És még mindig a házi Limoncello felhasználása. Még mindig tart a szerelem, még mindig felcsillan a  szemem, ha olyan receptet találok, amibe belekerül. Az ötletet a Limoncello tiramisunál hozzászóló hölgy adta, aki a tiramisut lazán reggelire kanalazta be. Eszternél a reggeli szó megfogant és keresni kezdett. Addig-addig, amíg egy olasz gasztroblogon bele nem botlott ennek a briósnak a receptjébe. Azonnal konferenciált Mrs. Smith-szel, szegény kikészülve ült a gép előtt, amikor meglátta. Úgyhogy annyira megesett rajta a szíve, hogy még azon nyomban este fél 11-kor legurult a konyhába, hogy bedagassza a tésztát. Kikerekedett szemmel néztem fel a könyvemből: - Hát Te meg hova mész? - Csak bedagasztok egy tésztát és már itt is vagyok - ugrott ki az ágyból. - Ilyenkor? - 10 perc az egész... - Kizárt. - Na, gyere le, ha nem hiszed el. És így történt, hogy életemben először dagasztottam tésztát, először érintett szűz kezem vajtól, tojástól, tejtől csöpögő, ragadó kulimászt, a grimasz az arcomon minden erőfeszítés ellenére látszott... Másnap reggel Eszter előbb kelt, hogy megjutalmazzon esti fáradtságos munkámért és gyorsan kisütötte a briósokat. Mire lejöttem a konyhába, már az egész lakás citromillatban úszott. Ajánlom mindenkinek, aki kicsit ünnepibb reggelit szeretne az asztalra tenni vagy kedveskedni szeretne valakinek.