A húslevesről azt mondják: mindenhol ugyanúgy készítik, mégis mindenhol más az íze. 🤔 Én így készítem. Fogadjátok szeretettel. 🤗
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Az air fryer az egyik leghasznosabb konyhai segédeszköz, amit csak beszerezhettek, hisz szinte bármilyen étel elkészíthető benne anélkül, hogy olajszag lengené be az egész lakást. És bár én most ezeket a zöldségeket választottam, amiket megtaláltok a receptben, szinte bármilyen évszak bármelyik zöldsége elkészthető hasonló módon.
A sok édesség, sütemény után most hoztam egy kis pikáns hagymaszószt. Ez volt tegnap a vacsoránk. A kedves férjemnek és nekem nagyon ízlett, de édes gyermekem erősen fintorgott rá, és végül is nem volt hajlandó megenni... Nálunk csirkemellhez készült, de véleményem szerint bármilyen másfajta húshoz is nagyon finom lehet. Hozzávalók, amiket használtam 4 db közepes méretű hagyma 2 ek olaj csipet só csipetnyi frissen őrölt színesbors 1 ek liszt 1 ek cukor 3-4 dl víz 50 dkg csirmell só, bors A hagymát megpucoltam és felszeleteltem, nem túl vékonyan. Beborítottam egy teflon edénybe és rögtön rádaráltam a borsot. Egy kevés olajon folyamatosan kevergetve addig sütöttem, amíg enyhén barna kezdett lenni. Ekkor megsóztam és rászórtam az 1 ek cukrot. Így főztem még 2-3 percig, majd jött az 1 ek liszt hozzá. Ezután felöntöttem a vízzel és folyamatosan kevertem, hogy ne legye csomós. Ezt addig folytattam, amíg szépen egyenletesen besűrűsödött. A csirkemellet vékony szeletekre vágtam sóztam, borsoztam és olajon aranybarnára sütöttem, tálaláskor egy-egy kanálnyi hagymaszószt mertem a tetejére. Köretként burgonya krokett került mellé.
Tetszőlegesen pakolhatsz bele bármilyen aszalt gyümölcsöt, amit épp otthon találsz.
Remek ebéd vagy vacsora.
Ez a szaftos, duplán fokhagymás karajszelet szuper vasárnapi ebéd lehet, de egy sima hétköznapi vacsorára is összedobhatjuk, ugyanis pikk-pakk megvan.
Tradicionális gombapörköltet mindenkinek tudnia kell csinálni, pláne ha Zé még azt is megtanítja, hogy kell tüzet rakni! :D
Átnézve a blogomon található recepteket csodálkozva néztem, hogy a rakott kelkáposzta még nem került fel. Pedig ez az étel elég gyakran készül a konyhámban. Kislányom kimondottam szereti a kelkáposztás ételeket, ezt meg különösen imádja. Annak ellenére, hogy az elkészítése folyamán az ember összekoszolja a fél konyhát egy isteni étel, ráadásul két napra le lehet vele tudni a főzőcskézést:))) Hozzávalók: 1 nagy fej kelkáposzta 50 dkg darált hús só bors 1 nagy fej hagyma 20-30 dkg rizs 1 nagy doboz tejföl A kelkáposztát megmostam, felvagdostam kisebb darabokra és sós vízben előfőztem. A rizst megpirítottam egy kevéske olajon, sóztam, majd felöntöttem vízzel, készre főztem. A hagymát apróra vágtam, olajon megdinszteltem, majd megsütöttem rajta a darálthúst, amit szintén sóztam és egy kevéske színes bors is került bele. A kelkáposztát leszűrtem és két részre osztottam. Egy tepsit vékonyan kiolajoztam és az aljára simítottam a kelkáposzta egyik részét. Erre következett a rizs fele, majd a darált hús, a rizs másik fele, végül a tetejére a kelkáposzta maradéka. A legtetejét jó vastagon megkentem tejföllel, majd ment az előmelegített sütőben kb. 3/4 órára.
Vasárnap kísérletezgető hangulatban voltam. Több újdonságot is készítettem. Mivel egész héten dolgoztam sajnos nem nagyon volt időm főzőcskézni. Maradt a délelőtt és délután, amikor alkothattam a konyhában, mert persze este újfent dolgoztam:(((((( A vasárnapi ebédünk volt a spenótos túrógombóc. Úgymond előételként készítettem csirkemájból májkrémet. Hmmm. Azt tudom mondani, hogy ez valami isteni finom lett, nem is tudom eddig miért nem készítettem:DDD Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj 1 fej hagyma 2 ek kacsazsír 5 dkg húsos szalonna 4-5 ek tej 1-2 ek mustár só, fekete bors A hagymát apróra vágtam és megdinszteltem a kacsazsíron, utána belekerült az apróra vágott húsos szalonna, amit szintén sütöttem egy picikét, majd jött az összevágott csirkemáj. Ezeket együtt megsütöttem, többször átkeverve, nehogy odakapjon, majd miután kicsit meghűlt hozzáadtam a tejet, mustárt, sóztam borsoztam és botmixerrel krémes állagúra mixeltem. Legnagyobb boldogság ráadásul akkor ért, amikor édes leányzóm is jóízűen elfogyasztotta a májkrémes kenyeret és közölte velem: "Anya, ez jobb, mint a konzerves!!!"
Az erdei gombák szerelmese vagyok már egy ideje. Imádom levesnek, tésztához vagy éppen pörköltnek.
Turbózd fel a hagyományos uborkasalátát egy kis retekkel!
A kuszkusz egyre népszerűbb köret az utóbbi időben, nem véletlenül: főzés nélkül, villámgyorsan és számtalan ízesítésben elkészíthető.
Kifőztük online gasztromagazin, receptek, tippek, ötletek 😀
Megértjük, ha a melegben a könnyű kaják mellett teszed le a voksodat. Itt vannak a legszuperebb ételek, amik után megnyalod mind a 10 ujjad!
Ez egy nagyon finom savanyúság, amit hidegen kell eltenni, ezért nincs is vele sok munka. Ha szeretnél finom új ízeket kipróbálni, ez a recept biztosan elnyeri a tetszésed. Hozzávalók: 4 kg cékla, 2 kg káposzta, 1,5 kg hagyma, 10 dkg só, 30 dkg cukor, 1 tasak köménymag, 3 dl 20 %-os ecet, 1 nagy torma, […]
Ősszel azt gondolnánk, elfogytak a friss zöldségek, pedig szerencsére ilyenkor is van bőven miből választani, ráadásul csodás színekkel, ízekkel dolgozhatunk. Ezt a zöldségchipset elkészíthetjük otthonra vagy vendégvárónak is. Sütőben, nem bő olajban sül, így nem biztos, hogy annyira ropogós lesz, de cserébe jóval egészségesebb. A zöldségek természetesen tetszés szerint variálhatóak, garam masalával nagyon jól harmonizálnak, de a fűszerezéssel is kísérletezzetek bátran!
Szeretjük a távol-keleti konyhát, legyen az Kínai, Japán vagy éppen Koreai. Mivel van itt a közelünkben, sőt már a munkahelyem közvetlen közelében is egy kitűnő kínai büfé, a saját konyhámban viszonylag ritkán főzök ilyen jellegű ételeket. Most viszont az egyik receptfüzet-sorozatomban, amit régebben vásároltam, az "Ázsiai kötetben", rábukkantam erre az izgalmas receptre... Fél óra alatt tálaltam az ételt, úgy hogy nem csak finom volt, hanem roppant gyors is. Fűszer szinte nincs is benne, mégis olyan autentikus ízzel bírt, és magával ragadta az ízlelőbimbóinkat. Nagyon finom étel, így annak aki szereti az ázsiai konyhát, feltétlen ajánlom kipróbálásra! Hozzávalók a páchoz: 1/4 csésze szójaszósz, 1/4 csésze étkezési keményítő, 2-3 evőkanál víz, 1 csapott mokkáskanál só. Mártáshoz: 1 csésze frissen facsart narancslé, 2 evőkanál olaj, 3 evőkanál barbecue szósz, 1 evőkanál chili mártás. Továbbá: 1 nagy csirkemell filé, 2 evőkanál olaj, 1 kávéskanál szezámmag, 1 újhagyma zöldje. A csirkemellet apróbb kockára felvágjuk. A páchoz egy tálban összekeverjük a szójaszószt a vízzel és az étkezési keményítővel. A kész pácot ráöntjük a húskockákra, majd alaposan megforgatjuk, hogy mindenhol bevonja a húst. Kb. 15 percet pihentetjük így. A mártáshoz kimérjük a narancs levét, az olajat, a barbecue szószt és a chili mártást. Alaposan kikeverjük. Egy serpenyőben felforrósítunk 2 evőkanál olajat, majd beletesszük a bepácolt húst. Állandóan kevergetve megsütjük benne a húskockákat. Mikor átpirult a hús, hozzáöntjük a narancsos mártást és addig főzzük kevergetve, amíg a mártás szépen besűrűsödik. Ez kb. 5 perc. Tálaláskor meghintjük az ételt szezámmaggal és vágott újhagymaszárral, majd forrón, jázmin rizzsel tálaljuk az ételt.
Egy nagyon finom édes- fahéjas körtebefőtt recept Vilmos körtéből. Én most tartósítószer nélkül készítettem ezt a körtebefőtt receptet, vizes dunsztban, de ha valaki szeretné extrán tartósítani, akkor a recept leírásban jelzem, hol teheti meg. ;)
Amikor a húskockát beletesszük az olajba, figyeljünk, hogy a bunda teljesen befedje.
Szeretem a pogácsát mind falatozni, mind pedig elkészíteni. A sógornőmnek volt a születésnapja nemrégiben és külön az ő kérésére készült némi finom burgonyás pogácsa, mert az az egyik nagy kedvence:D Gondoltam, a burgonyás pogik mellé készítek egy másik fajtát is. Így lett végül is lilahagymás pogácsa is. Megmondom őszintén nekem annyira nem jött be ez a párosítás, bár szerencsére a többi vendég jóízűen falatozta:D Hozzávalók: 50 dkg liszt 2,5 dkg friss élesztő kb. 1 dl csipet cukor 2 ek tejföl 1 kk só 1 egész tojás 1 nagyobb fej lilahagyma + 1 tojás a kenéshez A lilahagymát apróra vágtam és egy kevéske olajon megsütöttem. Az élesztőt felfuttattam a tejben, majd összekevertem az összes többi hozzávalót és beledolgoztam a hagymát is. Konyharuha alatt hagytam pihenni. Közben egyszer átgyúrtam a tésztát. Miután már szépen megkelt kinyújtottam kb. 1 cm vastagságúra és pogácsaszaggatóval kiszaggattam. A tetejét kicsit bevagdostam és megkentem felvert tojással. 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsültek.
Az eredeti sajtos makaróni, ami gyakorlatilag zsíros sajtból, vajból és tésztából áll, nem tartozik a legegészségesebb ételek közé. Ezzel szemben a zöldségekből készült “sajtszósz” mérföldekkel egészségesebb, a fűszerezésnek köszönhetően viszont hozza az elvárt ízélményt. A leggyakrabban használt krumpli-sörélesztőpehely alapreceptnek megannyi verziója létezik – ez itt a miénk. Hozzávalók 2-3 adaghoz fél csomag (25 dkg) maccheroni/rövid…
A húslevesről azt mondják: mindenhol ugyanúgy készítik, mégis mindenhol más az íze. 🤔 Én így készítem. Fogadjátok szeretettel. 🤗
A napokban nagyon olcsón hozzá lehetett jutni a karfiolhoz, így készítettem egy finom sajtos-tejfölös karfiolt, sok-sok mozzarellával. Gyorsan elkészül és nagyon ízletes. Hozzávalók: egy közepes fej karfiol( kb 1 kg ) 1 pohár ( 2 dl)12%-os tejföl 1 tojás 15 dkg reszelt mozzarella 1 ev
Amikor a séf azt a feladatot kapja, hogy kreáljon újra egy klasszikus ételt, de húsmentesen, mindig felcsillan a szeme. Így történt ez most is, amikor a jól bevált marhahúst lecseréltük lencsére, így kaptunk egy totálisan szerencsehozó, mégis vega újévi ételt.
Íme egy curry tele tavaszi zöldségekkel. Került bele jégcsapretek is – igen, jégcsapretek! Ez a zöldség nemcsak szendvicsfeltétnek szuper, hanem ebbe a currybe is tökéletesen passzol. Mellé készült egy fullos naan kenyér is.
Egy szavam van csak erre a kajára: állat! Mindenki csodálkozva bámulta, amikor először készítettem el, de amint megkóstolták, hálától párás tekintetekkel csak azt suttogták: köszönöm! Mondom, állat!
Ha azt mondjuk, hogy sikerült megcsinálni a tökéletes vega “húsgolyót”, akkor nem hazudunk.
A muszaka az egyik leghíresebb görög rakott étel, ami alapjáraton tocsog a zsírban kisütött padlizsántól és a marharagutól. Na, most mi megcsináltuk az egészséges vega verzióját és simán mondhatjuk, hogy van olyan jó mint az eredeti, sőt még egészséges is, hiszen a zöldségeket sütőben sütöttük meg! :P
Azt hittétek, hogy csak a húsos ételek lehetnek brutálisan izgalmasak? Hát akkor mutatok egy olyan színes vega naan kenyeret, hogy mind a 10 ujjatokat megnyaljátok utána!
Mindannyian nagyon kedveljük azokat az ételeket, amik gyorsan elkészülnek és még egészségesek is. Na, ez a cukkiragu pont ilyen!
Köztudott, hogy a lencse milyen egészséges és mennyire könnyű elkészíteni. Ezért most bemutatunk egy gazdaságos és egyszerű receptet. Ez a vöröslencse leves kimondottan jó azoknak...
Amikor éppen nem kívánod a húst...
Néha jólesik egy-egy húsmentes étel is. Ez a vegán egytálétel ráadásul még finom is! Hozzával...
Halétel hal nélkül? Miért ne! Rácponty recept padlizsánból, nem csak vegáknak! Tisztán növényi alapanyagokból készült, karácsonyi fogás.
Egy jó levesre bármikor kapható vagyok. Főleg ilyenkor télen, amikor szinte átjárja az ember zsigereit a forró lé. Teljesen mindegy, hogy húsos vagy vega, netán krémes állagú, lényeg, hogy leves legyen. Hétvégén mindig van előételként, de előfordul a hétköznapok hajszájában is. Külön szerencse, hogy a csemetéim is szeretik a jó házias leveseket. Most egy Toszkán levest hoztam, ami babbal és bébi spenóttal készült. Momentán az egyik kedvencem lett... Hozzávalók: 2 doboz fehér konzerv bab, 2 sárgarépa, 1/4 cikk zeller, 1 paradicsom, 250 gr. bébi spenót, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 babérlevél, 2 ágacska kakukkfű, 1 mokkáskanál rozmaring, 3-4 kanál olaj, ízlés szerint só, őrölt fekete bors. A hagymákat felaprítjuk és az olajon üvegesre pirítjuk. A zöldségeket megpucoljuk, kisebb kockákra felvágjuk, a paradicsomot kimagozzuk, húsát felkockázzuk, a spenót szárait lecsipkedjük. Mikor a hagymák kissé lepirultak, hozzáadjuk a zöldségkockákat, a babérleveleket, a fűszereket és a leöblített babot. A babból tegyünk félre egy merőkanálnyit, ezt botmixerrel pürésítsük le, mert ezzel fogjuk majd sűríteni a levesünket. Kissé összesütjük a zöldségalapot, majd felöntjük kb. 2 liter forró vízzel. Fedő alatt, lassú tűzön addig főzzük a levest, amíg a zöldségek megpuhulnak benne. A végén hozzáadjuk a leszárazott bébi spenótot, a felkockázott paradicsomot és a babpürét. Ha kell utánaízesítjük a levesünket és egyet forralunk rajta. Pirított, sajtos kenyérszelettel tálaljuk a forró levest.
Spenótos sajtos tészta – húsmentes
Magában is megállja a helyét, de köretként is kiváló. 👌
Hozzávalók: 1 fej hagyma, apróra kockázva 2-3 gerezd zúzott fokhagyma 1 db cukkini fokhagyma granulátum, oreganó, bazsalikom, só, bors, chili, cayenne bors ízlés szerint ½ csésze vörös lencse ½ csésze mungóbab (elhagyható, akkor több lencsét használj) 1 konzerv hámozott, darabolt paradicsom cukor 1 konzerv vörösbab Elkészítés: A hagymát alacsony lángon, kevés olajon 8-10 perc alatt…
Az utóbbi időben egyre több keleti ételt készítünk és azt kell mondanom, egyre jobban belejövünk. Gyakran elővesszük a wok serpenyőt, de a ...
Szeretjük a 160 grammos recepteket, mert finomak, egészségesek és még az alakunkat is óvják. Ja, és azt még nem is említettük, hogy rendkívül laktatóak.
Nem eszünk sok húst mostanában, valahogy nem kívánjuk. Lehet a melegtől van ez, vagy már attól a kevéstől is telítődtünk a nyár folyamán. Jöhetnek a zöldségek bármilyen formában és textúrában. Főzve, sütve, párolva, lerakva, vagy éppen szószban tocsogva. Ma egy izgalmas indiai ihletésű receptet hoztam, karfiollal. Nagyon szeretem a karfiolt és a brokkolit is. Mivel nem egy karakteres ízű zöldség, megszámlálhatatlan elkészítési módja lehetséges. Ezt a receptet elég régen elraktároztam magamnak, hogy elkészítem, de nem is értem, hogy miért vártam vele idáig. Hihetetlenül finom és izgalmas étel. Persze csak annak, aki szereti a curry varázsos ízét. Nagyon egyszerű elkészíteni, fél óra alatt tálalható. Hozzávalók négy személyre: 1 nagyobb karfiol, 2 szál újhagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 lime, 1 doboz kókusztej, 200 ml tejszín, 3-4 evőkanál olíva olaj, 1 ujjnyi friss gyömbér, 1 evőkanál sűrű paradicsompüré, 1 evőkanál garam masala fűszer, 2 kiskanál curry por, 1 kiskanál kurkuma, 1 mokkáskanál őrölt Cayenne bors, só, őrölt fekete bors. Tálaláshoz: jázmin rizs, zöldhagyma karika. A karfiolt megmossuk, majd rózsáira szedjük. Ha túl nagyok a rózsák, akkor elfelezzük őket. 3 evőkanál kókusztejet kikeverünk egy kanál olíva olajjal, sóval, borssal, egy kevés kurkumával és egy gerezd reszelt fokhagymával. Ezt a mártást ráöntjük a karfiolra, jól átkeverjük az egészet, majd 15 percig pihentetjük. Addig a sütőt előmelegítjük 220 °C-fokra és egy nagyobb tepsibe sütőpapírt helyezünk. Mikor letelt a pácolódás ideje, a karfiolt a tepsire öntjük, eligazgatjuk és betoljuk a forró sütőbe sülni. 15-20 perc alatt kissé megpirítjuk a rózsákat. Míg sül a karfiol, addig elkészítjük az alapmártást. Egy serpenyőben lepirítjuk a felkarikázott újhagymát, hozzáadjuk az átnyomott fokhagyma gerezdeket, majd hozzákeverjük a paradicsompürét, a fűszereket, a kókusztejet, a tejszínt és a lime levét. Sűrű mártást főzünk belőle. A kész mártásba tesszük a sült karfiolrózsákat, óvatosan átkeverjük, hogy a mártás mindenhol bevonja a karfiolt és egyet forralunk rajta. Jázmin rizzsel forrón tálaljuk az ételt. Díszíthetjük egy kevés újhagyma karikával.
A menzás idők kihagyhatatlan klasszikusa, amit nem feltétlenül kell újragondolni. Mi sem tettük, inkább megmutatjuk nektek, hogy otthon hogyan tudjátok úgy megcsinálni, hogy utána megnyaljátok mind a 10 ujjatokat!
A török piláfnak több verziója is van, a szimplább, rizses változat köretként funkcionál, viszont ha telis-tele pakoljuk zöldségekkel és fehérjegazdag hüvelyesekkel, akkor simán megállja a helyét önmagában is, mint főétel. Na, ez pont ilyen! :)
Ha szeretitek a céklát, próbáljátok ki köretként ezt a brutálisan krémes sült változatot, nemcsak az íze de az állaga és a színe miatt is! :P