácok. A 20. sz.-i öntött, tömör üveggyöngyöket és porcelángyöngyöket a legváltozatosabb formában és színben hordták. Méretük többnyire 0,5 cm alatt van. Részben színtelenek vagy színesen áttetszők, részben színezett átlátszatlanok. A gyöngyszemeket vásárban, búcsúban súlyra mérve vették, és a gyöngysorokat házilag, helyi ízlés és divat szerint készítették. Egy-egy gyöngysort egynemű szemekből magyarok közt szokás fűzni, tarkán inkább csak a nemzetiségek fűzték a gyöngyöt. Míg a korabeli városi viseletben jobbára csak 1, néha 2 gyöngysort viseltek, addig a magyar és más európai parasztviseletekben egyszerre többet, akár a barokk korban az urak. Parasztfiatalok közt legkedveltebb a piros gyöngysor, főleg a Dunától K-re. A polgárosultabb Dunántúlon a 19. sz.-ban elég általánosak a fehéres, ezüstös gyöngysorok. Később másutt is a fehér Mária-lány- és menyasszonyi ruhához illő fehér gyöngysorok lettek általánosak (→ mezőkövesdi matyó népviselet). mezőkövesdi matyó népviselet A gyászoló és az idősebb palócok kék vagy zöld gyöngysorokat viseltek. Szórványosan, a színesebb népviseletekben két-, néha háromféle színű gyöngysort is felvettek egyszerre. A 19. sz.-ban országosan legalább 7–8, majd a 20. sz.-ban legfeljebb 5–6 sort hordtak. Színes, dús sokszoknyás viseletekhez (pl. palócok) az átlagosnál többet, 20–30 sort is felvettek.  palóc Az egyszerre viselt gyöngysorok végét gyakran összedolgozzák 1–1 rongypántra, párnácskára és az arra varrt kapoccsal vagy hosszan lelógó, színes, virágos pántlikával erősítik meg hátul a nyakon. Az alsó gyöngysor közepén lehet csüngő: művirág, fémdísz vagy pénzdarabok (→ lázsiás). Hagyományosan szorosan a nyakhoz simulnak az azonos hosszúságú gyöngysorok. Ha nagyon széles a nyakék, az alsó sorok fokozatosan egyre hosszabbak, és tömött félkörben leomlanak a mellre. A 20. sz.-ban sok helyen újabb divat, hogy az összes lelóg a mellre, és nagyobb közöket hagynak köztük. (– Irod. Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956); Flórián Mária: Rimóc népviselete (Balassagyarmat, 1966).) Gyöngyhímzés NagyBoldogasszonyunk - Gyöngyöző  (Baló Marika) alkotása Csodaszarvas - Gyöngyöző  (Baló Marika) alkotása Égigérő fa - Baló Marika gyöngyhímző alkotása - foltvarró: Tündérkert - Horváth Katalin alkotása  Horváth Katalin alkotása   Tulipánház alkotása - hímző, hímező, hímvarró: Matyó hímzők "A népi hímzések és ősi - szent motívumainak rendszere mélyen gyökereztek a nép lelkében és tudatában. Matyó hímzés Nem is olyan régen még tisztában volt a magyar, ezen minták jelentésével. Vásárhelyi hímzés Ennek köszönhetően alig változtak a minták az évszázadok folyamán. Őriszentpéteri hímző asszony Mára ez a tudás sajnos részben elveszett, de a jelképrendszer megmaradt.  Kalocsai hímző asszonyok Bízunk abban, hogy a magyar hímvarrók hagyomány iránti tisztelete és ragaszkodása megőrzi ezt az ősi kincset az utókor számára." Józsa Judit alkotása - mesterségek - hímző - fazekas  - horgoló, hímző: Horgolás - riseliős kalocsai hímzés - selyemfestő - kelmefestő - kötélgyártó, köteles, kötélverő:  (mesterember, aki a fás részeitől megtisztított kender rostjaiból zsinórokat, köteleket készít) - papucskészítő:  papucskészítő műhely  Sallay Tibor szegedi papucskészítő szegedi papucs - Textilékszer és ékszerkészítő: Textilékszer készítő - Mácsár Andrea alkotása - gombkötő, gombkészítő -, és paszományos -,  utódszakmája a csipkeverő: Rozsnyói gombkötők remekei Paszomány (régiesen paszománt):  arany-, ezüst- vagy selyemszálakból készített lapos szalag, zsinór vagy más alakok, amelyeket díszítésül öltönyökre szoktak felvarrni.  Bocskai viselet - csipkekészítő... - csipkeverő:  (többféle technikával készíthető, mintásan áttört laza vagy tömöttebb szövedék) 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság  - csipkekészítő, csipkeverő asszony, Pacsai Gézáné Marika Zalaegerszegről:  munkái: - csipkevarró (Halasi csipke): A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA „...A halasi csipkében annyi finom és zamatos művészet rejlik, hogy bátran építhetnénk fonadékaira egy súlyos kiviteli vállalatot. Ez tetszeni fog minden vidéken s becsületünkre válik, amerre csak művészérzésű emberek lakoznak... Ezek csakugyan autochton csipkék, sehol másutt nem készíthették, csak éppen a mi fajtánk körében.” (Lyka Károly, 1903) “...a halasi csipke művészi termék, mely a legkényesebb ízlést is kielégíti. Úgy látszik Dékáni nagyon is jól tudja, hogy az ilyen munkában a népiességből sokszor elég egy szemernyi, valami, amit inkább sejtünk, érzünk, mint tisztán látunk.” (Éber László, 1905) “E csipkék alkotói megmutatták népüknek, hogy hogyan lehet a népi művészet felhasználásával újat, merészet, művészit alkotni.” (Milánó, 1906) “Nagyon sok kultúrnemzet csipkéjét ismerjük, de nagyon meglep minket a magyar háziipari csipkék újszerű formameglátása, finom technikája. A világszerte közismert, folyton ismétlődő minták és készítési módok mellett feltűnő a magyar csipkék újszerű, sajátos művészi szépsége.” (MMe Paulis brüsszeli csipkeszakértő, 1935) “Súlyára mérve a halasi csipke értékesebb az aranynál. A halasi csipkét a világ legfinomabb cérnájából varrják, s műbecsének titkát igazán akkor érthetjük meg, mikor a tenyerünkön tartott csipkeremekről kiderül, hogy oly könnyű, oly légies, hogy súlyát meghaladó arannyal értékelve se megfizethetetlen. Műkincs, s mint ilyen az ötvösremekek, nemes porcelánok, csontfaragások kivételes kategóriáiba tartozik.\" (Janó Ákos - Vorák József, 1969) A halasi csipke a világ legértékesebb varrott csipkéje, a csipkék királynője, “egy romantikus álom, mely barokkos, szecessziós megjelenésű iparművészeti műremek, mégis tagadhatatlanul magyar. A magyar népművészet és a halasi csipke úgy viszonyul egymáshoz mint a magyar népzene és Bartók Béla zenéje...\" (Tóth Zoltán, 2000) Leírás itt: - A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html - hímző, horgoló: Borbélyi Ferencné Erzsébet - kalocsai terítő 220X160 cm - kékfestő, kelmefestő: A kékfestés egy textíliákon alkalmazott színmintázási technológia, amely nevét onnan kapta, hogy a minta eredeti formájában jellegzetesen kék alapon fehér színben jelenik meg.  Kékfestő nyomódúcok Kép forrása: Illés Vanda Anna A kékfestés magát a műveletet jelenti, emellett használatos még a kékfestő kifejezés is.  A kékfestés: -egyrészt az ún. kékfestéssel készült, azaz többnyire kék színű, fehér mintázattal díszített – többnyire vászonkötésű – pamutszövetet (kartont), -másrészt pedig a foglalkozást, a mesterséget és magát a műhelyt is jelenti. A kékfestő kelme az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében, de ma is népszerű, napjainkban is több kisvállalkozó foglalkozik ilyen termékek előállításával A mintát a nyomódúcok használatával érték el. A kékfestés alapvetően az ún. gátlónyomás technológiáján alapul. Ez azt jelenti, hogy a szövetre a mintának megfelelően egy gátlószert nyomnak, amely az ezután felvitt színezéket elszigeteli a szövettől, az csak a gátlószerrel nem fedett részeket fogja be. A kékfestő kelme előállítása tehát két alapvető munkafázisból áll: -mintázás fedőanyaggal (gátlószerrel), -színezés indigócsávában. A hagyományos műveleti sorrend a következő: A nyers szövet kimosása forró szódás vízben, hogy a szövésnél használt íranyagokat eltávolítsák. Öblítés, majd szárítás szabad levegőn. Keményítés kukorica- vagy burgonyakeményítőt tartalmazó fürdőben. Szárítás. A szövet felfeszítése a nyomóasztalra és a gátlószer minta szerinti rányomása a nyomódúccal. Szárítás, hogy a gátlószer megkössön a szöveten. A színezék felvitele a színezőfürdőben, a kívánt színmélységtől függően többször ismételve. A gátlószer eltávolítása savas fürdőben. Öblítés. Szárítás. Mángorlás, hogy a kész szövet sima és ráncmentes legyen. Kékfestő ruha - Múzeum, Pápa A kékfestés eredeti eljárásánál a pamutszövet azon területeit, amelyet fehéren akartak hagyni, méhviasszal vonták be, majd a szövetet a festékkel teli kádba mártva kékre színezték. (Az eljárást legfeljebb 63 °C-ig melegített fürdőben lehetett végezni, mert különben a viaszbevonat elolvadt volna.) Azokon a helyeken tehát, amit a viasz nem fedett, a kelme kék színűre festődött. Minél többször ismételték meg ezt az eljárást, annál sötétebb kék színt kaptak.  A méhviasz felvitelét a kelmére fa dúcokkal végezték, amelybe belefaragták a mintát. A fából faragott dúcokat később kiszorították az alakos rézszegekkel és -huzalokkal kivert formák. Az európai kékfestők a gátlószert különböző vegyszerekből készült oldatban vitték fel. Színezékként növényi festékeket használtak.  A kék szín előállítására az indigót használták, amit az Indiában honos Indigofera tinctoria nevű növényből nyertek.  Európában erre már a kora középkor óta a csüllenget (Isatis tinctoria) használták, amit főleg Franciaországban és Türingiában termesztettek.  A 16. században felgyorsult kereskedelem tette lehetővé az indiai növény Európába szállítását, amely több festőanyagot tartalmazott, mint a csülleng, ezért alkalmazása gazdaságosabbnak bizonyult 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság: - Tolnai kékfestő műhely: - kalapos, süveges: Természetes alapanyagok felhasználása, - játékok készítése szerinti mesterségek: - csuhézás, csuhé-, szalma-, tárgykészítő, szalmakötő: F. Hédi csuhé babája  - szalmakötés, szalmafonás: - játékkészítő - mackókészítő - baba- és bábkészítő - textiljáték készítő: 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság: - népművészeti babakészítő: Kép forrása: Illés Vanda Anna Bocsi Éva Életmű díjas népi iparművészünk Fajáték készítő: Festés: - festő-, grafikusművész: Dávid Júlia festőművésznőnk Hornok Magdolna festőművésznőnk - bútorkészítő, bútorfestő: Hartai Hagyományőrző Bútorfestő Műhely  - pingáló: Az első pingáló - falfestő- asszonyok feltehetőleg azok közül kerültek ki, akik a parasztság számára készített bútorokra festették fel a mintákat. Tarkít, beken, befest, megfest.  Lerajzol, ábrázol (pl. borba mártott újjal).  Ékesít, díszít, kiszínez (beszédben).  Használták még "hímez" jelentésben is. Csodálatos népművészeti motívumok, fali, bútor díszítések kivitelezői.  "A kalocsai pingálás kezdetéről nincsenek pontos információk, de annyit tudunk, hogy a múlt század második felében már bizonyosan létezett." SZABÓ ÉVA alkotás közben SZABÓ ÉVA - hímző - keramikus - pingáló - viselet készítő, - gyűjtő - hagyományőrzőnk   SZABÓ ÉVA - hímző - keramikus - pingáló - viselet készítő, - gyűjtő - hagyományőrzőnk  - tojásfestő, - író, diszítő, - és patkoló: Tojásíró Tojáspatkoló Patkolt tojás Fával kapcsolatos mesterségek: - asztalos vagy bútorkészítő,  az ácsmesterségből vált ki (fűrészelés, gyalulás) Régi asztalosműhely Az asztalos egyfajta faműves, aki az ács szakmának egyik, a kora középkorban specializálódott ágát műveli. Legismertebb első készítményeinek ezért a több ezer éves kultúrákból, rajzokon fennmaradt bútortípusokat tekinthetjük: a zsámolyokat, heverőket, kereveteket, a székeket, trónszékeket, ágyakat, stb. Az első „szekrényeket”, azaz a ruhás ládákat, vagy a polcokat, könyvtámaszokat is ácsok faragták és illesztették még össze faszegekkel, fakötésekkel, de ragasztó nélkül, különféle technikákkal. Később ez is az asztalosok privilégiuma lett. Ma is teljes mértékben érthetőek Comenius tankönyvének az e szakmára vonatkozó sorai: „Az asztalos (szökrényes, szökrönyös) meggyalulja a deszkákat a gyaluval a faragó (gyaluló) széken, megsimétja a simétó gyaluval, megfúrja a furóval, megfaragja (díszíti) a faragókéssel, egybenfoglalja (ereszti) enyvvel és hevederekkel, és (így) csinál táblákat, asztalokat, ládákat, és egyebeket…” Ehhez az idézethez, és a ma ismert szerszámok kialakulásához meg kell jegyezni, hogy az említett faragószék vagy vonószék a mai gyalupad elődje lehetett, a vonókést (kézvonót, háncsolót) pedig Erdélyben ma is gyalunak hívják. A vésés – kalapács nélkül vagy annak segítségével –, a fúrás, később a fűrészelés és a kapaszerűen kialakított rövid fanyelű, (kő, bronz majd vas) élű eszközökkel történő alakítások a faművesség legősibb megmunkálási módjaihoz tartoznak, de a kezdetleges gyalualakok is több ezer évvel időszámításunk előtt már ismertek voltak a Földközi-tengeri és a keleti kultúrákban. Az asztalos szerszámai a már előzőleg említettek utódai, így pl. a ma ismert gyalupad a padékekkel és a padszolgával, a fejsze, balta, szekerce és bárdok sokféle típusai, az egyszeresen ívelt szalu vagy a két síkban ívelt éllapú teknővájó kapacs, a szegkiemelő és a harapófogó, valamint a különböző részfeladatoknak megfelelően kialakított gyalu-, fűrész- és furdancstípusok mellett a jelölő, mérő, enyvező és szorító eszközök. Az asztalosság egyik ágát művelő mintaasztalos a fémöntéshez használt öntőmintát, magszekrényt és magot készíti. Az asztalos szakma másik közeli rokona pedig az a faesztergályos mesterség, melynek egyes termékeit mint alapanyagot használja fel (pl. bútorlábak és -oszlopok, esztergált majd hosszában kettévágott díszítések) ma egy asztalos vagy egy farestaurátor. A kész munkát festéssel vagy egyéb módon, pl. aranyozással díszítették vagy inkább védték meg a farontó kártevőktől a festésre vagy az aranyozásra szakosodott külön mesteremberek. A késő középkorban vált ki, illetve különült el az asztalosságtól a kárpitos mesterség. Az ács céh pecsétje 1825. - ács - hajóács - malomács: (gerendafaragás és ácsolatkészítés, az ács nem gyalul egyedül a faszakmákból) Hajóács Malomács - tetőzsindely ÁCSMESTERSÉG Régen a gazda maga faragta meg a különféle gerendákat, mint a ház sarkain és végein felálló szegláb-akat, a födémet tartó mestergerendá-t és a szalma- vagy nádtetőt leszorító ormozófá-t. Maga fonta meg vesszőből a falakat, a mai vesszőkosárhoz hasonlóan, a közét pedig betapasztotta földdel. És így készítette egyéb épületeit, még kemencéjét is. Ácsmesterségnek nevezzük a faszerkezeteket, illetve a stabil gerendaszerkezeteket készítő kisiparos tevékenységet. Az ács olyan szakképzett mesterember, aki ácsmesterséggel foglalkozik, bővebben: a fa megmunkálásával az építkezések körében, valamint régebben a bútorok, nyílászárók és más fából készült berendezések elkészítésével. Az ács céh ládája Ácsolt láda - szuszék - Szászhalom Az ács, vagy áts szó honfoglalás előtti török eredetű jövevényszavunk,valószínűleg a még nem specializálódott fafaragó embert jelölték vele.  (Szláv megfelelője a taszár, illetve a teszér.) A fa faragása, illetve a késztermék alakja az idők során a kereslettől és a divattól függően változott, ennek megfelelően kivált belőle az asztalos, a teknőkészítő, a faesztergályos (a pipaszár készítő, oszlopkészítő, kulacskészítő), és a zsindelyfaragó stb. szakma, - a szobor vagy más díszítőelemek faragása pedig a művészet síkjára emelődött. Keresztgerendát tartó tornácoszlop Szenna, Somogy m. Mestergerenda Az újabb korban az ácsmesterségből a specializálódás révén új foglalkozási ágazatok váltak ki, mint a tetőfedő, állványozó stb. Az ácsmesterség technikájára jellemző volt, hogy a nyers faanyagot maguk az ácsmesterek többnyire ácsbárddal dolgozták ki, az egyes szerkezeti elemeket csapolással, vasszegek és csavarok nélkül illesztették és rögzítették. A hazai ácsmesterség ismeretéhez elsősorban népi építkezésünk táji-tematikus feldolgozásai tartalmaznak adalékokat. (→ még: famunka) Az ács által használt anyagok: Régebben fűrészeléssel és bárdolással, ácskapoccsal lefogatva alakították ki keményfa-rönkből a beépítendő anyagokat, majd faszegekkel rögzítették. (Kivételt képeztek a vörösfenyőből készített vízalatti támasztócölöpök.) Újabban fémszeget használnak, mellőzik a bonyolultabb csapolásokat és a fatelepeken kapható, gépekkel készre alakított gyalult gerenda, palló, léc is főként puhafából készül. Az "igényesebb" épületekhez viszont ma nem hazai faanyagot használnak, hanem érintetlen és betegségektől mentes erdőkből, pl. Erdélyből származó keményfát hozatnak be, valamint a fatörzseket is mint régen kellő ideig (évekig) szárítják. Munkamódszerek: Régebben a bakokra rögzített rönköt ,,megbárdolták", majd hossz- vagy keresztirányban fűrészelték vagy hasították (repesztették). Az így készült és méretre vágott gerendák, pallók, deszkák vagy lécek oldalait, éleit vagy végeit pedig a továbbalakítás során a lapoláshoz, csapoláshoz vagy csavarozáshoz előkészítették. A kész faanyagot a terv szerinti helyére beállítva vagy beillesztetve a meghatározott építési sorrend szerint és az elhasználódásból eredő kicserélhetőségre tekintettel oldható kötéssel összeépítették, rögzítették. Az ács elvétve használ kézi gyalut, régebben is a vonókés szolgált a finomabb felület elkészítésére például ládáknál, bútoroknál. A ládák elemeinek összeépítését hornyolással és faszegkötéssel végezték, a díszítést eleinte karcolással, később véséssel-faragással és festéssel végezték. Ácsszerszámok: 1. fészi, 2. furu (nyele nélkül), 3. zsindelyhornyoló, 4. szekerce, 5. faragófészi vagy bárd, 6. fahasító, 7. kézvonó, 8. bot (véséshez és zsindelyhasogatáshoz), 9. a ház ereszének gerendái közé felszegezhető fészitartó különféle fejszékkel (fészi, szekerce, bárd, keresztfészi, erdei fészi), Kászon (Irod. Frecskay János: Mesterségek szótára (I–III., Bp., 1882–84); Vajkai Aurél: Adatok a Budapest környéki tót falvak népi építkezéséhez (Népr. Ért., 1937); Takács Sándor: Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI–XVII. századból (Bevezette és sajtó alá rendezte Benda Kálmán, Bp., 1961); Selmeczi Kovács Attila: Gerendavázas épületek felállítása Észak-Borsodban (Herman Ottó Múz. Évkve, XII. Miskolc, 1973). - faesztergályos (bútorláb- és díszkészítés, faoszlop esztergálás és faragás) - bútorkészítő, bútorfestő: Torockói festett bútorok - fafaragó, faműves: Életfa - Vass Tamás fafaragó - Népi Iparművész alkotása FAIPAROS HIMNUSZ "A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág,  De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább. Míg eldalolja szép dalod formálja értelem, Hogy feldíszítse otthonod és támaszod legyen. A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág, De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább. A bölcsőtől már elkísér az egész élten át, S ha munkád egyszer véget ér, a sírba véle szállsz. A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág, De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább."  Simmer Sándor fafaragó- Bösztörpuszta http://www.iranymagyarorszag.hu/fafarago_muhely_(simmer_sandor)/I180256/ Őseink - faragott múltunk - Waum Péter fafaragó mester munkája - íjkészítő: László Gyula – íjasmester, íjász - szoborfaragó     Kopjafa                                                     Székelykapu                                                - fonottbútor készítő - vesszőfonás, kosárfonó: - gyékényszövő - nádazó - kosárfonó - csuhézás, csuhé-, szalma-, tárgykészítő  - hangszerkészítő: Magyar népi hangszerek néven a magyar népzenében használt hangszereket értjük. A magyarság, mint a világ más népei is gyakorlatilag bármit képes hangszerként használni. A terméknév szerint elkülönültek a fahangszerek készítői. Bökös László  hangszerkészítő A magyar népi hangszerkészítés két úton haladt:  vannak nemesen egyszerű isntrumentumok (pl. nádsíp, köcsögduda),  illetve rendkívül bonyolult, nagy jártasságot és hozzáértést kívánó hangszerek (pl. cimbalom, tekerőlant) - kép- és tükörkeretező, -készítő - bodnár, kádár:   (fakádakat, hordókat, dézsákat) Kép forrása: Illés Vanda Anna A bodnárok - más kifejezéssel kádárok vagy pintérek - fából készített használati tárgyakat, főként az úgynevezett ,,faedényeket" előállító mesteremberek voltak. Bodnárok készítettek többek között vödröket, köpülőket, puttonyokat, hordókat, kádakat és a vékát.  Veres Imre kádármester  Az első permetező kannákat is fából munkálták ki. A legtöbb faedény-típus a borászathoz kapcsolódik, így e mesterségek gyakorlóinak másik, régies elnevezése a ,,borkötő" volt.  Ezek a faedények többségükben faragott faléc, a ,,donga", a fenék, és az egészet összefogó ,,abroncs" nevű szerkezeti egységekből állnak, melyeket különféle speciális eszközök és sablonok segítségével, a tervezett űrtartalomhoz pontos méretek alapján készülnek. - bognár  (kerékgyártó, szekérgyártó) kerékgyártó, bognár, kerekes… …szekerek, kocsik, szánok fa alkatrészeit készítő kisiparos. Szerszámai: fejszék, fúrók, vésők, fűrészek, vonószék, eszterga, gyaluk, körzők stb. Kerékgyártó az elmúlt évtizedekig majd minden községben dolgozott.  Kovácsmesterrel együttműködve készítette a → kocsikat és a → szekereket. Az olyan kerékgyártót, aki az úri kocsikhoz és hintókhoz szükséges minden munkát (asztalos-, lakatos-, nyerges-, fényező- stb.) elvégzett műhelyében, → kocsigyártónak nevezték. A magyar kocsigyártó-mesterség igen nagy múltú, a késő középkortól századokon át európai hírű volt. Nagyobb városokban rendszerint a kovácsokkal alkottak közös céhet. A kocsiknak és szekereknek tájanként eltérő jellegű típusait alakították ki.  Hegyvidéki erdős területeken – az elmúlt évszázadban elsősorban már csak Erdélyben – házimunkaként vagy háziiparban a parasztok önállóan is megfaragták. A Székelyföldön a keréknek való fát edzésképpen teknőben forrázzák, kemencében melegítik. A kerékfalakat természetes görbületű, ún. horgas bükk- vagy szilfából, sablon után faragják, majd kerékfal-kihajtó padban formálják. A kerékszéken kifúrják a küllők helyét és összeillesztik a kereket. A kerékagy külön esztergán készül. A Hont, Nógrád, Heves megyei paraszti faragók alföldi és dunántúli uradalmakba szegődtek éves vagy hónapos munkára kerékgyártónak vagy faragóbéresnek.  (Irod. Gaul Károly: Hazánk házi faipara (Bp., 1902); Haáz Ferenc Rezső: Az Udvarhelyszéki székely szekér (Népr. Ért., 1932); K. Kovács László: A magyar közlekedés, teherhordás, hír- és jeladás (Bp., 1948); Jordán Károly: Bognár kisipar (Bp., 1959). - hintókészítő - kerékgyártó, kerékjártó - teknővájó Teknővájó eszközök  - könyvkötő - papírmerítő, papírkészítő, fehérmíves: Vincze Mátyás - faszénégető: A szénégetők az ércolvasztáshoz nélkülözhetetlen olcsó faszenet állítottak elő, ezért munkájuk és termékük iránt régebben a kovács- és lakatosmesterek, majd a hazai kohászati központok támasztottak jelentős igényt. Az erdei mesterségek sorában a szénégetés elsősorban a kohász és a vasverő központok közelében a 19. század elejétől virágzott, mivel a jó kénmentes vas előállításához elengedhetetlenül szükséges volt a faszén, azonban a mesterség ennél sokkal ősibb. A faszén készítéséhez gyertyánt, bükköt, kőrist, cserfát használnak. A fát boksába rakják, s ehhez előzetesen egy sík területet keresnek vagy alakítanak ki. A kisebb, 80 köbméter fa kiégetéséhez való boksának 8 méter átmérőjű hely kell, 250 köbméterhez pedig 12 métereset készítenek elő. A vastagabb fákat, törzseket rendesen középre helyezik, 3 rend majdnem függőlegesen egymásra állított fából rakják, így itt a magassága eléri a 3-3,5 métert, majd földdel betakarják. A boksát a tetején gyújtják be, majd 8-12 napig lassan égetik, majd egy napig pihentetik. A kész faszenet kosarakban szállították egyéb iparosoknak, illetve városokba, ahol vasaláshoz használták, manapság grillezéshez, illetve a puskapor egyik alapanyaga. Bányászat  "Jószerencsét!" Bányászköszöntés Jó szerencsét! - köszöntik egymást a bányászok Magyarországon 1893 óta.  És így, vagy nagyon hasonlóan üdvözlik egymást a bányászok Közép–Európában, de talán a világon mindenhol. “Bányászlegény, jól megrakd a csillét! Az hoz néked igaz jószerencsét. A kőszén fekete, fekete a tárna; Feketébb a rózsám szeme párja.” A bányászok védőszentje Szent Borbála A bányász… bányaműveléssel foglalkozó szakember, munkás. Bányász szavunkat helynévi összetételben már a 14. sz.-ból ismerjük; a bányászlegények (banaz legenek) kifejezésre 1544-ből van adatunk. Maga a bánya szó szláv eredetű (?), jelentése: ásványkitermelő üzem, hely. Hazánk bányászatának okleveles, közvetett vagy közvetlen bizonyítékai azonban az első nyelvi adatokat jóval megelőző időkből ismeretesek. A bizánci krónikák jegyezték fel, hogy az Erdélyben megtelepedő, honfoglaló magyarság a korábban bolgár érdekeltségű sóbányák művelését ellenőrzése alá vonta. Az utóbbi évek kutatása révén derült fény a honfoglaló és Árpád-kori magyarság vaskohászatára s közvetve ércbányászatára. Sajátságos, hogy a 13. sz.-ig használatos lelőhelyek általában a magyar nyelvterület belsejében vagy peremén helyezkedtek el, viszont a 13. sz. folyamán és az ezt követő időkben szinte kivétel nélkül nemzetiségi vidékeken nyitották meg a feltárásokat, amit részben a 13. sz. folyamán lezajlott bányaművelési, kohósítási változások, a tatárjárás súlyos pusztításai, valamint szervezett telepítési akciók magyaráznak. A kapitalizmus korabeli bányászat fellendülése is nagyon gyakran nemzetiségi településeket érintett. Ez az oka annak, hogy a só- és kőbányászatot kivéve nagyon kevés érc- és ásványbánya működött a késő középkorban és az újkorban magyar településkörnyezetben, bár az ország török megszállta vidékeiről elmenekülők jelentékeny számban kerestek menedéket bányavidékeinken (pl. az egykori Gömör vm.-ben). Néhány középkori magyar településű bányavidékre évszázadok folyamán rendszeresen nemzetiségi csoportok költöztek (pl. román, szlovák stb.), s a kontinuus magyar közösségeket asszimilálták (pl. Abrudbánya, Verespatak ref. és unit. magyar bányászközösségei). A fentebb említett telepítésekről meg kell jegyezni, hogy azokba mind a középkorban, mind az újkorban általában az ország területén kívülről származó közösségek költöztek. Középkori telepítéseink legtöbbször a Szudétaföldről származó németekkel népesítették be bányahelyeinket. Az újkori kincstári telepítési vállalkozásokban jelentékeny számban vettek részt cseh munkások is. A 19. sz.-ban kibontakozó szénbányászat viszont több jelentős magyar bányászközösség kialakulásához vezetett, így pl. az erdélyi magyar agrárszegénység nagy számban vett részt a Zsil völgye szénkolóniáinak megalapításában. A bányaművelés technikájának történeti múltja, emlékei eléggé ismertek. Különösen kiemelkedő jelentőségűek a rudabányai vasércbánya felszíni feltárásainál előkerült középkori bányaácsolatok, függőleges aknák, vízszintes tárnák, fejtések a bennük talált teljesen ép berendezési tárgyakkal, bányafelszerelési darabokkal, ácsolatokkal. Rozsnyó környékén is számos jelentős mélyművelési tárgyi emlék került felszínre. Középkori bányáinkban keskeny, szűk keresztmetszetű aknákon, tárnákon közelítették meg az ércteléreket, kőzeteket. Ezek irányát követve folytatták a kézi erővel, csákányokkal, vésőkkel, ékekkel történő termelést, míg az adott réteg ki nem merült, vagy valamilyen természeti akadály a kiaknázást meg nem hiúsította. Különösen nagy nehézséget jelentett a bányák rétegvizének leküzdése. Korábban bőrtömlőkkel, majd szivattyúszerkezetekkel igyekeztek a vizet a művelés alatt álló részekről eltávolítani. Hazai bányáink víztelenítő szerkezetei sokáig európai viszonylatban is figyelmet keltőek voltak.  Legelőször pl. a mo.-i bányaüzemekben alkalmaztak gőzerővel működő szivattyúkat. Az első gőzgép (Newcomen-féle) Selmecbányán dolgozott. A kitermelt érc felszínre hozása általában emberi erővel történt. A vízszintes szállításhoz zsákoláson kívül teknő- vagy sárhajószerű, vontatható, csúszó szerkezeteket és fa sínpályán gördülő kis kocsikat, csilléket használtak. Nagyobb bányákban a csigás emelőszerkezetekhez hasonló vonógépezeteket is működtettek. A függőleges szállításban a falétrás zsákolás mellett nagy szerep jutott az emelőgépezeteknek, melyeket a kerengős szárazmalmokhoz hasonló erőátviteli szerkezetekkel (emberi, állati erővel) hajtottak meg. A bányatereket kézben hordható, botra tűzhető, fali fülkébe helyezhető cserép mécsesekkel világították meg. Később felfüggeszthető, önmagától vízszintes helyzetbe beálló, fémből készült bányász → mécseseket alkalmaztak.  Fejtésnél robbantóeszközt az újkorig nem használtak. A világon először Selmecbányán repesztettek lőporral. A kitermelés, kiszállítás gépesítése a 19. sz. második felétől a sűrített levegővel, ill. elektromos energiával működő berendezések bevezetésével indult meg. Az archaikus, középkori gyökerű bányaművelési módszerek kisebb állami, ill. magánvállalkozói tőke támogatását nélkülöző bányaüzemekben századunk elejéig fennmaradtak. Néprajzi kutatásunk legalaposabban a torockói vasbányászat eljárásait tárta fel, ahol a középkori eredetű magyar bányavárost a 16. sz. folyamán jobbágyi alávetettségre kényszerítették. Így különösen nehézzé vált mind a bányagazdák vállalkozásaiban, mind a bányászok munkamódszereiben lényegbe vágó újítások bevezetése, mivel országrésznyi környezetben a helyi paraszti szükségletek kielégítésére specializálták magukat a vasfeldolgozók, és századunkig biztosítani tudták a folyamatos termelést. A torockói bányászok az érctelér, helyi szóval véna közelében nyitották a bányát.  A bánya bejárata előtti rész a hold, itt állították fel pihenőkunyhójukat, a karámot s itt létesítették a kőkerteket, méghozzá annyit, ahány részvényese, részese volt a bányának, a kitermelt ércet (vaskő) ezekben elosztva tárolták. A bányába bányaajtón át juthattak, a termelőhelyeket a vízszintes istájokon és a függőleges sottokon át közelítették meg. Ha omlásveszélyes rétegekben ácsolatokat készítettek, amelyeknek fázás volt a neve, az ácsolat közeit deszkázták. Torockón talicskával (pár), ill. négykerekű csillékkel (hant) közelítették meg a termelőhelyet.  Ezek használatának megkönnyítésére a bányabeli utakat deszkázták. A négykerekű csilléket talpfára, szegezett fa sínpályákon húzták ki. A zsákos anyagszállítás is szokásos volt: hátizsákszerűen felkötötték.  A függőlegesen vezető felfelé tartó út neve kürtő, a lefelé menőé sott, ezekbe lajtorja vagy lépcső (tirip) készült, ha több létrányi mélységet kellett áthidalni, a létrák között állványokat alkalmaztak. A bányák vizét vastorzsák, csatornák segítségével vezették el, a mélyben összegyűlt vizet pomp, vagyis pumpa beállításával szivattyúzták ki.  A vasérces bányafenék neve ort, a meddő kőzetűé puszta. Az érc kiemelésére a hely lehetőségeihez alkalmazkodva a rövid nyelű kiscsákány vagy a nagycsákány volt használatos a kis és nagy pörej mellett, amelyet ékek beverésére (bányaszeg) alkalmaztak. A kitermelt ércet vaskapa vagy favonyó segítségével húzták össze, majd a zsákolásig füles, fából készített tekenyőben hordták. A torockói bányaművelésben ritkán ugyan, de éltek a robbantás módszerével. Lőtető szerszámaikat maguk készítették. Bányafúróval, tisztító vassal lyukat készítettek a felrobbantandó kőzetbe. Ebbe helyezték a bőrből varrt, puskaporral megtöltött patront. Csallán, azaz német kóré kiszárított, kettéhasított, puskaporos sárral megtöltött, majd összeragasztott szárából készítettek gyújtózsinórt. Ennek segítségével robbantották a lyukba fojtott robbanótöltetet. A felrobbantott meddő (kéreg) a felhagyott bányaüregek betömésére szolgált. A meddő és az érc keverékét (a bányán belül gurnya, a bányán kívül kólé a neve) kiszállították, a bánya szája előtti halomba (korc) rakták, majd válogatás után szétosztották. Igyekeztek a kőzetet még lent a bányában átválogatni, hogy minél kevesebb meddőt hozzanak felszínre. A bánya előtt felgyülemlett köveket háromhetenként szétosztották a tulajdonosok, részarányosok, részesek között. Egy-egy bányának 2–30 tulajdonosa lehetett, de az ezek közötti osztozkodási arány nem volt mindig egyenlő. A részesek ritkán végeztek bányászmunkát, szívesebben foglalkoztattak bányász bérmunkásokat, szakmányosokat, akiket a mázsaszám után fizettek. A kitermelt ércet a bányatulajdonosok általában saját kohóikban dolgozták fel, akik nem foglalkoztak kohósítással, azok eladták. A bányamunkások szerény kereseti viszonyaik mellett általában mezőgazdasági termeléssel is foglalkoztak. Archaikus bányavidékeinken a bányarészvényes tulajdonosok is gazdálkodtak. Bányászközösségeink a 19. sz.-ig meglehetősen zártak voltak. Társadalmilag is elkülönültek. A nagyüzemi bányászati módszerek elterjedéséig egész életmódjukat, mind termelési eljárásaikat, mind szellemi és szociális kultúrájukat nagyon erősen tradicionális tényezők határozták meg. Jellegzetesek a sajátos bányászfolklór jellegű alkotások, jelenségek, hiedelmek, valamint a szokások. A 19. sz. szociális válsága, a történeti egyházak konzervativizmusa miatt gyakran alakultak ki bányászközösségeinkben szekták. Bányásztelepüléseinkben a 19. sz. második felében egyre lendületesebben fejlődött a munkásmozgalom. Az önsegélyező egyesületeken át a szakszervezeti élet kibontakozásához vezetett az út, majd egyre aktívabban kapcsolódtak be a bányászok a munkáspártok politikai küzdelmeibe.    (Irod. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból (I–VI., Pest–Bp., 1868–1873); Jankó János: A torockói vasbányászat és kohászat (Bp., 1893); Jankó János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe (Bp., 1893); Rudabánya ércbányászata (szerk. Pantó Endre és tsai. Bp., 1957) A rudabányai bányató A vájár (mélyművelő): a szakma munkaterülete a mélyművelésű bánya.  A vájárképzés tematikája, a vájárok feladatai:  – A vájármunka története, a helyi bányavidék, helyi bányaüzem.    – A bányaüzemek külszíni létesítményei.   – Biztosítóanyagok tárolása, bányászati kéziszerszámok.   – Fa megmunkálása, biztosítás részei, összeállítása.   – Felszerelés leszállás előtt, egyéni védőfelszerelések.   – Bányaterek ismerete, járás, közlekedés bányatérségekben.    – Nagyobb körültekintést igénylő bányafenntartási tevékenység bányatérségekben, szintes és dőlésben hajtott vágatokban.   – Vágatok újranyitása (átépítés, biztosítás megerősítése).   – Vágathajtás feltáró és elővájási jelleggel szintesen és dőlésben hagyományos, valamint korszerű biztosítással.   – Ereszke, sikló, feltörés, gurító hajtás.   – Jövesztés kézzel: csákány, fejtőkalapács használata.   – Jövesztés robbantással: robbanóanyagok, robbantószerek.   – Fúrólyuk telepítés: betörő-, bővítő- és koszorúlyukak.   – Jövesztés géppel: jövesztő és jövesztő-rakodó gépek típusai.   – Rakodás: kézzel, rakodógéppel, rakodógépek típusai (pl. PML-5, CAVO).   – Szállítás: kézi csillézés, véges és vég nélküli kötélszállítás, láncosvonszoló, gumiszalag. Szent Borbála    – Biztosítás fával: ideiglenes biztosítás, trapézácsolat, fejtési ácsolat, keretácsolat, poligom, tartóácsolat.   – Biztosítás csúszóíves szerkezettel: (TH) kőszelvényű, kapuíves, ZE- és ZTE-szelvényű vájatokban.   – Biztosítás falazattal: tégla, idomkő.   – Lőttbetonos biztosítás.   – Kőzetcsavarozás.   – Fejtési munkák szintes és dőlésben telepített, keskeny és széleshomlokú fejtésekben:     = jövesztés kézi és gépi eszközökkel (robbantással, feszítő hatású eljárással, jövesztőgépekkel),     = biztosítás hagyományosan fával, egyedi fémbiztosító szerkezetekkel, keret és pajzsberendezésekkel,     = komplex fejtési jövesztő-, rakodó-, szállító- és biztosítóberendezéseknél végzendő munkafolyamatok,     = részvétel fejtés előkészítés és felhagyás munkálataiban,     = tömedékelés kézzel és géppel, omlasztás,     = különleges fejtési tevékenységek.     5. Fémipari alapképzés, bányabeli gépi berendezések    Fémipari alapképzés:   – anyagismereti alapfogalmak, gépszerkezeti anyagok,    – mérő- és ellenőrző eszközök, a mértékegységek, mérési eljárások,   – előrajzolás (felület-előkészítés, rajzmunka, eszközei),   – kalapács használata egyengetés,. nyújtás, hajlítás műveletei,   – a vágás (vésés), fűrészelés, nyírás, lyukasztás eszközei, kivitele,   – reszelés módjai, eszközei fúrás, köszörülés műveletei,   – menetvágás eszközei, módjai,   – szegecsfajták, szegecselés eszközei, szegecselés hidegen, melegen,    – a nem oldható kötések: forrasztás, hegesztés és kovácsolás eszközei, kivitelezése,   – gépelemek, szerkezeti egységek szerelése, javítása, karbantartása.   Gépek kezelése, szerelése, karbantartása:   – csillék, csillepályák (vasút, függősínpálya), kialakítása, javítása, folyamatos szállítóberendezések: gumihevederes, láncosvonszoló, csúzdák, kötélpályák szerelése, üzemeltetése, karbantartása,   – fejtőkalapácsok, fúrógépek, berendezések szerelése, karbantartása,   – a munkahelyi szellőztetőgépek típusai, telepítésük, szerelése, karbantartása,   – a munkahelyi szivattyúk típusai, beépítésük, szerelése, kezelése, karbantartása,   – légmotorok, vitlák, csavarozógépek, emelőszerkezetek kezelése, karbantartása,   – feszítőberendezések, csillefogók beépítése, szerelése, karbantartása,   – folyamatos szállítóberendezések: hevederes, láncosvonszoló, kezelése, szerelése, karbantartása,   – a munkahelyi kisgépek kezelése, karbantartása,   – munkahelyi rakodó- és szállítógépek, berendezések szerelése, karbantartása, kezelése,   – vezeték és kábelmunkák vájár szinten,    – energiaellátás (csővezetékek) és szellőztető gépek, berendezések kezelése, karbantartása,   – közreműködés kapcsolókkal és jelző berendezéseknél végzendő munkában,   – vágathajtó gépek (jövesztő-rakodó) karbantartása, telepítése, kezelése,   – egyedi fém biztosítóberendezések kezelése, karbantartása, szerelése,   – hidraulikus rendszer szerelése, ellenőrzése,   – gépesített biztosítóberendezések szerelése, karbantartása, kezelésük,   – fejtési jövesztőberendezés szerelése, karbantartása, kezelésük,   – komplex fejtési jövesztő-biztosító berendezés működtetése,   – kenési feladatok ellátása, tömítettség ellenőrzése, tömítetlenség elhárítása,   – gépészeti feladatokban történő aktív közreműködés, a bányaterület igényei szerint.     III/2. Követelmények     1. Vállalkozói, munkajogi, szervezési és vezetési ismeretek alkalmazása    Ismerje:   – a munkavállalással kapcsolatos tudnivalókat,   – a vállalkozás beindításának és üzemeltetésének legfontosabb hatósági, személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeit,   – a gazdasági, pénzügyi és jogi alapfogalmakat (Forrás: mot.hu) Zene, tánc: - hangszerkészítő - orgonakészítő: - zenész: - néptáncos, népzenész: Agyag- és kőfeldolgozó, üvegkészítő mesterségek: - kőműves: A kőműves: építőipari tevékenységet végző munkás, kisiparos.  Kőműves szavunk eredetileg → kőfaragó jelentésű volt. 1560 körül azonban már mai, falrakást, vakolást végző iparos, szakember jelentéssel jegyezték fel a gyöngyösi szótártöredékben.  Kezdetben csak a kőanyagból házat emelő szakembert nevezték kőművesnek.  Jelentésbővüléssel a téglából, vályogból építkező falrakó is a kőműves fogalomkörébe került.  Bár a kőműves szó későn fordul elő nyelvemlékeinkben, maga a mesterség a kibontakozó magyar államiság korai időszakából ismert.  Már a korai Árpád-korban országszerte emeltek kőművesmunkával falusi egyházi épületeket, ritkábban világi célúakat, bár a föld-, sövény- és fafalazat még később is többségben maradt.  Házépítéshez a korai időkben valamilyen szinten minden jobbágyrendű felnőttnek értenie kellett, de a mészhabarcsos kötésű kő- és téglafalazatok a kőművesmester szakértelméhez voltak kötve.  Falvainkban a kőművesek megbízása csak az utóbbi 100–150 évben vált lassan elterjedtté. - a vályogvető - vályogházak:  A vályogépítkezés az építkezés olyan módja, amelynek meghatározó építőanyaga a vályogból és valamilyen rostos anyagból álló keverék, amelyet szintén vályognak neveznek.  A vályogot leggyakrabban vályogtégla és vályogvakolat formájában használják fel.  A vályog az emberiség egyik legrégebben használt építőanyaga. Az építéshez felhasznált kevert vályognak két fő összetevője van: egyrészt szemcsés ásványi adalékból, másrészt rostos növényi adalékból áll.  A vályog készítésének folyamata a vályogvetés. A szemcsés összetevő lehet természetes előfordulású vályog, amely vályogos talajból bányászható, valamint lehet agyag és homok meghatározott arányú, mesterséges keveréke.  A természetes vályog, meghatározása szerint, olyan finom föld, amely szemcseméret-összetétel szerint nagyjából ugyanakkora mennyiségben tartalmaz agyagot, iszapot és homokot, tehát ez nem azonos az építéshez használt vályog fogalmával. A rostos összetevő szinte bármilyen nehezen bomló növényi rost lehet, például szalma, pelyva, törek, forgács vagy akár trágya. gerendavázas fal - tapasztott ház: A népi építészetben jelentős falszerkezet.  A gerendavázas falú épület alapját összekapcsolt gerendák (talpfák) alkotják.  A sarkokon és a falsík másik részén függőleges oszlopokat csapolnak bele, azok tartják a koszorúgerendákat, melyekre a tetőszerkezet épül.  A gerendaváz gyakran talpgerenda nélküli.  Az így létrejött falváz kitöltésére többféle anyagot és technikát alkalmaztak: vesszővel fonták be és sárral tapasztották (→ vesszőfal); korcolt és tapasztott náddal töltötték ki; függőleges karókkal és a közéjük rakott sárgombócokkal rakták ki (karó közfal, csömpölyegfal, mereglyés fal); gyakran vályoggal töltötték meg (sárfal, vályogfal).  Gerendaváz alkotta a keretét a deszkafalú épületeknek is (→ deszkafal).  A gerendavázas fal a magyar nyelvterület nagy részén alkalmazott technika volt a 19. sz.-ban: a Dunántúl Ny-i és D-i részén, a Felvidéken, ÉK-Mo.-on, továbbá az Alföld keleti peremterületein.  Alkalmazták lakóházaknál, csűröknél, istállóknál, gabonásoknál egyaránt.  Elsősorban a Kisalföldön és a Sárréten terjedt el (szórványosan máshol is) talpgerenda nélküli változata.  A gerendavázas fal igen elterjedt volt Közép- és K-Európában, az Alpok vidékén, Skandináviában, a fában gazdag területeken. (→ még: boronafal, → talpasház)  (Irod. Tóth János: Göcsej népi építészete (Bp., 1965); Bakó Ferenc: A faépítkezés emlékei Heves megyében (Az Egri Múz. Évkve, 1967); Szabó László: Mereglyés építkezés Szabolcs megye keleti részén (Ethn., 1968). Mire figyeljünk vályogház építésekor? Nyílászárók Az ablakok, ajtók elhelyezése nagyban függ a falak építési módjától.  A homogén falakból utólag vágják ki az ajtók, ablakok helyét, s az ács, asztalos csak ezután vesz méretet a készítendő nyílászárókhoz, míg a vályogtéglából épült házaknál a fal felhúzásával egyidejűleg helyezik el a tokokat, ahová később csak be kell illeszteni az előre legyártott nyílászárókat. Vakolatok Minden fal ki van téve külső és belső fizikai hatásoknak, így akárcsak a kőből és téglából készült épületeket, a vályogházat is meg kell védeni ezektől. A tapasztás olyan – a múltban egységesen alkalmazott – eljárás, amely kiváló hőszigetelést és vízszigetelést biztosított, valamint a hozzá használatos agyag az épület állékonyságát is pozitív irányba befolyásolta.  Ehhez híg agyagot kevertek össze pelyvával és lótrágyával.  Manapság ezt mészhabarcs vakolattal helyettesítik. A tapasztást a meszelés követte, amely a védelem mellett esztétikai szempontból is nagy jelentősséggel bírt.  A külső-belső meszelés nem csupán anyagilag volt kifizetődő, de a falak szellőzését sem gátolta.  Vályogházaknál manapság is ez a módszer a legajánlatosabb. Tapaszolás A tető A tetőnek nem csupán esztétikailag kell igazodnia a házhoz, hanem funkcionálisan is maradéktalanul el kell látnia a feladatát, mivel igen fontos a szerepe az épület állagának megőrzésében, a használhatóság biztosításában.  Formája nagyban függ a ház alakjától, azaz lehet nyeregtető (hosszúkás), kontyolt, illetve sátortető is.  A tető végleges képét a fedés határozza meg.  Az utóbbi időkben számos tetőfedő anyag vált divatossá, ám a vályogházaknak ezek csak ritka (pl. újonnan épült bioházak) esetekben felelnek meg.  A vályogházak leggyakoribb fedőanyaga a nád, szalma, az égetett cserép, illetve alkalmazzák még a zsindelyfedést, (ami itt nem egyenlő a manapság zsindely néven hirdetett tetőfedő anyagokkal) és a betonfedéseket is. Vályogház terv A vályogházak hibái Beszélhetünk építési, kivitelezési hibákról.  Amennyiben régi vályogépületről beszélünk, amelyek 30-40 – vagy akár már 100 – évesek, ilyen hibáktól nem nagyon kell tartanunk, hiszen ha a ház még áll, valószínűleg nem történt a kivitelezéskor probléma, vagy ha mégis, akkor az ki is lett javítva.  Újonnan épült házaknál pedig megbízható kivitelező alkalmazásával szintén kiküszöbölhetőek az ilyen típusú hibák, amelyek inkább a már meglévő, de bővített, felújított épületekre jellemzőek.  Ennek ellenére történhetnek olyan károsodások, amelyek előre nem láthatóak, s nem feltétlenül az építők hanyagságából, hozzá nem értéséből fakadnak. A leggyakrabban előforduló hibák: az alap károsodása (nem megfelelő minőségű talaj miatt, nem megfelelő mélységű alapozás miatt, hibás alapozás bővítéskor stb.), falak hibái (repedések, sarkok letörése, falazathiányok stb.), vízkárok (eső, hó, felszín alatti vizek), szigetelési hibák, biológiai eredetű károk (gombásodás, rágcsálók, rovarok), emberi tartózkodásból eredő károk. Íme a jövő A vályogházak említésekor mindenkinek csak a múlt lebeg a szeme előtt, de hogy kicsit a jövőbe is betekinthessünk, hadd áruljam el, léteznek ma Magyarországon olyan vályogházak, amelyek tetejéről napkollektorok és szélgenerátorok kacsintgatnak a gyanútlan sétálgatókra, s ahol bizony biomassza-kazán hirdeti: a múlt falai közé is beköszöntött a XXI. század. (Forrás: ingatlanmagazin) - A cserépkályhás mázolatlan kályhacsempe tulipán életfa mintával - kemenceépítő: Szabó Gábor munkái (mestere, Vass Zoltán kemenceépítő mester) Vass Zoltán kemenceépítő mester munkája https://www.facebook.com/pages/Vass-Zolt%C3%A1n-Kemence%C3%A9p%C3%ADt%C5%91/210108375673891 - kályhás - kerámikus: (művészi mázas, égetett cseréptárgyakat készít) A MAG (Kovács Margit alkotása) - csempe és cserépkészítő: Életfa - Páll  Réka és Páll Domokos alkotása Veleméri sindü - tetőcserép  Kerámikus - Józsa Judit alkotása KeramiaART alkotása - fazekas: "A felszálló füsttel egy időben egy anyag tűnik el világunkból visszavonhatatlanúl. A katlanban a négy őselem, a víz, a föld a levegő, és a tűz  összeölelkezéséből egy új anyag születik, a KERÁMIA. Hírnök is egyben, hogy a végtelen idővel együtt vigye hírűl a jövőnek az EMBERT aki alkotott." - Kovács László fazekas - A fazekas: a) mesterember, aki agyagból korongolt és égetett edény készítésével foglalkozik;  – b) megkülönböztető megjelölése azoknak a mestereknek, akik az agyag egyik fajtájából,  a → tűzálló agyagból készítenek  főleg → fazekat, ill. más sütésre és főzésre alkalmas edényféleségeket;  formájukat tekintve fennálló edényeket, ill. mázatlan külsejű, de belül ólommázas edényeket.  (Irod. Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas) A fazekasság égetett agyagból használati tárgyak, elsősorban edények előállításával foglalkozó ősi mesterség. A fazekasságból fejlődött ki a kerámia, kerámia művészet. A kerámia készítő művészt egyszerűen keramikusnak vagy keramikusművésznek nevezzük. Kovács László fazekas munkái Józsa János korondi fazekasmester- Józsa Judit alkotása Fazekas edények - Hollókő 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság Kollár Szabolcs fazekas, népi iparművész Gyenesdiásról: - porcelánfestő, porcelánkészítő: Herendi porcelán - agyagszobrász: Csalogatós bujáki leány magyar tánc - Józsa Judit alkotása, Müller Éva fotó - üveges, üvegfúvó: - gerencsér vagy fazekas:  (fazekas, agyagedények, korsók készítője) - kőfaragó: - mészégető:  Égetett meszet gyártó (személy), aki mészkő hevítésével égetett építési kötőanyag-alapanyagot készít. A mészégető ember kemencéje az erdőben van.  A mészégető család az erdőben él.  A mészégető kemencét fával fűtik. Kemence, amelyben a mészkövet hevítik, hogy égetett építési kötőanyag-alapanyagot gyártsanak. A munkások begyújtás előtt megépíti a mészégetőt mészkőből.  A mészégető kihűlése után kiszedik az égetett meszet. Élelmiszer alapanyagok feldolgozásával foglalkozó, -és hozzájuk kapcsolódó mesterségek: - molnár - vízimolnár vagy hajómolnár  (őrlés) - pék, sütő:  (kelesztés, dagasztás, sütés) - mészáros, - hentes:  (taglózás, vágómarha feldolgozás),  - hentes,böllér (szúrás, sertés feldolgozás)  - kocsmáros - fogadós - sörfőző: - szikvízkészítő: - borász, szőlész: - méhész: Fonott kaptárak A méhészet A mézelő méh (lat. Apis mellifica L.) tenyésztésével és hasznosításával foglalkozó termelési ág. Fontosságára jellemző, hogy a méznek mint édesítőszernek, és a viasznak mint a gyertya alapanyagának (→ gyertyamártás, → gyertyaöntés) a 18. sz. elejéig alig volt versenytársa. Különböző formái a méhészet fejlődési fázisait is jelzik: - A zsákmányoló méhészet még nem tervszerű, nem tenyésztő tevékenység. A méhészek természetben vadon élő, a fák odvaiban és sziklaüregekben meghúzódó méheket keresik fel (méhvadászat), a rovarokat füsttel elpusztítják és a lépeket elrabolják. – Az erdei méhtartás (élőfás méhtartás) az erdőben megtalált méhcsaládok helyi továbbtenyésztése. Nyílást vágnak az erdei fa odvába, ezt ősszel rendszeresen kinyitják, a méheket füsttel elkábítják és a lépek egy részét kiszedik. Az erdei méhes fát a megtaláló rendszerint tulajdonjeggyel látja el. – A paraszti méhészek méheiket az erdőről hazahozott faodukban (→ köpű), szalma-, gyékény- és vesszőkasokban (→ méhkas) házak eresze alatt, kertben vagy → méhesben, néhol → kelencében tartják.  A méhlakások utánozzák a méhek természetes odúit, belül tágas térből állnak, amelybe a tetejéhez és az oldalához erősítve építik fel lépjeiket.  A → méznyerés több vonásában hasonló a zsákmányoláshoz.  A méheket ősszel elpusztítják vagy újabban, nyár végén üres kasba űzik át (→ kidobolás).  A méhcsaládok természetes úton, rajzással (eresztés) gyarapszanak.  A fára, bokorra kirepült rajt rúdra akasztott méhkasba rázzák bele.  Ez a forma az elmúlt századok legjellemzőbb hagyományos, népi méhészete.  – A 19. sz. második harmadától, a kiemelhető keretű → kaptárok és a → mézpergetők felfedezésével vette kezdetét a gazdaságilag intenzív, a tudományos megfigyeléseket is lehetővé tevő, modern méhészet, amely azonban széles körű népi gyakorlatba csak az utóbbi évtizedekben került.  A gyarapítás a nagycsaládok kettéosztásával, a méznyerés a méhek pusztítása nélkül a lépek kiemelésével történik.  – A népi méhészet tudásanyaga a tartásmód, a rovarok betegsége és gyógyítása tekintetében gyér, gyakran téves (pl. sült hússal történő etetés).  – Az európai ember a prehisztorikus idők óta zsákmányolja és tenyészti a méheket.  Az ókori mediterrán kultúrák, a germánok, a szlávok, a finnugorok és más népek méhészetéről szinte a legkorábbi híradásaik is említést tesznek.  A magyarság ismerte a méheket.  A mézhez valószínűleg csak a zsákmányolás útján jutott, esetleg ismerhette az erdei élőfás méhtartást is.  A honvisszafoglalás után a köpüs és a kasos méhészet vált uralkodóvá, de fennmaradt a zsákmányolás is.  A 10–13. sz.-ban a kolostorok voltak a méhészet központjai, de korán megjelent a méz a jobbágyok tizedadói között is.  A 17. sz. közepétől számos → méhészkönyv látott napvilágot.  (Irod. Szabadfalvi József: Méhészkedés a szatmári Erdőháton (Ethn., 1956); Boross Marietta: Méhlakások a Néprajzi Múzeum gyűjteményében (Népr. Ért., 1963); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); H. Kerecsényi Edit: A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Népr. Közl., 1969); Balassa M. Iván: Élőfás méhtartás a Kárpát-medencében (Ethn., 1970).  - A méhtartáshoz gazdag → hiedelemanyag kapcsolódott.  Kezdve a méhek megszerzésén: még a vadméhek elrablásának emlékét őrizheti az a hiedelem, hogy a pénzen vett méhcsaládban nincs haszon, csak ha búzán cserélik.  Még jobb a lopott méh, – ezért a méhlopást nem tartották bűnnek.  A lopások és a → rontás megakadályozására így többféle szokás terjedt el: egy sodort fonálra annyi csomót kötöttek, ahány méhcsaládja volt a gazdának, minden csomót egyenként a kashoz érintettek, majd mindannyiszor sarkon fordultak; szentelt vízből készített sárral tapasztották körül a röpítőlyukat; magas kerítéssel vették körül a méhest, → szemverés megelőzésére, asszonyoknak a méhesbe nem volt szabad belépnie.  Az idegen méhek, a „rablóméhek” garázdálkodása ellen templomból szerzett port hintettek a kas alá; egy karóra lókoponyát tűztek a méhes elé; úrnapi szentelt ágat tűztek a kasokba; farkasgégét dugtak a röpítőlyukba vagy vörös posztót húztak át rajta.  De nemcsak a méhek harciasságát kívánták fokozni, hanem azt is kívánták, hogy szelídek legyenek s ne szúrják meg gazdájukat: ezért juhtejjel kenték be a kas száját; tejjel mosott fehér gyapjút húztak át a röpítőlyukon; a méhész saját vizeletével kente be a kezét; fenyőszurokkal füstölt maga körül.  Serényebb munkára kívánták ösztönözni a méheket azzal, hogy hangyabolyt szórtak a kas alá.  – Karácsony napján néhol mézszüretet tartottak: a gazda megnézte a kasokat és amelyikből lehetett, mézet vett ki, hogy barátainak kóstolót küldjön, akik cserébe a tányért búzával töltve küldték vissza.  Ezt a búzát a kasba öntötték.  – A méhek kieresztése → József napján van (márc. 19.).  A néphit azt tartotta, hogy ilyenkor a méhesgazda semmit ne adjon ki a házból.  A méhész-babonák meghatározták a kieresztés hasznos napját: ez a szerda vagy csütörtök.  A kieresztett méhek elrajzását úgy próbálták megakadályozni, hogy pipafüsttel, vízhintéssel, kaszát és sarlót pengetve jártak a raj körül.  Általánosan ismert hiedelem, hogy a méh Salamon király bogara, s az a tiltás, hogy a méhre nem szabad azt mondani, hogy megdöglik, hanem csak azt, hogy meghal.  Azt tartották továbbá, hogy ha ellopják a kasból a méhanyát, akkor a többi még mind meghal. (→ még: tudós, → tolvajlás a tudóstól)  (Irod. Kovács S. János: A méhekről való hasznos beszéd (Ethn., 1891); Pápai Károly: A palóc faház (Ethn., 1893); Berze Nagy János: Farkasgégén eresztett... (Ethn., 1938); Bakó Ferenc: A faépítkezés emlékei Heves megyében (Az Egri Múz. Évkve, 1967); Füvessy Anikó: A méhészettel kapcsolatos vándorkereskedelem Észak-Borsodban (Ethn., 1971). Továbbá itt:  - A méhek és a méz:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-meh.html  - pálinkafőző: pálinkafőző üst - vincellér:  (régebb a szőlők kezelésével és megőrzésével, illetve nagyobb szőlőknél az azokban előforduló munkák felügyelésével megbízott személy volt) - szakács - csokoládé készítő - kürtöskalács - készítő: -  mézeskalácsos, mézes, bábos, mézesbábos: Ütőfás mézeskalács Mézeskalács festése - gyertyamártó - gyertyaöntő - gyertyakészítő: (a mézes társszakmái a méhviasz-feldolgozásból adódóan) A gyertya a lélek lángolása! Régi gyertyamártó edény - cukrász - a mézes mesterségből alakult ki  (édesség és tortakészítés) - sajtkészítő: - házi tészta készítő: - gyümölcsaszaló - szappankészítő: Piros Pont alkotásai - házi kozmetikum készítő - növényszárító - fűszeres: - kalmár  (régi kereskedő) - olajütő: (olajos magvak olajtartalmának kinyomására szolgáló technikai eljárás műhelye,  felszerelése és gazdája) - üveges, üvegfúvó - szitaszemszövő: - szitás: Fémekkel dolgozó mesterségek: - kohász, öntő, olvasztár:  (a bányászatból vált ki) vas, és egyéb fém (réz, bronz, sárgaréz stb.) Olvasztár - Hincz Gyula festménye A kohászat A kohászat a vas és más fémek érceikből való kinyerésével, finomításával, ötvözésével, öntésével, képlékeny alakításával, hőkezelésével, szerkezetének és tulajdonságainak vizsgálatával, valamint az alkalmazott gépi berendezésekkel foglalkozó komplex tudomány. Vas- és fémkohászat    A szűkebb értelemben vett kohászat a metallurgia, amely a fémek ércekből való kinyerésével foglalkozik, csoportosítható az alkalmazott technológia jellege szerint: tűzi kohászat (pirometallurgia), hidrometallurgia, elektrometallurgia. A fémek szerinti csoportosítás: vaskohászat (ide tartozik a vas és acél előállítása), fémkohászat (az összes „nemvasfém” előállítása). Vaskohászat A vaskohászat két fő területe: a nyersvasgyártás és az acélgyártás. - Fémkohászat A fémkohászat a „nemvasfémek” érceiből való előállításával (metallurgiájával) foglalkozó tudomány és gyakorlati technológia összefoglaló elnevezése.  A fémkohászaton belül elkülönítik a könnyű- és a nehéz- vagy színesfémek kohászatát (a nehéz- és a színesfémek elnevezést a gyakorlatban szinonimaként használják). A könnyű- és nehézfémek közötti választó vonalat általában a 4,5 kg/dm³ sűrűségnél vonják meg. A gyakorlat szempontjából legfontosabb könnyűfémek az alumínium, a magnézium és a titán. A színesfémek között a réznek, a nikkelnek, az ólomnak és a cinknek van a legnagyobb jelentősége. Az első fém, amit az ember nagy valószínűséggel megismert, az arany volt. A termésarany rögök hamar felkelthették az emberek figyelmét, amiket kalapálással munkáltak meg. Ez a termésarany 0,2–38% ezüsttel, kevés rézzel és még kevesebb vassal volt szennyezve. Az arany lágy volta miatt szerszámkészítésre nem volt alkalmas, ezért – és szép színe miatt – ékszereket készítettek belőlük. Az ember gyakorlatilag az arannyal egy időben ismerte meg a rezet is, ami szintén előfordul a természetben elemi formában. A kohósítására is hamar sor kerülhetett, mégpedig feltehetőleg véletlenül. A tűzbe került rézérc (pl. malachit) redukálódhatott, így megmunkálható rézdarabot kaptak. A rézolvasztás módszere már az i. e. 7–6. évezredben ismert volt. Az ólmot és az ónt az i. e. 3000 körüli évszázadokban már ismerték.  A cink a réz ötvözőjeként jelent meg először, feltehetően cink-oxid tartalmú rézércek redukciója során került a rézbe. A legkorábbi ónbronz leletek az i. e. negyedik évezred végéről származnak, a mai Irán területéről. Az alumínium előállítására csak igen későn került sor, pedig előfordulásának gyakorisága 8% a földkéregben, amivel a harmadik helyen áll az oxigén és a szilícium után. Alumíniumot – hiteles adatok szerint – 1807-ben állított elő Humphry Davy, noha ez még vassal szennyezett alumínium volt. Tiszta alumínium kísérleti előállítása 1825-ben a dán Ørsted, majd két évvel később a német Wöhler nevéhez fűződik. Az iparszerű gyártás a timföld Bayer-féle és az alumínium olvadékelektrolízissel (Hall–Héroult-eljárás) való előállításával valósult meg. - Porkohászat A porkohászat olyan eljárás, amely fél- és készterméket fémporokból állít elő. - Öntészet Olvadt fém öntése Az öntészet feladata és célja az, hogy a megolvasztott fémet egy üreges öntőformába öntve öntvényeket állítson elő. Az öntészetet számos szempont szerint lehet csoportosítani. Az öntött fém milyensége szerint: vas- és acélöntészet, fémöntészet (minden, ami nem vasalapú). Az öntési módszer szerint: gravitációs öntés, nyomásos öntés. Az öntőforma anyaga szerint: homokforma, fém kokilla, egyéb. Az öntés termékei igen változatosak. Öntéssel készítik például a gépállványokat és házakat, háztartási gépek, járművek, elektrotechnikai eszközök stb. alkatrészeit. - Képlékeny alakítás Képlékeny alakítással a képlékenyen alakítható fémeket alakítják. Eljárásai a kovácsolás, a hengerlés, a húzás, a kisajtolás, a csőhengerlés, a folyatás, a lemezalakítás stb. - Fémtan A fémtan (régebbi nevén metallográfia) a fémek és ötvözetek tulajdonságait fémfizikai alapokon tárgyaló és vizsgáló tudomány. Ezen belül foglalkozik a fémek és ötvözetek szerkezetével, a szerkezetvizsgálat módszereivel, a fémek mechanikai tulajdonságaival, a mágneses tulajdonságokkal, a korrózióval stb. - Tüzeléstan A kohászati tüzeléstan a kohászati folyamatokban használatos kemencékkel, kazánokkal és más melegítő berendezésekkel, fűtő és hőcserélő berendezésekkel, tűzállóanyagokkal, energiahordozókkal és égéstermékekkel, tüzelési módszerekkel stb. foglalkozó tudomány. - harangöntő  (…a harangokat megszentelte) A HARANGÖNTÉS: A harangöntés a templomi vagy profán célú harangok előállításának művelete. Az első harangok az 5. században készültek. A 18. századig a harangöntők egyben ágyúöntők is voltak. A harangok bronzból és acélból készülnek. harangöntő  műhely A harangöntés: A harabgöntő, templomi harangot készítő mesterember.  Az első tulajdonképpeni templomi harangok az 5. sz. első éveiben Itáliában készültek, később Franciao.-ban, Angliában, majd Németo.-ban is elterjedtek.  A mesterség hazánkban valószínűleg a 11. sz.-ban honosodott meg.  Eddig legrégibbnek ismert harangunk a Szeged melletti Kereset pusztán került elő.  A középkor folyamán jelentősebb harangöntők voltak Kassán, Eperjesen, Iglón, Besztercebányán, Pozsonyban, Győrött, Esztergomban, Pesten, Budán, Vácott, Brassóban stb.  Az általuk készített harangokon legtöbbször latin egyházi szövegek olvashatók, a készítési adatokat ritkán tüntették fel.  A harangöntők virágkora a 15–16. sz.-ra esett. A 17. sz.-ban szokásban volt a harangok zálogba adása is.  Nógrád megyében a 17. sz. első felében népi harangöntés alakult ki.  Ezek a kis súlyú, öntési hibás harangok ma már aránylag ritkák.  A 18. sz.-ig a harangöntők ágyúöntők is voltak. Némely városban harangöntő dinasztiák alakultak ki.  A 18–19. sz.-ban vándor harangöntők a helyszínen is öntöttek harangot.  Előfordult az is, hogy ágyúból vagy rézpénzből készítették.  A 19. sz. első felében a Felső-Tisza vidékén magyar nemesi családok foglalkoztak harangöntéssel.  A harangokat súlyra fizették.  A múlt század utolsó negyedére a harangöntők száma nagymértékben csökkent, noha kisebb csengők (→ csengőöntő), rézüstök, vasalók stb. készítésével is foglalkoztak.  A magyar néphagyományban a haranghoz sokféle monda fűződik (→ harangmonda).  A tradicionális közösségi életben falun és városon egyaránt egészen a legutóbbi évtizedekig a szakrális szerep mellett a harangoknak nagy jelentősége volt más vonatkozásban is (jeladás, riasztás, tiszteletadás, ünnepköszöntés stb.).  Cigány csengőöntők is sokszor hivatkoznak arra, hogy szüleik harangöntéssel is foglalkoztak.  Ezeken a harangokon azonban a legtöbb esetben az állatok nyakába való nagyobb csengőket kell érteni, (→ még: harang)  (Irod. Kemény Lajos: Magyarországi ágyú és harangöntők (Arch. Ért., 1903); Csatkai Endre: A vasmegyei harangöntőkről (Vasi Szle, 1937); Patay Pál: Évszázados harangok (Bp., 1963); Patay Pál: Régi harangok (Bp., 1977). - réz- és bronzműves, üstkészítő, réztárgy- és rézfúvós-hangszer készítő: Törteli Üst - vésnök, pénzverő: Körmendy Gyula ötvös - vésnök mester munkája  - puskaműves: Zord Gábor munkája - kovács -, vasverő -, A kovács… elsősorban patkókat és vasalásokat készítő fémfeldolgozó mesterember. Régi magyar neve: vasverő. Elődeink a kovácsmesterséget már a honvisszafoglalás előtt is gyakorolták, ill. foglalkoztak a vas előállításával (→ vasművesség). A kovácsmesterség valószínűleg a honvisszafoglalás után vált önállóvá, majd a 14. sz.-ban több ágra is szakadt (→ lakatos). A falusi vagy patkolókovács főleg a paraszti munkaeszközök készítésével, javításával, lovak, tehenek patkolásával foglalkozik, szerepe egy község vagy táj életében jelentős. A mesterségnek különféle szakmai típusai alakultak ki, így van cigánykovács, uradalmi kovács vagy gépészkovács, községi vagy kommenciós kovács. Többnyire közülük kerültek ki a múlt század elejétől a paraszti munkaeszközöket újító, feltaláló emberek. Legtöbbjük állatgyógyítással is foglalkozott, volt, aki baromorvosi iskolát végzett. Szerszámaik legjavát, a különféle kalapácsokat, fogókat, vágókat maguk készítették, az üllőket, fujtatókat manufaktúrákban vásárolták. Szinte valamennyi munkát hagyományos kézi kovácsolással készítették. A mesterség családon belül sokszor nemzedékeken át öröklődött, gyakorlásához igen sok hiedelem fűződik. (→ még: kovácsműhely) (Irod. Szabó György: Falusi kovács a XV–XVI. században (Folia Archeologica, 1954); Bartha Antal: Honfoglaláskori kovácsmesterségünkről (Történelmi Szle, 1958); Jasiewicz, Zbigniew: Studia historyczno-etnograficzne nad kowalstwem wiejskim w Wielkopolsce (Poznan, 1963); Bodgál Ferenc: A kovácsmesterség kutatása (Miskolc, 1968).) Kép forrása: Illés Vanda Anna szakmán belüli tagolódás alapján ismert:  - patkoló- vagy patkókovács  (lópatkolás),  - míves munkák Mesterei, műlakatos, műkovács, (vas és fém anyagokból, dísz, és iparművészeti tárgyak készítői), - borotva-, serpenyő-, kapa-, olló-, csapda-, ár- és körző-, szeg- és szegecs-, sarló-, kasza-, szer- és szerszám-, balta- és fejsze-, kalapács-, fúró-, lánc-, fegyver-, és a műszerkovács stb. Tojáspatkoló: Patkolt tojás - fegyverkovács, kardcsiszoló, csiszár: Szabó István fegyverkovács - ónműves  (ónedény- és dísztárgykészítő mélyhúzással, mélynyomással és forrasztással) - lakatos, lakatkészítő,  kivált belőle a karosszériás, géplakatos, mezőgazdasági géplakatos - drótos, drótostót - esztergályos - köszörűs, késes - bádogos, edény -, és épületbádogos - vízvezeték készítő, vízvezeték-szerelő  (kialakulása idején a bádogos mellékfoglalkozása volt) - kolompáros:  (Üstfoltozó cigány, rézműves, bádogos) - ötvös: (művészi fémmegmunkálással foglalkozó szakember) - aranyműves, ezüstműves, ékszerkészítő (ma együttes a képzése az ékszerkészítő és a drágakőcsiszoló foglalkozással) Nyers Csaba alkotása Tarsolylemez készítő ötvös - Józsa Judit alkotása Révész Sándor - ötvös - Boldogasszony gyűrű A KÖSÖNTYŰ (ékszerkészítő mesterség) Kösöntyű: 1. A melltű, hajtű egyik fajtája. 2. A 14. sz. vége óta ismert elnevezés többféle ékszer és öltözetdísz (nyaklánc, karkötő, csat) megjelölésére, ’felfüggesztett, felakasztott (dísz)’ jelentéssel. Nemesfémből készült női, tűvel ellátott melltű, hajtű ékszer. Melltű: a mell-, ill. derékrészen elhelyezett női ruhadarabok összeerősítésére szolgáló fémtű, amely többnyire rögzíthetően záródik, vízszintes fekvésben. https://www.facebook.com/kati.gabor.5/posts/1017851131569923 Gránátköves hajtű - kösöntyű Hétfalusi csángó öv és kösöntyű Hétfalusi csángó kösöntyű - tűzzománckészítő : A tűzzománc vörös- vagy sárgaréz, esetleg vaslemezre készül speciális szilikáttartalmú festékkel.  A vizes festék felhordása és száradása után 850 °C-os égetés következik. Tündérvilág - Paál Sándor alkotása Tűzzománc ékszer  Kiss Zoltán tűzzománcos munkái - tűkészítő - ráspolyvágó  (reszelő) - órás:  (mechanikus órakészítő és órajavító) Kép forrása: Illés Vanda Anna - aranymosó Lovakkal kapcsolatos -, és bőrhöz kapcsolódó mesterségek  : - lovász - lovas termékek, lószőrékszer-készítő - lócsiszár (a lókereskedő, mert eladandó lovait azáltal teszi tetszetősebbé, hogy a ló testét sokat keféli és törölgeti, mintegy kicsiszolja, hogy fényesebb legyen) - bőrdíszműves, szíj-, nyereggyártó...szíjjártó, nyerges: Szíjgyártó - Rehorovics Anita festménye - kovács, patkoló kovács:  - varga, csizmadia - , cipész, suszter, bocskoros, bocskorkészítő: Csizmadia mester - Hornok Magdolna festménye Csizmadia - cipész műhely - kesztyűs - sapka -, és csákókészítő: - viseletkészítő: Fehér Jánosné viseletkészítő népi iparművész munkája, A Népművészet Ifjú Mestere Madarász Kathy Margit Ferenczy Noémi díjas textilművész alkotása - tímár:  A bőrt, nyersbőrt kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterember régies neve.  Bőrök kikészítésével, cserzésével foglalkozik. - varga, cipész:  A bőr kikészítésével és egyszerűbb lábbeli készítésével foglalkozó kisiparos. Kép forrása: Illés Vanda Anna - nemezkészítő:  A gyapjúfeldolgozás másodlagos terméke.  A legősibb textilanyag, melyet gyapjúból, víz segítségével, erős gyúrással, kézzel készítenek. Kaszás Ákos népi iparművész, nemezkészítő mester - szűcs: A szűcs ruházkodásra alkalmas szőrös bőrök szabásával, varrásával és kikészítésével foglalkozó mesterség. A szűcsök eltérően a tímároktól és a vargáktól szőrős bőrök kikészítésével és feldolgozásával foglalkoznak. Míg a szűcsök a bőrt a rajta levő szőr miatt dolgozták fel, addig a vargák, tímárok a szőrt eltávolították. - subás, subakészítő, subavarró: - Kefekötő: - kulacskészítő: - bőrtárgykészítő, népi bőrműves: bőrműves mester - Koszta Zoltán: https://www.facebook.com/zoltan.koszta.54/photos?lst=100000351385479%3A100000696161309%3A1469522105&source_ref=pb_friends_tl 2014 Hévíz - Nyári Napfordulós vásár és mulatság Bőrműves, népi iparművész, Dancsecs Diána Keszthelyről: - szaruműves: - dobkészítő: (bőr- fa- és fémmegmunkálással) "A sámándob nem játék, s nem:  fegyver! Nincs ára, nincs meghatározható tárgyi minősége! SZEMÉLY, ERŐLÉNY, SZENT PARIPA, ŰRJÁRMŰ - ezért kell a hozzá való jogosítvány, nem való bárkinek! A láthatatlan jogosítványt mindannyian csak évtizedek kitartó tanulásával és fejlődésével érdemelhetjük ki! A dobok ugyan úgy teremtmények mint mi emberek, fontos szakrális síkok mozognak a létrejötténél, az állat bőrén keresztül egy ÉLŐLÉNY "szelleme" is munkálkodik,  a tulajdonos LÉNY szellemi és lelki minősége is benne lesz, valamint a saját LÉNYEM szakrális lelkisége is hozzáadódik. Nagy ERŐVEL bíró, gyönyörű PARIPÁK, egyedi hangzások jöttek létre így az elmúlt időszakban." - Heffner Atilla Keresztes Heffner Atilla Keresztes dobkészítő mester - kötélverő: - szappankészítő: - fuvaros: Miknyik Mihály - A fuvaros, papír ceruzarajz Mesterségek a pusztában: - pásztor A pásztor foglalkozás ősi állattartó mesterség, de életforma is. A különböző állatfajok pásztorainak más-más nevet adtak. Tájtól függően és az életkörülményeknek megfelelően lassan kialakult ezek közt az emberek közt egy sajátságos hierarchia, melyet szokásként vittek tovább íratlan törvényeikben. Pásztorportrék ünneplőben... Juhászlány vótam, juhászné vótam, még az uramnak is az összes ivadéka juhász vót mind, mind… Az én szüleimnek az eleje úgy, hogy a dédöregapjának a dédöregapja is mind juhász vót… (Tóth Józsefné Papp Julianna Szül.: 1916. Juhász-feleség; Ókígyós.) Az én elődöm mind pásztordinasztia vót. Az ükapámtul visszamenőlegesen is. Én az vótam, az apámék is azok vótak, a bátyám is az vót, pásztorember vót… Hát így éltünk tovább! (Deák Antal Szül.: 1923. Kanász számadó; Orosi-puszta.) Gyűjtötte és lejegyezte: Harangozó Imre Megleltem: Papp Zsolt oldalán A Pásztormunka A pásztortársadalomban fönnáll egy belső tagozódás. Ez koronként és térségenként eltérő módon és többféle rendezőelv szerint alakult ki. Ezek egyike a foglalkozási, mondhatnánk "szakmák" közötti rangsor, ami nagyban függött a táj adottságaitól és így a legeltetési lehetőségektől, - ennek következtében attól is, hogy az adott "szakma" hány fővel képviseltette magát azon a vidéken. Azonban fel lehet állítani egy általános, elterjedtebb rangsort, melyek itt fontossági sorrendbe vannak szedve: -      csikós – „lópásztor”, a ménes legeltetője, őrzője -      gulyás - azaz marhapásztor, a gulya őrzője -      juhász – juhpásztor, a juhnyáj őrzője -      kondás, kanász – disznópásztor, a konda vagy falka őrzője - előbbi minden este hazahajtotta, utóbbi kint teleltette a disznókat azaz ,,ridegen tartotta" - csordás és a csürhés – az istállóban tartott,  csak napközben kihajtott négylábú állatok őrzője. -      A szárnyasok őrzésével többnyire gyermekek lettek megbízva,  így mindenütt a rangsor végére kerültek,  ezek közül a libapásztor, a ludas említhető meg itt. A fontossági elsőbbségért mindig nagy "verseny" folyt a csikós és a gulyás között. Egyes tájakon (Nagykunság, Hortobágy) a csikós vezette a pásztorrangsor elejét, másutt (Nyírség, Bodrogköz), ahol kevesebb volt a csikós, a gulyás állt az élen. Érdekes kivétel, hogy a Bakonyban és Somogyban - és általában a Dunántúlon - a rangsort a kanász, később (20. század) a juhász vezette. A másik féle sorrend már a tapasztaltságtól, rátermettségtől (és így többnyire a kortól) is függött, ezek: -      számadó – a legelőre hajtott állatokért a legeltetési időszakban anyagilag is felelős személy, - az uradalom, majd a falu vagy a gazdaság fogadta föl egy-egy szezonra. Majd ő jelölte ki, fogadta föl segítőit,a bojtárokat, így tulajdonképpen ő alá tartozott az összes felfogadott pásztor. Távollétében az öregbojtár, vagyis az első bojtár helyettesítette. Az öregbojtár után következett a többi bojtár, és a sor végén a ,,tanuló" - akisbojtár. -      bojtár – az állatok őrzésével közvetlenül megbízott ember. Becsei kisbojtár További elnevezések, névváltozatok, szokások -      birkás - a nyugat-európai juhfajták pásztora, míg a régi magyar fajták őrzőjét juhásznak hívták továbbra is -      bács, bacsó - a számadó juhász neve a magyar nyelvterület északi részén -      monyator - fiatal pásztor, pásztorfiú (fehér fordított bundája van és bundasapkája) A juhász kifejezés a magyar nyelvben eredetileg ihász formában élt, mai alakját a nyelvi illeszkedés során nyerte el. - csikós (lópásztor) A csikósok egykor igen megbecsült tagjai voltak a magyar társadalomnak.  Jellegzetes lószerszámot használnak ma is, ez az úgynevezett patrac, a heveder nélküli nyeregféleség. Terelőeszközük a saját maguk készítette, díszes karikás ostor,  mellyel a ménest terelik.  A KARIKÁS OSTOR A "karikás" jelző onnan származik, hogy e típusú ostort gyakran – bár korántsem általánosan – forgó karika közbeiktatásával erősítik a nyeléhez.  A karikást leginkább a csikósok használják, mesterségük jelvénye, címere, de más pásztorok is alkalmazzák.  A karikás faragással, szíjfonatokkal, sallangokkal, pillangókkal díszített.  A karikás sok részből tevődik össze, s tájanként igen változatos az egyes részek elnevezése.  Általánosnak mondható a nyélhez erősítő szíjkötés neve: a telek.  A karikás derekát kötél köré 6, 8 vagy 12 vékony szíjból, ágból fonja a pásztor.  Az ehhez csatlakozó csapó egyes szíjból áll, a csapó végére kerül a sudár, ami a cserdítéskor a durranó hangot adja. A karikás ostorral való bánni tudás ma már a hagyományőrzés része is. (Forrás: wiki alapján) A csikósok legfontosabb társa a hátaslovuk, melyet sok mindenre megtanítanak.  Régen hasznos módszer volt a ló-fektetés, így az éles szél és a támadók elől is megmenekülhetett ló és lovasa. Ma a csikós bemutató ügyességi gyakorlatai között ló-fektetés, ló-ültetés és kendőlopás is szerepel. Egy történet szerint ... ...réges-régen egy német úr fogadást kötött egy alföldi csikóssal, hogy az ő kutyája okosabb a lónál. A német úr azt állította, hogy a kutya azért okosabb, mert utasításra leül, lefekszik - erre a csikós bebizonyította neki, hogy az ő lova is képes ugyanerre.  Azóta ez a mutatvány a csikósok körében hagyománnyá vált. A csikósoknak nem volt más eszközük, amivel megvédjék a méneseiket a rablóktól és a vadállatoktól, ezért megtanultak mesterien bánni az ostorral, ami nem csak fegyver lett, hanem játékaikban is szívesen használták. Külön attrakciónak számít a puszta-ötös. Puszta ötös - Koncz Csaba festménye Maga a produkció abból áll, hogy a csikóslegény a két hátulsó ló hátán állva hajtja a magyaros stílusban összefogott lovakat. Koch-ötösnek is nevezik, mert sokáig úgy tartották, hogy a bravúros mutatványt Ludwig Koch osztrák festő álmodta vászonra 1923-ban. A kiváló magyar lovas, Lénárd Béla keltette életre a képet. OMÉK 1958 (Első magyar Puszta ötösfogat Lénárd Béla hajtásában ): video: http://www.youtube.com/watch?v=_tVKhy7OXVE Régi metszetek között kutatva nemrég egy cirkuszi plakátra bukkantak, mely 1845-ből származott. A képen magyaros kantározású, összefogott együttes két hátulsó lován állva a magyar csikós összesen kilenc lovat hajtott. Ma már a csikósok egymás rekordjait döntik meg, már 16 lovat is hajtottak egyszerre. Igen jól betanított, rendkívül ügyes lovasemberekre van ezekhez a bemutatókhoz szükség, hiszen az erős iramban hajtott lovakon bemutatott puszta-ötös valóban igazi lovas bravúr. Nincs asztalom, sem székem… Csikósélet a Hortobágyon: video: http://www.youtube.com/watch?v=BqJ9_sE1_U8    Csikósok video: http://www.youtube.com/watch?v=gCp6AzMSZLQ Beszélgetés egy öreg csikóssal Balmazújvároson Nagy Lajos beszél pár szóban a régi dolgokról, csikóséletről, karikás készítésről. video: http://www.youtube.com/watch?v=3y2dKq2QePs Lófektetés: A pusztai élet során gyakran előfordult, hogy a betyároknak rejtőzködniük kellett lovaikkal együtt a pandúrok elől. A lovaknak csendben és nyugodtan kellett feküdni a lovasok mellett. A karikás ostor csattogtatásával demonstrálják, hogy semmilyen zaj nem zavarta meg a lovakat, és így nem árulták el hol rejtőzött a betyár. A ló hátán állás: Ez segítette a betyárokat abban, hogy a magas fűben, a nádas mögül, minél messzebbre láthassanak el a pusztában. A képen: a lóültetés,ez az úgynevezett kutyaülés, ami igen nehéz és természtellenes pozíció a ló számára. (Forrás: "lovasblog") Ezt a filmet ajánlom. hortobágy (1936) http://www.youtube.com/watch?v=YxCael_i5EY Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor) video: http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ Kanásztülök használata. Balmazújváros (kanász = disznópásztor) video: http://www.youtube.com/watch?v=0_lCGORSccM A juhász... a juhokat őrző pásztor általános elnevezése. Juhász (Sólyom László) jellegzetes kalapviseletben és bajusszal (Vésztő, Békés m.) A tájanként változó neve egyúttal a pásztorszervezeten belüli helyzetét is meghatározza. Az Alföldön és Erdélyben általános a bács, bacsa vagy → bacsó (oláh eredetű szó, de a szláv nyelvekben is ismert) elnevezésű juhpásztor, az urasági vagy közös nyájak ivar és kor szerint elkülönített csoportjait őrző → bojtárok →számadója, gazdája. Juhász kampóval juhászkampó A nyájjuhász a Tiszántúlon több gazda tulajdonát képező közös (anya-, kos-, ürü-) nyáj pásztora. Juhász a Hortobágyon A Duna–Tisza közén a nem fejős (pl. meddő) nyájakat őrzi, függetlenül attól, hogy annak egy vagy két gazdája van. Juhász szűrkabátban (Sárvár, Vas m.) Juhász csuklyás szűrben, hátulról Erdélyben a csobán és a pakulár (román eredetű szó) a közös nyájak számadóit vagy bojtárjait jelenti. Juhász Erdélyben A magatarti juhász (Alföld) (újabban maszek juhász) kevés földű vagy föld nélküli juhos gazda, falkáját bérelt legelőn tartja. Juhász - Pálnagy Zsigmond festménye Székelyföldön a fejős juhász segítségét (az Alföldön → esztrengahajtó) román eredetű szóval monyatornak nevezik. Csillagszemű juhász - Páll Domokos kerámia alkotása A juhász terelőeszköze a → karikás. (→ még: birkás, → magatarti juhászat) (a Magyar Néprajzi Lexikonból idéztem. Tudom én, hogy hűséges társa a puli, és a csikósok használják inkább a karikást. ;-) Úgy látom, hogy át kell írjam a Lexikont ;-)  Köszönet Papp Zsoltnak a segítségéért!) Papp Zsolt - juhász É-hevesi ünneplő juhászviselet (Mikófalva, Heves m.) A hátibőr vagy kacagány,  mely voltaképpen egy egész, szárazon kitört juhbőr, melyet a juhász szőrével befelé fordítva vet hátára, úgy, hogy a mellső lábakkal nyakában, a hátsókkal derekán kötöz össze. Juhász maga készítette elej- és hátibőrben (20. sz. eleje, Hajdúszoboszló) (Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp, 1914); Földes László: Esztena und Esztena Genossenschaft bei den Szeklern (Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa, Bp., 1961); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965). Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor) video:  http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ - posztókészítő:  (a finomabb gyapjúszöveteket előállító gyapjútakács) - pipás: - fafaragó: Kanalas József munkája - szaruműves, fésűs, csontfaragó  - szoborfaragó - szövő:    - szűcs: Úgynevezett teljes szakma: a nyúzást követően a szőrös bőrből készíti bonyolult vegyi és fizikai eljárásokkal a különféle ruházati termékeket - résszakmái a kesztyűs (bőrkesztyűkészítő) - és a kucsmás (kucsmakészítő) - szűrszabó: Zalai Károly szűrszabó   Bihari szűr - takács:  Szövéssel foglalkozó iparos.Vászonkészítő szövőmester. - viseletkészítő: - révész:  A folyóknál a révnél csónakkal vitte át az utast a másik oldalra. - pákász: A lápvidékek lecsapolásáig komplex halász, vadász, növénygyűjtő életformája volt a lápok, mocsarak vidékén élő falvak lakóinak. Pákász eszközök - halász - tőzsér  (Marhakereskedő) - gátkészítő - kőfaragó Továbbá:  - Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html - Magyar hímzések és motívumok kincsestára: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html  - A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html ...és még további népi mesterségeink...: - kárpitos - népi építészet - állatpreparátor  Az állatok kitömésével foglalkozó személy. - borbély: Egy olyan foglalkozást jelöl, amibe hajvágás, borotválás és a szakáll fazonigazítása tartozik.  Régebben kisebb műtéteket (például sebek összevarrása) és fogászati beavatkozásokat (főleg foghúzás) is végeztek. Kép forrása: Illés Vanda Anna - seborvos -  mesemondó és játszóházas - lakodalmas, vőfély:  Násznagy, az ünnepélyes lakodalmat megszervező férfi, afféle falusi ceremóniamester Avasújfalusi vőfély  Kőrösfői vőfélyek (Forrás: Wikipédia/Magyar Néprajzi Lexikon) VÁSÁRNAPTÁR január vége - Méhész találkozó  - Kaposvár február közepe - Méhész találkozó  - Szekszárd február vége - Méhész találkozó - Székesfehérvár március 15. - Magyarok Vására - Kiskunhalas március vége - április eleje - Táncház Találkozó április közepe - Fazekas találkozó - Naszály április vége - Fazekas találkozó - Zalaegerszeg Falumúzeum május eleje - Gizella napi vásár - Veszprém május eleje - Korona Vásár - Székesfehérvár május közepe - Múzeumok Majálisa - Budapest június eleje - Városmajori Búcsú - Budapest XII. kerület június eleje - Kékmadár Fesztivál - Kalocsa július eleje - Fazekas találkozó - Magyarszombatfa augusztus eleje - Méhész találkozó - Jászberény augusztus eleje - Cserépvásár - Veszprém augusztus közepe - Kurultáj - Bugac augusztus 20. - Mesterségek Ünnepe - Budapest szeptember közepe - Szekszárdi Szüreti Napok szeptember vége - Pásztortalálkozó - Csákvár október eleje - Mihály napi vásár - Debrecen október közepe - Magyarlukafa december eleje - Fazekas találkozó - Kecel december eleje (dec. 23-ig) - Adventi vásár - Debrecen (Forrás: donko-manufaktura) NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek! Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását. Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is. Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk. ...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei. Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik! Továbbá: 1. Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/vilagszep-tunder-ilona-osmagyar-legenda.html 2. Hargita: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/hargita.html 3. MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/moldvarol-s-moldvai-csangokrol.html 4. Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/nyergesteto-magyar-tortenelem.html 5. A pozsonyi csata: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/a-pozsonyi-csata.html 6. Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/magyar-mitologia-es-rovasok.html 7. Az utolsó Táltos: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/az-utolso-taltos-magyar-monda-wass.html 8. Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html 9. Az Arvisurából - részlet 1 – 2.: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html 10. A magyarság ősi gyógymódjai és vallása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/solyomfi-nagy-zoltan-magyarsag-osi.html 11. A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥ http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/a-magyar-szent-korona-igazi-rejtelye.html 12. Húsvéti népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html 13. CSABA KIRÁLYFI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csaba-kiralyfi.html 14. A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV! http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html 15. MIENK VAGY ERDÉLY: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/02/mienk-vagy-erdely.html 16. Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/meseterapia.html 17. A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html 18. Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html 19. Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/oktober-szureti-honap-szuret-es-szureti.html 20. Székelykapuk: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html 21. A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html 22. Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html 23. Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html 24. Pünkösd: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosd-csiksomlyoi-legenda.html 25. Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html 26. Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html 27. László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html 28. Szent Márton a néphagyományban:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/szent-marton-nephagyomanyban.html 29. KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html 30. November - Szent András hava: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/november-szent-andras-hava.html 31. Az őrségi = ősrégi jelkincs: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/az-orsegi-osregi-jelkincs.html 32. Miklós - napi hagyományok itthon: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/miklos-napi-hagyomanyok-itthon.html 33. Téli népszokások: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/teli-nepszokasok.html 34. A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-teli-napfordulot-feny-szuleteset.html 35. A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-nepmuveszet-mint-magyar-nep-szakralis.html  36. A szólásainkban rejlő tudás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-szolasainkban-rejlo-tudas.html 37. A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-tanc-magyar-neptancok.html 38. Magyar hímzések és motívumok kincsestára: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html 39. Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html 40. A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html 41. Népi mesterségek listája:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/nepi-mestersegek-listaja.html 42. NÉPI MESTERSÉGEK - MESTEREK BEMUTATÁSA  -  Hornok Magdolna festőművésznő alkotásai által: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/03/nepi-mestersegek-mesterek-bemutatasa.html - Bányászat: http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/09/banyaszat.html Szeretettel, Gábor Kati web oldalam: hagyomanyorzoink.hu blog oldalam:  http://www.emf-kryon.blogspot.com

Az őrségi = ősrégi jelkincs A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház nem csupán egy különleges szépségű őrségi szállás, hanem a magyar írástörténeti kutatások fontos terepe is.  A szálláson megpihenő vendégek megtekinthetik a portán kialakított Sindümúzeumot és meg is beszélhetik a szállás írástörténész gazdájával a szakterület napirenden lévő kérdéseit.  A veleméri Cserépmadár szállás utcafrontja liliomokkal Mivel a szálláson megpihenő vendégek és az utcáról betérő látogatók között - nyilván a Sindümúzeum ismertté válásával párhuzamosan - egyre több néprajzkutató, régész, történész és nyelvész akad, ezek a beszélgetések gyakran érdekesek és tanulságosak.  Van annak némi bája, amikor a Sindümúzeum tárgyai segítségével az ELTE tanárának sikerül bebizonyítani, hogy az ELTÉ-n a székely írás humanista feltalálásáról máig oktatott szégyenletes kitalációnak nincs tudományos alapja, de ellenkezik a székely írás és a magyar népi jelkincs tényeivel.  A Sindümúzeum tevékenysége elsősorban az őrségi jelkincs feltérképezésére összpontosít (összhangban a szállás tájjellegű voltával), ezzel egyúttal a magyar népi jelkincs és a székely írás eredetét, összefüggését is tisztázza.  Mindeközben az írás kialakulásáról, tehát a világ számára is érdekes, eddig félreértett kultúrtörténeti folyamatról is lényeges megállapításokra jutunk (az írást nem a könyvelés, hanem az ősvallás igényei hívták életre). Az Őrségben a mai napig készítenek kőkori eredetű jelekkel ellátott edényeket.   A lap alsó felében lévő táblázatok alapján belátható, hogy az őrségi jelkészlet lényegében azonos, vagy rokon egyrészt a magyar népi jelkészlettel, másrészt az antik írásrendszerek (a székely és a hettita hieroglif írás, valamint az indiánok legkorábbi jelrendszerének) jeleivel.  Az ezer évvel ezelőtti vallásváltás miatt ma már sem a néprajztudomány, sem az őrségi fazekasság nem ismeri az őrségi népi jelek eredeti jelentését, vagy ilyen tudásra csak kivételesen akad példa, mint a rontáselhárító tárgyként megőrzött veleméri sindü égigérő fáján lévő "us" (ős, isten) jel esetében.  A mintakincset azonban máig alkalmazzák, sőt esetenként a jelek óvó-védő szerepének az emléke is megmaradt (például az X alakú jelet is így ismerik a néprajzkutatók, a jobb fazekasok pedig a tejesköcsögökön máig alkalmazzák).  Az archaikus őrségi fazekasjelek a székely rovásírás jeleivel azonosak, egy szó- és mondatjeleket alkalmazó íráshasználati mód emlékei.  Elolvasásukat és megértésüket az 1990-es években az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunka, a székely betűk akrofóniájának rekonstruálása tette lehetővé.  Ez azt eredményezte, hogy a legfontosabb jelek esetében ma már tudjuk, hogy a rovásbetűink milyen szójelből alakultak ki, s ezek segítségével el tudunk olvasni, meg lehet érteni néhány elfeledett őrségi fazekasjelet, az ősvallás jelkészletéből reánk maradt rövid írásos üzenetet. A szállás vendégei és a Sindümúzeum látogatói olyan tudással gazdagodhatnak, amilyennel sehol másutt nem találkozhatnak.  Ahogy azt többen megfogalmazták: Kinyílt előttük egy addig ismeretlen világ.  Ebből, a szálláson folytatott kutatómunka eredményeiből, nyújt ízelítőt az alábbi néhány cikk.    Szárnyas napkorong üdő jellel:    Csótár Rezső szentgyörgyvölgyi fazekas pohara a több ezer éves szárnyas napkorong minta őrségi változatával;  a székely írás segítségével minden részlete elolvasható;  az elemi jelek a szár "Úr", a jó "folyó" és az üdő/idő szavakat rögzítették (ezeknek a székely írásban az "sz", a "j" és a sugaras napot ábrázoló "ü" betű felel meg) Egy őriszentpéteri tál jelei: Az őriszentpéteri tál a Szikszay Edit Néprajzi Gyűjteményből    Az 1773-ban készült szép őrségi tál a jelhasználatot illetően átmeneti állapotot tükröz. Ebben a korban a pogány hagyományok már évszázadok óta visszaszorultak, az ősvallás szertartásait rég elfeledték, legfeljebb a népies babonaság szokásai között maradtak meg valamelyest.  A török idők a faluközösségek hagyományait elpusztították, a régi rend az ország nagy területein megsemmisült.  A török időket követő idegen telepítések sok tájegységünkön nem csak a magyar hagyományok helyreállítását tették lehetetlenné; hanem azt is megakadályozták, hogy a töröktől kiürített területeket a magyar parasztság újra benépesítse.  A szerencsésebb vidékeken, ahol az eredeti lakosság megmaradt, a fazekasok ugyan még őrízték a régi jelképeket, de azokat már alig értették, elsősorban díszként hasznosították őket.  Feltehetően ennek köszönhető a fenti őrségi tál "díszítése" is. A tál közepén a körbe zárt pontot találjuk, egy forrást ábrázoló napjelképet (a napisten minden jó forrása), amely a felülnézeti világmodellek közepét szokta jelezni. Körülötte azonban nem négy, hanem öt "eget tartó fa" képszerkezet van, pedig a világmodellekben négy (esetleg nyolc) szokott szerepelni a hasonló jelképekből.  Ugyanez mondható el a Ten jelek és a "Nagy Óg" mondatjelek számáról is.  A Nagy Óg mondatjelek és párhuzamaik jellegzetes sarokjelképek voltak, ezen a tálon azonban sormintává degradálódtak.  Ezen az őrségi tálon az "n" (nagy) és az "o/ó" (Óg) jelek is vízszintesek, ahogy azt a képszerűségük megköveteli.  A nagy jel ugyanis egy dombot ábrázol (ilyen a hettita hieroglif írás "nagy" szójele is), az "o/ó" jel pedig az ég boltozatát (az eurázsiai mítoszokból azt is tudjuk, hogy az égbolt ívének szélei azért hajlanak vissza, mert a Föld sarkához ütközvén, kicsorbultak).  A székely rovásírásban e jelek függőleges állásúak, mert pálcába róni csak függőleges és ferde vonalakat lehet, vízszinteseket nem. A tál napjelképe és az azt övező öt "eget tartó fa" kompozíció az ég jel csúcsán található, ami egyrészt utal a sarok hegyén álló égigérő fára (az egész kompozíció virágszerű, s az archaikus cserépedényeken lévő virágok az égigérő fa jelképei szoktak lenni).  Az ég jel felbukkanása azt jelzi, hogy amit a tál közepén látunk, az az égi világ, közepén az Istennel. Az őrségi tál közepén a székely írás "ly" (lyuk) jelével azonos napjelképet találunk;  ez a jel a sumer írásban a "kút, forrás", a kínai és az egyiptomi írásban pedig a "Nap" jele (mert a Nap minden jó kútfeje és forrása)    Az őrségi tálon többször is megjelenik az "eget tartó fa" képszerkezet, amelyben a fa népmeséink Tejúttal azonos égigérő fája, amely ez esetben is kettőskereszt alakú; a kettőskereszt istenjelkép, a székely írás "gy" (Egy) jele Az őriszentpéteri tál Ten jele (a szó a magyarok Istenének régi neve, isten szavunk második szótagjával azonos);  a nikolsburgi ábécében megtalálható "nt/tn" (Ten) jel megfelelője Az őriszentpéteri tál "ég" jele az "eget tartó fa" képszerkezet jelszerű változata, a székely "g" (ég) jellel azonos    Az őriszentpéteri tál "nagy Óg" mondatjele fentről lefelé a székely írás "n" (nagy) és "o/ó" (Óg) jeléből alkotott montázs;  Óg Básán uralkodója az Ószövetség szerint a sémi népek honfoglalása előtt;  a görögök Heraklészként emlegették és a szkíták ősapjának tartották;  neve a magyar sarok (szár Óg) "Óg király" szóban is fennmaradt  (a sarkoknak külön istene volt, mert csak ott érintkezett egymással a Föld és az ég) Egy szentgyörgyvölgyi csupor jelei: A szentgyörgyvölgyi csupor a körbefutó "négy jó" (négy folyó) felirattal Szentgyörgyvölgy az Őrség egyik települése, jelei is őrségiek.  Az egyik szentgyörgyvölgyi falunapon a község kultúrházában volt kiállítva néhány régi szentgyörgyvölgyi tárgy, közöttük a fenti cserépedény is.   A rajta lévő jelek miatt lefényképeztem.  A csupor testén két szójelből álló mondat ismétlődik körbe-körbe, ezért nem lehet tudni, hogy balról jobbra, vagy jobbról balra kell-e olvasni ezt a mondatot; amint azt sem, hogy a két jel közül melyik az első. A négy függőleges vonal a magyar számrovás 4-es számjele. A kacskaringó alakú jel a "jó" szójele (ugyanezt jelenti a csukcs szójelek között is).  A jó szavunk az Isten egyik állandó jelzője;  egykor "folyó" jelentésű is volt - ezért ábrázol a jel egy égig csapó hullámtarajt.  Ez az égbe vezető folyó a Tejút, amely az ősvallás szerint azonos az égigérő fával és az Istennel. Azaz a körbefutó és ismétlődő mondat a "négy folyó" értelmet rögzíti.  Ez a négy folyó az Éden négy szent folyója, amelyek az archaikus cserépedényeinken rendszeresen felbukkannak legalább a hun kor óta (azonban a leggyakrabban csak négy függőleges hullámvonal képében).  A négy szent folyó a Tejútból kapja és viszi tovább az isteni teremtő erőt jelentő vizét a Föld négy tájára. A szójelekkel írt "négy jó" (négy folyó) mondat;  ezen az ábrán jobbról balra olvasható el, de - mivel a körbefutó jelsornak nem ismerjük a kezdőpontját - a helyes olvasási sorrend lehetett balról jobbra haladó is Egy szentgyörgyvölgyi korsó jelei: A szentgyörgyvölgyi világmodelles korsó oldalnézete Ezt a korsót is azon a fentebb említett falunapi kiállításon volt szerencsém lefényképezni.  Áldja meg az Isten azokat, akik megőrizték és kiállították!  Jól tudták, hogy kincseket őriznek és állítanak ki.  Bizonyság ez arra, hogy a régi házak padlása és a fel nem tárt műgyűjtemények egy sor értéket rejthetnek még a magyar írástörténet kutatója számára.  Ez az első pillantásra nem feltűnő korsó fontos tudományos kérdéseket segít eldönteni. Azt ugyanis, hogy voltak-e, vannak-e a székely írásnak szójelei;  a székely betűk szójelekből alakultak-e ki;  s e jeleket a magyar nép alkotta-e meg? A szentgyörgyvölgyi világmodelles korsó felülnézete;  a székely írás "ly" (lyuk) jelének közepén van a lyuk, a korsó nyílása A szentgyörgyvölgyi korsó világmodellje (fotógrafika) A szentgyörgyvölgyi korsó világmodellje két dolgot tesz nyilvánvalóvá: - Egyrészt azt, hogy a korsó "díszítésének" megalkotói ismerték a felhasznált jelek jelentését (a lyuk szójele a korsó száját jelöli ki). - Másrészt azt, hogy az Éden (ennek térképe a felülnézeti világmodell) és az edény (archaikus népi cserépedényeink állandóan visszatérő témája az Éden jelképes ábrázolása) szavak nem véletlenül, hanem az ősvallási képzetek közös gyökere miatt hasonlítanak egymásra. A szentgyörgyvölgyi világmodell lyuk szójele (a székely írás "ly" betűjének előképe) A körbe zárt pont, vagy két koncentrikus kör alakú jel az egyiptomi és a kínai írásban a Nap jele, a sumerben "kút, forrás" jelentésű, a székely írásban a "ly" betű.  A székely írás elődjét jelentő magyar hieroglif írásban ez a jel a lyuk szójele (erre példa a most elemzett szentgyörgyvölgyi korsó jele is). A szentgyörgyvölgyi világmodell ég szójele (a székely írás "g" betűje és a kínai lolo írás "ég" szójele azonosítható vele) Bél isten jele rontáselhárító szerepkörben: A magyarszombatfai Czugh Zsuzsa fazekas által készített hagyományos őrségi tejesköcsög az X alakú rontáselhárító jellel, Bél isten jelével Az X alakú jelről tudja a néprajztudomány, hogy apotropaikus, azaz óvó-védő jel (tejesköcsögökön, meg tetőcserepeken szolgált), de nem tudja megmagyarázni, hogy miért éppen ilyen alakja van az óvó-védő jelnek.  A székely rovásírás segítségével azonban kideríthető, hogy ez a jel (amely ma a "b" rovásbetű), eredetileg Bél fiúisten jelképe volt.  A jelforma a négy szent folyó térképe, amelyek forrása a világ szakrális közepén (azaz belsejében) található.    Magyarszombatfai tál Föld jellel:    A magyarszombatfai tál A magyarszombatfai tál Czugh Zsuzsa magyarszombatfai fazekas tulajdonában van, a műhelyében megtekinthető.  A nagyapja készítette vagy 80 évvel ezelőtt.  A tál mintája egy szép felülnézeti világmodell, amelynek legfontosabb alakzatai a székely írás "f" (Föld) jelét juttatják az eszünkbe.  Amíg azonban a székely jel lineáris, ezen a tálon részletgazdag, képszerű ábrázolást találunk.  A tál jelmontázsa többféle értelmezést és megközelítést tesz lehetővé, de ezek ugyanazt az ősvallási témát járják körül. A körbe zárt kereszt, vagy X a székely rovásírás "f" (Föld) jelével azonos A tál közepén lévő X a székely írás "b" (Bél) jelével egyezik meg; az Ararát tövében eredő négy szent folyó (Halüsz, Arakszész, Tigris, Eufrátesz) térképe (ezek a vize az ősvallási képzet szerint a hegy tetején álló, az Istennel azonos Tejútból származik) A körbe zárt pont a székely írásban a "lyuk" jele (egy szokásos napjelkép) A sugaras napábrázolás a székely írás sugaras Napot ábrázoló "ü" (üdő) jelével azonosítható A világmodell négy sarkán a hegyet ábrázoló sarok jelek vannak, amelyek a székely írás "s" betűjével és a szentgyörgyvölgyi tehénszobor sarok jelével is kapcsolatot mutatnak Az "eget tartó folyó" képszerkezet a Tejutat ábrázolja A tál "folyó" jeleinek egyike; a székely írás hullám alakú "ak" (patak) és "ü" (ügy) jeleinek rokona    Magyarszombatfai korsó a négy szár mondattal: A magyarszombatfai korsó felső részén a négy és a szár szójele fut körbe;  alatta pedig (a feje tetejére állítva, azaz a korsó közepe felől nézve) a nagy ég mondat ismétlődik A négy szár mondat A nagy ég mondat Az "us" (ős, isten) szójele Veleméri rajzos sindü (tetőcserép) az égigérő fa ábrázolásával; a fa tetején a székely írás "us" (ős) jele látható, amely a hettita hieroglif írásban az "isten" szójele Az ősi jelek jelentését illetően a régi tudásból alig maradt meg valami.  E sorok írója fedezte fel, hogy a magyar népi jelkincs a székely rovásírás jeleivel összevethető, sőt a segítségükkel megérthető és esetenként el is olvasható.  Az fenti cserépen látható veleméri égigérő-fa ábrázolás "ős" jele segít elfogadni a fenti állítást. Ugyanez a jel a hettita hieroglif írásban az "Isten" jele.  Isten szavunk "ős Ten" értelmű - azaz ős szavunk is az Istenre vonatkozik.  Az egyezés nem véletlen, hanem rendszerszerű, mert a hettita hieroglif írásnak kb. 20 jele megtalálható a székely írásban is.  Ráadásul a hettita "Isten" szó Estan-nak hangzott - vagyis az egyezés genetikus. Antal József, a fenti cserép néhai gazdája szerint a sindüre "az Isten valamicsodája" van rajzolva s ennek tulajdonította, hogy az 1928-as nagy vihar idején nem sérült meg a tető.  Berze Nagy János pedig azt írja az égigérő fáról szóló kötetében, hogy a magyar nép az Istennel azonosította ezt a fát.  Mindebből - és a hasonló párhuzamok sorából - nyilvánvaló, hogy a veleméri (őrségi, vagy magyar népi) jelkincs egyértelműen azonosítható egyrészt a székely írással, másrészt a hettita írásban is megjelenő ősvallási eredetű jelkinccsel. Jóma (is)ten mondatjele:    A magyarszombatfai tál égigérő fát ábrázoló, a székely írás segítségével elolvasható mondatjele a Jóma ten "jó magas isten" szöveget rögzíti. A lyuk szójele: Magyarszombatfai tányér a szár és lyuk szójelekből alkotott felülnézeti világmodellel Az atya szójele: A magyarszecsődi templom freskójának részlete az atya jelével A magyarszecsődi katolikus templom belsejében szép freskókat találunk.  Közülük mutatunk be egyet a fenti képen, amelyen a székely írás atya szójelét találjuk meg az égigérő fát jelképező virágzó növény tövében.  A jelet ma a székely írás "ty" (atya) jeleként ismerjük.  A magyarszecsődi alkalmazás (az "atya jeléből növő virág" képszerkezet) nem példátlan a magyar népművészetben, hortobágyi szarukürtön és nógrádi hímzésen is van párja.  Azt az ősvallási eredetű vallási tételt fejezi ki, miszerint az atyaisten minden életerő és bőség forrása.  Az ábrázoláshoz azért használták a székely írás atya jelét, mert ez a képszerkezet általánosan elterjedt és közismert volt.  Az Eurázsia észak-keleti részén elterjedt, ősvallási jelentőségű égigérőfa-ábrázolások jellegzetessége, hogy a fa székely jelek párhuzamából áll, vagy ilyeneket is tartalmaz (mint pl. a gjunovkai szkíta nyeregdísz eget tartó fája).  Ez a magyarszecsődi ábrázolás ennek az ősvallási hagyománynak megfelel. A magyarszecsődi templom Dana ten mondatjele:    A magyarszecsődi templomnak van egy másik írástörténeti jelentőségű emléke is.  Fettich Nándor régész ugyanis készített egy rajzot a templom keleti végéről, a tetőcsúcs alatt található jelekről.  Ezek téglából vannak kialakítva, be vannak vakolva és meszelve.  A templom leírásai már igen korán megemlítik őket.  Aki ma veszi őket szemügyre, csak három keresztet talál a templom oromzatának csúcsán.  Fettich Nándor régész rajzán azonban a középső keresztnek még van egy kalapja, amely a nikolsburgi székely ábécé "nt/tn" (Ten) jelével azonosítható.  Ugyanez a jel fordul elő a székelyderzsi rovásírásos téglán is.  S amiképpen a székelyderzsi téglán nem tudtak mit kezdeni vele a megfejtők, azonképpen a magyarszecsődi templom ormán is zavaró körülménynek bizonyulhatott.  Lehetséges, hogy valamelyik restaurálás alkalmával a talán egyébként is szétfagyott kalapot leverték a középső keresztről s azt csak Fettich Nándor rajza őrizte meg nekünk. A jel a "d" és az "nt/tn" ligatúrája. A magyarok Istenének régi nevét (a Ten d-vel kezdődő változatát) őrzi az Erdélyben ma is használatos "Dana verjen meg!" mondáshoz hasonlóan.  Isten szavunk ugyanis egy ma már nem értett jelzős szerkezet, eredetileg am. "ős Ten".  A Ten szótagnak (a régi névnek) felel meg a Dana, vagy az Anonymusnál fennmaradt Du istennév. Fettich Nándor rajza a magyarszecsődi templomról, az oromzat csúcsán a Du/Dana ten mondatjellel;  ma - talán egy restaurálásnak "köszönhetően" - csak három kereszt látható ugyanott A magyarszecsődi Du/Dana ten (Du/Dana isten) mondatjel Fettich Nándor nyomán A Du/Dana ten - mai magyarsággal: Du/Dana (is)ten - ligatúra ismert előfordulása a székelyderzsi rovásírásos téglán;  a téglára jobbról balra a "Miklós, Du/Dana (is)ten papp(j)a" mondatot írták    A mártonhelyi Szent kristóf-freskó jó szójele:    A mártonhelyi Szent Kristóf-freskó fényképe Az elcsatolt Muravidék egyik települése Mártonhely (Martjanci), amelynek gótikus temploma a székely "j" betű eredetének kérdését is megvilágítja.  Van ugyanis a templom keleti falán egy hat méter magas Szent Kristóf-freskó.  Ez a szent a vállára emelve vitte át a kis Jézust egy folyón (a folyó a Tejút lehet). Kristóf ma már nem szerepel az egyház hivatalos szentjei között, de a freskó ma is hívja a híveket a misére.  A szent öltözete jellegzetes sztyeppi eredetű magyar viselet, amelyre jellemző a méltóságot jelölő öv.  A freskót készítő mester a folyó ábrázolását a jó "folyó" szavunk szójelével oldotta meg, azaz nem képet festett a folyóról, hanem egy képszerű jeleket alkalmazott.  Ezek a jelek egyrészt képszerűen jelölik a hullámfodrokat, másrészt fonetikusan is rögzítik a jó szavunkat, amelyik abban az időben még őrízhette a "folyó" jelentését is.  Ez a jelszerű ábrázolás magyar jelenség, összefügg a magyar jelkincs ősiségével, az írás és a rajz - a magyar kultúrában tapasztalható - szoros rokonságával. Ez a szójel csak emlékeztet a székely írás "j" betűjére.  A freskótechnikának megfelelően ívesen kanyarodik, azaz nyoma sincs benne a rovástechnológia miatt később kialakuló szálkásságnak, merevségnek. A freskó alapján belátható, hogy a székely "j" betű a jó szójeléből alakult ki, s a ma ismert formája a rovástechnológia következménye. A mártonhelyi Szent Kristóf-freskó A freskón a jó "folyó" szót  rögzítő jelek Az egyik mártonhelyi jó "folyó" szójel (ebből a formából alakult ki a székely írás 1-eshez hasonló "j" betűje)    Az ország szójele: Regedei régi cserépedény az ország jelével A Föld szójele egy veleméri sindün: Veleméri rajzos sindü a székely írás X alakú "b" (Bél, belső) és körbe zárt kereszt alakú "f" (Föld) jelének párhuzamából alkotott felülnézeti világmodellel (az egy forrásból négy irányba tartó, a Földet négy világtájra osztó szent folyók ábrázolásával) A jó "folyó" szójele: Korsó Fraz Simon őrségi gyűjtéséből a jó "folyó" kacskaringó alakú jelével A víz jele: Veleméri rajzos sindü a körbe zárt pont alakú lyuk jellel (napjelkép) és a hullámvonal alakú víz (folyó) jellel A szár szójele: Szentgyörgyvölgyi tál a szár jellel A sarok szójele: Vas megyei lepedőszél az égigérő fa és (a tulipánokban) a világhegy ábrázolásával (a sarok szójelével) Dana isten és az ég jelképe: Veleméri festett láda felülnézeti világmodellel;  a kereszt alakú világábrázolás a székely "d" (Dana) megfelelője lehet;  a világmodell negyedeiben az eget tartó folyó képet találjuk, amely a székely "g" (ég) és "j" (jó) megfelelőiből alkotott ligatúra Hasonló írástörténeti tanulságokkal szolgál a honlapunkon olvasható cikksorozat és a veleméri Sindümúzeum, a magyar hieroglif írás egyetlen múzeuma. A magyar jelkincs rétegei és párhuzamai táblázatokban: Székely jelekkel azonos magyar népi hieroglifák táblázatának eleje (e jelek megtalálhatók, vagy a felbukkanásuk várható az Őrségben is) Székely jelekkel azonos magyar népi hieroglifák táblázatának vége (e jelek megtalálhatók, vagy a felbukkanásuk várható az Őrségben is) A székely írásból hiányzó "ország" jel; valamint ligatúrák és ábrázolási konvenciók a magyar népi hieroglifák között Az őrségi jelkészlet egy része megtalálható a veleméri rajzos sindükön is; e táblázatban bemutatjuk ezek hettita, kínai és indián megfelelőit is Az uralmi jelvényeinken (a Szent Koronán, a jogaron, a koronázó paláston és a címerben) alkalmazott jelek és rokonságuk táblázata Székely szójelekkel írt mondatok őrségi edényekről, honfoglaláskori és Árpád-kori ötvöstárgyakról, uralmi jelvényeinkről, valamint az énlakai és a tusnádi rovásfeliratból. A Szent Korona székely rovásjelekkel rokon hieroglifái; (e táblázatok Varga Géza szerző és a forrás (www.csinyalohaz.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók) Dél-dunántúli hieroglifikus feliratok: Illegális fémkeresés eredményeként évek alatt összegyűlt, jelentős mennyiségű régiség jutott el a közelmúltban a Magyar Nemzeti Múzeumba (sajnos, a legértékesebbeket előzőleg már külföldre vitték).  A tárgyak restaurálása és leírása jelenleg folyik.  E cikkben néhány fémtárgy írástani elemzését kezdjük el.  (1) Fellelési körülményeikből csak az ismert, hogy valahol a Dél-Dunántúlon kerültek nejlonzacskóba.  A kutató által velük együtt őrzött (a jelen cikk témáját nem képező) további tárgyak a XIV-XVII. századra jellemzőek.  E századoknál a most tárgyalt hieroglifikus feliratok – pogány gondolati rendszerük miatt – idősebbnek tűnnek. 1. ábra.  Az írástörténeti-vallástörténeti környezet hieroglifikus írásemlékei Az újonnan előkerült dél-dunántúli írásemlékek (anyaguk, méretük, stílusuk, állapotuk és jelhasználatuk alapján) azonos kulturális forrásból valók.  Jeleik egyeztethetők a sztyeppi ősvallás jeleivel; amelyek a népi és az egyházi jelkészletben (1. ábra), valamint a székely írásban napjainkig fennmaradtak. Jelentést hordoz a tárgyak alakja is.  A felső rész általában az égi országot jelképezi (2), vagy a sztúpa alakját vette fel (4. ábra).  Egyes tárgyakon az alsó rész határozottan vékonyabb; mert az égbe vezető út, amit jelképez, szintén keskeny (nehezen járható). A töröttségük összetörve eltemetett sírmellékletre (egy pogány szokásra) utal.  A tárgyak a törékenységük miatt hétköznapi célra (például lószerszám díszeként) eleve használhatatlanok.  Rendeltetésük a halott búcsúztatásához kötődhetett: azért törékenyek, mert a temetéskor szokás szerint ketté kellett őket törni. A tárgyak és felirataik a holt léleknek mutatták az égbe vezető utat.  A jelek pontatlansága a poncolás és a hevenyészettség következménye (az írástechnológia ez esetben is meghatározta a jelformát). Formájukat és mondanivalójukat illetően is hasonló tárgyak a sztyeppi kultúrkörből (a szkíták, hunok, avarok és a honfoglaló magyarok hagyatékából) ismertek (2. ábra). 2. ábra.  A dél-dunántúli emlékek párhuzamainak felső része hármas tagolású (az égi országot jelzi), alsó részükön pedig az égbe vezető út elolvasható ábrázolása (hegyek sora, vagy égigérő fa) látható;  balról jobbra: szkíta "jó napistenhez (vezető) sarok",  avar "Egy (Is)ten országa", dél-dunántúli "Északi sarok országa", honfoglalás-kori "Magas kő országa", hun "Egy (szent, isteni) sarok"    A Dél-Dunántúl pogány hagyományai jórészt az avarhunoktól származhatnak; mert – leleteik alapján – a honfoglalók nem jutottak el jelentős számban e területre, miközben az avarok nagy tömegei élték meg itt a honfoglalást.  A hunok és az avarok használták a későbbi székely írás jeleit; ezért a csoportba tartozó írásemlékek karakterei székely jelekkel azonosíthatók.  Az új leletek a székely írás eredetéről, dél-dunántúli elterjedtségéről és jellemzőinek változásáról szolgáltatnak adatokat.  A jelek a szemünk előtt válnak képszerűből lineárissá és az ünnepi felhasználásból kialakuló hétköznapi alkalmazást dokumentálják.  A hozzájuk fogható dunántúli írásemlékek száma figyelemre méltó, de ezek – az íráshasználat hieroglifikus jellege miatt – nem közismertek (1. ábra). „Magas kő” töredék:    3. ábra.  A „Magas kő” töredék és a rajta lévő jelek párhuzamai; a toronytemplom ábrázolásából két hieroglifa alakul ki A „Magas kő” töredéken két szójel, a székely „m” (magas) és a „harmadik k” (kő) jel hieroglifikus előzménye látható.  E két szójel eredetileg a lépcsős toronytemplom, a „magas kő” ábrázolásának két oldala, azaz két lépcső rajza.  A paziriki és a tiszalöki szkíta írásemléken, valamint a karcagi csatkarikán e szójelek között egy harmadik jel is felbukkan, amely a toronytemplomon tisztelt isten nevét, (3) vagy jelzőjét  rögzíti.  (4) A „Magas kő” töredéken a két szójel sorrendje felcserélődött, összeállításuk így már nem felel meg a lépcsős toronytemplom természetes ábrázolásának.  Időközben ugyanis az olvasási sorrend megváltozása miatt, a tuzséri honfoglalás-kori lelethez hasonlóan (2. ábra), fel kellett cserélni a jelek sorrendjét.  Annak az évezredekig tartó átmeneti kornak az emlékei ezek, amikor a képjelből szójelek keletkeztek. (5) „Ragyogó, nagyon nagy folyó” töredék: 4. ábra.  A „Ragyogó, nagyon nagy folyó” töredék és jeleinek párhuzamai A „Ragyogó, nagyon nagy folyó” töredék felső részének körvonala egy sztúpa alakját, a hegyen álló folyó képzetét idézi fel.  (6) A tárgy csúcsdísze a székely írás „sz” (szár „úr”) jele, amely a Tejút/égigérő fa neve, a folyóval/fával azonos Isten jelzője.  A hegyen álló folyó tiszteletére utaló jeleket találunk az 531 táján a mervi oázisban készített Szent Koronán, a nagyszentmiklósi kincsen, a komáromszentpéteri honfoglalás-kori hajkarikán (4. ábra) és egy horezmi uralkodóábrázoláson is.  A törött tárgy alsó része szabályosan elkeskenyedik, a rajta lévő jelek elhelyezése azonban olyannyira pontatlan, hogy csak a párhuzamok alapján ítélhetjük a sarok szójelének (2. ábra).  A „sztúpa” testébe poncolt négy szójel a székely párhuzamok segítségével a „Ragyogó, nagyon nagy folyó” értelmet adja.  A korabeli hangzó olvasat ettől valamelyest eltérhetett: „Rá, nagyon nagy ügy”. (7) Töredék nehezen azonosítható jelekkel: 5. ábra.  Jellegzetes töredék, felül „Szár (is)ten”, vagy „Szár országa” olvasatú hármashalommal, középen azonosítatlan jelekkel, alul a „Magas kő” mondattal Az 5. ábrán látható töredék három értelmezési tartománya közül kettő jelentése tisztázható.  A tárgy felső részén a szokásos hármashalom-szerű körvonal jelenik meg.  A középső halomról letört világoszlop-jelkép a szár „úr” szójellel azonos. (8) A két vízszintes vonal között lévő poncolt jelek a részletezettség miatt nehezen azonosíthatók, balról jobbra talán az „ak” (patak, Heraklész), az „u” (ushu „őskő”) és az „sz” (szár) jelek követik egymást.  Az elkeskenyedő alsó részen az égbe vezető útra emlékeztetnek a „Magas kő” mondat lépcsőfokai. „Heraklész, a nagyon nagy folyó” töredék: 6. ábra.  A „Heraklész, a nagyon nagy folyó” töredék és jeleinek párhuzamai A töredék felső részén lévő csúcs az Istennel azonos világoszlop (Tejút, égigérő fa, sztúpacsúcs) jele; a székely rovásírásban az „sz” (szár „úr”) jele.  A két szélső kiemelkedéssel együtt hármashalmot képeznek s a „Szár országa” értelmet adják. (9) Középen, a két vízszintes vonal között lévő jelek szimmetrikusak, amint a vélük rögzített szöveg is az. (10) - A két szélső jel hullám alakú és vizet ábrázol, (11) a székely írásban az „ak” (patak, Oka, Ókeánosz, Heraklész) és „ü” (ügy „folyó”) jele. (12) - A középső tükrözött jelek az „n” (nagy) változatai. (13) A négy jel megközelítőleg az Ak, a nagyon nagy ügy hangalakot rögzíthette, aminek értelmét mai magyarsággal a „Heraklész, a nagyon nagy folyó/oszlop” mondat adja vissza. A jelvény alsó részén a szokásos sarok szójel maradéka (a székely írás „s” betűjének hieroglifikus előképe) látható. (14) Körbe zárt pont alakú jeleket hordozó töredék: 7. ábra.  Napjelképek egy töredéken A tárgyon látható körbe zárt pont alakú jelek a székely írás „ly” (lyuk) jelei.  Ez a lyuk a Napot jelenti, amelyet a vallásos hagyomány (Kőhalmi Katalin szibériai kutatásai alapján) az életfolyó forrásával azonosított. Összegzés: A rendelkezésre álló tudásunk és az írásemlékek száma nem elegendő a pontos, korabeli hangzó olvasatok megállapításához s erre talán soha nem is leszünk képesek, hiszen a múlt egy része visszavonhatatlanul elveszett (15).  A tárgyak rendeltetését és a rajtuk lévő feliratok értelmét azonban – úgy vélem – sikerült megközelíteni.  E leletek egy szkíta és avarhun gyökerekből táplálkozó honfoglalás-kori ősvallási hagyomány dokumentumai! A kis lemezeken felismerhető hieroglifikus jelrendszert (a székely írás ősét) ez az ősvallási igény hívta életre. Jegyzet: (1) A fényképeket Tomka Gábornak és Hajnal Zsuzsának köszönöm.  A budapesti hun jelvény néven bemutatott írásemlék párhuzamait képezik, amelyet korábban több régész hun cikáda fibulaként jellemzett.  Később e meghatározás megkérdőjeleződött.  A jelvény nem cikáda fibula, s a párhuzamai jobbára honfoglalás-koriak. (2)  A hármashalom az „ország” szójele. (3) Az iráni mitológia megőrizte Jima, az özönvíz előtti kor uralkodójának emlékét (vö. finn jumala „isten”!). (4) Ipolyi Arnold szerint az Isten jelzőit (pl. a jó jelzőt) a sztyeppről hoztuk. (5) A lépcsős toronytemplom rajzát eredetileg a természetazonos képnek megfelelően balról jobbra olvasták.  Ebből az egységes képből a bal oldali lépcső a „magas”, a jobb oldali pedig a „kő” szójelévé vált.  Amikor a rovástechnológia elterjedése miatt az eredeti írásirány megfordult és jobbról balra kezdték írni-olvasni az elkülönült jeleket, akkor alakult ki a dél-dunántúli töredéken látható szembefordított elhelyezés (3. ábra).  A hagyományos ábrázolási formák és az eredeti sorvezetés fennmaradása miatt ezzel párhuzamosan megőrződött a paziriki és tiszalöki változatokon lévő képszerűbb elhelyezés is, amit a karcagi csatkarika jelei illusztrálnak.  Az írás szabályai nem váltak kötelezővé, alkalmazási területenként eltérőek maradtak. (6) A sztúpa a világoszlop ábrázolása: alsó része a világhegy, csúcsa pedig a Tejút jelképe.  Az oldalán körbefutó lépcsők az égbe vezető út lépéseire emlékeztetnek. (7) A szójelek nem képesek a szó alakjának, például a ragozásnak a rögzítésére.  A két középső „n” (nagy) jelet az ábrázolás szimmetriája kedvéért tükrözhették (a sopronkőhidai sótartóhoz hasonlóan).  Az utolsó szójel olvasata ügy-nek hangozhatott, de a szónak akkor még „folyó” jelentése is volt (vö. a Feketeügy folyónév Erdélyben!). (8) A gnadendorfi vereten az oldalra hajló szélső halmok a Ten „isten” szójelét képezik, ezért a Szár ten „Úristen” olvasatot adják (5. ábra jobb felső sarka).  Erre emlékeztethet e töredék felső része is. (9) A szár megfelelője szerepel a szkíta Oitoszürosz (Utu szár, Időúr) napisten nevében is. (10) Talán egy versbe szedett ima részlete. (11) Szimmetrikus szövegek rögzítéséhez alakult ki e vizet ábrázoló jelek tükörkép formája? (12) Az „ak” és „ügy” jelnevek az ég (ék, ág, agy, Egy stb.) történelem előtti szócsaládjába tartoznak. (13) A nagy jelek szimmetrikus elhelyezése az Isten jellemzésekor a „nagyon nagy” kifejezésnek felelhet meg. (14) Az égbe vezető út a sarkok hegyén át vezetett, mert a négyszögletes Föld és a kerek ég csak ott érintkezett. Sarok (szár Ak „úr Ak”) szavunk Heraklésznek (a szkíták ősapjának) magyar neve. E név jelenik meg az ogur „Óg úr” szóban, pl. onogur és magyar (vö. Muagerisz!). (15) Ezek a leletek és a körülöttük kialakuló vita eldöntheti azt a vitát, ami a Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvóka előkerülésekor fellángolt.  Annak akkor az volt a lényege (bár ezt a vitatkozók nem mindig fogalmazták meg ilyen világosan), hogy a székely írást használták-e Erdélyen kívül is, hogy a székelység és a székely írás török eredetű-e, hogy a székely írás avarhun örökség-e, hogy a magyarság a hunok és az avarok utóda-e . A vitába csak az akadémikus tudomány arra érdemesnek tekintett szereplői szólhattak bele, ezért a kérdések megválaszolása elmaradt. Javasolt őrségi szálláshely: A veleméri Csinyálóházat (2 háló, 5 ágy, konyha/étkező, fürdőszoba, nagy terasz) egy nászutas párnak, vagy egy gyermekes családnak ajánljuk. Véle egy  portán van a Cserépmadár szállás, amelyet szintén ajánlunk (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér).  Ez egy százéves parasztház, amelyet gondos felújítás után az őrségi falusi turizmus szolgálatába állítottunk. Valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutas pár helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve - ezért érvényesül a csoportkedvezmény. Velemért a szerencsés adottságai kifejezetten alkalmassá teszik a falusi turizmus céljára, ezért szaporodnak itt is gombamódra a kiadó szobák, a parasztházból kialakított szállások és vendégházak.  Nagyméretű (50 főt, vagy többet befogadó) szállás, vagy panzió nincs a településen. A legnagyobb befogadóképességű veleméri szálláson (azaz nálunk) is csak 16 ágy áll a vendégek rendelkezésére.  Azon a dombon, ahol a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház is megtalálható (a Botszeren) három szomszédos szálláshely együttvéve is csak 35 vendéget tud fogadni (az egyik szobát, a másik lakosztályt, a harmadik vendégházat kínál) . Termálstrandot és wellness szolgáltatást az alsómaráci fürdőben (Szlovéniában) lehet legközelebb igénybe venni. - Cserépmadár szállás és Csinyálóház (Velemér). Villanyposta: [email protected] . Telefon: 06(20)534-2780. Honlap: www.cserepmadar.hu . A szállásdíj kifizethető üdülési csekk és SZÉP Kártya (Széchenyi Pihenőkártya) segítségével is. A veleméri Cserépmadár szállás Kamraszobájának festett ajtaja (részlet) A veleméri Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy, 3 fürdőszoba, konyha, étkező/előtér) valamivel olcsóbb a Csinyálóháznál, mert nászutasok helyett inkább csoportoknak, baráti családoknak van teremtve s érvényesülhet a csoportkedvezmény. Egész ház: Min. 3 éj és max. 6 fő esetén az egész ház 20 000 Ft/éj. Min. 3 éj és 7-11 személy esetén az egész ház 30 000 Ft/éj. 1-2 éjszakás foglalás esetén az egész ház 40 000 Ft/éj. Egy szoba: Tele szoba (3-4 fő) és min. 3 éj esetén 3 000 Ft/fő/éj. 1-2 éjszakás foglalás és nem tele szoba esetén 4000 Ft/fő/éj (valamint az üres ágyak után 1000 Ft/éj). A veleméri Cserépmadár szállás festett előszobafalának részlete Az Őrségben a falusi turizmus szálláshely fejlesztése terén jelentős előrelépés történt az utóbbi időszakban.  Ennek köszönhetően sok vendégház és egyéb szálláshely nyílt meg.  Van olyan őrségi falu, ahol nagyobb a turisztikai szálláshelyek fogadó kapacitása, mint a lakosság lélekszáma.  Szerencsére kereslet is mutatkozik irántuk, mert az Őrség éppen azt kínálja, amit a vendégek keresnek: a békét, a szépséget és a nyugalmat.  A városok zajában elfáradt ember természetes igénye a nyaralás egy pihentető környezetben.  Nem csak az évente két hetes pihenés (a családi nyaralás), hanem a falusi hétvégi üdülés is dukál (amely egyre hangsúlyosabb szokássá válik, a nyaralási szokások átrendeződésével).  Jellemző, hogy egy-egy megüresedett őrségi ingatlant, vagy csak néhány szobát az örökösök hasznosítanak szálláshely céljára. Veleméren - mivel a porták nincsenek bekerítve - a tyúkok élete is egy idill, ha nem találkoznak a rókával A jellemzően kicsi őrségi szállások békét és egyfajta őrségi hangulatot kínálnak.  Azaz itt egymásra talált a turisztikai kereslet és az, amit az Őrség lakossága a szállás terén nyújtani tud.  A vendég falusi parasztházat keres, ahol megtapasztalhatja a csendet és az Őrség természeti szépségeit.  A fogyatkozó őrségi lakosságszám miatt megüresedő szép házakból kialakítható kisebb szállások éppen ilyen célra alkalmasak.  Ez azt jelenti, hogy a parasztházakból kialakított kis őrségi szállás létjogosult. Részlet a veleméri Cserépmadár szállás Belső szobájából Hogyan illeszkedik e képbe a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház?  Nos, ez esetben is az adottságok határozzák meg a lehetőségeket.  Ezek a szállás céljára szolgáló veleméri épületek az egyik legyszebb (ha nem a legszebb) őrségi tájban épültek meg.  A dombtetőn lévő szállások körül virágzó rétek, néhány száz méterre patakok és erdők találhatók.  Jellemzője a portának és Velemérnek a béke és szépség.  Amikor egy végtelen csendben átaludt, pihentető éjszaka után kilépünk a teraszra és megrészegülünk a tájat átlengő boldog madárcsicsergéstől, vagy a virágzó árnyékliliomok illatától - akkor nehezen felejthető élménnyel gazdagodunk.  Évekig hálásan emlékezhetünk rá s erőt ad az elkövetkező munkához.  Az épületeket elsősorban őrségi parasztbútorokkal rendeztük be, amelyeket saját tervezésű elemekkel egészítettünk ki - de van egy múzeumunk is.  A Sindümúzeum látogatóinak rendszeresen megmutatjuk a szállásokat is, ha azokban éppen nincs vendég.  Az összhatásra jellemző, hogy belépve a szállás céljára átalakított épületekbe, a látogatók rendszerint megkérdezik egymástól: - Drágám, nem tudod, hogy mi miért nem itt szálltunk meg? A nyájas olvasó szerencsés helyzetben van, mert könnyen elkerülheti ezt a szemrehányásnak is beillő kérdést, ha az árak és foglalás menűpontra kattint. A veleméri Cserépmadár szállás utcafrontja orgonavirágzáskor (Forrás: csinyalohaz.hu) A magyar hieroglif írás A magyar hieroglif írásnak seregnyi emléke lehet a múzeumokban - de nem tudja elolvasni őket senki.  Most feltárjuk az egyik szép hieroglifikus írásemlékünk jelentését. A magyar fazekasság tehetségét páratlanul gazdag tárgyegyüttes bizonyítja.  Különösen jelentős a magyar fazekastárgyak mintakincse, amelynek Európában nincs párja s a világban is csak a mexikói fazekasokéhoz fogható. Ez azonban nem a fazekasok leleménye.  Nem a fazekasok teremtették meg, ők csupán megőrízték azt, ami az ősvallás mintakincséből hozzájuk került. A magyar fazekasremekek egyik legszebbike a XVII. századból épen fennmaradt miskolci tál.  Majdnem azt jelenti ez a gyönyörű cserépedény a fazekasoknak, mint amit a Szent Korona jelent az ötvösöknek.  Amiképpen minden valamirevaló magyar ötvös egész életében a Szent Korona másolatát készíti, vagy azt szeretné elkészíteni - ugyanúgy törekszenek a legjobb fazekasok is a miskolci tál lemásolására.  Az 1. ábrán látható másolatot Czibor Imre alsópáhoki fazekasmester készítette 2008-ban, a Kresz Mária könyvében lévő kép alapján. Első pillantásra a tálon egy szép világcsokor látható, az alaposabb szemrevétel során szembetűnő jelek azonban azt bizonyítják, hogy ez a virágcsokor  az égigérő fa szimbóluma. (Forrás: Géza Varga/Magyar Nyelv) ŐRVIDÉK (Várvidék - Lajtabánság), mint BURGENLAND    „Magyarország nyugati végvár vidékén, egykor valóságos várlánc állt!” Ruszt várfal Hogyan kerül ez a név – mármint az első – egy nyelvápoló rovatba? – teheti föl a kérdést a jámbor olvasó. Nos úgy, hogy mint minden helynév, ez is nyelvünk szerves része, amely feledésbe merülőben van. Kevesen tudnak róla. Megérdemli hát, hogy rövid történelmi áttekintéssel fölhívjuk rá a közfigyelmet. Úgyszintén a többi őrvidéki helynévre. Tévében, rádióban, sajtóban időnként szó esik Ausztria legkeletibb tartományáról, de mondhatni csaknem kizárólag Burgenlandként emlegetik. Pedig ennek az osztrák megszállás, majd Ausztriához való csatolás előtt a honfoglalás óta Magyarországhoz tartozó területnek mindig magyar neve volt.  Mint említettük, a jelek szerint ez a magyar közemlékezetből kihullófélben van. Ausztria keleti és egyben legújabb tartományának e magyar és az ottani magyarok által ma is használt neve Őrvidék – amely nem tévesztendő össze az ennek részét alkotó Őrség (Felső-Őrség) nevű vidékkel –, és nem Burgenland. Az első világháború után ezt a dunántúli, nyugat-magyarországi vidéket, a többi „területszerző” szom­szédot követően vérszemet kapott osztrákok maguknak követelték. Az elrabolandó területet, a négy nyugat-magyarországi megye – Pozsony, Moson, Sopron, Vas alapján –, beleértve négy ottani város német nevét is – Pressburg ’Pozsony’, Wieselburg ’Mosonvár’ (később Moson, melyet 1939-ben Magyaróvárral egyesítettek, s ma Mosonmagyaróvár része), Ödenburg ’Sopron’, Eisenburg ’Vasvár’ –, Vierburgenlandnak (’négy megye tartomány’) keresztelték. Miután azonban a csehek szemfülesebbek voltak, mint az osztrákok, és csapataik 1919 januárjában megszállták Pozsonyt, a kezdeti név Dreiburgenlandra (’három megye tartomány’) változott. 1921-től, amikor Pozsony kivételével az országnak ezt a részét, az Őrvidéket, Ausztriához csatolták, egyszerűen Burgenland lett. Ha figyelembe vesszük, hogy ezen a 166 km hosszú területen, Magyarország nyugati végvár vidékén, egykor valóságos várlánc állt – Fraknó (Froch­ten­stein), Kabold (Kobersdorf), Lánzsér (Landsee), Léka (Lockenhaus), Borostyánkő (Bernstein), Szalónak (Városszalónak, Stadt-Schlaining), Németújvár (Güs­sing) stb. –, a hivatalból kiötölt német nevet akár helytállónak is mondhatnók. A tartomány kelet, azaz Magyarország felé nyitott, nyugat, vagyis Alsó-Ausztria és Stájerország felé, az Alpok keleti végének – a Lajta-, Rozália-, Soproni-, Lanzsér- és Kőszegi-hegységnek – köszönhetően vi­szony­lag zárt. A Lajta-hegység lábainál fekszik a tartomány tízezer lakosú székhelye, Kismarton (Eisenstadt). Kisebb tájegység a Fertő-tótól keletre fekvő Fertőzúg (Seewinkel) és az ettől délre levő Hanság (Waasen). Vizei az Ausztriában eredő, kelet felé tartó Lajta (Leitha), Vulka (Wulka), Csáva (Stoob), Répce (Rabnitz), Gyöngyös (Güns), Pinka, Strém, Lapincs (Lafnitz) és Rába (Raab). Nemkülönben a 35 km hosszú, jégkorszakból származó, jelentős idegenforgalmi vonzerejű Fertő-tó (Neusiedler See), Európa egyik legnagyobb tava. A Mátyás király és IV. Habsburg Frigyes közti háború idején elpusztult magyar lakosság pótlására e végvidék földbirtokosai betelepítéseinek „hála”, Őrvidék mai területén a magyarság hozzávetőleg már a XV. század végén kisebbségbe került.  A németek által lakott terület határvonala lényegében az idő tájt alakult ki. A magyarlakta vidékek – Fertőzug, Kismarton környéke, Felsőpulya (Oberpullendorf) és környéke, a Pinka völgye, Németújvár – kivételével, Őrvidék többségében német nyelvű lett. Borostyánkő vára A Felsőőr (Oberwart) környéki legnagyobb magyar népcsoportot a Pinka völgyi magyarság folyosója kötötte össze Nyugat-Dunántúl magyarságával. Az 1529., 1532., 1664. és 1683. évi török hadjáratok, valamint a magyarországi háborúskodások következtében a hadak útjai mentén, a folyóvölgyekben és a medencékben lakó magyarság, Felsőőr és Felsőpulya környékén kívül, majdnem teljesen elpusztult. E két vidéken való megmaradásukat a nemesi jogok biztosították, ami megakadályozta idegeneknek a nemesi birtokokon levő falvakba való letelepedését, közös földjük vagy tulajdonuk megszüntetését. A horvát menekülteknek az elnéptelenedett falvakba való tervszerű telepítése 1533-ban, Kőszeg ostroma után kezdődött és elsősorban a vörösvári (Rotenturm an der Pinka), a szalónaki, a rohonci (Rechnitz) és a kismartoni birtokon másfél századig tartott. A horvátok azonban nem csupán a néptelen falvakba telepedtek be, hanem a lakatlan erdővidéken új településeket is létesítettek, mint pl. Újhegy (Neuberg), Őridobra (Neuhaus in der Wart), Pónic (Punitz), Horváthásos (Kroatisch-Ehrendorf), Lipóc (Steinfurt), Borosd (Weingraben). Jurisics vár A török hadjáratok és a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc szabadságharc után, a XVIII. század első felében az elpusztult területekre, elsősorban Moson megyében szinte kizárólag németeket telepítettek. A földbirtokosok azonban egyes helyeken, mint pl. Felsőpulyán 1747-ben, magyarokat is letelepítettek. Az 1773. évi népszámlálás idején a mai Őrvidék, a kisebb-nagyobb horvát szigetek kivételével, elnémetesített terület volt, és csupán tíz településen lakott magyar többség. A XVIII. század második felében a gabonatermesztés föllendülésének, Moson vármegye kedvező földrajzi fekvésének, a szállítást megkönnyítő Duna és a bécsi piac közelségének köszönhetően az ottani nemesi birtokok – elsősorban a Fertőzugban levők – jelentős mértékben szarvasmarha-tenyésztésre, gabona- és cukorrépa-termesztésre szakosodtak. Az itteni birtokokra telepítendőket a Kapuvár környéki birtokok lakosai és Csallóköz kisparasztjai közül toborozták. A magyarok által lakott birtokok számának növekedése – 1784-ben 7, 1869-ben 14, 1930-ban 38 – lényegében a Fertő-tó és a mosoni Duna közti vidéket tarka népességű területté változtatták. Ugyanakkor a nemesi jogok 1848-ban való eltörlése nehéz helyzetbe hozta a középkori határvédőknek – Felső-Őrség, Felső­pulya – az Őrvidék középső és déli vidékén élő leszármazottait. A közös földtulajdonjog megerősítette és megőrizte a magyar azonosságtudatot. Eltörlése azonban lehetővé tette a németek letelepedését a magyarlakta településeken. Ezekbe a közlekedési és piacköz­pontokba, mint amilyen Felsőőr és Felsőpulya, a németek a környező falvakból jöttek. Több vegyes lakosságú faluban ez a letelepedés fölgyorsította a magyarok elnémetesedését. Vasjobbágyiban (Jabing) például a magyarság 1828. évi 57%-os aránya 1880-ra 16%-ra, 1920-ra 8%-ra csökkent. Fehérpatak - völgyi vár Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés fékezte az elnémetesedést. 1880-ban tartották az első, az anyanyelvet feltüntető népszámlálást. Ekkor az Őrvidék mai területének 266 000 lakosából 209 000 (78,8%) német, 11 162 (4,2%) magyar, 42 789 (16,1%) horvát volt. A magyar állam megerősödésének tulajdoníthatóan német ki- és magyar bevándorlás kezdődött.  Ezzel egyidejűleg a nem magyarok elmagyarosodásának is köszönhetően 1880 és 1910 között a magyarok aránya 4,2%-ról 9%-ra nőtt, a németeké 78,8%-ról 74,4%-ra csökkent. Faluhelyt azonban az etnikai arányok száz év alatt, 1910-ig bezárólag, nem sokat változtak. Kivéve a Németújvár környéki horvátok lassú elnémetesedését és néhány Moson vármegyei birtok megjelenését. A magyar–német népességhatár ez idő alatt változatlan maradt. A mai helyzethez hasonlóan, az ausztriai magyarok túlnyomó többsége annak idején sem Őrvidéken, hanem a Lajtán túl, főleg Bécsben élt. A császári székhely mágnesként vonzotta a magyar nemeseket, akik magukkal vitték részben vagy egészében magyar személyzetüket is, a kedvező piac pedig több ezer magyar kézművest csábított Bécsbe. Az ott élő magyarok száma az 1840. évi tizenöt­ezerről 1890-ig harmincezerre, 1910-ig negyvenötezerre nőtt. Az osztrák főváros és környéke hasonló hatást gyakorolt a különböző nemzetiségű magyar állampolgárokra is, számuk 1910-ben elérte a 232 000-et. Az Ausztria és Magyarország által elvesztett első világháború után a Saint-Germaine-en-Laye-i béke­tárgyalásokon 1919. szeptember 10-én Magyar­ország nyugati, többségében németek által lakott területét Ausztriához csatolták. Az erélyes magyar tiltakozás nyomán azonban a Sopronban és a Pinka-völgyben tartott népszavazás Magyarország számára kedvező eredményének köszönhetően „csupán” Őrvidék jelenlegi területe jutott osztrák kézre. Somogyvári Gyula - Virágzik a mandula című regényében (1937) állít emléket a Magyarországtól, Ausztriától független ún. Lajta menti Köztársaságért – az osztrák bekebelezés ellen – küzdőknek. A hatalomváltozás következtében a XVI. század óta nyelvszigetekben élő őrvidéki magyarság államalkotó nemzetből nemzeti kisebbség lett. Bár az új országhatár nem akadályozta az azelőtt kialakult gazdasági, társadalmi és művelődési kapcsolatokat, az a társadalmi réteg, amelyik elől a határ elzárta a magyar államot és nemzetet, és amelyik nem bennszülött őrvidéki volt – a köztisztviselők, a hadsereg személyzete, a vasutasok, a tanszemélyzet, a munkások egy része stb. –, nagy számban a mai Magyarország területére telepedett át. Emiatt Őrvidék magyar anyanyelvű lakosainak száma mintegy tízezerrel, kb. 39%-kal kevesebb lett.  Ez az elvándorlás különösen a szétszórtan élő magyarságot érintette érzékenyen. Ugyanakkor az Őrség falvaiban élők száma alig néhány százzal apadt. Az iparban és a mezőgazdaságban dolgozók, az őrvidéki magyarság legalsó társadalmi rétegének létszáma a kivándorlás következtében csökkent jelentősen. Ez a folyamat az 1920-as években, a mezőgazdaság gépesítése és a jól fizető, elsősorban bécsi ipar miatt, tovább tartott. Pálffy vár A monarchia felbomlása után a magyar politikai menekültek nem ellensúlyozták az Ausztriában és a Bécsben élő magyarság számának a hazatéréssel és a kivándorlással járó gyors apadását. Így pl. a Bécsben 1910-ben élő 45 000 magyarból 1923-ra 10 922, 1934-re 4844 maradt. A kivándorlás és a statisztikai mesterkedések – például a túlnyomó részben magyar anyanyelvű 6507 cigány, bevallása ellenére más nyelvi csoportba sorolása – miatt az őrvidéki magyarok száma az 1934. évi népszámlálás adatai szerint a fél századdal korábbi szintre, 10 442-re apadt.  Ekkor a német ajkú, főleg köztisztviselők, kereskedők és kézművesek betelepedése következtében megszűnt a legjelentősebb magyar település, az 1938-ban várossá nyilvánított Felsőőr túlnyomó magyar többsége. Ausztria 1938. március 12–13-i, a náci Németország általi bekebelezése után Őrvidék magyarságának helyzete gyökeresen megváltozott. A náci közigazgatás felszámolta Őrvidéket és Stájerország (Steiermark), valamint Alsó-Duna birodalmi tartományba (Nieder­donau Reichsgaus) sorolta. Ezzel egyidejűleg bezárták a magyar egyházi iskolákat, a náci propaganda és rendőrség pedig a magyar nyelv használatát a családi körre korlátozta. A magyarság addigi erős öntudata, beleértve a jelentős gazdasági erejű földbirtokos nemességet is, valósággal elsorvadt. Most ez utóbbiak is érezni kezdték a kisebbségi sors hátrányait. Jelentős változás következett be a fiatalok gondolkodásmódjában, akik elsősorban az iskola és a hadsereg egyre erősödő náci légkörében szégyenletesnek kezdték érezni magyarságukat. A második világháború után, annak ellenére, hogy Őrvidék, akár Magyarország, szovjet megszállás alá került, a határt és annak átkelési pontjait a Rákosi-féle kommunista rendszer lezárta. Ily módon Őrvidék lakosságának, köztük magyarságának a hagyományos központokkal – például Sopronnal, Szombathellyel – való természetes gazdasági, társadalmi, emberi kapcsolata teljesen megszakadt. A gazdasági csapás mellett a nemzeti tudatot érintő súlyos lelki sebet okozott az, hogy a vasfüggöny és a magyarországi kommunista rendszer lehetetlenné tette a közeli magyar oktatási intézményekkel azelőtt létező kapcsolatot. A magyarországi hatalomváltozás ráadásul kínos helyzetbe hozta az őrvidéki magyarokat, mert magyar és kommunista rokon értelmű szó lett az osztrák közvéleményben. Másrészt az anyaország, amelyik gazdasági fejlődését tekintve Ausztria mögé került, egy művelődési otthon meg a kommunizmus jelképévé vált. Ezek után érthető, hogy azok száma, akik az 1951. évi népszámlálás idején magyarnak vallották magukat – 5251 személy –, az 1934. évi népszámláláshoz viszonyítva – 10 442 – a felére csök­kent. Még nagyobb fokú visszaesés következett be az osztrák állampolgár bécsi magyarok számában – 1934-ben 1042, 1951-ben 384 –, akiknek jelentős része egyszerűen eltitkolta magyarságát. Kaboldi vizivár Az 1955. évi nemzetközi egyezmény és a szovjet csapatok ezt követő ausztriai kivonulása után bekövetkező gazdasági föllendülés és iparosítás idején megélénkült Ausztria lakosságának, s ezzel együtt az őrvidéki magyarságnak is a mozgékonysága. E társadalmi változás következtében felbomlottak az elmúlt századokban kialakult hagyományos falusi, nemzetiségi közösségek. A mezőgazdasági tevékenységüket részben vagy teljesen feladó, naponta vagy hetente az ipari központokba ingázó magyarok német nyelvkörnyezetbe kerültek. Szülőhelyük elhagyása a német nyelv fokozott használatára kényszerítette őket, s a fiatalok apránként nyelvet és műveltséget váltottak. A magyar nyelv elhagyása a magyarországi kommunista rendszer iránti általános utálatnak és annak is következménye volt, hogy így akarták elkerülni a lehetséges hátrányos megkülönböztetést. A magyar nyelvre immár nem volt szükség a gazdasági életben, az iskolában, a munkahelyen, s a vegyes házasságban sem. A magyarok és a németek közti házasságok felgyorsították a magyarság beolvadását. Alsóőrött (Underwart), a legnagyobb őrvidéki magyar faluban a vegyes házasságok aránya az 1949 és 1958 közötti 19%-ról 1969 és 1988 között 60,6%-ra nőtt. A vegyes házasságok arányát a kisebbségi települések kedvező gazdasági, munkavállalási lehetőségei és földrajzi helyzete befolyásolta. A legtöbb német betelepülő két körzeti központba, Felsőőrre és Felsőpulyára érkezett, amelyekben a XX. század elején a magyarság még többségben volt. Emiatt a két helységben a vegyes házasságban élő magyarok aránya 30-ról 38%-ra nőtt. Egy 1964-ben a családnevet, a lakóhelyet, az eredetet és a felekezethez való tartozást elemző felmérés 7600 főre becsülte az őrvidéki magyarság számát, miközben az 1961. évi népszámlálás szerint Őrvidéken 5642 magyar élt. Az 1956-os forradalom vérbe fojtása után Ausztriába érkező 181 000 menekült statisztikailag alig kimutatható mértékben növelte az ottani magyarok számát – 162 000-en nyugatra távoztak, 7772-en visszatértek Magyarországra –, így az 1951-ben kimutatott 5251-ből 1961-re 5642 lett csupán. 1971-ben a népszámlálás ugyan még 5673 magyar nemzetiségű személyt mutatott ki, a beolvadás, a kedvezőtlen népesedési folyamat – elöregedés, az emiatt növekvő elhalálozás –, a növekedő kivándorlás következtében az őrvidéki magyarság száma 1981-ig 4147-re apadt. Az őrvidéki helyzetet a bécsivel egybevetve kiderül, hogy ez idő alatt az állandó bevándorlással pótlódó, osztrák állampolgárságú bécsi magyarok száma az 1951. évi 384-ről 1971-ben 6099-re, 1981-ben 5683-ra növekedett. Az 1981 és 1991 között Magyarországon bekövetkezett politikai változások kedvezően befolyásolták, vagyis növelték az Őrvidéken és Ausztriában élő magyarok öntudatát és a magyar nyelv hasznosságát. Ugyanakkor a vasfüggöny leomlása után az Ausztriában letelepedő magyarok – köztük számtalan erdélyi magyar – számának növekedésével az osztrák állampolgár magyarok 63,1%-kal 19 638 főre, a nem állampolgárok 26,7%-kal 13 821 főre gyarapodtak. A Bécsben letelepedett nem osztrák állampolgárok száma megkétszereződött, a Bécs környékiek és az alsó-ausztriaiak száma 7,4-szeresére nőtt. A bennszülött őrvidéki magyarok száma, elsősorban Felsőőrött és Őriszigeten (Siget in der Wart) 23,5%-kal, az osztrák vagy más állampolgárságú magyarok száma 63,1%-kal nőtt. Az 1991. évi népszámlálás idején a magukat anyanyelvük alapján magyarnak vallók száma 33 459 volt. 58,7%-uk osztrák állampolgár. Ennek csupán 20,2%-a, 6763 személy bennszülött őrvidéki. Egyes feltételezések szerint azonban számuk tízezerre tehető. Szalónaki vár Az ausztriai magyarság túlnyomó többsége a Lajtán túl és Őrvidéken egyaránt szétszórtan él. 36,7%-uk kis nyelvi szigetet alkotva három felső-őrségi településen, Felsőőrött, Alsóőrött (Unterwart) és Őriszigeten. Felsőőr 1592, Alsóőr 669, Felsőpulya 631, Kismarton 257, Őrisziget 223 és Boldogasszony (Frauenkirchen) 215 fővel a legnépesebb őrvidéki magyar közösség. Bár az 1976. július 7-én kelt. ún. népcsoporttörvény a magyarokra is kiterjed, az őrvidéki kábeltévé-társaság a csökkenő nézettségre hivatkozva 1995-ben alaposan csökkentette a magyar nyelvű műsorokat közvetítő csatorna adásidejét. Ez érzékenyen érintette az ottani magyar közösséget, amelynek tájékozódása és nemzeti tudatának fenntartása szempontjából a magyar tévéadás jelentős szerepet játszik. Önálló magyar tannyelvű középiskola 1920 óta nincs Őrvidéken. A felsőlövői gimnáziumban az 1981–1982-es tanévtől magyar nyelvű tagozat, a felsőpulyai gimnáziumban az 1987–1988-as tanévtől ún. pannon osztály létesült, melyben a magyar vagy a horvát nyelvet kötelező tantárgyként oktatják. 1992-ben Felsőőrött kétnyelvű gimnázium létesült magyar és horvát tagozattal. Az óvodák többnyire német vagy vegyes nyelvűek. Az iskolán kívüli magyar oktatás az ún. népfőiskolák keretében történik. Az ausztriai tanító- és tanárképző felsőoktatási intézményeknek nincs magyar tagozatuk. Az úgynevezett Burgenland régi magyar neve tehát Őrvidék.  Eisenstadt pedig Kismarton. Jó lenne, ha a ­magyar tömegtájékoztatásban ez tudatosodna, s amennyiben szóba kerülnek, valamennyi őrvidéki település ­magyar nevével együtt következetesen használnák, hiszen mint minden magyar helynév, ezek is nyelvünk szerves részei. Bár a XX. századi, az osztrákok által kitalált Burgenlanddal ellentétben a román Transilvania magyar eredetű, Erdély középkori, latinra fordított Transsylvania változatából való, ha Erdélyt valaki így említené, mindenki fölkapná a fejét. (Forrás: - Asztalos Lajos írása - Kolozsvár – erdélyigyopár) "NEM AZ ATILLA ARANYKINCSEI HORDOZZÁK AZ ÁRMÁNY ÁLNOK HALÁLÁT ,  HANEM AZ EGYSZERŰ NÉP AGYAG EDÉNYEI, S ÁLTALUK A HÁZAIKBA VALÓ BETEREMTETTSÉGEIK! A HÉTKÖZNAPI SZERSZÁMAIK, A NÉPMŰVÉSZETÜKBEN, NÉPI HÍMZÉSEIKBEN JELEN LÉVŐ  VIRÁG ÉS ÁLLAT HÍMZÉSEIK,  ÉS AZ AZ INTELLIGENS ÉS TUDATOS NAGYSZERŰ ÉRTELEM, MELY FELISMERI ÉS MEGLÁTJA A RÜGYBEN A VÉGTELEN ÉLETTEREMTŐ ATYA ÉS ANYA EGYSÉGÉT ... AZ EGYIK RÜGYBŐL TÁPLÁLÓ LEVÉL LESZ -  A SZER - ETET, ÉS A MÁSIKBÓL VIRÁG PATTAN KI,  MELY MAGÁBAN HORDOZZA A MAGKEZDEMÉNYT, AZ ÚJ ÉLET ÚJ REMÉNYSÉGÉT... … ÉS ELMONDHATÓ, HOGY EGY AZ ISTEN! … …MERT MEGVAN EGY ÁGON MIND A KÉT MINŐSÉGŰ RÜGY, VAGYIS ÉLETTEREMTÉS!"  - Gábor Kati - NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek! Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását. Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is. Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk. ...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei. Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik! További: - Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html - Húsvéti népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html - Pünkösd: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosd-csiksomlyoi-legenda.html - Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html - Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html - Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/oktober-szureti-honap-szuret-es-szureti.html - Székelykapuk:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html - A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html - Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html - Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html - László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html - Szent Márton a néphagyományban:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/szent-marton-nephagyomanyban.html - KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html - November - Szent András hava: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/november-szent-andras-hava.html - Az őrségi = ősrégi jelkincs: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/az-orsegi-osregi-jelkincs.html - Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html - A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html - Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv   Rovás ABC értelmezése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/az-osi-szekely-magyar-rovasiras-titka.html - Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/magyar-mitologia-es-rovasok.html - A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV! http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html - Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html - A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html -  Magyar hímzések és motívumok kincsestára: http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html - Népi mesterségek listája:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/nepi-mestersegek-listaja.html Szeretettel, Gábor Kati web oldalaim: http://wedev.hu/wedev-fomenu.php blog oldalam:  http://www.emf-kryon.blogspot.com

Eleink hagyománya A pásztorok művészete Eszközeik A pásztor foglalkozás ősi állattartó mesterség, de életforma is. A különböző állatfajok pásztorainak más-más nevet adtak. Tájtól függően és az életkörülményeknek megfelelően lassan kialakult ezek közt az emberek közt egy sajátságos hierarchia, melyet szokásként vittek tovább íratlan törvényeikben. Pásztorportrék ünneplőben... Juhászlány vótam, juhászné vótam, még az uramnak is az összes ivadéka juhász vót mind, mind… Az én szüleimnek az eleje úgy, hogy a dédöregapjának a dédöregapja is mind juhász vót… (Tóth Józsefné Papp Julianna Szül.: 1916. Juhász-feleség; Ókígyós.) Az én elődöm mind pásztordinasztia vót. Az ükapámtul visszamenőlegesen is. Én az vótam, az apámék is azok vótak, a bátyám is az vót, pásztorember vót… Hát így éltünk tovább! (Deák Antal Szül.: 1923. Kanász számadó; Orosi-puszta.) Gyűjtötte és lejegyezte: Harangozó Imre Megleltem: Papp Zsolt oldalán A Pásztormunka A pásztortársadalomban fönnáll egy belső tagozódás. Ez koronként és térségenként eltérő módon és többféle rendezőelv szerint alakult ki. Ezek egyike a foglalkozási, mondhatnánk "szakmák" közötti rangsor, ami nagyban függött a táj adottságaitól és így a legeltetési lehetőségektől, - ennek következtében attól is, hogy az adott "szakma" hány fővel képviseltette magát azon a vidéken. Azonban fel lehet állítani egy általános, elterjedtebb rangsort, melyek itt fontossági sorrendbe vannak szedve: -      csikós – „lópásztor”, a ménes legeltetője, őrzője -      gulyás - azaz marhapásztor, a gulya őrzője -      juhász – juhpásztor, a juhnyáj őrzője -      kondás, kanász – disznópásztor, a konda vagy falka őrzője - előbbi minden este hazahajtotta, utóbbi kint teleltette a disznókat azaz ,,ridegen tartotta" - csordás és a csürhés – az istállóban tartott,  csak napközben kihajtott négylábú állatok őrzője. -      A szárnyasok őrzésével többnyire gyermekek lettek megbízva,  így mindenütt a rangsor végére kerültek,  ezek közül a libapásztor, a ludas említhető meg itt. A fontossági elsőbbségért mindig nagy "verseny" folyt a csikós és a gulyás között. Egyes tájakon (Nagykunság, Hortobágy) a csikós vezette a pásztorrangsor elejét, másutt (Nyírség, Bodrogköz), ahol kevesebb volt a csikós, a gulyás állt az élen. Érdekes kivétel, hogy a Bakonyban és Somogyban - és általában a Dunántúlon - a rangsort a kanász, később (20. század) a juhász vezette. A másik féle sorrend már a tapasztaltságtól, rátermettségtől (és így többnyire a kortól) is függött, ezek: -      számadó – a legelőre hajtott állatokért a legeltetési időszakban anyagilag is felelős személy, - az uradalom, majd a falu vagy a gazdaság fogadta föl egy-egy szezonra. Majd ő jelölte ki, fogadta föl segítőit,a bojtárokat, így tulajdonképpen ő alá tartozott az összes felfogadott pásztor. Távollétében az öregbojtár, vagyis az első bojtár helyettesítette. Az öregbojtár után következett a többi bojtár, és a sor végén a ,,tanuló" - a kisbojtár. -      bojtár – az állatok őrzésével közvetlenül megbízott ember. Becsei kisbojtár További elnevezések, névváltozatok, szokások -      birkás - a nyugat-európai juhfajták pásztora, míg a régi magyar fajták őrzőjét juhásznak hívták továbbra is -      bács, bacsó - a számadó juhász neve a magyar nyelvterület északi részén -      monyator - fiatal pásztor, pásztorfiú (fehér fordított bundája van és bundasapkája) A juhász kifejezés a magyar nyelvben eredetileg ihász formában élt, mai alakját a nyelvi illeszkedés során nyerte el.  Egyébként a borjas tehenek bikával együtt járó csoportját anyagulyának, - a bika nélkül tartott 1–3 éves üszők csapatát szűrgulyának, a tinókból állókat tinó - , a csak bikákból állót bikagulyának nevezték. A pásztorok munkáját a terelőkutyák segítették, a Kárpát-medencébe így a magyarok által hajtott nyájakat kísérték a puli, a pumi, a komondor és a kuvasz. Józsa Judit alkotása A nyájat vezető szarvasmarha nyakába kolompot kötöttek, ez volt a ,,vezérürü" vagy ahogy ma jobban ismerik: a főkolompos, akiknek gyakran nevet is adtak  (pl. Szárcsa, Rigó, Szilaj, Pillangó, Fecske, Hattyú) A kolomp minden időben vaslemezből volt kikovácsolva, ennek az öblösen messzezengő hangját jobban hallották s így tudták követni a társai, míg a juhok nyakába csengőt, csengettyűt akasztottak mely többnyire rézből öntöttek. A nap legfontosabb szakasza volt az ,,itatás", amikor is a gémeskút vagy csordakút körül összegyülekeztek az állatok. "Egyik iszik a Meggyesbe, A másik a Cserepesbe, A harmadik a Morgóba, Gulyaménes csavargóba" Birkanyáj itatása 1930 as évek  - Hortobágy Cserepes Először mindig a lovak ittak a vályúból, mert ők nem isznak más állat után - ,,a ló a legtisztább állat" tartja a mondás is, - ahol pedig hosszú kifolyó vályú készült ott is a lovak soroltak be a legközelebb a vödörhöz. Itatás után következett a ,,delelés", - a rekkenő melegben tilos volt hajtani meg egyébként is az állatokra ráfért ilyenkor egy nagyobb pihenés. Aba-Novák Vilmos - Itatás a gémeskútnál (1927.) A tehenek kérődztek, a vályú végénél lévő pocsolyákban vagy saras helyeken pedig a disznók ,,dagonyáztak". Itatás a Hortobágyon Csallóközi pásztorkodás Csallóközben már 1717-ben létezett a juhászok céhe. A 19. század végére, szinte kuriózumként, még mindig kétféle pásztorkodásról beszélhetünk a csallóközben. Az egyik az Öreg-Duna szigetein és az ártéri területeken művelt külterjes, szilaj, a 20. században már csak félszilaj állattartás, a másik pedig az állatokat naponta kihajtó községi pásztorkodás. A csallóközi szarvasmarhatartás a 20. század elejéig csak az őshonos fajtát ismerte. A juhokat nem hajtották a külső legelőkre, hanem a Csallóközben művelt kétforgós mezőgazdaságban keletkezett ugarokon tartották őket. A csallóközi pásztorkodás a termelőszövetkezetek megalakulása idején, a közbirtok-rendszer széthullásával és az új technológiák bevezetésével szűnt meg. Ez a folyamat lassan zajlott, a kisalmási állami gazdaságnak még volt három juhásza 1955-ben. Marhakolomp Palóc pásztorhagyomány Tudós pásztor – pásztorélet A tudós pásztor a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye,  akinek hatalmában áll az (elsődlegesen az általa gondozott) állatokat tetszőlegesen irányítani, vagy más boszorkányos tetteket végrehajtani. A tudós pásztor lehet gulyás, kondás vagy csikós, de juhászok „tudományát” nem becsülte sokra a pásztortársadalom. Az utolsó tudós pásztort a 20. század első felében tartották számon. Nem a cirkuszosoktól lett ellesve, hanem kései utódja ennek és ma már csak turisztikai attrakció pl. a Hortobágyon az intésre vagy érintésre ,,leroskadó" és ott mozdulatlanná dermedő paripa... Ide kívánkozik azonban azt is megjegyezni, hogy minden pásztorcsoport körében ismert és híres volt az állatgyógyításhoz értő ember, aki ha kellett törést, harapást, pata vagy belső betegségeket egyaránt gyógyított, illetve fogakat műtött ki vagy reszelt le és a kergekóros birkáknál koponyalékelést is végzett. A juhok körmölése és nyírása általános tudásnak számított, ma ünnepi bemutatókon, falunapokon látható. A kis állatok világrajövetelénél is segédkeztek. A vemhes kanca és a tehén megellett, a disznó megfialt. Ha pedig szükség volt rá heréltek, - a fiatal bikát tinóvá, a kan malacot meg ártánnyá. A szegődéskor ki lett kötve, nem csak a fizetség, hanem hogy hány fiatal állatot vághattak le időnként a saját élelmezésükre. Fizetséggel a tarsolyukban szívesen ittak és csárdást táncoltak a csárdákban, a kanászok a kanásztáncot ropták.  Kötekedni velük, sértegetni őket nem volt tanácsos, mert volt olyan erejű például, aki mérgében az öklével rácsapott az arasznyi vastag tölgyfaasztalra és az végigrepedt. Az elszámolni nem tudó, és így szélnek eresztett pásztorok váltak betyárokká, országúti rablókká, de a legtöbb ilyen ember nem a kegyetlenségéről,  hanem a nőkkel szembeni gavalléros viselkedéséről, és a szegények megsegítéséről volt híres. A vadállatok és a nyájrabló betyárok ellen nem csak késsel, hanem a középkor óta viselt vas fokossal, másutt kanászbaltával védekeztek, a csikósok pedig a szíjak végén ólmozott ostoraikkal. Az elhullott vagy levágott állatokat is feldolgozták, a félig tartósított szőrökkel-bőrökkel elszámoltak, vagy ha lehetett az ezekből készült használati vagy dísztárgyakat eladták a vásárokon. Ilyen volt például a suba, a vizestömlő, a kulacs, a dohányzacskó vagy akár a bikacsök. Sótartó Az ügyes kezű pásztoremberek hogy az idő jobban teljen díszített fafaragványokat készítettek a bizsók (faragókés) vagy egy törött és benyelezett borotvapenge segítségével: a sótartó, a titkos-záras borotvatartó, a fakanál, a furulya vagy a (néha ólommal berakott) ostornyél mellé sorolhatjuk a szaruból faragott-karcolozott rühzsírtartót és az ivó vagy jelző tülköt is. Mivel a szebb darabokat a mátkáiknak ajándékozták vagy a vásárokon a gazdák elkunyerálták, megvették, a pásztor kénytelen volt mindig újabbat csinálni és ez később egyfajta mellékfoglalkozássá nőtte ki magát. Egy-egy szűknyakú üvegbe apránként beleillesztgetett, majd a keresztre feszített Jézussá és virágokká összeragasztgatott fadarabakáknak, - az úgynevezett ,,türelemüveg" eladásával pedig már komolyabb jövedelemre is szert lehetett tenni! A faragásokat évszámmal, szignóval és néha ajánlással is ellátták. A 18. században élt legszorgalmasabb és legügyesebb kezű faragó pásztorok messze földön híressé váltak, az Ő pásztorfaragásaik ma már roppant árakon cserélnek gazdát árveréseken és múzeumokban gazdagítják a magyarság kultúrkincsét. Épp ezért kell odafigyelni pl. egy-egy múzeum költözésekor, hogy ezek az állampolgári javak csak úgy ne ,,vesszenek" el... Kobak - ital tartására Tudós pásztorok, ördöngős dudások A furulyát és a dudát a pásztoroktól eredeztetik a mondák, azonban míg a furulya Isten, addig a duda az ördög teremtménye.    Furulyán és dudán egyaránt lehet jól játszani, "ördöngősen" azonban csak dudán lehet. Koós József, a híres furulyás-dudás pásztor is ilyen ördöngös tudományra vágyott, legalábbis ezt mondta Pál Istvánnak:  „Tudod, fiam, én milyen dudás szeretnék lenni? Olyan, mint amilyet a régi öregek emlegetnek, hogy földobta a vállára, vagy bedobta az ágy alá, vagy ő mulatott, a duda meg a szögön szólt. De ezt csak mondták, de én még nem hallottam, de hát mondják, én is mondom” Az ördöngös dudás, akinek hangszere akkor is szól, ha nem fújja, szinte minden dudás történet főszereplője. Ahogyan Pál István édesapja, idősebb Pál István is, tudós pásztorként főként a jószág gyarapítására, gyógyításra, a rossz idő elhárítására, idegen ártó erőktől való védelemre használták. A tudományt legtöbbször az ördögtől eredeztették. Számtalan példa van rá, hogy a táltosnak kiválasztott emberek az öreg táltosokkal folytatott viadal - bika és farkas képében - során váltak beavatottá. Tudásukkal mindig a falut szolgálták, de fizetséget ezért soha nem fogadtak el. A tudósok a haláluk előtt a tudomány átadását kötelezőnek tartották, mert ha nem sikerült átadni, akkor az ördög elvitte őket a pokolba. Pál István pásztor - dudás A duda nem feltétlen jár együtt a táltossággal, de az ördöngös dudást „tudományos” embernek tartották. Pásztorként természetfeletti erővel rendelkeztek az állatok felett- például a pásztorbotjára akasztott cifraszűr körül ottmaradnak az állatok akkor is, ha ő maga messze jár. Azonban ezt a tudományt csak addig lehet használni, míg el nem mondják másnak. A tudós pásztor tehát kettős szorításban él: ha élni akar tudományával, hallgatnia kell, de ha időben nem talál olyat, aki át meri venni tőle, akkor elkárhozik. Pontosan így tudta ezt a szigetközi Sós Antal is. Ugyanakkor az ördöngös dudálás és a tudós pásztorség nem feltétlenül jár együtt. Pál István, apjához hasonlóan rendelkezett „tudománnyal”, azonban nem tudott sosem ördöngösen dudálni. A tudós pásztorok rítusai általában a falu javát szolgálták. A falusi pásztorok fokhagymakereszttel védték az állatokat Luca napján, vesszőgúzzsal varázsoltak termékenységet Ádám-Évakor, gyertyával hárították a rontást csapásakról nagypénteken, gyógyítottak embert, állatot, hárítottak el rontást a ház körül. Ezekért a szolgálatokért éppúgy nem fogadtak el fizetséget, ahogy a zeneszolgáltatásért sem. A pásztor a közelében található anyagokból, fa, szaru, tülök... ivótülök ...változatos formájú és díszítésű tárgyakat készíthet: ivóedény... ivócsanak ...kanál, tölcsér, kürt, kaszatokmány, rühzsírtartó, fésűk, csattok. Használták a szarut intarzia gyanánt fatárgyakra, botokra, juhászkampókra... juhászkampó ...bicska és késnyelekre. Az állattenyésztés virágkorában nem volt gond egy-egy tülök kiválasztása, pl. elhullás esetén. A magyar fehér fajta hosszú, nemesen ívelt vonalú szarvát használták, legalkalmasabb az ökör szarva, ha szép fehéres. Az ebből készült kanásztülök elérte a 80 cm-t is. A szaru könnyen formálható, erős, rugalmas anyag. Ezt később már egy iparos, a fésűs vette meg, a kanász is készen vásárolta a kürtöt. A képen látható ivótülök Zemplén vármegyéből való, geometrikus és virágmintával díszített. A szarv hegyes végét átfúrták, hogy az akasztásra szolgáló szíjat áthúzzák rajta. A pásztorművészet az Alföldön, ott is a peremvidéken és a Dunántúlon volt a legfejlettebb, főképpen a fafaragás. A Tiszántúl északi részén növényi és geometrikus elemeket látunk, központi közös díszítményből kiágazó indákkal és virágokkal. Megfelelőit a szlovákoknál és ruszinoknál is megtaláljuk. Az Ung vidékén tipikus a tulipán motívum. Tájegységenként változatosak a motívumok, de egymást sosem utánozzák, és egy művész sem ismétli a saját faragását. Előfordul a galamb csőrében virág, de gyakoribb a szív motívum. Szív alakból nő ki a virágbokor, levél szív alakú, a keményfából készült széktámla nyílásait szív alakúra fűrészelik. Az 1820-as évektől az emberábrázolás és virágdíszítmény vált általánossá.  Középpontjában maga a pásztor áll, másik gyakori a betyár, nyalkán, büszkén, cifra kalapban, szűrrel vagy zsinóros dolmányban, puskával, fokossal ábrázolva. A pásztor társa a juh vagy a kutyája, a betyárt szeretőjével vagy az általa legyőzött pandúrral ábrázolják. A díszítéstechnikában legrégibb és nevezetes eljárás a spanyolozás, ahol is a rajzolt mintába öntik a felolvasztott spanyolviaszt, majd ledörzsölik. Azután a vésés, a karcolás, végül a domború faragás. Magyar Néprajzi Lexikonban: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-522.html Kisfilm: http://www.youtube.com/watch?v=pE2i-73f4Ic&sns=fb És: http://www.youtube.com/watch?v=2Uqgi2ygVJE Pásztorművészet - Hortobágy video:  http://www.youtube.com/watch?v=pE2i-73f4Ic Ivótülök Kapcsolódó:  https://www.facebook.com/photo.php?fbid=436503819745802&set=a.315424478520404.75620.100001585639962&type=3&theater Gulyás (marhapásztor) A gulya pásztora. A paraszti szóhasználatban mindig jól megkülönböztetik a naponta hazajáró csorda pásztorától. A község vagy a gulyatartó gazdaság kihajtástól beszorulásig fogadja; 1945 előtt az uradalmakban a növendékállatokat gondozó gulyás éves konvenciós cseléd volt. A pásztorszervezet élén gulyásszámadó állott,  ő fogadta a bojtárokat, akik állattartás, élelmezés és készpénzbér fejében az őrzést, legeltetést és itatást ellátták. Terelőeszköze a bunkós bot és a gulyás karikás, az állatok kifogására pányvás vagy rudas kötelet használ. A Dunántúlon az uradalmak legelőre járó fejősteheneinek őrzőjét csirásnak nevezték. A Kiskunságban a tehetősebb gazdák külön legeltetett nagyobb csapat marhájának őrzője a kurta gulyás. Csikósok (lópásztor) A csikósok egykor igen megbecsült tagjai voltak a magyar társadalomnak.  Jellegzetes lószerszámot használnak ma is, ez az úgynevezett patrac, a heveder nélküli nyeregféleség. Terelőeszközük a saját maguk készítette, díszes karikás ostor,  mellyel a ménest terelik. A KARIKÁS OSTOR A "karikás" jelző onnan származik, hogy e típusú ostort gyakran – bár korántsem általánosan – forgó karika közbeiktatásával erősítik a nyeléhez.  A karikást leginkább a csikósok használják, mesterségük jelvénye, címere, de más pásztorok is alkalmazzák.  A karikás faragással, szíjfonatokkal, sallangokkal, pillangókkal díszített.  A karikás sok részből tevődik össze, s tájanként igen változatos az egyes részek elnevezése.  Általánosnak mondható a nyélhez erősítő szíjkötés neve: a telek.  A karikás derekát kötél köré 6, 8 vagy 12 vékony szíjból, ágból fonja a pásztor.  Az ehhez csatlakozó csapó egyes szíjból áll, a csapó végére kerül a sudár, ami a cserdítéskor a durranó hangot adja. A karikás ostorral való bánni tudás ma már a hagyományőrzés része is. (Forrás: wiki alapján) A csikósok legfontosabb társa a hátaslovuk, melyet sok mindenre megtanítanak.  Régen hasznos módszer volt a ló-fektetés, így az éles szél és a támadók elől is megmenekülhetett ló és lovasa. Ma a csikós bemutató ügyességi gyakorlatai között ló-fektetés, ló-ültetés és kendőlopás is szerepel. Egy történet szerint ... ...réges-régen egy német úr fogadást kötött egy alföldi csikóssal, hogy az ő kutyája okosabb a lónál. A német úr azt állította, hogy a kutya azért okosabb, mert utasításra leül, lefekszik - erre a csikós bebizonyította neki, hogy az ő lova is képes ugyanerre.  Azóta ez a mutatvány a csikósok körében hagyománnyá vált. A csikósoknak nem volt más eszközük, amivel megvédjék a méneseiket a rablóktól és a vadállatoktól, ezért megtanultak mesterien bánni az ostorral, ami nem csak fegyver lett, hanem játékaikban is szívesen használták. Külön attrakciónak számít a puszta-ötös. Puszta ötös - Koncz Csaba festménye Maga a produkció abból áll, hogy a csikóslegény a két hátulsó ló hátán állva hajtja a magyaros stílusban összefogott lovakat. Koch-ötösnek is nevezik, mert sokáig úgy tartották, hogy a bravúros mutatványt Ludwig Koch osztrák festő álmodta vászonra 1923-ban. A kiváló magyar lovas, Lénárd Béla keltette életre a képet. OMÉK 1958 (Első magyar Puszta ötösfogat Lénárd Béla hajtásában ): video: http://www.youtube.com/watch?v=_tVKhy7OXVE Régi metszetek között kutatva nemrég egy cirkuszi plakátra bukkantak, mely 1845-ből származott. A képen magyaros kantározású, összefogott együttes két hátulsó lován állva a magyar csikós összesen kilenc lovat hajtott. Ma már a csikósok egymás rekordjait döntik meg, már 16 lovat is hajtottak egyszerre. Igen jól betanított, rendkívül ügyes lovasemberekre van ezekhez a bemutatókhoz szükség, hiszen az erős iramban hajtott lovakon bemutatott puszta-ötös valóban igazi lovas bravúr. Nincs asztalom, sem székem… Csikósélet a Hortobágyon: video: http://www.youtube.com/watch?v=BqJ9_sE1_U8    Csikósok video: http://www.youtube.com/watch?v=gCp6AzMSZLQ Beszélgetés egy öreg csikóssal Balmazújvároson Nagy Lajos beszél pár szóban a régi dolgokról, csikóséletről, karikás készítésről. video: http://www.youtube.com/watch?v=3y2dKq2QePs Lófektetés: A pusztai élet során gyakran előfordult, hogy a betyároknak rejtőzködniük kellett lovaikkal együtt a pandúrok elől. A lovaknak csendben és nyugodtan kellett feküdni a lovasok mellett. A karikás ostor csattogtatásával demonstrálják, hogy semmilyen zaj nem zavarta meg a lovakat, és így nem árulták el hol rejtőzött a betyár. A ló hátán állás: Ez segítette a betyárokat abban, hogy a magas fűben, a nádas mögül, minél messzebbre láthassanak el a pusztában. A képen: a lóültetés,ez az úgynevezett kutyaülés, ami igen nehéz és természtellenes pozíció a ló számára. (Forrás: "lovasblog") Ezt a filmet ajánlom. hortobágy (1936) http://www.youtube.com/watch?v=YxCael_i5EY Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor) video: http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ Kanásztülök használata. Balmazújváros (kanász = disznópásztor) video: http://www.youtube.com/watch?v=0_lCGORSccM A juhász a juhokat őrző pásztor általános elnevezése. Juhász (Sólyom László) jellegzetes kalapviseletben és bajusszal (Vésztő, Békés m.) A tájanként változó neve egyúttal a pásztorszervezeten belüli helyzetét is meghatározza. Az Alföldön és Erdélyben általános a bács, bacsa vagy → bacsó (oláh eredetű szó, de a szláv nyelvekben is ismert) elnevezésű juhpásztor, az urasági vagy közös nyájak ivar és kor szerint elkülönített csoportjait őrző → bojtárok → számadója, gazdája. Juhász kampóval juhászkampó A nyájjuhász a Tiszántúlon több gazda tulajdonát képező közös (anya-, kos-, ürü-) nyáj pásztora. Juhász a Hortobágyon A Duna–Tisza közén a nem fejős (pl. meddő) nyájakat őrzi, függetlenül attól, hogy annak egy vagy két gazdája van. Juhász szűrkabátban (Sárvár, Vas m.) Juhász csuklyás szűrben, hátulról Erdélyben a csobán és a pakulár (román eredetű szó) a közös nyájak számadóit vagy bojtárjait jelenti. Juhász Erdélyben A magatarti juhász (Alföld) (újabban maszek juhász) kevés földű vagy föld nélküli juhos gazda, falkáját bérelt legelőn tartja. Juhász - Pálnagy Zsigmond festménye Székelyföldön a fejős juhász segítségét (az Alföldön → esztrengahajtó) román eredetű szóval monyatornak nevezik. Csillagszemű juhász - Páll Domokos kerámia alkotása A juhász terelőeszköze a → karikás. (→ még: birkás, → magatarti juhászat) (a Magyar Néprajzi Lexikonból idéztem. Tudom én, hogy hűséges társa a puli, és a csikósok használják inkább a karikást. ;-) Úgy látom, hogy át kell írjam a Lexikont ;-)  Köszönet Papp Zsoltnak a segítségéért!) Papp Zsolt - juhász É-hevesi ünneplő juhászviselet (Mikófalva, Heves m.) A hátibőr vagy kacagány,  mely voltaképpen egy egész, szárazon kitört juhbőr, melyet a juhász szőrével befelé fordítva vet hátára, úgy, hogy a mellső lábakkal nyakában, a hátsókkal derekán kötöz össze. Juhász maga készítette elej- és hátibőrben (20. sz. eleje, Hajdúszoboszló) (Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp, 1914); Földes László: Esztena und Esztena Genossenschaft bei den Szeklern (Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa, Bp., 1961); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965). Beszélgetés Petrovics Mihály juhásszal  (juhász = juhpásztor) video:  http://www.youtube.com/watch?v=xkpxY0K5fRQ Bojtár Az állatok őrzéséért felelős számadó segítőtársa. Általában fiatal, nőtlen ember, akit a számadó egy-egy legeltetési idényre fogadott némi készpénzbér és természetbeni (jószágtartás, ruha és élelmezés) fizetés ellenében. A pusztai állattartásban a nagy létszámú állatcsapat mellett több bojtár van; a számadó helyettesét, a legöregebbet vagy legügyesebbet számadó vagy öregbojtárnak, a legfiatalabbat kisbojtárnak nevezték. A szó bujt-bojt = ’hajt’ ige -ár képzős alakja; több szomszéd nyelv is ismeri./ Nos, nem igazán...A szerk./ (Forrás: Néprajzi lexikon) Szóbonctana: BOJT – Csomóba fogott szálakból, rojtokból való lecsüngő dísz. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] A meghatározásban benne rejlik a szó lényege. Csomó, BOg, mely sok szálból átkötött, búJTatott, rOJTos és rOJTszerűen eJTve csüng – BOJT. BOJTÁR – Pásztor munkáját segítő legényke. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] A BOJTÁRok inkább fiatal fiúk soraiból kerültek ki, bár akadt, aki abban öregedett meg. A J kulcshang, a JT páros tengelyhangzó e szóban. A fiatal növény: haJTás. A BO is utalhat esetenként kicsire (BOcs), innen az angol BOY, mely még ősmag(yar)-nyelvi örökségük. Amint sok más szónál is előfordul, több értelme is van a HAJT szónak, de az alapértelem az előreHAladás. HaJT, növekszik a növény, haJT, valamire, egy eredmény elérésére, haJTja az állatokat. Ez volt a BOJTÁR dolga. A fiú (BO), aki haJT, az ÁR képzőnek mondatik, de azt is jelenti, hogy sokat jÁR, és talán azt is, hogy ezért bÉR jÁR neki. Egyébként lehetne bojtos is, főleg, mert bojtos ostorral hajtotta a gulyát. A JT páros a JáTék, TáJ gyökalkotója. A BOJTÁR JáTékos gyerek,aki bejÁRja a környező TáJat. (Kolumbán Sándor) Kulacs Alföld, 1867, mázas cserép, "Ezkulacsot kérdezd kié Loss József uramé" felirattal — lacimajor Mi a betyárbútor? Sokak számára ismerős lehet ez a kifejezés, de talán nem mindenki van tisztában a szó pontos jelentésével: a betyárbútor a betyár öltözetét, ruháját, némely esetben a betyárnál lévő, állandóan magával hordozott használati tárgyakat jelenti.  Ez a következőkből áll: A viselet A betyárok viselete földrajzilag eltérő, rendszerint az adott országrészre jellemző népi viselet, nemegyszer polgáriasabb ruhadarabokkal kiegészítve.  Általánosságban elmondható, hogy a betyárok cifrán öltözködtek, sokat adtak megjelenésükre.  Vizsgáljuk hát meg, hogy milyen ruhákban jártak betyárjaink egykoron: Alsóruházat: ing és gatya Ez két igen hosszú múltra visszatekintő ruhadarab.  Anyaguk eleinte házivászon, amit otthon az asszonyok len-, vagy pamutfonálból házi szövőszéken készítettek.  Később a gyáripar elterjedésével a gyári készítésű szövetek (főként a gyolcs) terjedtek el, mint gatya- és ing alapanyag.  A házivászon színe rendszerint törtfehér volt, a gyári gyolcsé fehér, amit a kékfestőipar fellendülésével egyre gyakrabban kékre festettek. Felsőruhák: mellény, mejjbőr-hátibőr, szűr, suba A fentebb felsorolt ruhadarabok, csakúgy mint az ing és a gatya a pásztorok ruhatárából származnak.  Ez érthető, hiszen a betyárok élete sok mindenben hasonlított a pásztorok életéhez, már ami a körülményeket illeti. Ők is ugyanúgy ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, így a pásztoroknál bevált ruhadarabok náluk is jó szolgálatot tettek.  Az ing felett viselték a mellényt (amit hívtak lajbinak vagy kismándlinak is), aminek anyaga posztó, vagy vászon volt.  Szabására jellemző, hogy derékig ért és testhezálló volt.  A mellényt elől az ólomból, rézből vagy ezüstből készült fémpitykékkel gombolták össze. A pitykék száma változó, de legalább öt pityke mindegyik mellényen volt.  Némelyik mellényen több, egymással párhuzamosan, függőlegesen elhelyezett pitykesor is volt, ez a cifra mellény kifejezetten a betyárokra volt jellemző.  A hátibőr és a mejjbőr (vagy ahogy régente mondták: hátibűr és mejjbűr) a mellény elődjének is tekinthető, ez nem volt más, mint kisebb termetű juh vagy nagyobb bárány lenyúzott és durván kikészített bőre, amit az eredetileg az állat lábain lévő bőrfelület segítségével magukra erősítettek (tehát a jobb és a baloldali alsó lábak bőreit valamint a baloldali felső lábaik bőreit összecsomózták, majd az így összeerősített bőrökbe belebújtak és végül a jobboldali alsó lábak bőreit is összecsomózták).  A hátibőrt és mejjbőrt inkább csak a szegényebbek viselték, azok is csak hidegebb időben.  Hátibőrbe-mejjbőrbe öltözött betyárt lehet látni a Jancsó Miklós által rendezett "Szegénylegények" című filmben.  A betyárok és a pásztorok talán legjellemzőbb ruhadarabja  a szűr (cifraszűr) volt.  "KITETTÉK A SZŰRÉT" A Hortobágy környéki pásztor addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe volt a szűrnek. Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta. Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre "kitették a szűrét.” A cifraszűr egész életén át elkísérte a pásztorembert. Abban esküdött, s ha meghalt, koporsójára terítve vele temették el. A cifraszűr szabása ősi mintákra nyúlik vissza.  A szűr minden kiszabott része téglalap alakú.  Anyaga gyapjúból készült, ún. "ványolt" posztó.  A ványolás során a gyapjút olyan mértékben tömörítik, hogy aztán az abból készült szűr zuhogó esőben sem ázik át.  A szűr egy eredeti magyar ruhaféle, viszont országszerte területenként különféle formában fordul elő.  A legismertebb változatok a bakonyi, a debreceni és a bihari szűrök, ennek megfelelően a legfontosabb szűrkészítő központok Veszprém, Debrecen és Nagyvárad voltak.  A bakonyi szűrök rövidebbek, díszítései nagyobbak, az ujja rövid és egy kerek posztódarabbal befenekelt volt.  Milfajt Ferkót rendszerint bakonyi stílusú szűrben ábrázolták.  A debreceni szűrök fő jellezője a hímzett díszítés és a szűr saját anyagából visszahajtással létrehozott, díszített elej.  A bihari szűrök  kezdetben hímzettek voltak, a hímzést később (a varrógép elterjedésével) felváltotta a nemezrátétes díszítés.  A rátétdíszítés a régi hímzett mintákat vitte tovább, azonban itt a színek helyen a díszítések formavilágán volt a hangsúly.  A bihari szűrök jellemzője ezen kívül az álló nyak (ami később más vidékeken is elterjedt) és a külön anyagból a szűrre varrt elej.  A szűröket annak ellenére, hogy végül is kabátként használták, soha nem viselték felöltve, hanem rendszerint féllvállra vetve hordták.  A bakonyi szűrök ujját befenekelték, a többi szűr ujját rendszerint bevarrták és kidíszítették.  Az utolsó bakonyi szűrkészítő mester Zalai Károly A befenekelt vagy bevarrt szűrujjban, kisebb használati tárgyakat, pénzt vagy ennnivalót is tartottak.  A betyárok igazi nagykabátja a suba, vagy ahogy egyes helyeken mondják, a nagybunda volt.  A jó subát a hosszú és durva szőrű magyar rackajuh szőréből lehetett készíteni.  A legkisebb subához is kellett nyolc darab bőr, de az igazán szép subához 12-16 db bőrt is felhasználtak.  Maradt fenn leírás olyan subáról is, amelyhez 24 darab bőrt használtak fel.  A leghíresebb subakészítő központ az Alföldön Jászberény és környéke volt. A fejrevalók: kalap és süveg A fejfedőket tekintve sem lehet nagy különbséget tenni pásztor- és betyárviselet között.  Rendszerint nemezkalapokat, mégpedig a nagykalapnak is nevezett csikóskalapot vagy kisebb karimájú, pörge kalapot viseltek.  Érdekesség, hogy volt ún. "zsiványkalap" is, amelynek a szokásostól jóval nagyobb karimája az arc eltakarását szolgálta.  A városi tanácsok a kalapok méreteit pont emiatt rendeletekkel szabályozták, meghatározva a legnagyobb karima nagyságát.  Ezt a rendeletet szigorúan betartatták (a "Talpuk alatt fütyül a szél" című filmben látható is egy jelenet, amikor Mérges Balázs csendbiztos késsel körülvágja Jeles Matyi kalapjának karimáját...).  Persze az ország egyes részein a kalap formája is eltért, Milfajt Ferkó rendszerint cilinder formájú kalappal van ábrázolva.  A kalap gyapjúból készült, forró vízben kézzel gyúrták keményre, majd alakra formázták és festették.  A jó kalapnak nem volt szabad átengednie a vizet.  Ezt úgy ellenőrizték, hogy kalapvásárláskor a kalapba egy pohár bort öntöttek és abból itták meg az áldomást.  A másik, igen gyakran használt fejfedő a báránybőrből  vagy nemezből készült süveg.  A süveg elegáns viseletnek ugyan nem nevezhető; viszont rendkívül hasznos, mert hideg időben nagyon kellemes viselet és a természetes báránybőrön az eső is lecsorog anélkül, hogy a süveg átázna. Amit a lábukon viseltek: a csizma Külön a betyárokra jellemző csizma nem volt, hordták azt, amit a többi ember is.  Már akinek tellett csizmára, de a betyároknak tellett, mert ha nem, hát megszerezték más úton-módon.  A csizmát csizmadiák készítették, kiváló minőségű bőrből.  A csizma fejét a talpra faszeggel erősítették fel.  Ez a megoldás olyan kapcsolatot biztosított a különböző részeknek, hogy a csizma hosszú ideig elviselte a nagy igénybevételt, nem vált el a talp a fejtől.  A csizmát rendszerint avas szalonnabőrrel dörzsölték be, ami biztosította a bőr vízhatlanságát.  A csizmát kapcával viselték, előfordult hogy télen a csizma talpába nyúlprémet tettek. Derékszíj és tüsző (széles öv) A derékszíj elengedhetelen része volt a pásztorok és a betyárok öltözékének.  A derékszíj vastag marhabőrből készült míves rézcsattal, nemritkán rézveretes díszítéssel.  A szíjra akasztva hordták a pásztorkészséget (erről még lesz szó).  A tüsző vagy széles öv hasonló célokat szolgált, mint a derékszíj, de felépítésében attól különbözött.  A tüsző 12-15 cm szélességű, rendszerint kétrét hajtott bőrből készült öv, ami két vagy három, egymás felett elhelyezett rézcsattal záródott.  Előfordult egyrétegű kivitelben készült tüsző is, ekkor a felhasznált bőr vastagabb volt. A tüsző díszítése országrészenként eltérő.  Volt, ahol pávatollból kivett szálakkal hímezték ki, másutt szironyozással (vékony bőrszalagokkal történő hímzéssel) díszítették.  Előfordult dúcnyomott díszítésű vagy díszítetlen tüsző is.  A tüsző általános jellemzője a zseb, amiben a pásztorok a "marhapasszus"-t a betyárok a "gyüttpíz"-t (a rabláskor szerzett pénzt) tartották. A széles öv viselője egészségét is óvta, mert nagy hidegben megvédte a derekat a hidegtől. A "készség" (pásztorkészség, kíssíg) A készség a pásztorok által használt kisebb eszközök gyűjteménye volt, amit a pásztor (és a betyár is) a derékszíjon vagy a tüszőn viselt.  A készség rendszerint a következő tárgyakból állt: bőrből készült, díszített bicskatartó bicskával, tűzszerszám, szironyozott bőrerszény a kovakő és a tapló tárolására, valamint az ehhez tartozó, bőrszíjra kötött csiholó acél.  Ez gyakran kiegészült pipaszurkálóval és (inkább csak pásztorember esetén) az ún. nyüvelőfával is. Pipa és dohány A férfiak a betyárok korában csaknem mind dohányoztak, a betyárok sem voltak kivételek. A pipák sokfélék voltak. Volt amelyik cserépből készült, ezek voltak a legelterjedtebbek. A cseréppipák készítésének központja Debrecen és Selmecbánya voltak. A cseréppipa nem képviselt nagy értéket, a módosabbak tajtékkőből faragott drága pipákból eregették a füstöt.  Ügyesebb kezű pásztorok gyakran faragtak fából pipát, kihasználva a fa természetes növekedése során kialakult formákat. A pipák egy különleges fajtája a "betyárpipa".  A betyárpipa szára a megszokottnál jóval hosszabb, ugyanis az volt az igazi betyár, aki a pipát a fogai között tudta tartani úgy, hogy a kezével nem fogta a pipa fejét. Ez annál nehezebben sikerült, minél hosszabb volt a pipa szára. A hosszú szárú betyárpipa tehát alkalmat adott a virtuskodásra is.  Betyárokkal kapcsolatos egy másik szép pipafajta, a makrapipa története is.  A makrapipa hosszú szárú, kifejezetten nagy fejű pipa, de a pipafej csaknem teljesen tömör, a belső ürege nem nagyobb, mint egy kisfejű pipáé. Állítólag egy Makra nevű betyár találta ki, akinek fontos volt, hogy a külső szemlélő számára úgy tűnjön: ő megteheti, hogy annyi dohányt szívhat a pipájában, mint a gazdag emberek.  A dohányt hímzett díszítésű sallangos kostökzacskóban tartották.  A hímzett dohányzacskók készítésének központja Jászberény volt. Itt sok olyan szűcs dolgozott, aki csak dohányzacskót készített. A zacskóban az akkor általánosan elterjedt, esetenként tiltottan termelt, durvára vágott kapadohányt tartották. Finomabb dohányokhoz csak a jómódúak jutottak hozzá.    A fokos A magyarság egyik leginkább misztikus fegyvere a fokos.  Kultikus jelentőségű.  Egyes tanulmányok szerint a Magyarság és Isten által kötött szövetség jelképe. A szkíták, kelták, hunok esetében is jól megfigyelhetjük a „harci-fogadalmi” bárdok, „fokosok” jelentőségét.  A sumér elmélet hívei szerint az ALANOK /jászok/ népneve a fokossal bánás mesterségére utal (égi fokos népe).  Történelmünk teljes hosszában megfigyelhető, hogy a fokos mindig fontos szerepet tölt be a harci alkalmazásban, az avatási rítusokban, a kultikus jelentőségű párbajokban és a mindennapi életben.  A valamikori duális világképben is fontos szerepet töltenek be a bárdok és a fokosok.  A gonosz (a sötétség) elleni küzdelem legfontosabb eszköze.  A legnagyobb népi hősöket buzogánnyal, bárddal, fokossal ruházták fel.  Az íjjal sebezhetetlen kunt (sötétség) egy bárddal, fokossal már harcképtelenné lehetett tenni a Szt. László mondakör szerint.  Egyes feltételezések szerint Szent László királyunk közkedvelt fegyvere a valóságban nem harci bárd, hanem egy különleges nagyságú és formájú fokos volt.  Ezt a véleményt támasztja alá az a történeti tény, hogy a szent király az eszközt egy kézzel használta és forgatás közben a lóról a földig tudott vele csapni. László király különleges testi adottságai mellett is elgondolkodtató egy hosszú nyélre szerelt nehéz kétkezes harci bárd /csatabárd/ használata.  Bárhogy is legyen az bizonyos, hogy az eszközt „fokos módjára” használta a legnagyobb magyar király.  A Horka segítői /barantázók/ is minden bizonnyal ezzel az eszközzel jelképezték hovatartozásukat.  A Somogyváron és környékén élő hagyományok szerint a törzsszövetség mindenkori bírájának, a Horkának az ún. barantázók és kopjás /arany/ táltosok voltak segítségére. A régi törvények fölött őrködő Horka minden ügy intézése során a táltosok tanácsaira, a harci képességekkel rendelkező táltosok segítségére, valamint a saját hadereje mellett a különlegesen kiképzett barantázókra számíthatott.  A törvénynek érvényt szerezni nem volt könnyű feladat.  Egyes nyugaton élő kutatók szerint azon temetkezéseknél, ahol fokost, fokosbaltát találtak a harcosok mellett, ott ilyen törvényi „segítőkkel” van dolgunk.  A férfivá avatás, a felnőtté válás, a nemzetséghez /hadhoz/ csatlakozás mindenkori legfontosabb rituális eszköze.  Ezt az üzenetet tartalmazza az a „szokásmaradvány”, amikor az iskolából távozó (a felnőtt életbe belépő) tanulókat felszalagozott fokossal engedik útjukra.  Fontos szerepe lehetett a párvalásztás hagyományában is, mivel minden korszakban a valamire való vőfélyek /mulatságszervezők/ fokossal és a rajta lévő szalagokkal igazolták eddigi tevékenységüket.  Az igazságszolgáltatásban betöltött szerepét jól jelöli, hogy a valamikori bírói rovásokat általában nem késsel, hanem fokossal vitték fel a „rovásokat” tartalmazó botra, valamint egészen a közelmúltig az egyes településeken a bírói hivatal jelvénye is volt, s a szervezett „rend-őrséget” első alkalommal szintén fokossal szerelték fel.  A XIX. században állították fel az első mezei rendőrséget, másrészt pedig az addig erre a célra alkalmazott 12- 24 lándzsásra bízták egy-egy község belrendőri feladatainak betöltését. 1878-ban végleg beszüntették a lándzsások intézményét s az első mai értelemben vett rendőrséget állították fel.  Ez egy szakképzett rendbiztos vezetése alatt két lovas és 14 gyalogos rendőrből állott. Kimondták, hogy ezek lehetőleg kiszolgált katonákból, erkölcsileg megbízható egyénekből válogatandók össze.  A teendőikre nézve pontos szabályrendeletet készítettek.  A gyalogosok fegyverzete fokos, a lovasoké fokos és revolver, a biztosé szintén revolver volt. A betyároknál a népi bíráskodás eszköze. (betyár = a bujdosó rablók neve) Magának a betyárságnak a léte is egyfajta bíráskodási közszerep átvételét jelenti, ami szembehelyezkedve az igazságtalannak tartott hatalommal a mindenkori „nép” igazságát közvetítette a magukról megfeledkezett hatalmasok felé.  Csupán az a valódi betyár, aki ezeknek az erkölcsi követelményeinek megfelel.  A többi esetben téves szóhasználatról van szó.  A fokos jelentőségét jól foglalja össze az ie. III. évzredbol származó szkíta baltatok felirata a következo: " Egeset es, üt es, ró es..." Ékesít is, üt is, ró is.  Ékesít: A férfi /harcos/ dísze, büszkeségének tárgya / férfivá avatás emléke? kiválasztott csoport tagja? kiválasztott néphez való tartozás tárgyi jelzoje?/  Üt: Az egyik legkiválóbb harci fegyver, szakrális bünteto-, bosszúálló eszköz.  Az isteni renddel szembeszegülők elleni Damoklész-kardja?  Ró: Sok van a rovásán. Nem sokat kertel. Kertel= rovással ír /török/.  Üzenetek hagyására használható. Szakrális bíráskodási jog a család, a had, nemzetség tagjai felett. 1886-ban a fokos a karikással egyetemben még rendszeresített hadi fegyver volt a Hunyadi huszárezredben.  A későbbiekben már csak kiegészítő felszerelésként használták, elsősorban hegyi felkészítésű csapatoknál. A fokos története Az ún. „komoly” történészek bizony több alkalommal is nagyon felületesen vizsgálták a fegyver létét.  Több utalásban olvashatunk arról, hogy a fokos csupán paraszti eszköz volt, amit a középkor folyamán a jobb minőségű páncélok megjelenése után az átütőképesség javítása érdekében adoptáltak a „valódi fegyverek” közé.  Ezek a kutatók megfeledkeznek arról a tényről, hogy a honfoglaláskori harcosok mellett éppúgy megtalálható a fokos, mint a korábbi vonulási útvonal majd minden fontos temetőjében.  A magyar fegyverek történésze, Kalmár János azt tanítja, hogy a középkor során mindinkább fejlődő, elnehezedő védőfegyverzettel szemben a támadó fegyverek hatásosságát is növelni kellett.  A szablya, a kard, majd pedig a buzogány már nem volt eléggé eredményes fegyver a nyugati sisakfajták ellen.  Megnőtt tehát a jelentőségük a nehezebb fajtájú ütő- és vágószerszámoknak, amelyek azonban nem minden esetben sorolhatók a fegyverek közé, mert egyformán alkalmazhatók fegyverként és szerszámként.  A paraszti fegyverek csoportjába tartoznak a tagló, a bárd, a szekerce és a balta, valamint ennek kisebb "testvére": a fokosbalta.  Míg az egyéb fegyverekkel kapcsolatosan (szablya, íj) már több száz tanulmány készült, addig mind a néprajzosok, mind a fegyverkutatók részéről nagyon kevés utalást találhatunk a fokossal kapcsolatosan.  A fokos első fegyver-előzményei minden bizonnyal az egyszerű botok, fabuzogányok, kőbalták voltak.  Ezt követték a paleolit-korszak mandulaalakú, lándzsapengéhez hasonló pattintgatott kőeszközei, melyeket a nyélre hosszában (dárda, gerely) és keresztben (tőrbalta) egyaránt a fegyverre erősítettek.  Azonban bármennyire alkalmasak is úgy védő mint támadó harcra, még mindig inkább az ipari és a mindennapi élet szükségleteihez megkívántató szerszámoknak, mint tulajdonképpeni fegyvernek tekintendők.  Ezekből lassankint kifejlődik ki a balta és fokos.  Ezekhez járul a fémkorszakban a fej anyagának megváltozása.  Mivel védő technikákra csupán a bronzkor végén s a vaskor elején találunk támpontokat, így valószínű, hogy a fokos támadó használata mellett ekkor fejlődik ki másodlagos védekező jellege.  A fokos nagy valószínűséggel a tőrbaltából fejlődött ki.  A tőrbalta nem kínai találmány, a Föld minden részén megtalájuk a fejlődés különböző időszakaiban. Első írásos emlékünk azonban tőlük származik, sőt Huan-Ti kínai császár ennek a fegyvernek köszönhette a Kína egyesítésére tett kísérletének sikerét.  A hunokat megemlítő kínai források arról beszélnek, hogy a rettegett északi ellenfelek a tangutoktól vették át a korai fokos különböző változatait, a fegyver eredetét pedig a legendás "Szarvasos Kövek Népéhez" kötik.  „A tőrbalta meglehetősen sokféle használati lehetőséget kínált, éppúgy lehetett vele döfni, hasítani, mint sújtani.  Alapvetően két részből áll.  A nyél (ping) fából vagy bambuszból készült.  A bronzfej (tou) két részre osztható, a pengére (jüan) és a belső részre (nej).  Valamennyi pengének két éle (zsen) van, melyek egy hegyben (feng) futnak össze.  A penge alsó élének lefutásánál, ahol a belső résszel találkozik, található a szakáll (hu), amelyen egy vagy több lyuk (csuan) helyezkedik el.  Belső résznek hívják a bronzfej hátsó részét, amelyen legtöbbször szintén található lyuk. E lyukakon átfűzött zsinór vagy szíj segítségével erősítették fel a fejet a nyélre, amely a penge és a belső rész között lévő sínhez (lan) illeszkedett.  A Sang-kor vége felé jelentek meg az olyan tőrbalták, melyeknek hiányzik a szakáll- és esetleg a sínrésze is.  Ezeken a fegyvereken az addig a szakállrészen lévő lyuk vagy hiányzik, vagy a penge tövébe kerül.  A szakáll nélküli tőrbaltáknak kétféle belső része lehet: egyenes belső (cse nej) és görbített belső (csü nej).  Mindkét fajta belső részt díszíthetik ornamentikával vagy állatfigurákkal.  A bronzfejek hosszúsága és szélessége is változatos lehet.  A leghosszabbak 40 cm, a legrövidebbek 20 cm körül lehetnek.  Ritkán találni olyan darabokat is, amelyeknek csak a belső része készült bronzból, az ilyeneknek a pengéjét nefritből csiszolták.  A Sang-kor elejéről maradtak fenn nefritből csiszolt, egyszerű formájú tőrbalták.  A pengét olykor védhette a legtöbbször fából készült hüvely.  Mind a szakállas, mind a szakáll nélküli fajták közt akadnak olyanok, amelyeknek a nyélre történő felerősítését a penge és a belső rész közt található gyűrűkkel vagy furattal segítették elő.  A nyelet a gyűrűkbe vagy furatba csúsztatva stabilabban rögzíthették a fejet, mint sínre fektetve.  A nyél tetejére néha bronzból készített, díszes nyélsapka (pingmao) került.  A nyél végére pedig a nyélsapkához hasonlóan díszített bronzbütyköt (cun) húzhattak. Lévén, hogy a nyél nem tartós anyagból készült, hosszára vonatkozóan nem áll pontos adat a rendelkezésünkre.  A bronzedényeken fennmaradt ábrák tanúsága szerint hosszuk általában egy méter körül lehetett.  A díszítések, akárcsak a belső részen, a pengén is megjelenhettek.  Egyazon fegyveren díszíthették a pengét és a belső részt is, de akár díszítetlenül is maradhatott.  A díszítések közt gyakran szerepel a korban igen közkedvelt a kuj-sárkány és a taotie-motívum.  Ez utóbbiról a mai napig nem sikerült tisztázni, hogy pontosan mit is ábrázol.  Egyesek szörnypofát vagy valamilyen mitológiai alakot vélnek felfedezni benne, mások viszont csupán két egymással szembefordított kuj-sárkány motívumnak tartják.” (Forrás: palócbetyár) Bőrművesség Bőrművesség, általános értelemben a kész bőr kézműipari feldolgozása, szorosabb értelemben a bőr megmunkálása díszítés céljából.  Az iparművészet egyik ága. A kész bőrt festéssel, pácolással, domborítással, metszéssel, hímzéssel, égetéssel és intarziával lehet díszíteni. Ezeket a technikákat a Kelet, (Kína, Perzsia) ismertette meg Európával.  Legkiválóbb művelői az arabok voltak, ők honosították meg a középkorban Spanyolországban különböző fajait, innen terjedtek el, Velence közvetítésével, egész Európában. így fejlődött ki az olasz, francia és német bőrművesség. A reneszánsz korában a domborított és festett bőrkárpitokat kedvelték; a bútorokon metszett és aranyozott díszítéseket alkalmaztak.  Ez utóbbi technikát mutatják a bőrkötések is.  Tág tér nyílt az ipar számára a díszes hadi felszerelések terén, (nyergek, lószerszámok, stb.).  A bőrművesség a modern iparművészeiben is nagy szerephez jutott, mappákat, tárcákat, kötéseket, stb. készítenek, főleg batikolva, domborítva, égetve. Népművészet A bőr a magyar népművészetben is nagy szerepet játszik, lévén a nép egyik legősibb mestersége.  A magyarság, mint állattenyésztő nép, korán megismerkedett a bőrkikészítés és feldolgozás módjaival; nyelvkincsünk tanúsága szerint a bőrmunkát már a "honfoglalást" megelőző időben ismerte.  Maga a pásztor dolgozta fel az elhullott állatok bőrét s alakított belőle, saját használatára, szerszámfélét és ruhaneműt.  Később parasztszűcsök, kontárok kezére került ő mesterség s faluhelyen itt-ott ezek űzik még ma is, bár évszázadokkal ezelőtt már céhes ipar sarjadt belőle, a nagyobb igényű falusi s főleg a városi lakosság szükségletének kielégítésére. Leginkább a birka bőre kerül felhasználásra, csak ritkábban a lóé és marháé. Utóbbiakból készül a bocskor s a zsákszerű tömlő, fiatal állat egészben lenyúzott bőréből, amellyel a facsutorát, kulacsot bevonják.  Juhbőrből készül a pásztor ostora, bugyellárisa, kostökből alakított s gazdagon díszített dohányzacskója és erszénye; utóbbi rendesen együttjár az acéllal és bőrből való késtartó hüvellyel, ilyenkor készség a neve.  E szerszámokat az övre akasztva viselik. Az öv ma keskeny derékszíj. Régebben a nyereg és szerszáma is házilag készült.  A bőrruha ma is maga szabta-varrta gúnyája a hortobágyi pásztornak. Részei:  a hátibőr vagy kacagány, mely voltaképpen egy egész, szárazon kitört juhbőr, melyet a juhász szőrével befelé fordítva vet hátára, úgy, hogy a mellső lábakkal nyakában, a hátsókkal derekán kötöz; össze;  a mejjbőr (mellbőr) az előbbinek mellen viselt párja;  a kettőnek összepárosításából alakított, jobboldalt később összevarrt ujjatlan bőrlajbi;  a csüves, azaz bokáig érő, bőujjú és szőrével kifelé is, befelé is viselhető köpeny;  a bőrkapca;  a bőrnadrág;  a sapka;  a lábszárra tekert és szíjjal körülcsavart lábbőr.  A pásztorokon kívül a parasztságnál is kedveltek a felsoroltaknál bonyolultabb szabású és díszesebb bőrruhák: a bunda és a suba, a bekecs és a ködmön.  Ködmön Bőrholmik összevarrásához a pásztor nem fonalat, hanem magakészítette, vékony szíjszalagot, másnéven hasi-t használ. Díszítésül ugyancsak a bőrből való pillangókat és sallangokat, a rátéteket, a szironyt és legfejlettebb fokon, a hímzést alkalmazzák.  Blázsik Pál csongrádi szűcs rajzai 1822 E díszítőmódok és díszítőelemek népművészetünk legrégibb megnyilatkozásai. A kacagány A bőr ruhaanyagként hasznosítása régi hagyomány. A pásztorok is készítettek szőrmés és gyapjas bőrruhákat, de ez leginkább mesteremberek, szűcsök feladata volt. A felsőruhákhoz szőrös bőrt, övhöz, lábbelihez cserzett bőrt használtak. A hátibőr, ismertebb nevén kacagány cserzetlen, szőrös bőr, amin még a fej, nyak, lábak és a farok bőrét is meghagyták. Hátra vetve hordták, a nyak alatt a két mellső lábat összekötve. Takaróként és derékaljként is szolgált. Leginkább a pásztoroknál maradt meg, de nemesi változata a párducbőrös kacagány. A nemes prémből való kacagány a nemesi, katonai öltözet kiegészítője volt. Hátibőrnek inkább a juhbőrből, kacagánynak a vadbőrből készült darabokat nevezték. A nagykun kerület a 18. században betiltotta a kacagányt. Az Alföld egyes vidékein előbőrt is viseltek, ami a hátibőrhöz hasonló bőr. Az elő- és a hátibőr lábait a nyaknál és a csípőnél összekötötték. A két bőrt a pásztorok a 19. század közepéig viselték. Miska kancsó, arcos edények Arcos edényeink Legismertebb arcos edényünk a Miska kancsó. Mezőcsáti Miska kancsónak is nevezik, egyik jellemző készítési helye után.  Mezőcsát ősi fazekas-múltra tekinthet vissza, hiszen ott már a rézkorban is készítettek agyagedényeket, de nem csak mericéket, hanem például arcos edényeket is készítettek Magyarország területén már az újkőkorban is, és nem is csak Mezőcsáton, hanem szerte az egész Kárpát-medencében.    Lehetséges, hogy eredetileg az edényekre karcolt arcnak több értelmet tulajdonítottak, elképzelhető, hogy esetleg az edény tartalmának védelme volt az arc feladata, de az is lehet, hogy már akkor is csak egyszerű díszítésként alkalmazták, mint manapság.  Érdekes, hogy az arcokon rendszerint megjelenik egy „M”-betű alakú jel is.    Kárpát-medencei őseink hozták létre még az újkőkor elején a vonaldíszes kultúrát.  Agyag edényeik, szobraik felületét rájuk karcolt mintákkal – vonalakkal – díszítették. (Festett változata ennek a szalagdísz.)  A rézkorban is megmaradt az arcos edény, és természetesen a vonaldísz is. Történelmünk során számos népcsoport költözött be a Kárpát-medencébe.  Velük együtt mindig megjelentek a rájuk jellemző új dísztárgyak, új díszítő motívumok is, amelyeket megtalálunk a régészeti leleteken.  Aztán eltelik ötven vagy száz év, és az új motívumok szép lassan kikopnak a divatból, miközben az őslakosság ősi hagyatéka újra visszanyeri az őt megillető helyet.  Élő bizonysága ennek a Miska kancsó. Miska kancsó gyűjtemény:  http://vilagbiztonsag.hu/keptar/thumbnails.php?album=668 A kör töve.... mindennek az eredője, vagyis ahonnan a Forrás vize fakad Apátfalvi körkulacs Korondi kulacsok Kislődi kulacs Habán kulacs Kerámia kulacs Hortobágyi kútgémjelzések - avagy a kútágassal való telegrafálás A pusztában álló ágasok hangtalanul mondták el üzeneteiket, amelyet a bandák tagjai teljességgel megértettek, nem így a cseh zsandár, aki a kalimpáló ágasok láttán azt hitte vizet merítenek.  Így érthető meg az az éveken át tartó meddő küzdelem, amit a hatóság emberei folytattak a szegénylegények ellenében. 1. A kútgém fel van eresztve úgy, hogy a vízmerő dézsa a kút állójára van téve. Jelentése: vigyázz, hivatalos ember érkezett (pusztagazda, mezőőr, olvasó bizottság, csendőr). 2. A kútgém fel van eresztve, a vízmerő dézsa a kifolyó csatornán áll. Jelentése: hajtsák a jószágokat az itatóhoz. 3. A kútgém fel van eresztve, a vízmerő dézsa a káva mellett kívül a földre van letéve. Jelentése: Elkészült az ebéd, jöjjetek ebédelni. (Ezt a jelzést csak ősszel és tavasszal alkalmazták, amikor egész nap legelt a nyáj. 4. A kútgém fel van eresztve úgy, hogy a dézsa a magasban szabadon lóg. Jelentése: Nagy baj, szerencsétlenség történt (jószágkár, emberhalál). Amikor ezt meglátták azonnal siettek a szomszédos legelőkről segítséget nyújtani. 5. A kútostor a dézsával a kútágasba vert szögre van akasztva. Jelentése: a gulyába, vagy a ménesbe befogadott idegen jószágot sürgősen el kell tüntetni, mert keresik, vagy megérkezett az olvasó bizottság. 6. A vízmerő dézsa teljesen bele van nyomva a kútba. Jelentése: vigyázz, látogató gazdák érkeztek, ha nem a saját lovadon ülsz, cseréld át a magadéra. Ezt csak a csikósok ismerik. 7. A dézsa nincs a kútostoron, ez pedig fel van téve az ágasra. Jelentése: a kút vize nem iható, mert valaki beleölte magát, vagy jószág fulladt bele. 8. A kútgém felengedetten áll dézsa és kútostor sincs rajta. Jelentése: a kút rossz, beomlott, vagy vize nem jó. Ne gyere a közelébe sem. 9. A kút koloncára szűr van terítve, a gém vízszintes helyzetben áll. Jelentése: a számadó nem tartózkodik a legelőn, haza, vagy a csárdába ment. 10. A vízmerő dézsa a kút állóján van, a kútgém hegyére női kendőt, vagy kötényt kötöttek. Jelentése: rideg nő tartózkodik a pásztorszálláson. Elvégezte a pásztorok ruhájának mosását, foltozását és hajlandó szerelmi szolgáltatásokra is. 11. A vizesdézsa a kútkáva tetején áll, a kútgém hegyére rossz szűr van akasztva. Jelentése: megérkezett az ócskás. Vette a bőrt, hullott szőrt, gyapjút és pipaszárat, rámás tükröt, bicskát, bajuszpedrőt árult. A régi betyárvilágban különösen nagy jelentősége volt ezeknek a kútgémjelzéseknek, hiszen ezek segítségével tájékozódtak a jobb sorsra érdemes szegénylegények a pusztákon mozgó hatósági emberek hollétéről.  Ezt a jelrendszert olyan tökéletességre vitték, hogy segítségével pontosan behatárolhatták a pandúrok mozgását. Jelentősége volt annak is, hogy milyen magasra volt a kútostor húzva.  Ebből az derült ki az értő szem számára, hogy közel, vagy messze járnak-e a pandúrok, tilalmas, vagy szabad-e az út.  A kútkoloncot is feljebb, vagy lejjebb kötözték a szerint, hogy melyik irányban járőröznek a hatóság emberei.  Ebből tudhatta aztán mindenki, aki nem akart velük találkozni, merre induljon, hogy minél messzebb kerülje őket.  A telegráf igazító pásztorok a gavallérosabb betyároktól aztán sok ezüstpénzt kaptak ezért. Nagy Czirok László azt írja, hogy a Kiskunságban is hasonló jelzéseket alkalmaztak, „ha közbiztonsági személyek időztek a csárdában”.  Békés megyében szintén az üres vödörrel felengedett kútgém jelezte a pandúrokat.  A szomszédok is hasonlóan cselekedtek, így tíz-tizenöt percen belül több kilométerre szállt a hír. A kútgémjelzések egészen a közelmúltig használatban voltak. 1963-ban Mag Ferenc nagyiváni juhász a következőket mondta:  „Ha a kútgémet felengedte az odabennvaló, akkor már tudta a távolabb legeltető juhász, hogy haza kell menni.  Régen akasztottak a kútgémre szűrt s úgy engedték fel.  Ez valami megbeszélt jel volt.  Ebből tudta a juhász, hogy haza kell jönni, le kell vágni egy birkát és meg kell nyúzni.  Így mondta a juhásznak a gazda: Ezt vagy azt úgy tudja meg, ha a cifraszűrt felakasztom.”  A szintén nagyiváni Labancz István így emlékezett vissza:  „ A tanyán a kútgémet, ha távol volt a dolgozó akkor felhúzták, a kútostorra, a gém végére rongyot, kalapot tettek s ezzel jelezték a delet.  A legelőn is így jelezték a távol legeltető juhásznak a delet, így hívták ebédelni.  Így jeleztek neki, hogy jöhet már a karámhoz fejni.”  Az ebédhez hívásnak ezt a módját Ecsedi István is leírta:  „ Ha az emberek a tanyától távol vannak s a sík területen semmi sem gátolja a kilátást a kútgém végére ponyvát terítenek, feleresztik és ez jelzi, hogy jöhetnek enni. Félszázaddal ez előtt a disznóval messze elkóborgott kondást is így hívták enni.” Nagy Sándor angyalházi szűzgulyás elmondta, hogy a kétszeri kalap felnyújtás azt jelentette, hogy a gulya mehet a kúthoz inni. Máró László gulyás elmondta, hogy a falkát akkor hajthatták a kútra, ha a bojtár a kútgémet a dézsával a kifolyócsatornára tette... (Az Igazmondó Juhász) ÉJFÉLI KOPOTT EMLÉK A pusztának törvénye van.  Papírra soha le nem jegyzett, kőbe soha nem vésetett. A városi ember szófukarnak, zárkózottnak mondja a magyar paraszti népet, s mégis amikor bizalmát elnyered, csak árad a föld emberéből a szó, kincses özönével zúdítja azt a ritkán látott jövevényre. Ekkor tűnik ki leginkább, hogy szótlanságuk csupán saját érdekük szerinti óvatosság. Bújtak ők tatár, török, német vagy orosz szuronya elől, de megmaradtak olyannak, amilyennek az Isten őket teremtette. Ezt főként akkor éreztem, amikor ott ültem a pislákoló kemence mellett s vendéglátóm ajkáról halkan, búgva jött az ősi magyar szó, miközben szeme messzire révedt. Kicsit hunyorgott, mint, aki napba nézett. Elmúlott századok regéi, mondái éledtek fel nyelvén, csakúgy buzgott fel belőle a számolatlan szó. Beszélt ez a szikárarcú, barnult arcú öreg parasztember és én csendben hallgattam… Tíz esztendő telt el. A gyönyörű kis tisztáson kevély törzsű diófa szökkent szárba, alatta friss és ápolt sírhalom. Egyedül ülök az összeeszkábált padon és emlékeimet kutatom. Évről-évre legalább egyszer visszatértem idős barátomhoz, hogy tanuljak tőle és minden bölcsességét lejegyezzem az utána hagyott kornak és a feledett időnek. Ebben az esztendőben már későn jöttem. Pali bácsi előrement. Megtért őseihez az idős lélek, Teremtőjéhez hazatalált. Szelíd magányomban a tőle évekkel ezelőtt kapott kopott bicska élét próbálgatom egy letört ág derekán. Hirtelen egy hat-hét éves kisfiúra lettem figyelmes, aki mint szélvész száguldott elém apró kék biciklijén. Miután köszönt, megállt tőlem úgy öt-hat méterre és csak nézett a nagy barna szembogaraival. Előbb én ismertem meg őt, Pali bácsi legkisebb unokája volt. -Az a nagypapa bicskája!- szólalt meg végre és nem tudta a szemét levenni a zsebkésről. -Nem, ez a tiéd!- mondtam és a kezébe nyomtam a bicsakot. Nagy áhítattal vette át, sokáig fogta kis kezében, majd gondosan eltette a nyakában lógó kis tarsolyába. Csendes szavúan mondott köszönetet. Még akkor is ott állt a legényke a diófa előtt, amikor az autóm már messzire kavarta a port. A pusztának törvénye van. Papírra soha le nem jegyzett, kőbe soha nem vésetett… -zcsf- (Zetényi Csukás Ferenc) NÉPMŰVÉSZETÜNK VÉDELMEZ MINKET A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek! Úgy védelmez, hogy ismerjük, tudjuk, megértjük, használjuk, beépítjük mindennapjainkba őseink tudását. Életünk részévé tesszük újra....és rezgésszinten uraljuk is. Így a formákon, motívumokon, ezek ismeretén, tudásán és azok erőin át védelmet is jelentenek számunkra, hiszen a Forrás erejében élünk. ...és akkor még nem is szóltunk a népmeséinkről, szólásainkról, közmondásainkról, népdalainkról, néptáncunkról, gyógynövényeinkről, gyógyvizeinkről, rovásírásunkról stb. melyek szintén az ősi tudásunk részei. Mind - mind fontos, és a teljességhez tartozik! Az összeállítás nem adja vissza hímzéseink, motívumaink és népviseleteink teljes gazdagságát, hiszen ez szinte lehetetlen, olyan nagy a mi gazdagságunk! További: - Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html - Húsvéti népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html - Pünkösd: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosd-csiksomlyoi-legenda.html - Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html -Népi játékok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/nepi-jatekok.html -Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/oktober-szureti-honap-szuret-es-szureti.html -Székelykapuk:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/szekelykapuk.html -A magyar házak mágikus ereje: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-magyar-hazak-magikus-ereje.html -Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/eleink-hagyomanya-pasztorok-muveszete.html -Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html -László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html -A magyar népviselet és a szakrális geometria: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html -Mit jelképez a szarvas?: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/mit-jelkepez-szarvas.html -KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html -Szent Márton a néphagyományban:  http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/szent-marton-nephagyomanyban.html Szeretettel, Gábor Kati web oldalaim: http://wedev.hu/wedev-fomenu.php http://sites.google.com/site/emfkryon/ blog oldalam:  http://www.emf-kryon.blogspot.com