Így készíts isteni tészta egytálételt! Egyszer már készül ilyen mexikói csirkés tészta és mivel annak nagy sikere volt, gondoltam most videót is hozok hozzá. Remélem ezt is nagyon fogjátok szeretni és sokak kedvence lesz. Hozzávalók: 40 dkg csirkemell filé 1 fej vöröshagyma 1 vörös bab konzerv...
Vannak napok, amikor egyáltalán nincs kedvem a konyhához. Néha tényleg előfordul, bármilyen hihetetlen is ez... Ilyenkor próbálok olyan ételt főzni, ami nagyon gyorsan elkészül és viszonylag kevés eszközhasználattal jár, mert ha főzni nem volt kedvem, akkor valószínűleg mosogatni sem... Na, ez a mostani nap is pont ilyen volt. Szerencsére a hűtő és a konyhaszekrény fel van készítve az ilyen napokra, mert alapanyagokból nincs hiány. Csirkemell, tészta és sajt mindig elérhető, úgy hogy ezek felhasználásával készült el a mai ebéd is. Ami pedig az eszközfelhasználtságot illeti, alig kellett hozzá pár dolog: kés, vágódeszka, fakanál és egy nagyobb lábos. Fél óra múlva, már ettünk is... Zseniális recept. Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag spagetti tészta, 3-4 kanál olíva olaj, 1 nagyobb csirkemell filé, 3 dl. csirkehús alaplé, 2,5 dl tejszín, 1/2 pohár fehérbor, 2 kanál sűrített paradicsom szósz, 1 marék bébi spenót, 1-1 kávéskanál só, őrölt fekete bors, szárított kakukkfű, bazsalikom, fokhagyma granulátum, füstölt pirospaprika por, 2 kanál liszt, 3-4 evőkanál reszelt parmezán sajt. A csirkemellet felkockázzuk és a fűszereket rászórjuk. Jól átkeverjük, hogy mindenhol jó fűszeres legyen. Egy nagyobb lábosba felforrósítjuk az olajat, majd rádobjuk a húst és kevergetve lepirítjuk benne. Mikor átsültek a húskockák, megszórjuk a liszttel és hozzákeverjük a sűrített paradicsompürét, az alaplevet, a bort, a tejszínt és jól elkeverjük. Lefedjük és megvárjuk míg felforr. Ekkor beletesszük a mártásos húsba a száraztésztát. Mérsékeljük alatta a tüzet és fedő alatt puhára, krémesre főzzük az ételt. A végén belekeverjük a bébispenótot és a reszelt parmezánt. Ha nagyon elfőne alatta a szósz, fehérborral vagy vízzel pótoljuk. Egyet forralunk rajta és máris tálalhatjuk. Reszelt parmezánnal megszórjuk a tészta tetejét.
Egyszer próbáld ki! Mintha piskóta lenne, olyan puha! Hozzávalók Elkésztés Amikor összekevertem az anyagokat jó simára (én géppel szoktam) kb jó fél órát hagyom pihenni és jöhet a sütés. 😋 Nekem elég nagy a sütőm átmérője, 22 db lett. Margó Kata Somlai: Mindig ilyet sütök! Nagyon laktató és finom a tésztája. Geráné Tanka Margit konyhájából! […]
Fagyasztott zöldségből és egy-két hozzávalóból, na meg originale olasz spagettiből egész korrekt kis pad thai észtát tudtok összehozni szükség idején.
Mi lehet a tökéletes vacsora titka? Ha kevés alapanyagból, gyorsan készül el, ízletes, omlós és még laktató is, már biztos, hogy közel vagyunk a megoldáshoz. Az 5 hozzávalós parmezános csirke tényleg a tökéletes fogások közé sorolható!
Ezt a receptet valahol az interneten találtam régen és nagyon szeretem. Gondoltam megosztom veletek.
Gyerekkorom egyik kedvenc íze, anyukám rengetegszer csinált ilyet.
Találtunk egy receptet, ami jobb, mint a lángos.
Hozzávalók: 450 g száraz szarvacska vagy csavart tészta 1/4 bögre vaj 1/4 bögre liszt 1/2 teáskanál só 1/2 teáskanál bors 1 bögre tej 1 és 1/4 bögre tejszín 1 bögre reszelt cheddar sajt, vagy amily…
Annyira puha a tésztája és olyan jó szaftos, ízletes a töltelék, tele minden finomsággal . Reggelire tejjel, teával tökéletes, de 1-1 dar...
Egy gyors tésztás recept mindig jó, ha van az ember tarsolyában. Pláne, ha még a húst sem kell összedarabolni hozzá, mert konzerves tonhal van benne. Na ez az ételkülönlegesség pont ilyen. Villámgyors, nem koszolós és baromi finom.
Készíts saját szakácskönyvet receptkártyáinkkal! 😉 Töltsd le, nyomtasd ki!
A burgonyát megfőzzük, a héját lehúzzuk és burgonya nyomón keresztül áttörjük. Kihűtjük (25 dkg-nak kell lenni tisztán). A tojásokat a sóval felverjük, hozzákeverjük a burgonyát, közben adagoljuk hozzá a tejet és a szódavizet. Utolján a sütőporral elkevert lisztet keverjük hozzá. Ha túl sűrű lenne, tejjel vagy szódavízzel hígatjuk.
Ne gondolkozz sokat, mi legyen az ebéd vagy a vacsora - fél órán belül megvagy ezekkel a szaftos sonkás tésztákkal, különféle variációkban!
Ezt a receptet valahol az interneten találtam régen és nagyon szeretem. Gondoltam megosztom veletek.
Ha nincs sok időd a hétköznapi rohanásban, egy gyors tészta a neked való ebéd, pillanatok alatt összedobhatók ezek az isteni szószok.
A burrito és a spagetti szerelemgyermeke ez az étel. Egy darált húsos, csípős, kukoricás-babos burritotöltelék összeforgatva spagetti tésztával. Azért ez elég jól hangzik… Majdnem el is felejtettem a lényeget. Rengeteg reszelt sajt kerül rá a végén, hogy igazán cuccos legyen a végeredmény!
Szaftos csirkés tészta #hirdetés #ponti #GastroHobbi
Nagyon finom, hamar elkészíthető és a recept egyáltalán nem bonyolult. Receptem: Hozzávalók: 80 dkg csirkemell,…
Nagyon hamar elkészül, laktat, és mégsem egy üres tésztát töltünk a hasunkba.
NÉZD MEG A VIDEÓNKAT és készítsd el a receptet! Íme egy klasszikus és elronthatatlan pizzatészta recept, amellyel egészen biztosan olyan pizzát tudsz készíteni otthon, mint a legjobb pizzériákban! Készíts saját szakácskönyvet receptkártyáinkkal! 😉 Töltsd le, nyomtasd ki!
A cajun egy enyhén pikáns fűszerkeverék, a tejszíntől pedig csodásan krémes lesz a szószod.
Ugyan ki ne szeretné a sajtos-tejfölös tésztát? Na ugye! Ezt az örök klasszikust turbóztuk fel egy kis lángolt kolbász és penne hozzáadásával
Ha létezik olyan, hogy tojáspörkölt, akkor miért ne lehetne virslipörkölt is?! Mivel önmagában a virslit kevésnek véltem, így került bele némi zöldborsó, és tejszínt is raktam hozzá a krémes állag érdekében.
Imádjuk a tésztákat. Ez valószínűleg már feltűnt nektek is! A kicsit ázsiai, szójaszószos, pikánsabb vonal pedig az egyik kedvencünk, és ez a tészta pont ilyen!!! Mi imádtuk, reméljük ti is szeretni fogjátok!
Gyors és egyszerű csirkés tészta, ami a gyerekek tuti kedvence lesz.
Aki próbálta már ezt a tésztát, mindig tart belőle a hűtőben, annyi mindenre fel tudja használni.
Gyorsan összedobható és nagyon finom! Hmm… ha csak rá gondolok megéhezem! :)) Hozzávalók: 1 csomag tészta (25 dkg) 1 vöröshagyma 60 dkg darált sertéshús 2 paradicsom 2 evőkanál paradicsomszósz bazsalikom 20 dkg reszelt sajt só, bors olaj Elkészítése: A tésztát sós vízben megfőzzük. Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a húst és […]
Kedves kolléganőm, Bori ihlette ezt az ételt, aki mivel nem szereti az erőteljes ízeket, tejfölt te...
Nagyon sok pizza található a weboldalamon, mindegyik tésztája finom, de nekem most ez az első számú kedvencem! Habkönnyű , pihe-puha , hóly...
Egyszerű, lágy, krémes, igazi mennyei lakoma, melyből nem fogsz tudni eleget készíteni, mert olyan hamar elfogy majd.
Belül krémes és szaftos, a tetejét pedig pirult, nyúlós sajt borítja, ez az egyik legfinomabb tésztaétel.
Lángos Imádjuk. Sokszor csinálok, nem szeretek sokat lenni a konyhában mindig. 😊. Az én lángosom rettentően puha. Ha kettéhajtod sem reped meg. Ha szereted az egyszerű finomságokat, érdemes elkészítened. Nálunk nem lehet annyit sütni belőle, hogy a család beteljen vele. Recept Mi nem szeretjük ropisan, tudom sokan úgy szeretik.1 óra kelesztés + miután kis halmokat készítek […]
Sokszor már én is teljesen tanácstalan vagyok, ami az ebédötleteket illeti. Ilyenkor előszeretettel nyúlok a tarsolyomba egy-egy régi, egysz...
Az osztrák hütték ( alpes síházak ) kedvelt, laktató étele ez a sajtos nokedli. A tésztájához sört vagy szódát is szoktak keverni hiszen a szénsavtól levegősebb lesz a galuska. Hogy egy kicsit szaftosabb legyen tejszínnel is gazdagíthatjuk, feltétként pedig sült hagymával vagy baconnal, esetleg mindkettővel fogyaszthatjuk. Én így készítettem : » HOZZÁVALÓK « Nokedli : - 50 dkg liszt, 2 tojás, 2 dl szódavíz, 1 dl tej, só A hozzávalókat keverjük csomómentesre és enyhén sós, lobogó vízbe szaggassuk ki a galuskákat. Továbbá : - 1 fej vöröshagyma, 2 dl főzőtejszín, 20 dkg karakteresebb ízű sajt ( ementáli ), 1 ek vaj, só, bors, petrezselyem, szerecsendió, sült hagyma vagy bacon - A bacont süssük zsírjára, majd szűrőkanállal szedjük ki a szalonnát, a visszamaradt zsiradékhoz pedig dobjuk hozzá a vajat és dinszteljük meg rajta a felkockázott hagymát. Öntsük hozzá a tejszínt, ízesítsük, forraljuk fel, szórjuk bele a sajtot és keverjük hozzá a nokedlit. - Tálaláskor szórjuk meg sült baconnal vagy hagymával.
A vajat megolvasztjuk, majd rászórjuk a lisztet, és folyamatos kevergetés mellett, közepes lángon pár percig „pirítjuk”. Ezután fokozatosan hozzáadjuk a szobahőmérsékletű tejet, amit aztán mindig elkeverünk. Figyeljünk rá, ne túl folyós állagú masszát kapjunk!
Tejszín nélkül is lehet egy tészta szuper krémes! Ez a padlizsános tészta például egy padlizsán kell, ami tökéletessé teszi a szószt.
A milánói makarónit nem túlzás klasszikusnak hívni. Igazi retró kaja, gyerekkorunk kedvence. Nincs köze az olaszokhoz, de így is nagyon tuti!
Ha tényleg csak 20 percetek van, ez a recept akkor sem lehet kifogás arra, hogy házi kosztot egyetek, amit akár el is tudtok vinni magatokkal.
Elsőre furcsának tűnhet almaszósszal enni egy sajtos-burgonyás tésztát, de nagyon sokan imádják, így nekünk is ki kellett próbálni. És tényleg elég tuti!
A kisebbik fiam nagy kedvence, sokszor rendelek neki, míg a másik kettő pizzát majszol, ő ezt kanalazza lelkesen. :))) Így gondoltam ideje lesz itthon elkészíteni, olcsóbb és sokkal finomabb is! Nem is értem miért hagytam ki eddig... :) Hozzávalók a spagettihez: kb 15 dkg kisebb csiperkegomba 1 vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 15 dkg sonka ( nálam most milánói tálalósonka) 2 dl sűrített paradicsom só, bors 2-3 csipetnyi morzsolt oregánó csipetnyi cukor (nálam barna) 3 evőkanál olívaolaj 30 dkg spagetti vagy makaróni A rántott húshoz: 4-5 szelet vékonyra kiklopfolt sertéskaraj 2 tojás liszt, zsemlemorzsa só olaj a sütéshez A gombákat alaposan megmossuk és szárával együtt vékony szeletekre vágjuk. Én nem szoktam megpucolni. Egy nagyobb serpenyőben 1 kanál olívaolajon mindkét oldalát megpirítjuk, majd kiszedjük egy tányérra. A maradék olajhoz adunk még egy keveset és ezen üvegesre pároljuk a vöröshagymát. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, átkeverjük, majd amikor már érezzük az illatát hozzáadjuk a felkockázott sonkát is. Kicsit lepirítjuk, majd mehet bele a paradicsompüré és a fűszerek. Hozzáadjuk a korábban megpirított gombát is. Kevés vízzel felöntjük és kb 10 perc alatt összefőzzük. A végén utána ízesíthetünk, én egy kis barnacukrot is teszek bele, enyhíti a paradicsom savasságát. Míg készül a mártásunk, bő sós vízben kifőzzük a spagettit vagy makarónit. Egy nagy tűzálló tálban végül összekeverjük a tésztát a mártással. A rántott húst a szokásos módon készítjük: a husit vékonyra klopfoljuk, picit megsózzuk, majd bepanírozzuk. Liszt, felvert tojás és végül zsemlemorzsa. Bő olajban, közepes lángon oldalanként kb 5-6 perc alatt megsütjük. Végül a rántott húsokat ráhelyezzük a spagettire, megszórjuk reszelt sajttal és betoljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe. Addig sütjük, míg a sajt elolvad. Jó étvágyat kívánok!
Bombasztikus újítás! A diétázók kedvenc zöldsége száműzi a lisztet a tésztaételek nagy klasszikusából! Készítsd el te is, és élvezd büntetlenül az igazi olasz ízeket!
Gyorsan, valami finomat. A tészta mindig kihúz minket a pácból, ha nem tudjuk, hogy mi legyen a vacsora. Jöjjön tíz szuper ötlet.
Vidéki konyha egyszerűen, néha sietősen, máskor ráérősen. A csalántól a szarvasgombáig, ami belefér.
Ez egy alap recept azoknak, akik szeretik a kínai pirított tésztás ételeket és szeretnék maguknak otthon is elkészíteni, anélkül, hogy nagyon különleges hozzávalókra kellene vadászni. Szójaszószt, worcester szószt, wok fűszert vehetünk szinte bárhol, nagyobb abc-ben. A receptet kedvünk szerint variálhatjuk, a pirított tésztát ehetjük csak zöldséggel, vagy csak hússal, tehetünk rá pirított mandulát, vagy erős pistát. Tehetünk hozzá koriandert, bambuszrügyet, fafül gombát stb. Lehet kínai tésztával is elkészíteni. Gyömbérpor helyett friss gyömbért is használhatunk. Wok helyett jó egy nagyobb serpenyő is. A fűszerezés ízléstől függ, ki hogyan szereti enni. A kínai büfékben is megkérdezik, hogy csípős vagy nem csípős? Amire szükségem lesz: a csirkehús pácolásához: 1 csirkemell, 1 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál fehérbor, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál narancslé , 1 kiskanálnyi étkezési keményítő, 1 citrom reszelt héja, a csirkehús sütéséhez: 3 gerezd zúzott fokhagyma, olaj, ízlés szerint szójaszósz, esetleg worcester szósz és wok fűszer a zöldséghez: 1 sárgarépa, 1 piros színű paprika, ¼ szál póréhagyma, 2 db újhagyma, 4 gerezd zúzott fokhagyma, csipetnyi gyömbérpor, wok fűszer, olaj fél kg bármilyen spagetti tészta A kockákra vágott csirkemellet bepácoljuk 1 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál fehérbor, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál narancslé, 1 kiskanálnyi étkezési keményítő keverékében, és egy citrom héját is ráreszeljük. A pácolást előző nap is megcsinálhatjuk. Csíkokra vágjuk a zöldségeket, wokban kevés olajon összepirítjuk a zúzott fokhagymával, gyömbérrel, csipet sóval, csipet cukorral, ízlés szerint wok fűszerrel. Erős lángon, kavargatva, rázogatva és gyorsan kell készíteni. Kivesszük a zöldségeket a wokból, beletesszük a pácolt csirkehúst, kevés olajat öntünk rá, és megint nagy lángon, kavargatva összesütjük, pirítjuk zúzott fokhagymával, szójaszósszal, esetleg worcester szósszal, wok fűszerrel. Közben megfőzzük a spagetti tésztát, lecsöpögtetjük és összekeverjük a sült zöldségekkel, a fényesre sült csirkehússal. Még egyszer átforgatjuk az egészet együtt a wokban. Tehetünk rá pirított mandulát, erős pistát.
A kisebbik fiam nagy kedvence, sokszor rendelek neki, míg a másik kettő pizzát majszol, ő ezt kanalazza lelkesen. :))) Így gondoltam ideje lesz itthon elkészíteni, olcsóbb és sokkal finomabb is! Nem is értem miért hagytam ki eddig... :) Hozzávalók a spagettihez: kb 15 dkg kisebb csiperkegomba 1 vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 15 dkg sonka ( nálam most milánói tálalósonka) 2 dl sűrített paradicsom só, bors 2-3 csipetnyi morzsolt oregánó csipetnyi cukor (nálam barna) 3 evőkanál olívaolaj 30 dkg spagetti vagy makaróni A rántott húshoz: 4-5 szelet vékonyra kiklopfolt sertéskaraj 2 tojás liszt, zsemlemorzsa só olaj a sütéshez A gombákat alaposan megmossuk és szárával együtt vékony szeletekre vágjuk. Én nem szoktam megpucolni. Egy nagyobb serpenyőben 1 kanál olívaolajon mindkét oldalát megpirítjuk, majd kiszedjük egy tányérra. A maradék olajhoz adunk még egy keveset és ezen üvegesre pároljuk a vöröshagymát. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, átkeverjük, majd amikor már érezzük az illatát hozzáadjuk a felkockázott sonkát is. Kicsit lepirítjuk, majd mehet bele a paradicsompüré és a fűszerek. Hozzáadjuk a korábban megpirított gombát is. Kevés vízzel felöntjük és kb 10 perc alatt összefőzzük. A végén utána ízesíthetünk, én egy kis barnacukrot is teszek bele, enyhíti a paradicsom savasságát. Míg készül a mártásunk, bő sós vízben kifőzzük a spagettit vagy makarónit. Egy nagy tűzálló tálban végül összekeverjük a tésztát a mártással. A rántott húst a szokásos módon készítjük: a husit vékonyra klopfoljuk, picit megsózzuk, majd bepanírozzuk. Liszt, felvert tojás és végül zsemlemorzsa. Bő olajban, közepes lángon oldalanként kb 5-6 perc alatt megsütjük. Végül a rántott húsokat ráhelyezzük a spagettire, megszórjuk reszelt sajttal és betoljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe. Addig sütjük, míg a sajt elolvad. Jó étvágyat kívánok!
A pizzánál lényegesen habosabb, laza tésztát kaptunk sütés után. Még a széleinél sem szárad ki a tészta, bár volt, ahol kellemesen ropogós lett.